Markovics Botond

Jelenlegi hely

Íme az ember 2.0 (Brandon Hackett – Eldobható testek)

Szerző acélpatkány On the

Eldobható testekKépzeld el, hogy bármilyen tested lehet. Lehetsz karcsú, lehetsz sportos, magas, széles vállú, lágy arcélű, barna bőrű, szőke, kék szemű, hosszú lábú, lehetsz férfi vagy lehetsz nő. Úgy nézhetsz ki, ahogy csak akarsz: lehetsz tökéletes, szép, fiatal, egészséges és vonzó. És ami a legfontosabb: többé nem kell a testeddel együtt meghalnod. 

Ha megtehetnéd, élnél-e ezzel a lehetőséggel?

Ez a kiindulópontja Brandon Hackett – alias Markovics Botond – legújabb, tizenkettedik regényének, az Eldobható testeknek. Akik nyomon követik a szerző írásait, azok talán érteni fogják, ha azt mondom, hogy ez amolyan “szintézise” az eddigi Hackett-regényeknek. (Szigorúan a 2007 után írottaknak.) Van benne morális szembenállás, akárcsak a Xenóban, pörgős akció, mint Az időutazás napjában, az emberiség (közel)jövőjének izgalmas látképe, ami az Isten gépeit idézi, és a szerzőt már bő egy évtizede, A poszthumán döntés óta foglalkoztató transzhumanizmus. (Az ember könyve kimaradt volna a felsorolásból? Azt hiszem, meghagyom az olvasónak, hogy megtalálja, hol kapcsolódik ide az a regény.)

Az Eldobható testek cselekménye a XXIV. században játszódik, amikorra az emberiség, miután egy váratlan kataklizma felperzselte a Földet, új otthonra lelt a Jupiter és a Szaturnusz térségében. A terraformált holdakon, élettérré alakított aszteroidákban és kisbolygókon élő milliárdok a hajdani pionírok által létrehozott társadalomban élnek, a különféle államalakulatok és nagy cégek által megszabott keretek között. Ám ezt a status quót két, egymással összefüggő esemény borítja fel. A könyv első jelenetében Vireni Orlando ügyész elindul letartóztatni a világ leggazdagabb emberét, a techguru Melvin Kadeket, aki az egész emberi kivándorlást összefogta és megvalósíthatóvá tette. Eközben pedig a háttérben épp arról próbál dönteni az emberiség, hogy befogadja és elismerje-e emberként azt a kétszázmillió tudatmásolatot, amelyek – vagy akik – a Földet érő kataklizmában elpusztult emberek továbbéléseként tekintenek magukra. A XXIV. század jogalkotói számára egyszerű a kérdés: a tudat és a test elválaszthatatlan egység, tehát a mesterségesen tárolt tudatok nem lehetnek emberek. De amikor egy újfajta technológia lehetővé teszi, hogy az emberi tudatot könnyen előállítható, eldobható testekbe töltsék, alapjaiban kérdőjeleződik meg az ember fogalma, és kezdetét veszi a ó- és az újhumánok versengése a fajunk jövőjéért – az egyik oldalon a hazugságra épülő régi világot igazgató Melvin Kadekkel, a másikon a feltöltött tudatok Közösségét irányító Marion Chenggel, Kadek volt nejének tudatmásolatával. Az igazságot kereső Vireni Orlando pedig azonnal az örvény középpontjába kerül.

A legnagyobb idegen maga az ember (Brandon Hackett – Xeno)

Szerző acélpatkány On the

Brandon Hackett: XenoSokszor hallottam már azt a kijelentést, hogy egy sci-fi történet ne politizáljon, hanem szórakoztasson. Ne keverje bele a mindennapi problémákat a történetébe, ne vonultasson fel olyan elemeket, amik a napi politikából, politikusok szájából, híradókból, hírportálokról ismerős. Jobb, ha a szerző nem foglal állást a regényével – akármilyen módon – valamilyen politikai kérdésben. Ezzel az egész felvetéssel mindössze egyetlen probléma van: a sci-fi mindig is politikus volt. Nézzük meg a klasszikus regényeket, amik évtizedekkel később is hivatkozási pontokként szolgálnak! Wells művei tele vannak politikai állásfoglalással, elég a morlockok és eloik kettősére, vagy a marsiak inváziójára gondolni – előbbi a kettészakadó társadalom, utóbbi a gyarmatosítás problémáiról beszél. Lényegüket tekintve a katonai sci-fiket és az űroperákat átitatja a politika (ki harcol kivel, miért, milyen jövőbeli berendezkedések léteznek, van-e velük probléma etc.). Heinleint kamionnal sem lehetett volna elrángatni a politikai állásfoglalástól, de Asimov, Clarke és kortársaik könyvei is könnyedén vizsgálhatóak a politika szemszögéből – hogy az olyan szerzőkről, mint Herbert vagy Dick már ne is beszéljünk! És ahogy haladunk előre az időben, egyre konkrétabb példákkal találjuk szembe magunkat, legyen szó a világ „nyugati” vagy „keleti” blokkjáról. Persze van különbség a „nyilvánvaló”, kortárs politikai helyzetre való reflektálás és a „minden emberi aktus végső soron politika” elve között, de talán nem kell tovább magyaráznom, mire is gondolok.

Magyarországon is akadtak politizáló sci-fik, de mégis úgy tűnhet, hogy itthon manapság ritkán születnek aktuális politikai kérdésekkel foglalkozó írások. Tavaly jelent meg a Brandon Hackett álnéven író Markovics Botond regénye, a Xeno, ami viszont pont ezt teszi, még ha ehhez idegen fajokat, hatalmas űrbéli objektumokat (közkeletű nevükön BDO-kat) és csodás sci-fi találmányokat használ fel.

A történet száz évvel a jövőben kezdődik, amikor az emberiség már közel ötven éve az idegen migrátorok nevű faj uralma alatt él. Ennek az uralomnak a legfontosabb jellemzője, hogy a migrátorok erőszakkal más idegeneket telepítettek a Földre, közben pedig embereket szórtak szét a három másik faj bolygóin. A regény főhőse, Olga Ballard a Föld legnagyobb xenológusa, aki azért dolgozik, hogy minél jobban megértse egymást a négy faj: a vízi élethez szokott hidrák, a művészeti alkotásvággyal teli firkák, a rejtélyes, hanyatló ostorosok, és az emberiség. Amikor azonban Olgából is agymosott migrátor „szónokot” akarnak csinálni, belecsöppen egy titkos összeesküvésbe, amelynek az a célja, hogy az emberiség megszabaduljon az idegen elnyomástól. Ehhez pedig az összeesküvők, ha kell, még a gyűlölt és megvetett másik három elnyomott faj segítségét is készek elfogadni.

A ViTa és a Hexa-díj

Szerző Próza Nostra On the

A Hexa-díj átadásaNovember 25-én, múlt szombaton került megrendezésre az első (és reméljük, nem az utolsó) Világok Találkozása a Próza Nostra szervezésében.

A rendezvény célja az volt, hogy a hazai fantasztikus szakmai közösség minél szélesebb körben képviseltesse magát, így mutatva meg a beszélgetésekben, milyen sokrétű szempontok szerint lehet beszélni a sci-fi, fantasy és horror hazai és nemzetközi helyzetéről. Ilyen módon a fantasztikum világai és a közeg különféle “világai” is találkoztak egymással. Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki ellátogatott a Bem Moziba, és természetesen a meghívott vendégeknek, résztvevőknek, moderátoroknak is, hiszen elsősorban rajtuk múlott a rendezvény sikere. Reméljük, hogy valóban sikerült felvillantani, mennyire sokszínű a fantasztikum irodalma és a közössége egyaránt, és hogy a Világok Találkozásán megindult párbeszéd folytatódni fog nemcsak a Próza Nostrán, hanem más honlapokon, blogokon, rendezvényeken is.

De nem csupán az előadásokkal szerettük volna ráirányítani a figyelmet azokra, akik szakmailag sokat tesznek a zsánerirodalomért. A ViTán ugyanis idén első alkalommal került kiosztásra a Hexa-díj. A díjjal járó oklevelet és üveg hexaédert (aka kockát) elsőként Kleinheincz Csilla szerkesztő, fordító, szerző vehette át.

2015-ös sci-fi és fantasy ajánló a moly.hu közösségétől

Szerző Próza Nostra On the

2015 fantasyA moly.hu könyves közösségi oldal felhasználói tíz sci-fi és tíz fantasy regényt ajánlanak a 2015-ös év megjelenései közül. A rendszeres olvasókból összeállt zsűri kiválogatta a legjobb könyveket, hogy iránymutatást adjanak a többi „moly” számára, és hogy felhívják a figyelmet az esetleg kevésbé ismert remekművekre is. A végső lista mellett közönségszavazás is kezdődött, ahol a felhasználók szavazatait augusztus 31-ig várják.

Az olvasás és a könyvek köré szerveződő közösségi oldal 2008 óta létezik, azóta több ezer felhasználó jelöli olvasásait, osztja meg a nagyvilággal a könyvekről írt véleményét vagy épp a kedvenc idézetét. Emellett azonban a hasonló érdeklődésű tagok rendszeresen ajánlanak egymásnak könyveket, beszélgetnek, vitatkoznak a művek érdemeiről és gyengeségeiről – így a moly.hu fantasztikus regények iránt érdeklődő tagjaiból az elmúlt években komoly, nem csak virtuálisan létező közösség alakult ki.

"...egyre kevesebb magyar sci-fi jelenik meg idehaza." - interjú Brandon Hackett-tel

Szerző acélpatkány On the

Markovics Botond (Brandon Hackett)Markovics Botond, vagy ahogyan az olvasók ismerik: Brandon Hackett, a kortárs magyar science fiction legérdekesebb alakja. Néhány hete jelent meg legújabb regénye Az időutazás napja címmel. A hazai sci-fi helyzetéről és Az időutazás tegnapja című folytatásról a kétszeres Zsoldos Péter-díjas szerzővel Takács Gábor (acélpatkány) beszélgetett.

Takács Gábor: A sci-fi regények gyakran törekednek arra, hogy valamilyen kiskapu révén áthágják az áthághatatlannak gondolt fizikai törvényeket (pl.: fénysebességnél gyorsabb utazás). Az időutazás napjában is találkozunk ezzel a törekvéssel. Miért tartod fontosnak, hogy a sci-fi áttörje ezeket a fizikai szabályokat?

Brandon Hackett: Ez a sci-fi irodalom örök kíváncsiságából ered: a "mi lenne, ha?" kérdésekre próbálnak az írók érdekesebbnél érdekesebb válaszokat adni. Bár szerintem az időutazás egy elég képlékeny terület a fizikán belül, én pl. egy logikailag és fizikusok által is elméletileg akár elképzelhető felállásból indultam ki, és vizsgáltam meg a következményeit, feltéve a saját, "mi lenne ha létezne az időutazás" kérdésemet.

TG: Az időutazás napja egy gyakran használt, örökzöld sci-fi toposzra épül. Mi indított arra, hogy Az ember könyve után egy időutazással foglalkozó regényt írj?

BH: Egy felismerés, hogy a legtöbb időutazós történet mennyire kényelmesen bánik az időutazással. Egyszerűen ignorálják a logikai következményeket, és szinte mindig leszűkítik a világot néhány idősíkra. Persze, ha ezeken a kereteken belül jól csinálják, el lehet nézni ezt az egyszerűsítést, de én pont találkoztam néhány közhelyes és unalmas sztorival, amik kapcsán jött a regény alapötlete, és az időgép feltalálásának pillanatában a kétszázmilliárd időutazó. Ez amolyan hirtelen szikra volt, fellobbant, és muszáj volt azonnal megírnom.

TG: Az új regényed (is) rendkívül ötletgazdag. Mi való előbbre egy sci-fiben, hogy minél több ötletet használjon fel vagy a nyelvi egységesség, megformáltság? Ezek persze nem zárják ki egymást, de átfogalmazhatjuk úgy a kérdést, hogy a "sci-fi irodalom" szókapcsolatban szerinted a "sci-fi" vagy az "irodalom" tag kell legyen hangsúlyosabb?