makitra

Jelenlegi hely

Az álmaink ura – Gaiman 60

Szerző Próza Nostra On the

Neil GaimanKi gondolta volna, hogy egyszer ilyesmire is sor kerül: a brit fantasztikum rocksztárja, a nagy mesélő, Neil Gaiman ma ünnepli a 60. születésnapját. Szép, kerek évforduló, ami remek lehetőség arra, hogy újra beszéljünk róla, miért is ő az egyik ma élő legizgalmasabb és legkedveltebb fantasyíró nemcsak az Egyesült Királyságban, de bárhol a világon. Történetei, legyenek azok regények, novellák, képregények vagy forgatókönyvek, sokunknak kedvencei, és meghatározzák, hogyan gondolunk a fantasztikumra, vagy tekintünk magára a világra. Innen is köszönünk mindent, hálából pedig a szerkesztőségünk ebben a cikkben zengi dicsőségét Gaiman nevének és műveinek.
 

Rusvai Mónika

Neil Gaiman szövegeivel egyetemistaként találkoztam először. Anglisztika mesterképzésre jártam, és már kezdtem unni, hogy ha fantasztikummal akarok foglalkozni, de szeretném, hogy komolyan vegyenek az egyetemen, akkor számomra csak a Beowulf és más középkori szövegek maradnak. Aztán egy populáris kultúra szemináriumra elolvastam a Coraline-t, és lenyűgözött, hogy egy nyelvileg egészen egyszerű szövegbe mennyi titkot lehet elrejteni. Minden mondat ajtó volt számomra, amely sötét, ám mégis borzongatóan ismerős világokba vezet. Bár később más műveit is elolvastam, máig Gaiman kidult regényei állnak hozzám legközelebb. Nagyon szeretem A temető könyvének néha kissé morbidba hajló, mégis gyermeki őszinteségét. A Csillagport is többször újraolvastam már minden tündérhagyományt felforgató ironikus humoráért. A számomra legkedvesebb Gaiman-regény azonban egyértelműen az Óceán az út végén. Ez a történet kézzelfoghatóvá változtat minden gyermekkori félelmet, miközben finoman egybemossa a mágikus és a hétköznapi világot. Ma már irodalmárként is foglalkozom Gaiman munkásságával, néhány hete pedig én tartottam órát egyetemi hallgatóknak a Coraline-ból. A kör bezárult. Köszönöm Neil Gaimannek, hogy segített visszatalálni a fantasztikumhoz, és kívánom, hogy még sok nagyszerű szöveggel gyarapítsa kiemelkedő munkásságát.

A posztapokalipszis bírái (John Wagner, Carlos Ezquerra és mások – Dredd bíró aktái 01)

Szerző makitra On the

Dredd bíró aktái I.„Bad boys, bad boys whatcha gonna do?

Whatcha gonna do when they come for you?”

Inner Circle – Bad Boys

 

Nem véletlen, sőt, szándékos irónia, hogy annak – az egyébként 31 év után pont idén, a George Floyd halálát követően kezdődött tüntetések hatására megszüntetett – műsornak a főcímdalával kezdem a cikket, amelynek attitűdjét szatirikus éllel vizsgálja a Dredd bíró. Azt a macsó, kíméletlen és az az elkövetők (és néha az áldozatok) felé megnyilvánuló emberiességet gyakran nélkülöző attitűdöt, amely a rendőrség felől szerte a világon megnyilvánul. Persze a képregény ennél kicsit több és kevesebb is egyszerre, ami semmiképpen sem hiba, inkább azt mutatja, hogy látszólagos egyszerűsége ellenére milyen sokrétűen vizsgálható alkotásról van szó.

A karakter 1977-ben született a 2000 AD lapjain. Alkotója, John Wagner egy igazi popkulturális ikont, Piszkos Harry-t használta fel a megalkotásához. És a karakter hű is maradt előképéhez: egy radioaktív, posztapokaliptikus világ óriásvárosában, Mega-City 1-ben járja az utcákat és fellép a bűnnel szemben; egy személyben bíró, esküdt és ítéletvégrehajtó. A képregény születésekor ez a jövő némileg eltúlzott kulisszáival félelmetesnek és lehetségesnek tűnt. Nem tűnik kevésbé valóságosnak ma sem, bár más szemszögből: míg anno a nukleáris világégés közeli és fenyegető volt, ma talán kevésbé része életünknek. Ugyanakkor ahogyan az erős, gyakran brutális rendőri fellépés mindennapos volt azokkal szemben, akik nem illettek bele a konformista társadalomba – főleg az 1970-es, de még inkább a ’80-as évek Nagy-Britanniájában –, éppúgy az a mai világban is. A totalitárius rendszerek pedig közelebbinek tűnnek most nyugaton, mint 50 évvel ezelőtt.

Tíz éves a Próza Nostra 5. – Szemelvények soha meg nem született cikkekből

Szerző makitra On the

Próza NostraAz ember gyarló, szól a közhely. Magamra vonatkoztatva pedig még nagyobb közhely. De attól nem lesz kevésbé igaz. Szóval ennyi bevezetés után csak bevallom, hogy azért vagyok gyarló, mert bizony előfordult, hogy nem írtam meg egy beígért cikket. Mentegethetném magam, hogy munka, időhiány, ihlethiány stb., de a végeredmény ugyanaz. És nincs az az erőskezű szerkesztő, aki ilyenkor eredményt tud elérni. Csak a saját lelkiismeretem. Úgyhogy most válogattam pár könyvet, amiről vagy recenziós példányt kaptam (ez a rosszabb) vagy csak olvasás után nagyon felbátorodtam az írásra. Aztán mégsem született eredmény. Íme az én szégyenfalam - és pár gondolat egy cikkíró hétköznapjaiból, soha nem született cikkekről és cikkekből.

On Sai - Scar

A Scar talán a legnagyobb elmaradásom, ami a mai napig nyomja a vállam. Olyannyira, hogy a 2020-as évet ezzel a regénnyel kezdtem, mégsem sikerült cikket írnom, holott a jegyzeteim már több oldalra nyúlnak. Nem találtam meg azt a fókuszt, amivel igazán érdekesen tudtam volna megfogni a regényt. Ráadásul ez lett volna anno az első cikkem, amit a Próza Nostrára írok, aztán váltottam egy macskára. Túl sokat akart a szarka.

Beszámoló a Közéleti Kocsma A Harry Potter jelenség nyomában című beszélgetéséről

Szerző makitra On the

Közéleti Kocsma – A Harry Potter jelenség nyomábanNegyed nyolc és a Pixel Bár félhomályos kis helyisége zsúfolásig telve már a Közéleti Kocsma legújabb eseményének érdeklődőivel. Az emberek pedig csak jönnek, a szervezők székeket hoznak, én pedig egyre kétségbesettebben várom a teámat és csak reménykedek, hogy látni is fogom a beszélgetőket. Ez nem jön össze és azt is szomorúan kell megállapítanom, hogy korban közelebb vagyok az előadókhoz, mint a nézőkhöz - hát ez a világ is eljött. De szerencsére mindenkit összeköt a Harry Potter szeretete, így kis késéssel megkezdődik a beszélgetés.

Elsőként rögtön arra terelődik a szó, hogy miért is olyan népszerű ez a sorozat. Dr. Szilágyi Zsófia, az SZTE Magyar Irodalom Tanszékének oktatója azonnal rögzíti: J. K. Rowling sorozata egy generációs élmény, egyfajta beavató olvasmány a közönség soraiban ülőknek, vagy talán inkább az én korosztályomnak. Ez pedig azért is jöhetett létre, mert számos irodalmi hagyomány ötvöződik benne: a mesék, az iskolaregények, a fejlődésregények és maga a fantasy univerzuma, a világépítési trendjeivel együtt. Így könnyű kötődni ehhez a világhoz, állapíthatjuk meg Nagy Gergely, azt est másik beszélgetője, az SZTE Angol Tanszékének korábbi adjunktusa szavai után, aki kiemeli, hogy Rowling külső nézőpontot hozott ebbe a fantasy világba, hiszen Harry ismeretlenként csöppen a varázslótársadalomba, ami régi írói eszköz.

A történetek csillogó szemű mestere (Neil Gaiman Sandman-sorozata)

Szerző makitra On the

SandmanDisclaimer: a sorozatnak csak 4 kötete jelent meg magyarul, így elsősorban az angol címeket használtam; ahol van, ott a magyar cím zárójelben szerepel. Egy közel harmincéves sorozat esetében nehéz spoilerekről beszélni, de relatív hazai ismeretlensége miatt jelzem, hogy a történet bizonyos fordulópontjait, rejtélyeit érinti a cikk.

Gene Wolfe írta az egyik kötet előszavában, hogy Sandman valójában Neil Gaiman. Mikor immáron sokadjára megpróbáltam befejezni a sorozatot (ami nem azért tartott sokáig, mert nem tetszett, hanem mert nehéz volt ennyit angolul olvasnom), én is erre gondoltam (még Wolfe gondolatainak elolvasása előtt, de hát ezt már senki nem fogja elhinni nekem, mert én nem jelentem meg nyomtatásban). És nem csak azért, mert az Álomúr maga is úgy néz ki a képregény világában, mint a szerző, fekete, kócos loboncával és csillogó szemével. A Sandman-saga, illetve maga Morfeusz annak megtestesülése, amire Gaiman egész munkássága épül: a történeteknek és a történetek újraalkotásának.

Nukleáris nyomozás (Juan Diaz Canales, Juanjo Guarnido – Blacksad - Vérvörös lélek)

Szerző makitra On the

Juan Diaz Canales, Juanjo Guarnido: Blacksad - Vérvörös lélekNem kertelek, ez a Blacksad nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, noha mindenkitől csak jókat hallottam róla. A Vérvörös lélek túl sokat akar markolni, de ezek egy része homokként kifolyik a kezéből. Ennek ellenére is nagyszerű és gyönyörű, de most ez kevés volt, hogy lenyűgözzön.

Ezúttal az 1950-es években járunk. A háborúnak vége, a virággyermekek korszaka pedig már feltűnt a láthatáron, csak még nem ért ide, de üvöltésük már hallatszik. Helyette mccarthysta boszorkányüldözés zajlik, Amerika vezetői kommunistákat látnak minden bokorban. Blacksad ebben a világban próbál boldogulni testőrként, de egy véletlen találkozás után rájön, hogy egy régi barátját meg akarják ölni, és megpróbál segíteni neki. A szálak szokásosan messzire vezetnek, a nagy világégés árnya is rávetül hőseinkre, és kiderül, senki sem az, mint akinek először tűnik.

A fentiekből is kitűnik, hogy a Blacksad rengeteg témát, társadalmi problémát vet fel, legalább illusztráció szintjén. A korszakábrázolás éppen ezért részletes és teljes mind a karakterek, mind az események terén, könnyen azokba a napokba képzelhetjük magunkat, amikor a képregény játszódik. Ehhez igazodnak maguk a képek is, részletgazdagságuk megidézi ezt az ismerős-ismeretlen XX. századot minden téren, a divattól a szimbólumokig. Könnyű elveszni benne.

De talán éppen emiatt veszünk el abban a rengeteg témában is, amit felvet a kötet: kommunistaüldözés és paranoia, nukleáris tragédiák, élet a bomba árnyékában, a beatnemzedék és a lázadás, új hangok, holokauszt és nácizmus… Ennyi kérdés még egy nagyregénynek is sok, nemhogy egy alig ötven oldalas képregénynek. Végig azt éreztem, hogy nem megy bele elég mélyen a felvetésekbe, nem úgy, mint a Hófehér nemzet esetében. Persze megkapjuk a rejtély megfejtését, lezárja a szálakat, de mégis hiányérzettel raktam le a könyvet.

2017 a könyvek tükrében (Próza Nostra szerkesztőségi lista)

Szerző AdamG On the

Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekeiAz év végén ezúttal is közzétesszük idei kedvenceink listáját. A 2017-es év számunkra sok szempontból különleges volt, nyilván minden év az, de ez talán valamivel mozgalmasabb lett. Meghirdettünk egy pályázatot, ezúttal Arany János születésének 200. évfordulójához kapcsolódóan balladák zsánerirodalmi feldolgozását kértük, és ezúttal is izgalmas szövegeket kaptunk. Jövőre készül is az újabb e-antológia a szövegekből, de addig is érdemes a nyertesek szövegeit olvasgatni. Az év második felében pedig megvalósulhatott az első Világok Találkozása (ViTa) eseménye a Bem moziban. Itt nemcsak rendkívül izgalmas beszélgetéseket hallhattunk (a felvételek itt), hanem átadtuk a Hexa-díjat is. A szakma kiváló hazai képviselői közül a szavazatok alapján első alkalommal Kleinheincz Csilla vehette át az elismerést. Számos tanulsággal és még nagyobb lelkesedéssel vághatunk bele a jövőévi események szervezésébe. Az oldal szempontjából pedig a legfontosabb, hogy jelentős mértékben bővült a szerzőink köre. Az új fejek mindig új olvasmányélményeket és új nézőpontokat hoznak, ezért nagyon örültünk a csatlakozásuknak.

Nem lehetett panaszunk 2017-ben sem. Jó év volt ez a zsánerirodalomban. Kiemelkedő volt N. K. Jemisin második Hugo-díja, hiszen nem volt még olyan, hogy ugyanaz a szerző és trilógia vigye el egymás követő években a díjat. Említhetnénk akár Andy Weir új regényét, Naomi Alderman sikerét, Jeff VanderMeer egyre nagyobb népszerűségét, Philip Pullman új könyvét (és a korábbi trilógia magyar újrakiadását) is. A hazai könyvkiadás az Alexandra botrányos bedőlése utáni nehézségeket nyögi. Ennek ellenére örülhetünk annak, hogy egyre nagyobb neveket és egyre inkább a nemzetközi színtérrel párhuzamosan jelentetnek meg könyveket a színtér szereplői. Lehetne persze hosszan sorolni a neveket, de egy kicsit megint kevésbé érezhetjük lemaradva magunkat. És ez nemcsak a bejáratott vagy díjazott nagy szerzőkre, hanem az egészen friss hangokra is érvényes. A kiadók pedig mernek kísérletezni, és belevágnak a kisregényekbe, tematikus műfaji antológiákba, amelyek remek kapudrogok is lehetnek egy-egy műfajba, vagy olyan kevésbé mainstream műfajokba, mint a horror és weird, és természetesen a magyar szerzők kiadásába is, hiszen a jó szerzők mindig alapjai egy hazai olvasóközönségének. És miközben szurkolunk a kiadóknak, hogy sikeresen és újult erővel álljanak fel. Izgalmas lesz látni, hogy olyan régi-új, a zsánerirodalom felé is kacsingató kiadók, mint a Bluemoon vagy a 21. század kiadó hogyan veszi fel a versenyt a kiadványok terén. Mindenesestre biztató, hogy olyan díjazott műveket hoznak el naprakészen, mint Colson Whitehead Pulitzer-díjas A földalatti vasúttársaság c. könyve vagy Charlie Jane Anders Nebula- és  Locus-díjas Minden madár az égen c. regénye. Emellett pedig örülhetünk a hazai fanzine és folyóiratkultúra sűrűsödésének, élén a The Black Aetherrel, ami úgy néz ki, sikeresebben veszi az akadályokat ezen a rögös úton. És elindult a Twister Media [bekezdés] című tehetséggondozó programja, ami szintén a hazai szerzők fejlődését segítheti, s bízunk benne, hogy beváltja majd a hozzá fűzött reményeket.

A politika végtelenjébe és tovább (Tóth Csaba (szerk.) – Fantasztikus világok)

Szerző makitra On the

Tóth Csaba (szerk.): Fantasztikus világokTavaly azzal fejeztem be a cikkem, hogy milyen jó lenne, ha A sci-fi politológiájához folytatás készülne, és lám, egy évvel később itt a Fantasztikus világok. Bár minden kívánságom így válna valóra! Tóth Csaba ezúttal csak a szerkesztést vállalta magára, cserébe viszont a legváltozatosabb helyekről érkező szerzők fantasztikumról való elképzeléseit olvashatjuk. Politológus, jogász, egyetemi oktató, újságíró, de még építészmérnök is található a szerzők között, így szűklátókörűséggel és monotóniával semmiképpen sem vádolható a kötet.

Ráadásul megnyugtathatok mindenkit, a tavalyi év „bakija” sem ismétlődött meg: a kötetnek ezúttal közel kifogástalan a korrektúrája, legalábbis egy-két apróságon kívül mást nem fedeztem fel. A borító is kicsit semlegesebbre sikerült, az egyszeri olvasó sem hiheti azt, hogy Star Wars-kötetről van szó. Ha már a külcsín így fejlődött, hogyan alakult hozzá a belbecs?

A könyvre maradéktalanul alkalmazható a gyűjteményes kötetek minden jellemzője: sok különböző stílusú írást olvashatunk, amik között mindenki megtalálhatja a számára kedves hangvételt. Kifejezetten gyenge írásokat nem tartalmaz a Fantasztikus világok, olyat azonban találtam, amelyet minden erénye ellenére sem sikerült megkedvelnem. Több tanulmány nem ment tovább a kicsit cizelláltabb leírásnál, ami sok újdonságot nem hordozott, legfeljebb hozzátett egy újabb értelmezési szempontot a tárgyalt műhöz, míg egyes írások túl mély ismeretanyagot akartak átadni megfelelő alapozás nélkül. És bár külön fejezetekben rendszerezve kapja az olvasó az információkat, ennek ellenére azt éreztem, mintha nem tudná a kötet, hová is akarja kifuttatni az átadottakat. Több tanulmányban túl részletesnek találtam a történetleírást: érthető, hogy a „laikus” olvasóknak is át kell adni az ábrázolt rendszer alapjait, de a popkultúra olyan óriásai, mint az Alien-univerzum esetén, ezt nem éreztem indokoltnak. Érdemes lett volna inkább az olvasók előzetes ismereteire támaszkodni.

A bosszú börtönében (Blacksad 2. – Hófehér nemzet)

Szerző makitra On the

Blacksad 2. - Hófehér nemzetTudom, tudom, ez a cím úgy hangzik, mintha egy utolsó, a videótékák hátsó polcára száműzött, Zs-kategóriás akciómoziról lenne szó, pedig a Blacksad - Hófehér nemzet nem is állhatna ettől távolabb. Ezúttal az első részben már megismert neo-noir világ egy újabb szegletébe kalandozhatunk, ahol a választóvonal a szín: a fagyos észak áll szemben a kevésbé tiszta szőrűekkel. És mit kezd itt egy nyomozó, akiben mindkét árnyalat megtalálható?

Blacksad ezúttal a peremen jár, szó szerint és átvitt értelemben is. A város külső, lecsúszott negyedében egy pár előkelőség tengődik a nem túl prosperáló környezetben. Fellángolnak az indulatok, a fehér hatalom eszméje utat tör, de ezzel ellentétes erők is mozgásba lendülnek. És ebben a helyzetben eltűnik egy kislány, ami látszólag nem sokakat érdekel. De a nyomozás végére fény derül arra, hogy nagyon is sok köze van az eseményekhez.

Elsőként talán az ötölhet leginkább a szemünkbe, mennyire egyértelműek az áthallások az európai fasizmussal és az ‘50-es évek Amerikájával. A feliratok, a szóhasználat, a Ku-Klux Klánt idéző ruházatok,  a történelmi tradíciókra épülő felsőbbrendűség könnyen visszarepítenek bennünket oda, ahol Rosa Parks még átadta a helyét a buszon hazafelé, de utalásokat találunk az inkább a ‘90-es évekre jellemző erőszakos faji megmozdulásokra is. A gazdasági válságban kialakuló ellenségkép ugyanakkor egyértelműen a második világháborút megelőző éveket idézi.

De a Blacksad egy kicsit mélyebbre megy a külsőségek megidézésénél. Mert mit is jelent a szín? A státuszt, csakúgy, mint a mi világunkban, ahol a peremen a gazdagok legnagyobb félelme nem az, hogy nem lesz mit enniük, hanem hogy elveszítik az előjogaikat. A régmúlt idők hajszolása, a talán soha nem volt csillogás visszképe elfelejteti, hogy ha tennének valamit, talán változtatni lehetne az elesettek életén és változhatna az ő világuk is. De végül szembe kell nézniük az általuk elnyomottak valóságával is.

Nyugat+Zombik - egy képregény kálváriája

Szerző makitra On the

Nyugat-Zombik (Tragikomédia)Mi is az a Nyugat+Zombik? Aki esetleg nem hallott a magyar közösségi finanszírozás egyik, ha nem a legnagyobb sikeréről (legalább is pénzügyi oldalon), íme egy kis összefoglaló: Csepella Olivér diplomamunkájában Ady, Babits, Karinthy, Kosztolányi, Móricz, Tóth Árpád és Kata, a pincérnő futnak össze egy csapat zombival egy november 25-ei napon. És ez az ötlet annyira megtetszett a hazai irodalmi/képregényes szcénának, akkora lett az érdeklődés, hogy a szerző Indiegogo-projektet indított a kötet kiadására. A kért összeg 2014-ben egy nap alatt összegyűlt, az alkotó pedig ígéretet vállalt arra, hogy a támogatók 2015. karácsonyára már kezükbe is vehetik majd az eredményét. Erre azonban a mai napig nem került sor: a leendő kötet facebook-oldalán változó intenzitással kapják az olvasók a híreket arról, hogy most már tényleg hamarosan elkészül vele Csepella. Eddig eredménytelenül.

Az ötlet és a folytatás rengeteg embert megmozgatott, bár a növekvő lelkesedés egyre inkább átalakult. Ennek egyik lépcsője egy rövid és vicces “kritika” volt az Ntrópia oldalán, ami 2025-re prognosztizálja a megjelenést. Második lépcsőben Bayer Antal és társai tető alá hoztak egy 8 oldalas képregényt Nyugat-Zombik (tragikomédia) cimmel. A kiadványt a 2017-es Képregényfesztiválon vehették kézbe az érdeklődők. De a lényeg nem is ebben van, hanem az általa felkavart érzelmekben.

Különböző fórumokon ugyanis eltérően reagáltak az ötletre. Volt, aki abszolút viccként, paródiaként gondolt a dologra, illetve többen kifejtették, hogy ez lehet egy jogos kritika is, hiszen sokaknak gondjuk van a képregény elhúzódó megjelentetésével, valamint az alkotó kommunikációjával, illetve inkább annak hiányával, amire rá lehet mutatni akár egy ilyen kiadvány keretei között is.

Oldalak