A vámpírok embersége – Anne Rice (1941 - 2021)
Nem tudom, van-e mindenkinek vámpíros korszaka, de nekem kétségtelenül akadt. Közel 10 év alatt számtalan vámpírral megismerkedtem az irodalomban és a filmben: a klasszikus Drakulától kezdve a True Bloodig, köztük a Vámpírkrónikákkal. Hogy mi olyan vonzó a témában, azt sokan próbálták megfejteni: az egzotikum, a veszély, a szexuális áthallások, az akció vagy agresszió, de felsorolhatnánk sok más megközelítést is. Valószínűleg ezek mindegyike hozzátesz a figura népszerűségéhez, melyet Anne Rice munkássága új színekkel bővített: a halandóság misztikumával és a vámpír humanizmusával.
Rice 1941-ben született New Orleansban, a városban, melyet történeteiben sosem hagyott el igazán, és amelynek fullasztó hősége és atmoszférája mindig megjelenik, játszódjon bárhol az aktuális könyve. Első regénye, az Interjú a vámpírral is csodás emlékmű a városhoz, ugyanakkor megjelent benne Rice történelem és mítoszok iránti érdeklődése, de életének eseményei is: ha tudjuk, hogy az író lánya nem sokkal a könyv születése előtt, 6 évesen elhunyt, akkor még jobban átérezzük Claudia, a vámpírgyermek szenvedését.
De az Interjú a vámpírral épp azért volt formabontó, mert hangot adott a vámpíroknak: nem ősi kastélyokban lakó idegen és félelmetes lények, akik fenyegetik a viktoriánus erkölcsöt, hanem a maguk módján éppen olyan esendőek, mint mi, hétköznapi halandók. Az E/1-es elbeszélés lehetővé tette, hogy Louis szerepébe helyezkedjünk, megértsük, mit jelenthet egy ember számára a halandóság és az, ha ezt elveszik tőle; az emberség nem feltétlenül veszik el a halállal. Rice vámpírjai sokszor morális lények, akik nem dobják le magukról az erkölcsöt, az emberi múltat, nem válnak szörnyekké, hanem képesek megőrizni az őket halandóként mozgató érzelmeket, és keresik azt, ami megtartja őket évszázadokon keresztül. Rice lassú elbeszélése csak néha vált vontatottá, atmoszférateremtése pedig életre keltette a kort, melyben játszódott.
