novella

Fordította: Rusznyák Csaba

„ - Mit játszanak – kérdeztem.

- Nem tudom – vont vállat Zara. – Csomó mindent – ami azt jelentette,

hogy nem a film a lényeg. Micsoda meglepetés.” (661. o.)

Connie Willis science-fictionbe oltott kritikája a fogyasztói társadalomról egy fontos, bár kissé összeesküvés-elméletszerű elképzelést mozgat. A megközelítés és elképzelés annyira erős, hogy gyakorlatilag ez az ötlet elviszi a hátán a novellát. Ennek azonban az az ára, hogy a történet másodlagossá válik.

Az írónő által felvázolt fiktív világ és annak kritikája ellenére a fókusz a párbeszédeken van. Adott egy férfi zsivány, Jack Weaver és egy rá haragudó női karakter, Lindsay. Kettejük vitáiból, szlalomozásaikból a pláza éber szemei elől, végeláthatatlan filmcím- és színésznév-sorolásaiból áll össze a történet. Éppen emiatt a szatíra hangsúlya átkerül a két karakterre és az olvasó számára triviálisnak tűnő, ám a páros számára nagyon is életbevágó, szópárbajokra, vagyis itt bukkannak fel az írónő stílusára jellemző comedy of manners műfaji jegyei.

A komédia jelenléte miatt pedig rengeteg felesleges locsogás és információ kerül a szövegbe, ami végeláthatatlanul és körkörösen örvénylik mélyre nyomva az olvasót. Ha úgy tekintesz az írásra, mint egy túlírt drámai szövegre, akkor jól szórakozhatsz, ha nem, úgy a rengeteg részlet bosszantani fog.

Fordította: Galamb Zoltán

Phyllis Eisenstein neve valószínűleg nem cseng túl ismerősen a legtöbb magyar olvasó számára, mivel ez az első írása, ami magyarul megjelent. A szerzőt Hugo és Nebula Díjra is jelölték már és George R. R. Martin régi barátja. Ő volt az, aki meggyőzte Martint, hogy tegyen sárkányokat a Tűz és Jég Dala regénysorozatba, ami nem volt rossz döntés. A Mester cserébe Eisensteinnek ajánlotta a sorozat harmadik kötetét, a Kardok viharát.

A semmibe tartó karaván nem kiemelkedő darabja az antológiának, ám helyszínválasztása miatt mindenképpen emlékezetes marad az olvasónak. A sivatagon átkelni szándékozó kereskedő felbérel egy kobzost, hogy tartson a karavánnal. A kereskedő fia is velük tart, aki láthatóan gyengeelméjű. Az árulással fűszerezett kereskedelmi út során persze sok minden kiderül az apáról és a fiúról, ahogyan a különleges képességekkel bíró dalnokról is.

Az útleírás kifejezetten tetszetősre sikerült. Az olvasó képet kap az utazók mindennapjairól, arról, hogy milyen ruházat szükséges ahhoz, hogy át tudjanak kelni a sivatagon, milyen élelmet visznek magukkal és általában hogyan maximalizálják a túlélési esélyeiket. Mindezt olyan stílusban sikerült megvalósítania a szerzőnek, hogy nem válik fárasztóvá, érdektelenné vagy száraz adathalmazzá az írás.

A karakterek érdekesre sikerültek, a környezet is kellően egzotikus és még titkoknak is jutott hely ebben a novellában, mégis csupán a középmezőnybe sorolható. Ennek oka az, hogy megjelenik benne a fantasy írások rákfenéje, a direkt moralizálás. Ez pedig ennek a szövegnek sem áll jól, már csak azért sem, mert nem sikerült annyira erősre a szöveg morális rétege, hogy az olvasóban is valódi kérdések fogalmazódjanak meg vele kapcsolatban.

Fordította: Kleinheincz Csilla

Garth Nix novellája üdítő és humoros színfoltja a gyűjteménynek, ebben az értelemben Scott Lynch Egy év és egy nap Teradániában című írására rímel. A szerző neve nem ismeretlen a magyar olvasóközönség számára, hiszen a Gabo Kiadó nemrégiben jelentette meg Sabriel című regényét.

Az Elefántcsont rakomány egy különös páros története, ami később trióvá bővül. Egy tolvaj lovag és bábumágus társa törnek be egy városi előljáró palotájába, ahol egy elefántcsontból faragott bábukészletet keresnek. A bábuk egy részébe ősi isteneket börtönöznek, erről viszont tulajdonosuk semmit nem tud. Sir Hereward és Fitz azért hatol be a palotába, hogy megszerezze az érintett bábukat és megakadályozza az istenek esetleges kiszabadulását. A palotában találkoznak Tirával egy tolvajcéh tagjával, aki szintén a készletet keresi. Természetesen elkéstek akciójukkal és az egyik bebörtönzött isten manifesztálódni kezdett.

A gyors tempójú, egyszerű történetvezetésű novella stílusa az első néhány oldalon még szokatlannak és nehézkesnek hat, de néhány oldal után nem csupán megszokhatóvá válik, de humorforrássá is. Nagy erőssége a történetnek - a már említett szellemesség mellett - a karakterek egyedisége és szerethetősége. Garth Nix nem értekezik oldalakat a szereplők jelleméről és múltjáról - nem is lenne hely erre egy novellán belül - hanem egyszerűen hagyja őket beszélni, így elegánsan és hitelesen tárul fel az olvasó előtt a szereplők jelleme.

Ismét a gyűjtemény nagyszerű darabját olvashattuk.

Fordította: Heinisch Mónika

„Lehetséges, hogy nem ismered Fafhrd és a Szürke Egerész történetét?” (443. o.)

Steven Saylor Gordianusának, a Roma Sub Rosa könyvsorozat főszereplőjének, tizenkilenc éves énje Türöszban jár, tanítójával, Antipatrosszal. A történet során fény derül látogatásuk okára, valamint arra is, hogy milyen történetet rejthet egy türöszi kiskocsma.

Saylor nem véletlenül a történelmi kalandregény és krimi egyik páratlan alkotója. Ugyanis rengeteg apróságot, érdekes és különleges információt oszt meg az olvasóval, azonban minden igyekezete ellenére egy rossz és unalmas novellát adott az antológiába. Hiába a figyelemreméltó részletgazdagság, a fő történetszál messze elmarad a várakozásoktól. Figyelembe véve a gyűjtemény kitűzött koncepcióját semmilyen meglepetés nem érheti az olvasót.

A Fritz Leiber-hommage és újramesélés a helyén van. Egyfelől súlykolása a Zsiványok kötet koncepciójának, ami egy kissé bosszantó, másfelől nyit egy olyan kultúrmissziós olvasat felé, amiben az író az újabb olvasói generációnak ajánlja kedvenc műveit.

Maga a novella valóban fordulatoktól mentes, pláne egy olyan írónak, mint Saylor. Neki ez rutinmunka. Ha azonban régi szerzők felfedezését tartjuk fontosnak, akkor ez egy szép gesztus.

„Miért hagyták figyelmen kívül ezt a két érdekes figurát [Fafhrd és a Szürke Egerész] a krónikások, filozófusok, költők és papok?” (471. o.)

Fordította: Rusznyák Csaba

Vártam már ezt a novellát, hiszen az általam nagyon kedvelt Doctor Who sorozat egyik forgatókönyvírója, Paul Cornell a szerzője. Már ez garancia arra, hogy az Egy jobb halál alapötlete kellően felforgató legyen.

Mindazonáltal ez a novella egy a Zsiványok középmezőnyéből, egyáltalán nem kiemelkedő alkotás, ám tisztességes iparosmunka. Nem marad az ember fejében napokig, mégis szórakoztató olvasmányélmény.

Az írás hangulata a Doctor Who bizonyos részeit idézi: jellegzetes brit környezet és karakterek, kombinálva a science fiction legvadabb vízióival. Az Egy jobb halál esetében is hasonló a helyzet; a karakterek által elejtett, az olvasó számára nem teljesen érthető utalások a világ helyzetére és működésére a mélység érzetét keltik. Azt, hogy ez a világ nagyon komplex és átgondolt, miközben az olvasó csupán apró szeletet kap belőle és ezekből kénytelen összeállítani a mindenképpen hiányos képet.

A főszereplő, Hamilton, szembe kerül fiatalabb korú önmagával és egyiküknek le kell győznie a másikat. Vajon melyik tulajdonság lesz képes felülkerekedni: az ifjúság ereje és lendülete vagy az idősebb ember bölcsessége és tapasztalata? Érdekes alaphelyzet, ám ebben a kötetben még így is csak a középszerhez tartozik ez az írás.

Fordította: Galamb Zoltán

„A város útvonalai folyton változtak és alakultak,

akár egy partjai közt nyugtalanul kavargó,

lassú folyó. Asa részben ezt szerette a városban.” (387. o.)

Daniel Abraham saját neve alatt fantasyt és science fictiont ír, valamint ő a James S. A. Corey álnév mögött rejtőzködő írópáros egyike, akinek A Térség könyvsorozatot is köszönhetjük, nem utolsósorban pedig M.L.N. Hanover néven urban fantasyt ad ki. A Zsiványokban szereplő novella egy szerelmes lány küzdelmét meséli el.

Egy törvényektől mentes, koszos, országoktól elszakadt poliszban bújkáló herceg nemesi viselkedése érthető, ám problémás; ha ennek fentartásában partnerre talál egy fiatal lány személyében, aki belészeretett, az különösképpen az. Ez a cselekmény mozgatórugójaként jól működik, azonban végül kevésnek bizonyul, ha azt vesszük figyelembe, hogy a többi fordulatot előre látjuk. S mindezt Asa mindent legyőző érzelme sem tudja megmenteni. Mindezektől függetlenül nagyszerű hangulatú írás, érezni az égő kátrány szagát, a mocskos folyó felbodorodó felhőit és a rabszolgák kiabálásait.

Fordította: Rusznyák Csaba

“Az a szem a vízben feketébb volt, mint az ég odafönt, vagy a víz odalent. Annyira fekete volt, hogy gonosz ragyogással áradt belőle a sötétség.” - 376. o.

Cherie Priest szintén olyan szerző, aki a Zsiványok kötetben található írásával mutatkozik be a magyar közönségnek. A legfőképpen sci-fi, steampunk és horror zsánerekben alkotó, Locus-díjjal kitüntetett szerző egy napjaink amerikai bányavárosában játszódó történetet hozott az antológiába.

A városka megélhetését valaha a rézbánya jelentette, noha a lakosság egészségi állapotára nagyban rányomja a bélyegét annak jelenléte. A bányát bezárták és a kisváros ma már csak porfészek, az egykor volt bánya létéről pedig már csak a bányamúzeum és a bányató tanúskodik.

Ide érkezik három egyetemista, akik azt vizsgálják, miként foglalja vissza lassan a természet a bánya területét. Ketten közülük néhány nappal az érkezésük után belefulladnak a tóba. A kis csoport megmaradt tagja úgy gondolja, társait a tóban lakó valami fojtotta meg. Mivel a faluban lakó emberek jelmondata az, hogy “ mi nem nagyon szeretjük az idegeneket errefelé”, máshol keres segítséget az egyetemista lány és Kilgore Jones - a főszereplőnk - személyében találja azt meg, aki kifejezetten az ilyen fura esetekre specializálódott. Kilgore megkezdi nyomozását a titokzatos ügyben és ennek során találkozik a falu egyik matrónájával is, aki a kevés szereplőt mozgató szöveg egyik legeltaláltabb figurája.

Az Olvassuk a Zsiványokat című cikksorozatunkban a Fumax Kiadó jóvoltából magyarul is olvasható Zsiványok (szerk.: George R. R. Martin & Gardner Dozois) című antológia írásait fogjuk bemutatni. Mivel a kiadvány a szó minden értelmében óriási, úgy gondoltuk, hogy minden benne lévő írást bemutatunk nektek egy-egy rövid kritikában, ahelyett, hogy egyetlen - óhatatlanul is felületes és leegyszerűsítő - recenziót közölnénk a kötetről. Az antológiáról ketten írunk és minden héten két írást mutatunk be nektek: az egyiket hétfőn (stv), a másikat szerdán (Fekete I. Alfonz).

A Hét Áldás Fogadója (Fordította: Galamb Zoltán)

„Raffalon kivette a szobrot, hogy alaposabban megvizsgálhassa.” (89. o.)

Amikor fogyasztói társadalmunk arra igyekszik felhívni figyelmünket, hogy keressük minduntalan a csavarokat és olvassuk el az apróbetűs részt is, ha pedig nem tesszük, akkor pórul járunk, úgy mindezek hiánya viszont csalódottságot eredményezhet. Ehhez az irodalom is hozzátartozik, vagyis megvannak az ilyen hajtásai, ahol keressük, várjuk, sőt elvárjuk a meglepetést. S ha az elmarad, akkor hajlamosak vagyunk az adott szöveget negatívan értékelni.

Úgy gondolom, Matthew Hughes A hét áldás fogadója című szövegének hasonló előítéletekkel kell megküzdenie az olvasás során, kiváltképpen, ha sorban halad az olvasó az antológiában. A történetben Raffalon, a tolvaj egy messziről szemlélt rajtaütés után, magához vesz egy szelencét, amiben egy istenség lakik. Ez az istenség arra kéri őt, szabadítsa ki a most foglyul ejtett szolgáját az emberevők hálójából. Raffalon némi tépelődés után engedelmeskedik. Továbbiakban a főhős találkozik egy lánnyal és egy férfival, akik ideig-óráig társául szegődnek.

A cikksorozat első része George R. R. Martin szerkesztői előszavával foglalkozik.

Előszó: Mindenki szereti a zsiványokat (fordította: Holló-Vaskó Péter)

“Néha ők a hősök, néha ők a gonoszok. De leggyakrabban a kettő közt állnak, szürke lények… nekem pedig a szürke régtől fogva a kedvenc színem. Sokkal érdekesebb a feketénél és a fehérnél.” (9. o.)

Meglepő, de az öt oldalas szöveg egyetlen lakomaleírást sem tartalmaz.

Martin mesélői kedve azonban egy előszót olvasva is nyilvánvalóvá válik. A kötetben összegyűjtött szövegeket csupán az köti össze, hogy zsiványok a szereplőik. Milyen alakok azonban ők és miért vonzódnak hozzájuk az olvasók? Martin ezekre a kérdésekre keresi a választ ebben az írásban, miközben példákon keresztül igyekszik bizonyítani, hogy nem csupán a filmekben és a könyvekben, de a mitológiában és a történelemben is találkozhatunk kedvelhető zsiványokkal. Számtalan különböző zsivány létezik, közös tulajdonságuk, hogy a maguk dörzsölt módján elbűvölőek.

A Próza Nostra jelentkezett az idei Goldenblog megmérettetése és nevezést el is fogadták a szervezők. A PopArt kategóriában lehet megtalálni az oldalt. Mindenkit ösztönzünk, amennyiben tetszik az, amit csinálunk, akkor szavazzon a Próza Nostrára.