Magvető

A héten indul a 89. Ünnepi Könyvhét, a magyar könyv ünnepe, a standokat pedig újra elárasztják hőn szeretett tárgyaink legújabb példányai. Halálos veszélybe sorolva ezzel az elmúlt hónapokban a nyaralásra gondosan félretett összegeket. Valljuk be őszintén, magyar olvasónak lenni kitolás: kevés olyan ország van, ahol a Könyvfesztivál–Képregényfesztivál–Könyvhét triumvitásuát szűk 3 hónap alatt kell túlélni. Mégis imádjuk ezt a kalandparkot. Örvendetes tény viszont, hogy egyre több magyar zsánerszerző könyve is erre az alkalomra lett időzítve, így összeszedtünk néhány címet, amit szívesen hazavinnénk .

Veres Attila: Éjféli iskolák (Agave)

Kezdjük rögtön a jokerrel. Sokaknak ugyanis az Éjféli iskolák az egyik legjobban várt kötet az idei termésből. Veres Attila első regénye igen nagy sikert aratott, nálunk is előkelő helyen szerepelt az év végi listánkon. Ezúttal a horrorosztikus, abszurd, szürreális és remek ötletekkel teli, szó szerint weird írásai jelennek meg egy kötetben. Rövidtávon már magabiztos alkotóval találkozunk. Kortárs tárlat egy másik Magyarországról.

Kinek ajánljuk?

Nehezebb zsánerek kedvelőinek és cellofoida-tulajdonosoknak mindenképp, illetve akik arra kíváncsiak, az emberi testrészek hányféleképpen hasznosíthatók a mezőgazdaságban egy író szerint. Vigyázat, lefekvés előtt csak mértékkel fogyasztható!

Fülszöveg:
Magyarország, ahogy még sosem láttuk.

Egy város felfalja lakóit. Egy pornóforgatás, ahol a szereplők nem egészen emberek. Egy borkóstolás, ahol az italba idegen életeket zártak. Egy falu, ahol embereket termesztenek a földeken. Egy növény, amely a túlvilágra nyit átjárót. Egy szeméttelep, amely a világ legértékesebb anyagát őrzi. Egy wellness, amely szó szerint maga a pokol.

Kozmikus horror a hetvenes évek undergroundjával keverve. Leginkább így tudnám jellemezni Havasréti József új regényét, ami lazán kapcsolódik a 2014-es Űrérzékeny lelkekhez. Az új könyv, a Nem csak egy kaland, annak a Budapesten a hetvenes években lezajlott drogkísérletnek a történetét meséli el, ami felbukkant a korábbi regényben. Anno kifejezetten érdekesnek találtam a három évvel ezelőtti első kötetet, éppen ezért nem tudok teljes mértékben eltávolodni tőle. Bármennyire is nem szerencsés, nem tudom nem összehasonlítani a két könyvet. Ebből a szempontból viszont azt kell mondanom, hogy a Nem csak egy kaland egyszerre visszalépést és fejlődést is jelent.

A történet két szálon indul, melyek természetesen végül összeérnek. Budapesten dolgozik a legendás szovjet tudós, Anton Suler, akinek a tudatmódosító szerek, különösen egy bizonyos gombafaj, a “fekete hús” a szakterülete. A magyar kollégiáival különleges kísérletekbe kezd, aminek a céljai homályosak, de szinte biztos, hogy nem olyasmi, amit szívesen a kommunista közvélemény orrára kötnének. Így aztán nem is csoda, ha a magyar titkosszolgálat is kiemelten figyelemmel kíséri a tudósokat. A fő szál ennek a kísérletsorozatnak a bemutatása, a résztvevők viszonyainak megrajzolása. A másik a csapat egyik tagjának, Szaszkó Jánosnak és az ő különös történetének a bemutatása. Megismerhetjük, ahogy gyerekként elnyomó és már-már horrorisztikus viszonyban élt nagyanyjával, egészen addig, amíg egy különleges rovar nem került a birtokába, amit - akit? - Szúnyognak nevezett el. Szúnyogon keresztül pedig valami egészen más, nem evilági is bekerül a képbe, ezzel téve még különösebbé az amúgy is furcsa elemekkel és eseményekkel teli kísérlet-sorozatokat.

Két határozottan erős vonása van Havasréti második regényének: a szerkezete és a hangulat. Míg az Űrérzékeny lelkek széttartó volt, megannyi szálon és idősíkon keresztül próbálta felvázolni a történetét - bár én a mai napig meg vagyok győződve róla, hogy igazából nem volt elsődlegesen cél egy klasszikus értelemben vett történet elmondása -, addig most még a két szál és a több főszereplő ellenére is sokkal fókuszáltabb regényt kapunk, ahol szinte nyílegyenes út vezet a végkifejletig. Ezt a végkifejletet egyébként az előző kötet olvasói nagyon is jól ismerik, de még így is izgalmas és érdekes tud maradni az odáig vezető út. Akik pedig nem tudnák, mi vár a kísérlet résztvevőire, azok is lassan sejteni kezdik olvasás közben, hogy valami végzetes bekövetkezte felé rohannak a szereplők. A feszült hangulat pedig, mint említettem, komoly erőssége a könyvnek. Az atmoszférateremtés jól megy a szerzőnek, legyen szó egy sötét bérlakásban tartott pszichedelikus performanszról, a sztálini múltról szóló beszélgetésről vagy egy kisfiú rémálomba illő gyerekkoráról. A könyvnek egyértelműen a nyomasztó légkör adja meg az alaphangulatát, mintha mindenki félne valamitől, mindenki meglapulna. És persze külön érdemes kiemelni Szaszkó és Szúnyog történetét, ami már-már a kozmikus horrort csempészi a hatvanas évek pesti miliőjébe.

Rettegés. Gyűlölet. Elutasítás. Agresszió. A XXI. századra Európa eljutott oda, hogy a lakosságának egy részét ezek az érzések jellemzik, amikor a muzulmán emberekről, vallásról, kultúráról van szó. Az iszlám szélsőségesek terrorcselekményei, a közel-keleti pusztítás képei és az onnan százezrével (!) érkező menekültek az európai emberek fejében mind egyetlen masszává olvadtak össze. Nem gondolom, hogy jelen kritika lenne a helye annak, hogy kifejtsem erről a véleményemet, legyen elég annyi, hogy óriási hiba az elsődleges érzelmekre hallgatni és összemosni az amúgy valóban összekapcsolódó kérdéseket. Viszont akkor miért írok erről? Mert Michel Houellebecq francia „kultszerző” legutóbbi regénye, a Behódolás, épp az európai iszlám „diadaláról” beszél. Már önmagában a téma kiverte számos olvasónál a biztosítékot – és biztos vagyok benne, hogy többen voltak azok, akik olvasatlanul szidalmazták a könyvet –, de a megjelenés pont egybeesett a Charlie Hebdo-merénylettel, ami a „modern Európa és értékei elleni támadás” szimbólumává vált. Aztán jött a menekültválság. Úgyhogy nem csoda, ha ez a regény mindezekkel összekapcsolódott. Pedig a könyv egyáltalán nem ezekről szól, és ettől a ténytől szerintem mindenki, aki kézbe veszi, meglepődik.

Nagyon érdekes élmény olvasni a Behódolást, ugyanis ha figyelünk, le tudjuk magunkon mérni, mit is gondolunk az európai iszlámról. A könyv ugyanis lényegében arról szól, hogyan lesz Franciaországban – végig betartva a demokratikus játékszabályokat – egy muzulmán párt az, aki a Köztársaság elnökét delegálhatja, ezzel pedig irányt szabhat az országnak. Ezt egy negyvenes egyetemi tanár szemén keresztül követhetjük nyomon, aki eddig nem igazán érdeklődött az aktuálpolitika iránt, napjai a katedrán való, számára céltalannak tűnő oktatásból és a diáklányokkal töltött, időszakos kapcsolatokból álltak. Adva van tehát a klasszikus houellebecq-i figura, a kapuzárási gondokkal küzdő, céltalan értelmiségi alakja. A regényben mintha összekapcsolódna a főszereplő útkeresése, saját életmódjának megváltoztatása iránti igénye – bár nem tudom, mennyire lehet tudatos igénynek tekinteni azt, ahogyan igyekszik megtalálni a helyét a világban – azzal, ahogyan Franciaország is lassan egy eddig ismeretlen politikai-társadalmi útra áll rá. Bár engem kifejezetten zavartak azok a jelenetek, amikor a főszereplő az általa tanulmányozott Joris-Karl Huysmans (1848-1907) műveiről és magáról a szerzőről beszélt. Mintha lett volna itt valami kapcsolódás Huysmans és a regény témája, vagyis a főhős életközépi krízise illetve az elnökválasztás majd az ezt követő változások között, amit én nem tudtam felfejteni, még ha ez a különböző kulturális közegből is fakad.

A koldus és a nyúl főszereplője a román Vatanescu, aki stoplis cipőt akar venni a fiának, ezért útra kel Finnországba, és bérkoldusnak áll az orosz maffiózó, Jegor irányítása alatt. Innen végül elmenekül, majd egy vadnyúllal való találkozása után Ming Po kínai vendéglőjében mosogat, Lappföldön bogyót szed, egy észt és egy ghánai születésű norvég kollégájával építkezésen dolgozik, egy balul sikerült környezetvédelmi akció után pedig a kisemberek álmait beteljesítő ünnepelt celeb, majd bűvészinas, megkéselt áldozat, s végül miniszterelnök lesz. Mindezt úgy, hogy egy szót sem beszél finnül.

Tuomas Kyrö könyve tehát egy igazi kortárs pikareszk regény, némi road movie hatással. Mindeközben pedig végig rájátszik Aarto Paasilinna 1975-ben megjelent, klasszikussá vált regényére, A nyúl évére. Kyrö hőse azonban nem a finn újságíró, Vatanen, hanem annak román névrokona, s már a helyszín sem a Szovjetunióval szomszédos Finnország, hanem a társadalmi létra különböző fokain álló bevándorlók, vendégmunkások és etnikai kisebbségek északi lakhelye. Kyrö könyve tehát a korábbi történet újraértelmezése az ezredforduló utáni finn társadalmi viszonyok között. Hiába mondja Vatanescu, hogy „az élet mese”, ebben a pikareszk road movie-ban a demokrácia és a tolerancia ellentmondásai, a jóléti állam és a fogyasztói társadalom sikeres és leépült figurái egyaránt szatirikusan jelennek meg (lásd például a „megváltó” Jézus Mähönent, az Egyszerű Emberek Pártjának tanácsadóját). Paasilinna mellett többször eszembe jutott Kari Hotakainen A múltkereskedő és Mikeal Niemi Popzene Vittulából című könyve, csak hogy magyarul is megjelent köteteket említsek.

Veszelka Imre, Rózsa Sándor, a legendás betyárvezér egyik legjobb embere állítólag konokul ellenállt Lautsik Máté, a főperzekútor vallatási módszereinek, miután elfogták, ám amikor az aduászt, melyet tulajdon felesége adott a hatóság kezébe, azaz halálos beteg fiát játszották ki ellene, megtört, és mindent töredelmesen bevallott. Mindez Nagy Czirok László Betyárélet a Kiskunságban című, alapvetően helytörténeti, néprajzi művéből tudható, de Cserna-Szabó András új (kis)regényének, vagy, ahogy az alcím írja: kisrománjának is ez az alapja: Veszelka Imre, Rózsa Sándor kebelbéli betyártársa mesél, a fikció szerint 1900-ban, a szegedi Páva vendéglő előtt. Vak koldusként mondja valakinek (talán az írás lejegyzőjének, aki nem tudjuk kicsoda), hogy mi esett, hogy esett a betyárkirállyal, születésétől haláláig.

Az Ördög maga látogatta meg Rózsa Andrást, Sándor apját, mint megtudjuk az első fejezetből, s aztán bizarr, ám annál plasztikusabb jelenetekben kiderül, hogyan is keresztelte végül ő Sándornak a Sándort, hogyan vált a patás játszi könnyedséggel alakot, s hogy bosszút esküszik, és még visszatér a fiú lelkéért. Mindez a Kegyelmes Parasztnak (merthogy ki nem állhatta, ha a nevén szólítják) kedves története volt, előszeretettel osztotta meg a csárdában italozás közben - tudjuk meg Veszelka nyomán. A felütés tehát azonnal démoni, véres és vérmes is, az akció pedig rögvest a poros Alföld origópontjába robban belé: miféle népiesch regény kezdődik így?

És hogyan folytatódik? Veszelka Imre saját (és ikerbátyja) születésének körülményeit is megismerjük, betyárnak állását, árulásokat, furcsábbnál furcsább mellékszereplőket. Folyamatos szökések, egy betyárvarázstárgy beszerzése, nők, titkok, az apokalipszis lovasaként őrjöngő Sándor, miegymás. Különösen érdekes az a nem túl hosszúra nyúlt, ám annál megmozgatóbb alternatíva, ahogyan Görgey Világosnál nem tette le a fegyvert, ahogyan a Duna-menti Köztársaság despotájává válik Kossuth, majd Veszelka Imre további főúrrá válását (nem nobilitásként, hanem különféle kávéházakban), majd az utolsó (ál)sándor halálát Szamosújvár börtönében.

Lapunk ma ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját.

Ez idő alatt több mint kilencven különböző író kötetéről született recenzió és kritika tizenhárom szerző tollából. Elkezdtük gyakornoki programunkat a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködésben, melynek első hulláma lassan a végéhez közeledik, a tapasztalatok alapján pedig még hatékonyabbá próbáljuk tenni a továbbiakban.

Köszönjük a rendelkezésünkre bocsátott recenziós példányokat az Ad Astra, az Agave, az Alexandra, a Cartaphilus, az Európa, a Főnix Könyvműhely, a Fumax, a Gabo, a Libri, a Magvető, a Metropolis Media, a Twister Media, és a Typotex Kiadónak.

Elsősorban pedig köszönetet mondunk Nektek, amiért olvastok minket!

A Próza Nostra megtalálható a Twitteren, a Molyon és a Facebook-on is.

Tarantino 1992-es Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs) című filmjének nyitójelenetében a bankrablásra készülő főszereplők arról beszélgetnek, hogy Madonna Like a Virgin című száma vajon érzelmes nyavalygás vagy pedig igazából az egész csak egy nagy hímtag körül forog. 2014-es regényében Totth Benedek szereplői – tizenöt-tizenhat éves fiúk – viszont már arról vitáznak, hogy lefeküdnének-e a MILF kategóriába „ért” Madonnával, vagy sem. Több mint húsz év van tehát a két alkotás között, s akárcsak Madonna státuszának megváltozása, a Holtverseny is ékes bizonyítéka annak, hogy talán a magyar prózának is illene felvennie azt a fordulatot, amit a kor diktál.

Egy autóban száguldunk bele a sötét éjszakába, öt fiatallal, a kietlen magyar utakon. Négy barát, és egy csaj. Ez a felállás nagyjából végig fennmarad, különösen, miután véget ér ez a befüvezett, nyomasztó utazás a semmibe. A srácok – a milliomos-csemete Kacsa, a nagydarab vízilabdázó Bója, a lúzer Zolika és a névtelen narrátorunk – élete a nagyvárosi nihilben tengődő vagányoké lenne. Persze csak ha történetesen nem egy Isten háta mögötti, pusztuló vidéki városkában élnének, ahol a fiataloknak a diszkón kívül az uszoda az egyetlen hely, ahol elengedhetik magukat – persze csak ha nincs edzés –, és ahol szinte kizárólag a mobilok és laptopok képernyőin keresztül tapasztalják meg, mi is folyik a nagyvilágban. Azonban ahogy minden tinédzsernek, úgy nekik is megvannak a saját elképzeléseik a világ alakulásáról, s arról, hogy nekik mit szabad és mit nem, mire vágynak és mit szerezhetnek meg maguknak. Az egyetlen szabály, amit elfogadnak, hogy nincs szabály.

Lakatos István Óraverzum - Tisztítótűz című regénye ebben a hónapban jelent meg a Magvető kiadónál. Kritikánkat itt találjátok a regényről, itt pedig bele is olvashattok a könyvbe. Az alábbiakban pedig Takács Gábor (acélpatkány) interjúját olvashatjátok a regény szerzőjével, a Tisztítótűzről és folytatásairól, a magyar képregény helyzetéről és a képregény helyzetéről Magyarországon.

Takács Gábor: A Dobozváros 2011-es megjelenése óra 3 év telt el. Mikor kezdett el foglalkoztatni az Óraverzum ötlete? Ezen az irodalmi projekten dolgoztál a két szöveg között eltelt időben vagy más egyében is?

Lakatos István Óraverzum - Tisztítótűz című regényének kritikája után most részletet is olvashattok a Magvető már megjelent kiadványából.

Tartalom:

Óraverzum. Ősi, gigászi gépezet, fogaskerekek hajtotta, mechanikus naprendszer.
Mirkó, Seon királyának fia többnyire magányosan múlatja idejét a Fellegvár titkos folyosóin csatangolva. Egyetlen barátja a szórakozott, ám talpraesett nagynénje, Szaffi, aki szabadidejében hihetetlen masinákat bütykölget. A hétköznapok azonban izgalmasabbá válnak, amikor gőzhajók jelennek meg Seon egén. Szerte az Óraverzumból sereglenek a bolygóra, hogy megtekintsék az évszázad látványosságát, a légfelléreknek nevezett óriási lények vonulását. A betegeskedő Mirkót a felfordulás elől nagynénje egy szedett-vedett komédiás társulat rozzant hajóján a Holdra küldi, a nagyapjához - csakhogy a bolygót mozgató szerkezettel valami nincs rendjén, így könnyen lehet, hogy ami izgalmas kalandnak indult, lidércnyomássá változhat.

Lakatos Istvánt talán nem kell sokaknak bemutatni. Neki köszönhetjük a többek kedvencévé váló szomorú szemű Lencsilányt, vagy a Dobozváros történetét, amely elnyerte az Év Gyermekkönyve díjat 2012-ben. Második regénye, az Óraverzum – Tisztítótűz szintén ifjúsági könyv, mégis már első látásra megsejthetjük, hogy itt bizony olyasmivel van dolgunk, ami a felnőtteknek is érdekes lehet.

A regény világa a hatalmas Világgép (egy hatalmas óramű) és annak hat bolygója, melyek a szerkezet karjain foglalnak helyet. A különféle bolygók óraműveknek köszönhetik mozgásukat, a légben hatalmas repülő hajók tartják fenn a kapcsolatot a hat világ között, amelyeket a legfurább lények és emberek népesítenek be. Korábban volt egy hetedik bolygó is, az Arbor, de azt a Világgép urai letaszították a mélybe, mikor az arboriak ellenük fordultak. Seon valaha jobb napokat is látott planéta, itt él a nyolc éves Mirkó, Pongrác király egyedüli gyermeke apja maroknyi alattvalójával és nagynénjével, Szaffival, aki bohókás feltalálóként a kisfiú legjobb barátja. A csendes hétköznapokba változásokat hoz, amikor a hatalmas és félelmetes lények, a légfellérek, vonulásuk során elhaladnak Seon mellett, ezzel látogatók ezreit vonzzák ide az Óraverzum minden tájáról. Azonban nem csak a sok látogató bolygatja fel Seon nyugalmát, a bolygó óraművével problémák adódnak, és valami mozgolódni kezd a Fellegvár ősi alagútjaiban is.