Azt mondják, egyetlen terv sem éli túl a megvalósítás folyamatát.
- Amy Weir (A marsi)
Az ördög nem az anyag fejedelme, az ördög a szellem elbizakodottsága, a mosolytalan hit, a soha kétségbe nem vont igazság.
- Umberto Eco (A rózsa neve)
Akiben nincs félelem, annak kevesebbje van egy baráttal.
- Mark Lawrence (Tövisek császára)
Létezik egy hely, ahol az idő elveszíti értelmét.
- Robert Holdstock (Mitágó-erdő)
Szerény sikereimet legtöbbször annak köszönhettem, hogy összeillesztettem két eltérő tényt, és fegyvert kovácsoltam belőlük.
- Mark Lawrence (Tövisek királya)
Ki tudja ki lesz a célpontja egy olvasott embernek?
- Ray Bradbury (Fahrenheit 451)
A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején.
- William Gibson (Neurománc)
Egymaga Belinda sokkal erősebb volt, mint amikor a férje védelmezte.
- John le Carré (Egy tökéletes kém)
Talán mindig is ennyi volt csak a megváltás. Egy kinyújtott kéz, ami várja, hogy megfogják.
- Mark Lawrence (Tövisek császára)
A könyvnek az a jó, ha olvassák. A könyv olyan jelekből áll, amelyek további jelekről szólnak, azok a jelek pedig dolgokról beszélnek. Ha a szem nem olvassa, a könyv jeleiből nem lesznek fogalmak, vagyis a könyv néma.
1923. január 31-én született Norman Mailer, az író, akinek a nevét Joseph Heller mellett említik, ha a II. világháború szépirodalmi megjelenítéséről van szó. A háború alatt a csendes-óceáni hadszíntéren szolgált.