Neurománc

Jelenlegi hely

Hamarosan megjelenik William Gibson új regénye

Szerző Próza Nostra On the

William Gibson: The PeripheralGibson fanok figyelem!

2014. október 28-án jelenik meg William Gibson új regénye, a The Peripheral.

Gibson legutóbbi regénye a 2010-ben megjelent trilógia záró Zero History volt, mely itthon Nyomtalanul címmel jelent meg. Mi is írtunk róla kritikát, ami itt olvasható. A Blue Ant trilógia befejezése után úgy tűnik, Gibson ismét új utakat keres. Szűk két hónap múlva kiderül, hogy milyet talált.

A The Peripheral harminc évvel a szerző első regénye, a kultikus Neurománc után jelenik meg.

Boldog születésnapot, Neurománc!

Szerző stv On the

Neuromancer - 1. kiadásTizennégy évesen olvastam és semmit nem értettem az egészből. Mégis túláradó izgatottságot éreztem, amikor kapcsolatba léptem a szöveggel. A lehengerlő, de nyugodt, minden mástól különböző próza, a különös atmoszférájú szövegvilág a maga kevert nyelvével és sajátos zsargonjával már ekkor behálózott.

Később ez csak fokozódott. Középiskolás éveim alatt többször is elolvastam a Neurománcot. Az egyetemen ebből a regényből írtam az egyik szakdolgozatomat és a doktori disszertációm témája is Gibson első regénye lett. Több tanulmányt is írtam róla. Az egyiknek jelentős része csupán a regény első mondatára koncentrál. Az elsőéveseknek tartott bevezető kurzusomon olvastatni szoktam a szerző egy novelláját (Egy hologramrózsa szilánkjai), ebben a szemeszterben pedig egy egész kurzust szenteltünk a regénynek. Valami tehát kétségkívül történt ott, mikor az első alkalommal a kezembe vettem a kötetet. Azóta egy polcomon csak a regény különböző kiadásait tartom. Egy jó baráttól kaptam meg az első magyar kiadást egy felvételi vizsga alkalmával, több jó barátomtól pedig a magyar összkiadást születésnapom alkalmából – ezúton is hála értük.

Egy kis Thaiföld ínyenceknek (Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány)

Szerző stv On the

 

A felhúzhatós lány

„Ostobaság azt hinni, hogy minden örökké tart. Talán a buddhizmus is átmeneti.”

(266. o.)

 

Ez a regény annyira sűrű, hogy a rengeteg érintett témájával sokkal inkább tanulmányt, vagy tanulmányokat érdemelne, mint egyszerű kritikákat, melyek képtelenek bemutatni A felhúzhatós lány gazdagságát. Jelen írás nem is vállalkozik többre néhány irodalmi, esztétikai tulajdonság felvillantásánál.

A regény – melyet biopunkként szokás meghatározni – a nem túl távoli jövő világát teszi meg helyszínéül. Ez a Föld még annyira sem vidám hely, mint amilyennek mi ismerjük napjainkban. Néhány példa: