minka

A fekete színű Mesteralvók hajnala kötet után a második rész, a Mesteralvók viadala fehérben, nem kevésbé lenyűgöző borítógrafikával került a könyvesboltok polcaira. A két könyv gerince remekül mutat egymás mellett; aki pedig olvasás után alaposabban szemügyre veszi a borítók aranyszínű motívumait, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy a mesteralvók világában semmi sincs véletlenül. Az átgondolt külső láttán joggal feltételezi az olvasó, hogy hasonló tudatossággal felépített történetet tart a kezében, Huszti pedig ennek az elvárásnak mindkét kötetben eleget tesz. Az első rész lassú, aprólékos építkezéséhez képest azonban a második részben igencsak felpörögnek az események: az egymástól elszakított családtagok újra találkoznak, a szemben álló felek drámai csatában mérik össze erejüket, a szabadjára engedett varázslattól pedig még a holt mesteralvók csontjai is életre kelnek. Mi mást várhatna az olvasó egy fantasy duológia befejező kötetétől? Nos, én vártam volna a Mesteralvók hajnalában megismert részletgazdag építkezést, a gondolati játékokat és a kifordított előfeltevéseket is. A második kötetben azonban nincs idő a részleteken töprengeni: a hangsúly egyértelműen a mozgalmas jelenetek és drámai fordulatok felé tolódik el. 

Ennek megfelelően a történet szintjén a Mesteralvók viadala maradéktalanul megválaszolja az első kötet cselekményéből fakadó kérdéseket. Megtudhatjuk, hogyan került Milán haverja, Koffer a mesteralvók világába és mire készül ott, újabb részletek derülnek ki Admira szüleinek múltjából, többet tudhatunk meg a korhosi kormányzó család nézeteltéréseinek hátteréről és természetesen a csontcsipkéző rend évszázados titkaiba is beavatást nyerhetünk. A szereplők találkozásain keresztül újabb kapcsolódási pontok alakulnak ki a két világ között, és ezek a jelenetek az első kötetből már jól ismert, de továbbra is friss és szórakoztató, a világok közti eltérésekre rájátszó nyelvi humorral társulnak. Ráadásul a Mesteralvók viadalában olyan szereplők is egyre gyakrabban bukkannak fel közös jelenetben, akiknek saját nézőpontjuk van (láthatjuk például Milánt Vulgarus szemszögéből), így lehetőségünk van őket a másik világ lencséjén keresztül is szemügyre venni. Bár az események nagy része ebben a kötetben a mesteralvók világában játszódik, az ilyesfajta szembeállítások továbbra is fenntartják a mi világunkkal való párhuzamot. Hasonló célt szolgálnak Milán visszaemlékezései a családjára, sőt a történet vége felé egy egészen konkrét (és a szövegből ennél fogva kiszóló) utalást is találunk a 2020-as évre.

Ifjúsági fantasyt írni embert próbáló feladat. A bátor írónak nem csak hegyomlásnyi kliséken és berögzült elvárásokon kell keresztülverekednie magát, útja végeztével gyakran még azzal is kénytelen szembesülni, hogy hiába minden erőfeszítése, a fiataloknak szóló fantasztikus irodalmat sokan még mindig fenntartásokkal kezelik. Ahogy Diana Wynne Jones fogalmazott több interjújában, az ifjúsági regények szépsége és egyben nehézsége az, hogy mindig kettős minőségi mércének kell megfelelniük, hiszen bár gyerekeknek íródnak, az ő érdeklődésük megragadása az egyik cél, szövegként viszont elég jól kell működniük ahhoz, hogy a kézirattal dolgozó felnőttek is meglássák benne a lehetőséget. Huszti Gergely duológiájának első kötete, a Mesteralvók hajnala jól vette ezeket az akadályokat, és bízom abban, hogy a 2020-ban elnyert HUBBY-díj hozta figyelem révén egyre több fiatal olvasóhoz jut majd el ez a történet. Huszti munkásságát ugyanis a későbbiekben is érdemes lesz követni.

A Mesteralvók hajnala három főszereplő útját követi nyomon. Miló a 21. századi Magyarországon élő nagykamasz fiú, aki döbbenten szembesül azzal, hogy egyik napról a másikra képtelen többé aludni. Eközben egy titokzatos másik világban, amelyet a mesteralvók tartanak egyensúlyban, a csontcsipkéző rend 224. nővére épp megszegi rendjének szabályait, amikor véletlenül felfedezi mesteralvójuk eltűnését. Vulgarus Pokk borkereskedő eközben szó szerint minden csontot megmozgat, hogy elhárítsa békés városát fenyegető katasztrófát. Hármójuk történetét pedig a mesteralvók legendája fűzi egymáshoz. A mai Magyarországon játszódó jelenetek ellenére Huszti Gergely regénye a klasszikus fantasy sok ismert jegyét felsorakoztatja: középpontjában egy iparosodás előtti, másodlagos világ és annak működése áll, a könyvet kinyitva rögtön egy furcsa neveket tartalmazó térkép fogadja az olvasót, az egyes részek elején „ősi” szövegekből kiragadott mottók találhatók, fejezetcímek helyett pedig a soron következő elbeszélő neve szerepel. Ezekben a külsőségekben azonban nagyrészt ki is merül Huszti kapcsolata a fővonalas epikus fantasyvel, sem témájában, sem terjedelmében nem törekszik az ott megszokott monumentalitásra. Helyette szerethető, emberléptékű szereplőket kapunk, akik annak ellenére, hogy egyes szám első személyben beszélik el történetüket, rendelkeznek annyi öniróniával, ami kamaszt és felnőttet egyaránt megmosolyogtat. Ebből a szempontból kiemelkedik Vulgarus Pokk, aki meglepően jó önismerettel, ám annál kevesebb önuralommal van megáldva, különösen, ha kocsmák vagy borospincék közelébe kerül. Pokk azért is érdekes alakja a történetnek, mert személyében egy olyan, morálisan kissé ingatag felnőttet ábrázol Huszti, aki minden hibája ellenére aktívan részt vesz az események alakításában. Mindez jól elkülöníti azoktól az ifjúsági regényektől, amelyek akár logikai hibák árán is félreállítják az idősebbeket tinédzser hőseik útjából. A másik elbeszélő, Miló személyében pedig üdítő volt végre egy olyan kamaszról olvasni, aki minden problémája ellenére pozitívan gondolkozik (szó szerint a jég hátán is megél), és képes a mi világunkban megszerzett tudást egy ismeretlen másikban is felhasználni úgy, hogy egyetlen varázstárgyra sincs ehhez szüksége. Utoljára hagytam a harmadik elbeszélőt, a csontcsipkéző rend 224. nővérét, akiről elöljáróban csak annyit mondanék, korántsem olyan csetlő-botló és naiv, mint amilyennek elsőre gondolnánk.

Mielőtt első felindulásból írtam volna erről a könyvről, gondoltam, kipróbálom, hogyan viszonyul hozzá egy nem szakmabeli, és a kötet hátlapján olvasható „Kreatív írás alapmű a szórakoztató irodalomban” megjelöléssel egy villamosmérnök kezébe adtam. Mérnökünk rögtön a könyv végére lapozott, és döbbenten kérdezte, hol van a szakirodalom-jegyzék, majd a lapokat végigpörgetve az idézetekhez tartozó lábjegyzeteket kereste, végül visszatért az elejére, hátha legalább a szakmai lektor nevét megtalálja – nem járt sikerrel. Varga Bea nyilván számított ezekre az észrevételekre, és már a bevezetőben egyértelműsíti, hogy nem „tankönyvet” ír, csak szórakoztatni akar, hiszen az írás játék. Kérdés, hogy ez a kijelentés mennyire indokolja a hazai és nemzetközi zsánerirodalomból vett szemléltető példák hiányát, és a „lapozgatós” könyv ide-oda kapó, logikátlan fejezetsorrendjét.

Saját vállalását egyébként nagyrészt teljesíti: a szöveg valóban szórakoztató, egyszerű és azok számára is élvezetes, akik még csak ismerkednek az írástechnikával. A kezdő szerzőknek egyes részek kimondottan hasznosak lehetnek: viszonylag árnyalt képet kapunk például a YA irodalomról, a könyvkiadásról szóló fejezet pedig (a borítóval ellentétben) nem vonja cukormázba a valóságot, és hitelesen ír a megjelenésig tartó útról. A zavaró hibák és pontatlanságok – amiket a továbbiakban részletesen ismertetek – ugyanakkor felvetik a kérdést, mennyire ajánlható ez a kötet a még tájékozatlan, írás iránt érdeklődő fiataloknak, akik valóban „receptként” értelmezik a benne foglaltakat.

A tördelési bakik egy részén talán átsiklik majd a tekintetük, bár nem túl elegáns, amikor a kinyitott könyv bal oldali lapján kis jegyzet biztat arra, hogy ha egy adott téma érdekel, akkor lapozz az x. oldalra, holott az x. oldal a kinyitott könyv jobb oldali lapja (ez háromszor is előfordul).  A kötet „játékos” szerkezete több helyen próbára tette a szerkesztőt is, a 237. oldalon például a „majd beszélünk róla” kifejezés egy olyan fejezetre utal, ami a 118. oldalon kezdődik. Ennél kellemetlenebb malőr A Gyűrűk Ura magyar megjelenési évének hibás közlése (1984. szerepel 1981. helyett), ami egy zsánerirodalmi szakkönyvben bajosan megengedhető.