nácizmus

Jelenlegi hely

Amíg Isten behunyja a szemét (Horváth László Imre – Lett este és tett reggel)

Szerző acélpatkány On the

Horváth László Imre: Lett este és lett reggelAz alternatív történelmi regények között talán a legnépszerűbb téma a németek második világháborús győzelme. Ebből aztán a különböző szerzők mást és mást hoznak ki regényeikben. Philip K. Dick például Az ember a Fellegvárban című könyvében a paranoiát és az állandó ellenségkeresés okozta világvégét vizionálta, miközben mintha a mi világunk áttüremkedne az alternatív hatvanas évekbe. Egy másik ismert regény, Robert Harris Führer-napja amolyan noir krimi, ahol a nagy rejtély maga a nácik legszörnyűbb bűne. De ott van Jo Walton Farthingje, ami szintén egy krimin keresztül mutat be egy nyomasztó világot, nem sokkal a náci győzelem után.

Ahány szerző, annyi látásmód, de egyvalamiben mind megegyeznek: a nácizmust a világtörténelem legszörnyűbb ideológiájának, a második világháborús borzalmakat pedig az ember legsötétebb órájaként mutatják be. Horváth László Imre tavalyi, Lett este és lett reggel című regénye valamilyen módon talán kivétel. Nem azért, mert a könyv elbeszélője számára a nácizmus a „jó” ideológia  hanem mert a főszereplő a legvégéig teljes mértékben meg van győződve az ideológia helyességéről, sőt, ő maga dolgozik annak kiteljesedéséért. (Ebben a tekintetben érdemes összeolvasni Sarah Cohen-Scalli Max c. ifjúsági kötetével.) Ugyanakkor, mivel végül ő is szembefordul ezzel az ideológiával, mégsem szakít teljes mértékben a többi könyv világnézetétől.

A regény naplóbejegyzések önkényesen összeválogatott sora, 1942-től 2013-ig. A főszereplő Klaus Arme egy nagy náci politikus fiaként végignézi, ahogyan a Harmadik Birodalom először legyűri az oroszokat – a fordulópont, ahol kisiklik a történelem, Paulus tábornoknak, a keleti hadszíntér főparancsnokának a halála, és a helyettesének győzelme, amihez azért hozzásegíti egy Sztálin elleni puccs is –, majd az angolokat, végül pedig az egész világot. A főhős, legalább is kezdetben úgy tűnik, jelentéktelen szerepet vállal ebben a világhódításban: történelmet és teológiát tanul, az állami ideológia kidolgozásának lesz egyre jelentősebb alakja. Ennek számára legfontosabb aspektusa a kétezer éves kereszténység átformálása „náci vallássá”. Ám emellett apjának hála lassan ő válik a Birodalom legfontosabb emberévé, aki nemcsak, hogy folytatja, de be is tetőzi Hitler művét.

A fiú, aki nácinak született (Sarah Cohen-Scali - Max)

Szerző pilleremi On the

Sarah Cohen-Scali: MaxSzülők, aggódó hozzátartozók és pedagógusok örök kérdése és parázs vitáik kiindulópontja a kérdés: Mit adjunk a gyerekek kezébe, és mit ne? Olvashatnak, vagy nézhetnek agresszív meséket? Beszélhetünk-e nekik halálról, háborúról, gyilkosságról? Ameddig csak lehet, el kell zárnunk őket mindettől, vagy jobb, ha minél korábban szembesülnek a világ sötét oldalával? Ezek nem egyszerű kérdések, így nyilván a választól sem várhatjuk, hogy egyszerű legyen. Egy olyan pontnál kell hát megvetnünk a lábunkat, ami biztos, ez pedig a következő: az élet nincs tekintettel a korhatáros besorolásra. Az ember adott esetben még beszélni sem tud, amikor kapcsolatba kerül az úgynevezett „sötét oldallal”. A düh, fájdalom, gyűlölet, halál körülvesz minket, függetlenül attól, hány évesek vagyunk, és ezen a tényen nem változtat az, hogy a felnőttek hajlandóak-e beszélni róla, vagy sem. Természetes, hogy ösztönösen szeretnénk megvédeni a kisebbeket attól, amit rossznak tartunk a világban, ám téves azt feltételezni, hogy hermetikusan lezárhatjuk az otthonunkat. Mi több, amiről nem beszélünk, amitől megpróbálunk elfordulni, az a felszín alatt sokkal nagyobb károkat képes okozni. Ez egyformán igaz az olyan közeli és személyes traumákra, mint a nagyi halála, és a távoli, ám a mai napig élő tragédiákra, amelyek talán régen történtek, talán már a nagyszülők sem emlékeznek rá, mégis erős lenyomatot hagytak a társadalomban. Ismét tévedés abba a hitbe ringatni magunkat, hogy az utóbbit a gyerekek és fiatalok nem érzékelik, nem élik meg, csak, mert nincs közvetlen kapcsolatuk vele.