London

Jelenlegi hely

Egy rendhagyó részvénytársaság margójára (10 mondat a Kísértés Rt.-ről)

Szerző Kanizsai Ági On the

Imre Viktória Anna: Kísértés Rt.01.  Imre Viktória Anna első kötete, mely elnyerte az Új Lenyomat és a Magyar Író Akadémia szépirodalmi pályázatának különdíját, több szálon futó, fordulatokban gazdag cselekményével és kedves humorával könnyedén nyerte meg magának a fiatal olvasókat.

02. A lapokon újfent az illusztrációk és a szöveg kellemes elegyével találkozhatunk, habár az összhatás ezúttal mangásabbra sikerült, mint Az Őrült Hold alatt esetében.

03. A helyszín London, némi természetfeletti vonással, a háttérül szolgáló teremtéstörténet egészen egyedi és színes értelmezése pedig fokozatosan terül szét az egyre több cselekményszállal átszőtt fiktív térben.

04. A szöveget olvasva felmerülhet az olvasóban, hogy a történet akkor keletkezhetett, amikor Dante és Milton éppen összejött egy sakkparti erejéig, Anatole France kibicelt, az írónő mellettük ülve szorgalmasan jegyzetelt, és közben gondosan ügyelt arra, hogy mi is legalább olyan jól szórakozzunk, mint ő.

Settenkedés a hátsó utcákban (China Miéville - King Rat)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

China Miéville: King Rat

Évának és Viktornak köszönettel

 

Az emberi kíváncsiság finom mozgatórugó, igaz ez az ismeretlennel, de még inkább az ismerttel kapcsolatban, különösen ha azt más, általunk eddig nem tapasztalt szemszögből nézzük. China Miéville King Rat című kötete A hamelni patkányfogó feldolgozása. Elhagyjuk a német nyelvterületet, az új helyszín korunk Londonja. A legenda átlényegül urban fantasy-vé. Miéville bevezeti az olvasót a kulisszák mögé, körbemutat, megállapítja, hogy ez London, amit ismerhetsz, majd ad egy fülhallgatót. A 'kertek alatt' és 'a hátsó utcákon' kifejezések ezek után másként zengenek a füledben. Az író zümmögtet, brummogtat, csépeltet és potyogtat. Átléptük a határt, az ismert London a fülesen túl van.

London - Párizs - Budapest (Benedek Szabolcs: A Vérgróf I. kötet)

Szerző stv On the

A Vérgróf

„Ez a város csupa vidékiből áll, akik felvetődtek ide a világot megváltani.”

(335. o.)

Köldöktől garatig felvágott kéjnők macskaköveken. Óhatatlanul is Hasfelmetsző Jack alakja és története juthat erről az eszünkbe – és mostantól Benedek Szabolcs A Vérgróf című regénye is.

A hazai könyvkiadásban rég nem előzte meg akkora reklámhadjárat és felhajtás – divatos marketing-kifejezéssel élve: hype – magyar szerző kötetének megjelenését, mint amelynek a József Attila-díjjal kitüntetett Benedek Szabolcs regényével kapcsolatban tanúi lehettünk. A fő kérdés már a beharangozók idején is az volt: a fiatal kiadó által generált csinnadratta nagysága arányban áll-e a regény értékeivel?

Jeff Noon - Vurt

Szerző stv On the

VurtA Vurt 2005-ben jelent meg magyar nyelven. Tizenkét évvel az eredeti kiadás után.

Fura könyv.

Jeff Noon brit szerző. Könyve a nem túl távoli jövő, sötét Londonjában játszódik, a legjobb cyberpunk hagyományokat követve, de új elemekkel is bővítve azt.

A Vurt egy virtuális valóság, melybe egy drog használatával juthat el a vállalkozó. Nem intravénás anyagról van szó, nem porról, nem folyadékról. A Vurt közvetítői színes tollak (madártollhoz hasonló készítmények), melynek egy része legális. A különböző színű tollak, különböző élményeket stimulálnak. Léteznek kaland-tollak, ezek színe kék, de pornó-tollak is, melyek rózsaszínűek, az ezüstszín tollak az adminok eszközei. Ők „tartják karban” a Vurtot, betartatják a szabályokat. A tollak által közvetített utazás ugyanis nem marad meg a képzelet szintjén. A Vurt valóság, melynek sajátos törvényei vannak. (A Delany-féle paratér megjelenése a szövegben.) Kihozhatsz onnan bármit, de ugyanolyan értékben ott is kell hagynod valamit cserébe. Ebből származik a probléma. Hűsünknek – Firkának – a szeretője és legjobb barátja, a húga, egy veszélyes tollazás következtében benn reked a másik világban. Helyette egy Vurtlény kerül át a mi világunkba, testének anyaga azonos a Vurt anyagával. Izé – mert a banda, akiknek mindennapjait megismerjük így nevezi a lényt – tehát rendkívül értékes dolog: amennyiben valaki eszik a húsából, átkerül a Vurtba, anélkül, hogy drága tollakra kellene költenie a pénzét. Nem csoda, hogy minden drogos fel akarja zabálni a szerencsétlent.

Firka vissza akarja kapni azt az embert, akit legjobban szeret. Ehhez azonban ismét meg kell kockáztatnia egy veszélyes utazást a Fura Sárgával.