Michel Foucault

Jelenlegi hely

"...a világvége természetesen örökérvényű" - interjú Bartók Imrével II.

Szerző stv On the

Bartómk Imre (Szőcs Petra fotója)

 

A Bartók Imrével készített interjú második része. Az első rész ide kattintva olvasható.

Próza Nostra: A regényed főszereplője három sorozatgyilkos, akik egyben három jelentős gondolkodó alakját, személyiségét viselik. Ha jól tudom kezdetben a Gondolkodók is lehetséges címalternatíva volt. Hogyan jött az ötlet, hogy sorozatgyilkos filozófusokról írj és miért pont Heidegger, Marx és Wittgenstein lettek a szereplők?

Bartók Imre: Az első pillanattól kezdve ez a három figura lebegett előttem, egyrészt, mert kiemelten fontosak, másrészt, mert nagyon élesen eltérnek egymástól. Ha azt keressük, hogy ki az a három szerző, akik biztosan utálnák egymást, akkor ez egy kézenfekvő felállás. Heideggert és Wittgensteint a század két legfontosabb gondolkodójának szokás tekinteni, Marx jelentősége pedig abban áll, hogy általa közvetlenül is megjelenik a filozófiának mint gyakorlatnak, mint világprogramnak a gondolata – erre a regény a Feuerbach-tézissel maga is utal. Valójában mindhármukra jellemző – persze nagyon eltérő formában – a filozófia „végének” vagy „meghaladásának” gondolata.

Budapest Nyugati (Závada Péter – Ahol megszakad)

Szerző stv On the

Závada Péter: Ahol megszakad1966-ban, miután megjelent Michel Foucault A szavak és a dolgok című - a nyugati gondolkodásban meghatározóvá váló – szövege, az összes francia bölcsész ezzel a kötettel járt randira, függetlenül attól, hogy olvasta-e vagy sem. Závada Péter első verseskötetével – kis túlzással – hasonló a helyzet, csak épp a középiskolás tinik körében. No, nem mintha csak számukra tartogathatna érdekességeket, maradandó versélményt az Ahol megszakad című kötet, ám letagadhatatlan, hogy a kortárs magyar irodalomban példa nélküli érdeklődés övezi a fiatalabb generáció részéről.

A kötet a Libri Kiadó gondozásában jelent meg a Nemzetközi Könyvfesztivál idején. Bemutatójára stílszerűen a Költészet Napján került sor, ahogyan a reklám-kisvideó is ezen a napon vált elérhetővé a neten. A 68 oldalas kiadvány hátlapján olvasható ajánlásokat Parti Nagy Lajos és Darvasi László írták. A ragasztott kötet fizikai részére nem lehet panasz, már kézbe venni is jó érzés. Ennyit a külcsínről.