Makai Péter Kristóf

Jelenlegi hely

Arany 200 novellapályázat – Bemutatkozik a zsűri

Szerző Próza Nostra On the

Zichy Mihály: HídavatásA Próza Nostra novellapályázatára, melyet Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából hirdetett meg, ötven érvényes pályamunka érkezett. Nagyon örülünk, hogy a pályázatunk elnyerte a tetszéseteket és ilyen sokan elküldtétek az írásaitokat. A tavalyi pályázathoz képest (melyet a csernobili atomkatasztrófa 30. évfordulója alkalmából írtunk ki) idén talán speciálisabb, szorosabb volt a téma, hiszen míg ott egy eseményt kellett feldolgoznia a pályázóknak, idén már szövegekből kellett, hogy kiinduljanak az alkotók. Nem is akármilyen szövegekből, hiszen a magyar költészet csúcsteljesítményeinek számító Arany-balladákat kellett valamilyen zsánerben újramixelni.

A pályázati határidő lezárult, most a zsűri dolgozik. A tavalyi alkalomhoz hasonlóan idén is bemutatjuk a munkafolyamatot és a zsűri tagjait.

A zsűrizés folyamata

A zsűrizés hasonló módon működik, ahogyan az már a Csernobil 30 pályázatunk esetében is történt.

Első lépésként letöltöttük az összes novellát, majd Steve (aki idén nem vesz részt a zsűrizésben) készített egy táblázatot a szerzők nevével és a pályamunkák címével. Ezután mindegyik pályamunkához hozzárendelt egy fedőnevet. A már jól bevált NATO kódolást használtuk (Alpha, Bravo, Charile és így tovább), mert az még mindig menő. Majd minden novella elejéről kitörölte a szerző nevét és a fedőnévvel helyettesítette. Ez azért szükséges, hogy a zsűri véletlenül se legyen részrehajló, amennyiben ismerős névvel találkozna. Amikor a NATO kódok elfogytak, számokat kezdtünk használni.

Ezután véletlenszerűen elosztottuk az 50 novellát az öt zsűritag között, akik alább bemutatkoznak nektek. Egy közösen szerkesztett Google dokumentumban mindenki röviden véleményezi az általa olvasott szövegeket, majd ezek közül kiválasztja a megítélése szerinti két legjobbat. Az így kiválasztott 10 novella kerül fel a shortlistre.

Az első körös válogatás után bennmaradt 10 novellát minden zsűritag elolvassa, majd kiválasztja a számára legjobbnak ítélt hármat és sorrendet állapít meg közöttük. Végül összevetjük a zsűritagok által egyénileg megállapított sorrendeket, melyek kombinációjából előáll a végeredményt.

Tl;dr – Megcsináltam a 2016-os könyvkihívást! – 9. rész

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Makai Péter kollégánk 2016-os könyvkihívásáról szóló cikksorozatunk utolsó része.Könyvkihívás

  • Egy könyv, ami garantáltan örömet szerez – Robert K. Galbraith: Kakukkszó

A tavalyi év felismerése az volt, hogy nem olvasok elég krimit, és magába szippantott a Sherlock Holmes: Consulting Detective társasjáték, úgyhogy biztos voltam benne, hogy örülni fogok J.K. Rowling álnéven írt whodunitjának, a Kakukkszónak. Lehetett volna a Pratchett-kötet is ideillő, és ha nagyon “csalni” akartam volna, Anglia is sziget, tehát felcserélhettem volna a kettőt, de túl azon, hogy minden mindegy volt, tényleg felhőtlen szórakozás volt. A magyar szöveg Nagy Gergely, korábbi témavezetőm fordítása, akinek az első külföldi publikációmat is köszönhetem, ezért csekély törlesztésnek éreztem, hogy az ő fordításával zárhatom a 2016-os listát.

Galbrait/Rowling a brit celebvilágba kalauzol, ami a hollywoodi kultúra itt-ott udvariasabb, máshol borostásabb mása. A szupermodell Lula Landry halála kitűnő ürügy arra, hogy az író társadalmi tablót készítsen a sztárok bűvöletében élő, bulvárújságokat lapozgató Angliáról, amiben alkoholista detektívtől elkezdve meleg divattervezőn és hataloméhes produceren keresztül temérdek klisés karakter jelenik meg, de mindannyian “kidomborodnak”, hús-vér emberekké válnak Rowling gyakorlott kezében.

Elég jól írni? (John Banville – A tenger)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

John Banville: A tengerA tizedik oldaltól fogva türelmetlen voltam John Banville művével, és ez az utolsó, 207. oldalnál sem múlt el. Ritkán érzem magam annyira figyelemzavarosnak, az internetkor gyermekének, mint amikor bele próbáltam mélyedni az ír szerző Booker-díjas regényének világába. Röviden, Max Morden, a feleségét gyászoló művészettörténész visszatér gyerekkori nyaralófalujába, és kivesz egy szobát a régi szállóban, ahol annak idején laktak. Bár a múltba akar menekülni a jelenkor fájdalmai elől, rátörnek egy régi trauma emlékei, és innentől fogva Max csapongó gondolatai összekapcsolják gyerekkorának nyaralásait felesége halálával és önnön mulandóságának nyomasztó tényével. Nagyon szerettem volna szeretni ezt a könyvet: néhány oldal után be kellett látnom, hogy Banville tudatosan magas irodalmat ír, olyan prózát, amilyet a modernizmus csúcspontján tartottak kívánatosnak és tetszőnek, de még legvadabb, Irodalmat hajhászó korszakomban sem bírtam el az olyan könyvekkel, amelyben a nyelv a szereplők jelleme elé tolakszik. Pedig írása középpontjában egyetlen ember, Max Morden alakja áll, aki él-hal a festészetért, csakhogy a könyv becsukása után nem egy festmény élénkségével kirajzolódó portrét kapunk, nem egy mélyen megrendítő emberi sors valóságát éljük át, hanem egyedül annak kapjuk csalhatatlan bizonyítékát, hogy Banville jó mondatokat ír. Sokan már megelégednének ezzel. Én nem tudtam.

Szükség van nehéz könyvekre, magas irodalomra. Banville műve olyan próza, aminek minden benyomásáért meg kell küzdeni, az élvezeti értéke abban rejlik, hogy verejtékes munkával mondatról mondatra átkódoljuk, mert nem kúszik magától a képzeletünkbe. Ujjamat találomra becsúsztatva a könyvlapok közé, ilyen megmunkált szöveggel találom magam szemközt:

“Anna betegsége előtt a legtöbb emberhez hasonlóan én is legfeljebb elfogult elégedetlenséggel viszonyultam a fizikai énemhez (úgy értem, ki-ki a saját énjéhez, nem az enyémhez), szükségképpen elnéző voltam a különféle kipárolgásokkal, a fent és lent kiáramló szelekkel, a váladékokkal, a hámlással, az izzadsággal és az egyéb közönséges szivárgásokkal szemben, sőt még azzal szemben is, amit a hartfordi Bárd furcsamód az alsó fertály partikuláinak nevez.”

Ilyen mondatok olvasásakor elém rajzolódik a szavakkal precízen bánó órásmester képe, aki csipeszekkel, aprólékos babramunkával helyezi a megfelelő fogaskereket a megjavítandó óraműbe. Max világában nem más vár megjavításra, mint a nyers tapasztalat, a megélt valóság. Márpedig, legyen bármennyire közönséges is, annyira odakívánkozik az idézetbe az őszinte “fing” szó a maga stílustörésében, hogy egy kis üdeséget varázsoljon a mesterségesen gördülékeny szövegbe. Banville-t azonban nem érinti meg a realizmus szele.

Tl;dr – Megcsináltam a 2016-os könyvkihívást! – 8. rész

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Makai Péter kollégánk 2016-os könyvkihívásáról szóló cikksorozatunk utolsó előtti része.Könyvkihívás

  • Egy önéletrajz – Richard Dawkins: Brief Candle in the Dark: My Life in Science

Az anglisták szemében van egy bizonyos fajta könyv, amit senki nem mer a nevén nevezni, de titokban mindenki olvassa, mindenki rajong érte. Ez az Oxbridge-pornó. A két legnagyobb angliai egyetem nevéből képzett “intézmény” az elitoktatás netovábbja, és a lelkesedésnek álcázott irigység célpontjává válik, aki egyszer csak elvetődik Oxfordba vagy Cambridge-be. Az “álmodó csipkés tornyok városa” a tengernyi, egyetemi kampuszon játszódó regények egyik közkedvelt színtere, ahol a kicsinyes furkálódások, a karok közötti csatározások, és rövid, de heves afférok felnemesednek, a bűnöcskék eltörpülnek a nagybetűs Tudás szolgálata mellett.

Richard Dawkins önfeledten adomázgat termékeny tudóséveinek szórakoztató, időnként bizarr mindennapjaiból,  jobbára csak egy szűk kör számára érdekes tudományterület, az elméleti biológia felségvizein. A name-dropping visszatérő elem, folyvást röpködnek a nagyobbnál nagyobb biológusok, etológusok, genetikusok nevei, de kötve hiszem, hogy akadna, aki nem ezért ütötte fel a könyvet: hogy valami rá is ráragadjon a történelmi jelentőségű kutatások tündérporából. Sokan vannak, akik számára Dawkins neve egyenértékű a pökhendiséggel, az arrogáns lekezelő stílussal, amikor vallási ügyekben militáns ateistaként megszólal, de a lehengerlő, bombasztikus nyelvhasználatnak itt nyoma sincs. Dawkins meleg szavúan, már-már szerényen nyilatkozik életének fontos pillanatairól, konferenciaélményeiről (amelyek kávészüneteiben készül a valódi tudomány), oxfordi kollégáiról, felfedezéseiről, feleségéhez fűződő viszonyáról.

Amennyire jólesett hozzádörgölőzni ehhez a világhoz, annyira hiányoltam belőle a hullámhegyek melletti hullámvölgyeket. Dawkins vallomásai csak a szépről szólnak, és noha megfeddni nem tudom, mert így is két vastag kötetet töltött meg emlékeivel, az összkép így túl idilli. Az “ateista pápa” másik oldalának feltárása a hivatásos életrajzírókra marad.

Tl;dr – Megcsináltam a 2016-os könyvkihívást! – 7. rész

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Makai Péter kollégánk 2016-os könyvkihívásáról szóló cikksorozatunk hetedik része.2016-os könyvkihívás

  • Egy kék borítós könyv – Ian Tregillis: The Rising

Ez egy abszolút random megkötés, de végül is miért ne? Nem kell minden promptnak nehéznek lennie. Ian Tregillis könyvét úgy olvastam, mint egy megmászandó hegyet, mert tudtam, hogy később még lesz dolgom vele. Egy készülő trilógia második kötete, egy alternatív történelmi clockpunk regény, amiben az angol alkimisták ismereteit felhasználva a hollandok gépkatonák segítségével leigázzák a Nyugatot és megőrzik amerikai gyarmataikat. Csak egy maroknyi, Québecben fagyoskodó, száműzött francia döntheti meg elnyomó birodalmukat. Egy szökött géprabszolga, Jax történetét és a francia mesterkém, Berenice intrikáit beszéli el, mindezt veretes, kifinomult angolsággal.

Ez az a regény, amit úgy írtak meg, hogy minden egyes elemét magaménak érezzem: az alternatív 1920-as évek ábrázolása és az író látásmódja egyik tavalyi olvasmányomat, A gólem és a dzsinnt idézték, de több -punkkal; az archaizálással idáig még mindig le lehetett venni a lábamról (Baudolino, Apák könyve, The Worm Ourobouros); a technikai újítások pedig vaslogikával végigkövetett változásokat hoztak a világban, amit Tregillis átgondoltan, a történet szolgálatában mutat meg; végül pedig a filozofikus párbeszédek érzésem szerint jól sikerültek, mindig van tétje a dialógusoknak.

Tl;dr – Megcsináltam a 2016-os könyvkihívást! – 6. rész

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Makai Péter kollégánk 2016-os könyvkihívásáról szóló cikksorozatunk hatodik része.Könyvkihívás 2016

  • Egy könyv, amelyik nyáron játszódik – Philip Connors: Fire Season: Field Notes from a Wilderness Lookout

Amikor nem olvasok, akkor játszom. 2016 nagy durranása volt a Campo Santo stúdió Firewatch névre keresztelt játéka, egy “sétaszimulátor”, amiben Henry, a korai Alzheimerben elhunyt feleségét gyászoló férfi elmegy parkőrnek a Shoshone Nemzeti Parkba, hogy egész nyáron egy zárt magaslesben lakjon, ahol egy teremtett lélek sincs, és jelentse, ha lángra kap az erdő. Ez valóban létező foglalkozás, a legjobban menő években százával foglalkoztattak az amerikai nemzeti parkok hasonló munkakörülmények közt dolgozó erdészeket, többek között Jack Kerouacot is, akinek a műveiben rendre visszatér a Desolation Peaken töltött nyara. Ideális állás íróknak.

A Firewatch annyira jól sikerült, hogy bele akartam magam ásni egy kicsit mélyebben is ebbe a különleges világba, így bukkantam Philip Connors könyvére, amelyben részletesen feldolgozza saját élményeit, és be is mutatja, milyen hatást gyakorolt az írókra egy-egy magaslesen töltött nyár. Ebből már kiderülhetett, hogy ez nem regény, hanem ismeretterjesztő mű, és bevallom, nagy felüdülést jelentett a sok fikciós szöveg mellett. Egészen másként látok neki egy nonfiction könyv olvasásának, valahogy könnyebbnek találtam, mint egyik-másik regényt. Gyanítom, hogy azért, mert elvonási tüneteim vannak a tudományos szövegek hiánya miatt, amióta nem végzek rendes kutatómunkát. Bár ez a könyv inkább az egy helyben ülésről szól, mint a vándorlásról, a Wild mellett ez volt az a másik könyv, ami miatt nyáron nem bírtam tovább, és elindultam túrázni.

Tl;dr – Megcsináltam a 2016-os könyvkihívást! – 5. rész

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Makai Péter kollégánk teljesítette a 2016-os könyvkihívást. Összegzésének és ismertetőjének ötödik részét olvashatjátok.Könyvkihívás 2016

  • Egy tudományos-fantasztikus könyv – R. J. Piñeiro: The Fall (Űrugrás)

Ez az egyetlen könyv, amit kicsit magaménak is érzek, ugyanis ezt én fordítottam magyarra. Maga a regény egy jó ötletből indul ki (mi lenne, ha Felix Baumgartner módjára a sztratoszférából átugorhatnánk egy dimenziókapun egy alternatív Földre?), csak megöli az elitkommandós főszereplő, Jack (mert nincs tökösebb név a Jacknél), meg a kötelező keménykedés, és az átgondolatlan, mindent-a-cselekménynek alávető jelenetek. Tudományos-fantasztikus, de azért többnyire mégis inkább thriller, mert úgy komolyabban vehető. Ha valaki szereti a Navy SEAL-eket, azoknak kötelező, hűen ábrázolja az elitkatonák beidegződéseit.

 

  • Egy rokonod által ajánlott könyv – Alessandro Baricco: Mr. Gwyn

A húgom nélkül negyedannyi jó könyvet nem olvasnék. Bár Kanizsai Ági révén egyszer már kacérkodtam a szerzővel, végül 2016-ban Nóra irányította rá a figyelmemet Alessandro Bariccóra, és rávett, hogy két művet is olvassak el tőle. A Selyem megvett kilóra, de olyan kompakt regény volt, hogy fél fogamra sem bizonyult elegendőnek, ezért gyorsan kértem Nórától egy másik könyvet tőle. A Mr. Gwyn maradéktalanul beváltotta a hozzá fűzött reményeket, széppróza a javából. A történet középpontjában egy munkájába belefáradt író újszerű ötlete áll, aki úgy keres pénzt, hogy modelljeit nem lefesti, hanem leírja, szavakba önti természetüket. Az ekfrázis gyönyörűsége árad minden sorból, megérint az, ahogy Jasper Gwyn teljes figyelmét a modelljeire összpontosítja. Kevés regénynél érzem azt, hogy konkrét mondanivalója van, de ez a kötet valódi szerelmes levél az írott szóhoz.

 

Tl;dr – Megcsináltam a 2016-os könyvkihívást! – 4. rész

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Reading challenge 2016

Makai Péter kollégánk teljesítette a 2016-os könyvkihívást. Összegzésének és ismertetőjének negyedik része következik.

  • Egy celeb által írt könyv – Felicia Day: You’re Never Weird on the Internet (Almost)

Ismét a “vigyázat, csalok!”-módszerhez folyamodtam. Rendes könyvkihívásnál ez egy bulvárceleb neve alatt kiadott, ghostwritten (azaz más szerző által írt) könyv lett volna, amiben a sztárság nehéz napjait, a fényt és a csillogást, az elvonó és az öltöző halálra gyalult kliséit gyúrják újra. Nekem eszem ágában sem volt ilyesmire kárhoztatni magamat. Ezért inkább egy igazi nerdy sztárt, Felicia Dayt, a The Guild-websorozat Codexét és a Geek and Sundry csatorna alapítóját szemeltem ki magamnak (mellékesen, annyira szeretem az “all and sundry” kifejezést, ami egyszerűen csak annyit tesz, hogy “mindenki”, de benne van az emberi változatosság íze).

Tl;dr – Megcsináltam a 2016-os könyvkihívást! – 3. rész

Szerző Makai Péter Kristóf On the

 

KönyvkihívásMakai Péter kollégánk teljesítette a 2016-os könyvkihívást. Összegzésének és ismertetőjének harmadik részét olvashatjátok.

  • Egy New York Times-besztszeller – Cheryl Strayed: Wild

Ezt a könyvet még 2015-ben láttam a moziban, a Művészmozik Éjszakáján. Nagyon megkapott a lecsúszott, drogba és kiúttalan, sivár életbe süllyedt nő, Cheryl élete, aki anyja halála után megtisztulásképp eldöntötte, hogy végigmegy a 2659 mérföld, azaz 4279 km hosszú amerikai túraútvonalon, a Pacific Crest Trailen. (Teljesítménytúrázóknak még egy finom adat: a trail teljes szintkülönbsége 128 km.) Amikor megláttam, hogy a 2016-os kihíváshoz a NYT-besztszeller és az Oprah-kategóriába is beleillik, tudtam, hogy könyvben is el akarom olvasni. Ráadásul a film hatására elkezdtek bennem dolgozni a régi emlékek az Appalachian Trailről, és ahogy haladtam a memoárral, egyre inkább hatalmába kerített a túrázás szelleme. Strayed spirituális szálakat is megmozgató írásának hatására kezdtem el 2016 augusztusában kéktúrázni, és idén mindent megteszek, hogy ne csak a fenekemet meresszem reggel-este, hanem amikor nem olvasok, rendszeresen túrázzak is, és előbb-utóbb bekerüljek abba a szűk hatezres táborba, akik teljesítették az OKT-t.

Tl;dr – Megcsináltam a 2016-os könyvkihívást! – 2. rész

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Makai Péter kollégánk teljesítette a 2016-os könyvkihívást. Összegzésének és ismertetőjének második részét olvashatjátok.Reading challenge

  • Egy angolra lefordított könyv – Liu Cihszin: The Three-Body Problem

Magyarra könnyű műfordítást találni, mert jóformán vadászni kell az ígéretes magyar szerzőket, angolra viszont nehéz, mert a világ legnagyobb könyvpiaca az angol nyelvű irodalomé, és angol-amerikai szerzőből Mississippit lehetne rekeszteni. Az angolul Ken Liu, magyarul Pék Zoltán fordításában megjelent A háromtest-probléma 2016 egyik nagy magyar megjelenése a sci-fiben, szerintem nem volt ismerőseim között, aki olvasta és ne mondott volna róla jót. Az angol kiadást Glasgow-ban, a Thistle Booksnál vettem, afféle mementónak, £4.50-ért.
Minthogy ez nem hivatalos recenzió, ezért tömören: Kínában, kommunista diktatúra alatt gyerekkori trauma, titkos hadikutatás, háttérhatalom, napjainkban MMO, amit toborzásra használnak, eszmeregény. Ja, és van benne egy hárommilliós hadsereg, amiből Neumann János virtuális énje élő számítógépet programoz zászlólobogtatással a kínai császárnak. Talán ez is tetszett benne a legjobban. Az angol fordítás kellemesen laza, az viszont nagyon érződik, hogy a kínaiak még tanulják a sci-fit – a regény akkor a legjobb, amikor a hidegháborús Kínát mutatja be, és akkor a leggyengébb, amikor a Háromtest MMO működését taglalja (és a következő részt készíti elő). A szerző vagy nem látott még MMO-t, vagy nem tud mit kezdeni a fejében levő ötlettel, mert nagyon erőltetett, játékra a legkevésbé sem hasonló írói eszköz az a virtuális valóság, amit beleszuszakol a könyv világába, és akármilyen emlékezetes, az eszközszerűsége miatt sosem érződik a regény szerves részének.

Oldalak