Amíg Isten behunyja a szemét (Horváth László Imre – Lett este és tett reggel)
Az alternatív történelmi regények között talán a legnépszerűbb téma a németek második világháborús győzelme. Ebből aztán a különböző szerzők mást és mást hoznak ki regényeikben. Philip K. Dick például Az ember a Fellegvárban című könyvében a paranoiát és az állandó ellenségkeresés okozta világvégét vizionálta, miközben mintha a mi világunk áttüremkedne az alternatív hatvanas évekbe. Egy másik ismert regény, Robert Harris Führer-napja amolyan noir krimi, ahol a nagy rejtély maga a nácik legszörnyűbb bűne. De ott van Jo Walton Farthingje, ami szintén egy krimin keresztül mutat be egy nyomasztó világot, nem sokkal a náci győzelem után.
Ahány szerző, annyi látásmód, de egyvalamiben mind megegyeznek: a nácizmust a világtörténelem legszörnyűbb ideológiájának, a második világháborús borzalmakat pedig az ember legsötétebb órájaként mutatják be. Horváth László Imre tavalyi, Lett este és lett reggel című regénye valamilyen módon talán kivétel. Nem azért, mert a könyv elbeszélője számára a nácizmus a „jó” ideológia hanem mert a főszereplő a legvégéig teljes mértékben meg van győződve az ideológia helyességéről, sőt, ő maga dolgozik annak kiteljesedéséért. (Ebben a tekintetben érdemes összeolvasni Sarah Cohen-Scalli Max c. ifjúsági kötetével.) Ugyanakkor, mivel végül ő is szembefordul ezzel az ideológiával, mégsem szakít teljes mértékben a többi könyv világnézetétől.
A regény naplóbejegyzések önkényesen összeválogatott sora, 1942-től 2013-ig. A főszereplő Klaus Arme egy nagy náci politikus fiaként végignézi, ahogyan a Harmadik Birodalom először legyűri az oroszokat – a fordulópont, ahol kisiklik a történelem, Paulus tábornoknak, a keleti hadszíntér főparancsnokának a halála, és a helyettesének győzelme, amihez azért hozzásegíti egy Sztálin elleni puccs is –, majd az angolokat, végül pedig az egész világot. A főhős, legalább is kezdetben úgy tűnik, jelentéktelen szerepet vállal ebben a világhódításban: történelmet és teológiát tanul, az állami ideológia kidolgozásának lesz egyre jelentősebb alakja. Ennek számára legfontosabb aspektusa a kétezer éves kereszténység átformálása „náci vallássá”. Ám emellett apjának hála lassan ő válik a Birodalom legfontosabb emberévé, aki nemcsak, hogy folytatja, de be is tetőzi Hitler művét.