The Obelisk Gate

Az előző kötet Hugo-díja és közönségsikere után, A megtört föld-trilógia második része mind kritikailag, mind olvasói elvárások tekintetében hatalmas várakozásoknak kellett, hogy megfeleljen. Az írónő társadalmi és ökológiai szempontokat is figyelembe vevő kritikája Az ötödik évszakban, a The Obelisk Gate narratívájának már kevésbé integráns része. A történet egyik részében az első könyvben megismert idősebb főszereplőre, Essunra koncentrál, a másik szemszöget képviselő karakter szerepében pedig megszöktetett lányát, Nassunt követheti az olvasó. Rezdületlen világán az apokaliptikus események következtében az összezártság, a megváltozott viszonyok és a félelem új kötelékeket hívnak életre, ahol a korábbi társadalmi rend hierarchiája már nem érvényes, csak és kizárólag a túlélés a döntő. Itt, ahol a lét minden korábbi formáját aggasztó ütemben errodálja a kataklizma, remek ellenpontként érthető a lassan épülő, folyamatosan változó és állandó újraértékelésre kényszerítő két női fejlődéstörténet, amely valójában a regény gerincét adja.

A történetszálak megfogyatkoznak, összefonódnak és ezért még a korábbinál is fókuszáltabbnak hatnak. Az előző részben folyamatosan haladó cselekmény minél több oldaláról igyekezett bemutatni Jemisin posztapokaliptikus világát, még ha ezt visszafogott, titkolózó tempóban tette is. Ezzel ellentétben a The Obelisk Gate Nassun apjával, Jijával való vándorlását, majd egy különös közösséghez való csatlakozásukat tudja újdonságként, mintegy felfedezetlen területként a korábbi témákhoz csatolni. Essun fejezetei egyetlen túlélői közösségre koncentrálnak, az ottélők mindennapjait követhetjük nyomon, ezért ezekben a részekben a haladást más módon határozza meg az írónő. Ez a váltás egyúttal azt is jelenti, hogy inkább a világot irányító erők és politikai akaratok megismerésének szentel teret a szerző, illetve az átívelő szál is nagyobb figyelmet kap.