A testünk szarkofág, amelyben bebalzsamozva álmodja álmait az ész.
- Bartók Imre (A nyúl éve)
A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején.
- William Gibson (Neurománc)
Ki tudja ki lesz a célpontja egy olvasott embernek?
- Ray Bradbury (Fahrenheit 451)
Minden ambiciózus ember álma, hogy becsületes emberrel kerüljön szembe.
- Mark Lawrence (Tövisek császára)
Egymaga Belinda sokkal erősebb volt, mint amikor a férje védelmezte.
- John le Carré (Egy tökéletes kém)
Művésznek lenni annyi, mint soha félre nem fordítani a tekintetünket.
- Akira Kuroszava
Azt mondják, egyetlen terv sem éli túl a megvalósítás folyamatát.
- Amy Weir (A marsi)
Az ördög nem az anyag fejedelme, az ördög a szellem elbizakodottsága, a mosolytalan hit, a soha kétségbe nem vont igazság.
- Umberto Eco (A rózsa neve)
A világnézetem kiegyensúlyozott, de arra ügyelek, hogy az egyensúly mindig felém billenjen.
- Mark Lawrence (Tövisek császára)
A könyvnek az a jó, ha olvassák. A könyv olyan jelekből áll, amelyek további jelekről szólnak, azok a jelek pedig dolgokról beszélnek. Ha a szem nem olvassa, a könyv jeleiből nem lesznek fogalmak, vagyis a könyv néma.
2013. május 26-án, 96 esztendős korában elhunyt Jack Vance amerikai sci-fi és fantasy szerző. John Holbrook Vance a Haldokló Föld ciklus szerzője számos elismerést és díjat kapott műveiért, többek között a Hugo, a Nebula és több World Fantasy díjat is. 1984-ben megkapta a WFA életműdíját is.