Moskát Anita

Három évvel harmadik regénye, a Zsoldos-díjat elnyert Irha és bőr megjelenése után új kötettel jelentkezett Moskát Anita. A hazugság tézisei részben már korábban is olvasható, részben pedig vadonatúj szövegeket tartalmazó novelláskötet, ennek kapcsán beszélgettünk a szerzővel. (Korábbi, az Irha és bőr kapcsán készített interjúnkat itt olvashatjátok)

Próza Nostra (PN): Mind a regényeidnek, mind az új novellásköteted szövegeinek nagy erénye az alapkoncepció eredetisége. Hány ötletet nevelgetsz párhuzamosan magadban és hogyan szokott eldőlni, hogy valamelyikből lesz-e végül valami?

Moskát Anita (MA): Mindig furcsán érzem magam, ha valaki az ötleteimet emeli ki. Szerintem más írókhoz képest nekem kifejezetten kevés ötletem van. Ráadásul eleinte, amikor elkezdtem írni, minden ötletem közhelyes volt, tizenévesen például egy fantasy trilógián dolgoztam varázstárgyakkal és kiválasztott főhőssel, akinek le kell győznie a gonoszt. Az ösztönös erősségeim nem itt voltak, ezekben a korai történetekben inkább a szereplőim voltak szokatlanok vagy összetettebbek. Szerettem volna történeteket mesélni, de fogalmam sem volt, melyikeket érdemes elmesélni. Tudtam, hogy az írás sok része tanulható, de azt mégis hogy tanuljam meg, hogyan kell ötleteket szerezni? Ezt éreztem a legnagyobb gyengeségemnek, ezért ezzel foglalkoztam a legtöbbet. Megfigyeltem olyan szerzőket, akiket az ötleteikért szerettem olvasni, például akkor ismertem meg Miéville-t. Összevetettem a szövegeivel a saját szövegeimet, és rájöttem, hogy Úristen, hol vagyok én ehhez. Pár évig tulajdonképpen semmi mást nem csináltam, csak megtanultam rostálni, célzottan ötletelni, követni az asszociációs láncokat, hogy ne a nyilvánvalót írjam meg, és persze megfejteni, hogy az egyik sztori miért működik és a másik miért nem. A mai napig kevés olyan ötletem van, amit tényleg meg akarok írni. Egyszerre csupán néhányat görgetek fejben – nem is szoktam őket leírni, mert úgy vagyok vele, hogy ami kihullik, az valószínűleg egyébként sem lett volna különösebben érdekes.

PN: A hazugság téziseinek novellái között több is van, amelyek világában egy jóval nagyobb terjedelmű történet lehetősége is benne lenne, erre a legjobb példa szerintem a kötet nyitó novellája, A mesterhazugság. Hogyan szokott eldőlni, hogy milyen formátumú lesz a végeredmény?

MA: Ezt már általában nem az ötlet határozza meg, hanem az abban rejlő konfliktus. Vannak novellák, amelyekből lehetett volna akár nagyobb terjedelmű szöveg is, de a konfliktus nem igényelt többet. A mesterhazugságnál kifejezetten azt éreztem, hogy ha a világát elkezdeném jobban kibontani, akkor olyan területekre jutnék, ahol már nem biztos, hogy működne. Vagy ott van a Fekete monitor, aminél a formával játszottam (a szóban forgó elbeszélés a lapozgatós könyvek mintájára íródott – a szerző megjegyzése) és az elejétől nyilvánvaló volt, hogy ebből nem szeretnék regényt írni.

Mondhatnánk, hogy ne a borító alapján ítéljünk meg egy könyvet vagy folyóiratot, mégis az első tapasztalatot jelenti a kiadvánnyal. A Prae lapszámai esetében ez a találkozás – eddig Bihari Eszternek, most Szalay Miklósnak köszönhetően – mindig örömteli: a 2020/4-es, spekulatív fikcióról szóló tematikus szám már az attraktív borítójával is illeszkedik a beltartalomhoz. Nemcsak a borító, a tanulmányok és az esszék kötődnek a fantasztikus irodalomhoz, hanem a publikált prózák és versek is. Ebből a szempontból egy színes válogatásról van szó, hiszen a spekulatív fikció olvasói számára jól ismert nevek mellett több szépíró is megjelenik, így az általában különböző kánonokba sorolt szerzők közötti határvonal elmosódik.

A szám hat nagyobb egységből áll, az elsőben versek és novellák kapnak helyet. Kerber Balázs versének, a Kardnyelvnek a motívumai a középkori kultúrából merítő fantasy hagyományához kapcsolódnak, míg Németh Zoltán a Cala Spinoza című versében egy különös szexualitást mutat be. 

Mécs Anna novellája, A kislányunk arca a rövid terjedelme ellenére is kompakt, egész, és több kritikát is megfogalmaz a társadalommal szemben. A történet szerint a média elől el akarja rejteni egy sztárpár a leendő gyermekét, amihez olyan új utat keresnek, amivel meg tudják óvni: arc nélkül születik a bébi. Mindez persze új utat jelent a testkép és az ideológiák esetében is, amit Mécs jól érzékeltet az eszmék popularizálódása által: az arc helyett hogyan válik egy másik testrész a body shaming célkeresztjévé, hogyan lesz a feminizmus kedvence az arc nélküli gyermek.

Bevallom, Brandon Hackett-től több novellát olvastam, mint regényt, viszont a rövidprózáival jobban meggyőzött. A Sosem hal már meg egy klasszikus ötletre épít, a narratívájában sincs sok fordulat, viszont a szöveg feszes, jól adagolja az érzelmeket, jó ütemben ugrik az időben. A történet szerint lehetséges a mesterségesen meghosszabbított élet, és az ember a hosszú létezésen túl más eredményeket is elér: újabb és újabb bolygókra jut el. A korábban ismeretlen planéták nemcsak gazdaságilag jelentenek új terepet, hanem az ember halhatatlansága és folyamatos terjeszkedése révén a humán evolúció folytatása és divergenciája is láthatóvá válik.

A legjobb regényeknek Moskát Anita és Markovics Botond művei tartotta a zsűri, Markovics könyve a tavalyi év közönségdíját is elnyerte.

A magyar sci-fi egyik atyjáról, Zsoldos Péterről elnevezett díj most először terjedt ki sci-fi mellett a fantasy területére is, valamint a legjobb regények mellett a legjobb novellákat és műfordításokat is díjazta. Sor került közönségszavazásra is, a Libri pedig összesen 10 millió forint értékű médiafelülettel támogatja a díjazott alkotásokat.

A hét tagú zsűri - Benczik Vera irodalmár, H. Nagy Péter irodalomtörténész, Keserű József irodalomtudós, Makai Péter Kristóf irodalomtudós, Szabó István Zoltán irodalmár és fordító, Szilárdi Réka irodalmár, Takács Bogi író - a tavaly elmaradt Zsoldos-díjat is pótolva összesen hat kategóriában hirdetett ki győztest.

A 2020-es év díjazottjai:

• Novella kategória - Sepsi László: Rossz beszéd
• Fordítás kategória - Johanna Sinisalo: A Nap Magja / G. Bogár Edit fordítása
• Regény kategória - Moskát Anita: Irha és bőr
  

A 2020-as évet két érdekes beszélgetéssel zárta a ViTa: elsőként, december 3-án Moskát Anitával beszélgetett Gaborják Ádám a fantasy sokszínűségéről és arról, mennyivel több a zsáner, mint egyszerű eszképizmus. December 10-én pedig H. Nagy Péter Mikromechanizmusok című kötetéről beszélgetett a szerző Takács Gáborral, amelyben a hálózatelmélet segítségével kötötte össze a zsáner különböző műveit, elemeit. Bónuszként pedig nézzétek meg a 2021. év első félévére vonatkozó terveinket, illetve hogy milyen megjelenéseket várunk az idei évben.

ViTa online - A fantasy nem mese

"Fantasyírónak és fantasyolvasónak lenni néha bélyeg. Sosem mondtam ezt ki nyíltan, de ez az igazság."

A fantasy súlytalan kitaláció, álomvilág, semmi köze a valósághoz, sőt, egyenesen mese gyerekeknek, sárkányokkal és tündérekkel. Ismerős? Ilyen és ehhez hasonló sztereotípiák élnek a fantasyről. Ezen szeretne változtatni Moskát Anita író, aki idén elindította A fantasy nem mese elnevezésű sorozatát. Minden hónapban egy-egy új fantasyt ajánl, ami témájával, formájával, történetével megcáfol minden tévhitet a fantasy zsánerével kapcsolatban.

ViTa online - Mikromechanizmusok

Mi köze a hálózatelméletnek a Perdido pályaudvar, végállomáshoz vagy a Valishoz, a Trónok harcához vagy A felhúzhatós lányhoz?

H. Nagy Péter irodalomtörténész legújabb kötete erre is választ ad. Kétperces elemzései önállóan is érdekes olvasatait adják a kiválasztott műveknek, de együtt a 77 szöveg feldolgozásakor működésbe lépő mikromechanizmusok valami még izgalmasabb mintázatot rajzolnak ki a populáris kultúra műveiről és témáiról. Az online beszélgetésben több, a kötetben szóba kerülő regény és novella felelevenítése mellett ennek a mintázatnak egy részét is igyekeztek felvillantani a résztvevők.

Folytatjuk a Próza Nostra fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő cikksorozatunkat. Az elmúlt évtizedben számos interjút készítettünk külföldi és hazai szerzőkkel, fordítókkal, és a populáris kultúrát területükként választó kutatókkal, hogy ne csupán a szövegeket, de azokat az embereket is megismertessük az olvasókkal, akik a szövegekkel dolgoznak. Ebből az alkalomból tíz olyan interjút választottunk ki az elmúlt időszak terméséből, melyek írókkal és fordítókkal készítettünk.

“A te döntésed, hová helyezed a kamerát” - Catherynne M. Valente interjú

Catherynne M. Valentével A Marija Morevna és a Halhatatlan című regénye apropóján beszélgettünk világépítésről, feminizmusról, és az online személyiségekről.

"Csak a tehetség számít" - Interjú Gy. Horváth Lászlóval

Mark Lawrence Széthullott Birodalom-trilógiájának megjelenése kapcsán beszélgettünk  Gy. Horváth Lászlóval, aki az elmúlt negyven évben szerkesztőként és fordítóként is bejárta a világirodalom tartományait. Lawrence szövegeiről, a fatasyirodalomról és a világirodalmi szövegek fordításáról kérdeztük.

A Próza Nostra november 30-án harmadik alkalommal rendezi meg a zsánerirodalommal foglalkozó 'Világok Találkozása (ViTa)' c. egész napos rendezvényét a Bem Moziban. A kerekasztal-beszélgetéseken ezúttal is írókkal, szerkesztőkkel, fordítókkal, kutatókkal és kritikusokkal vitatjuk meg a zsánerirodalom aktuális kérdéseit. Idén a következő témákkal készülünk: a szerepjátékok reneszánsza, az afrofuturizmus irodalma, testábrázolásoka fantasztikumban, Kuczka Péter munkássága, továbbá bemutatjuk Margaret Atwood magyarul most megjelenő Booker-díjas regényét, a Testamentumokat. Az esemény a szakma képviselőinek járó Hexa-díj átadásával és filmvetítéssel zárul.

Program

Megnyitó (10.15–10.30)

RPG-n innen és túl – A szerepjátékról (11.30–13.00)

Úgy tűnik, a szerepjáték reneszánszát éli úgy itthon mint külföldön. Klubok alakulnak, találkozókat és táborokat szerveznek az RPG szerelmesei, számos kiadvány jelenik meg minden hónapban, melyek már nem is csupán a játékrendszerre, vagy a lejátszható kalandokra fókuszálnak, de magára a jelenségre reflektálnak. Az asztali szerepjátékok múltját, jelenét és jövőjét járjuk körül a beszélgetésben.

Résztvevők: Pozsár Anett (kritikus, PN), Dinnyés Gergely (kritikus, youtuber), Kornya Zsolt (író). Moderál: Szabó István Zoltán (Steve) (PN)

„Mondom, nem írom, mert nincs mivel írnom, hisz az írás úgyis tilos. Ám ha ez mese, még ha csak az én fejemben létezik is, nyilván mesélem valakinek. Az ember nem mesél csak úgy magának. Mindig van valaki, aki hallgatja.

Még akkor is, ha nincs senki.

Egy történet olyan, mint egy levél. Kedves Te, ez a megszólítás. Csak így egyszerűen Te, név nélkül. Ha nevet kötnék hozzá, az hozzákötne Téged a való világhoz.” (77.)

A szolgálólány meséje elbeszélője burjánzó, metaforikus, önreflexív, asszociációkban gazdag nyelven mesél olvasójának (hallgatójának?) saját történetéről. Margaret Atwood regénye egy erősen hierarchikus társadalmat mutat be, amelyben a férfiak uralkodnak a nők felett. A nők ebben a világban csak a házimunkát végezhetik el, feleségek lehetnek, vagy egyszerűen szülőgépként kezelik őket.

Atwood regénye mindig két másik történetet juttat eszembe. Az egyik Naomi Aldermantól A hatalom, a másik pedig Moskát Anitától a Horgonyhely. Egyikről sem tudok úgy beszélni, gondolkozni, hogy a másik kettő ne határozná meg. Más hangon, más módon, de ugyanarról szólnak: a nemek helyzetéről, hatalomról, illetve (nyíltabban vagy rejtettebben) a környezethez, természethez való viszonyunkról.

A közvélemény szerint a teremtés hetedik napján Isten megpihent – a húsvéti átváltozásra pedig kipihente magát. Kiroppantotta elgémberedett gerincét, végignézett a világon, és arra gondolt: „ezeket a derék állatokat elfelejtettem a képemre teremteni, micsoda igazságtalanság”. Le is porolta teremtő erejét, hogy kárpótlásul pár milliót emberivé tegyen.

Azonban nem minden történt „a terv szerint”, így állati jegyekben bővelkedő hibrid, poszthumán emberek keletkeztek a teremtés során. Ezek a lények az úgynevezett fajzatok. Adott a kérdés: milyen lehetőségeik vannak ezeknek az értelemmel bíró, se nem humán, se nem állat lényeknek az emberi világban?

Moskát Anita harmadik regénye, az Irha és bőr az első átváltozások után körülbelül 20 évvel veszi fel a fonalat, így betekintést nyerhetünk a fajzatok helyzetébe és jogi harcaikba. Három fajzat szereplő által ismerhetjük meg az eseményeket: Pilar, Kirill és August. Pilar egy borzfajzat, aki a televízió által ismerte meg a világot. Kirill a csordájával élő őzből alakult át, míg August a fajzatok jogaiért küzd.

A regény a jelenkori Magyarországon játszódik, viszont a fajzatokkal egy alternatív világot teremt meg. Az Irha és bőr több szempontból is folytatja a korábbi regényekben is tematizálódó kérdéseket. A Bábel fiaiban elkezdődött vallási téma itt újra előkerül, de egészen más szempontból – a fajzatoknál a saját eredettörténetük kapcsán. A Horgonyhelyből a jogi és társadalmi hierarchiát boncoló kérdések merülnek fel az Irha és bőrben. Emellett a regény felépítése és három fő karaktere is több szempontból hasonlóságot mutat a Horgonyhellyel. Pilar naiv, könnyen befolyásolható karaktere Helgához hasonló fiatal, tapasztalatlan figura. Ahogyan Lars mindent feláldozna az egyenlőség, a hierarchikus társadalom átalakításáért, úgy August is egy rendkívül határozott, mindenre képes szereplő. Kirill és a Horgonyhely Vazilja a regények belső krónikásai, a legmakacsabb, a társadalmi meghatározottságuk miatt a legnagyobb feszültséggel bíró karakterek.

2019. április 25. és 28. között rendezik meg a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált a Millenárison. Idén is rengeteg izgalmas könyv jelenik meg, ezért összeszedtünk 13+1 könyvet, amiért mindenképpen érdemes kilátogatni a Millenárisra.

Moskát Anita harmadik regénye, az Irha és bőr az idei Könyvfesztiválra jelenik meg a Gabo jóvoltából (a regénybe itt olvashattok bele). A regény keletkezésébe többször is betekintést nyerhettünk a szerző blogján és facebook oldalán, viszont akadt még néhány kérdésünk az új szöveg kapcsán. Korábbi regényeiről sem feledkeztünk meg, így az interjúban kitértünk a Bábel fiaira (2014), valamint a Horgonyhelyre (2015) is.

Borbíró Aletta: Az idei Könyvfesztiválra jelenik meg az Irha és bőr. Mit érzel most? Mi változott mióta elkezdtél írni, mióta megjelent az első regényed?

Moskát Anita: Tudatosan szoktam figyelni magam, és ezen különösen sokat gondolkodtam mostanában. Azt hiszem, kevés minden változott meg bennem. Ugyanannyira megvan a bizonyítási vágy, mint a legelején, hogy a tőlem telhető legjobbat hozzam, és pont ugyanannyira izgulok, mint az első regény megjelenésekor. Ami változott, az külső: nagyon jó érzés, hogy már vannak, akik várják az új regényt, de ez egyben komoly felelősség is.