krimi

Jelenlegi hely

Lovecraft és a detektív (Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiája)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Jeff VanderMeer: Déli Végek-trilógia (forrás: Agave Könyvek)Rejtőzik valami rendkívüli VanderMeer trilógiájának azon elképzelésében, hogy a lovecrafti bizonytalant és megmagyarázhatatlant összeköti a detektívmunkával, amelynek elsődleges funkciója nem más, mint értelmezni a történteket a bizonyítékok fényében. Nincsen ez másként magával az olvasás aktusával sem. Ezzel a ténnyel maga a szerző is tisztában van, hiszen nem véletlenül játszik erre rá, mintegy rámutatva a kortárs olvasási szokásokra. Korábban már írtunk a trilógia első kötetéről, én inkább az esszéisztikusabb megközelítést választom. Elmorfondírozok néhány jellegzetességén a köteteknek, amelyek úgy hiszem, hogy hátterét adják magának a trilógiának. Olyanokra gondolok például, mint hogy miként kapcsolódik a lovecrafti hagyományhoz ez a három kötet, miért értem detektívtörténetnek a trilógiát, miért érdekes a detektívtörténet beemelése ebbe a hagyományba, illetve, hogy hogyan játszik el VanderMeer a térrel.

A New Weird műfaji sajátossága az, hogy nagyon sokféle zsánerelemet el tud nyelni és azokat a saját hasznára fordítja. A weird fiction legalább száz éves, volt ideje tehát az angolszász irodalomban kialakulni, változni és több metamorfózison át eljutni napjainkig és a New Weird címkéig. H. P. Lovecraft a Természetfeletti rettenet az irodalomban című esszéjében hangsúlyozza az atmoszféra fontosságát, VanderMeer pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a feltétel a legmesszebbmenőkig teljesüljön. Olyannyira, hogy maga a történet és a karakterek is háttérbe szorulnak.

A trilógiára jellemző, hogy információinak döntő többségét eltakarja vagy egyszerűen meg sem osztja az olvasóval. Ez a hiány egyfelől ismerős lehet a detektívtörténetekből, ahol mozgatórugóként működik a narratívában, másfelől a lovecrafti rémtörténetek esetében a megnevezhetetlenséget segíti elő, és hasonló módon vezeti a szöveget, ahogyan a kriminél. Előbbi esetében ennek a deficitnek a leküzdése határozza meg a cselekményt, utóbbiban azonban ugyanez a törekvés mindig meghiúsul. Ezzel létrehozzák azt a folyamatosan egymásnak feszülő erőteret, amely a Déli Végek-trilógiát irányítja. Egyúttal pedig megerősítik  a lovecrafti hagyomány összekapcsolódását a detektívtörténettel.

A krimi sajátosságai közül elsősorban az okok és célok meghatározására gondolok. VanderMeer trilógiájában ezek azok a pontok, amelyekre jelentős hangsúlyt fektetett a szerző. A Déli Végek tudásközpontja és a kiküldött expedíciók igyekeznek az ismeretlen X Térség létrejöttének okait és későbbi céljait kutatni, ezzel kijelölik azt a főbb csapásirányt, amelyet a narratíva követni fog. Állandósul a kutatás és a remény, hogy ennek a keresésnek lesz is valamilyen eredménye. Minden más háttér, akárcsak egy detektívtörténet esetén. Ezt erősíteni látszik az is, hogy olvasás közben néhol szerepkörökre zsugorodnak az amúgy viszonylag jól kidolgozott karakterek. A mozaik összeállítása és a feltárás igénye hajtja előre a trilógiát.

A hiányosságok magával az X Térség térképen való elhelyezésével kezdődnek. Már a narratíva kezdetén megteremti a felfejthetetlenség érzését, hogy nem tudjuk, mégis hová tegyük ezt a pontot a térben (elvégre, ahogy az angol mondja, az ’X’ jelöli a helyet). A továbbiakban pedig minden kísérlet zátonyra fog futni, amely az emberi értelem igája alá akarná hajtani a történetet. Értelemkeresés szempontjából a térbeli meghatározhatatlanságon túl azonban más szempont(ok)ból is meg lehet közelíteni a trilógiát. A misztikumot és rejtélyt az első kötetben a tulajdonnevek elhagyása adja. A második regényben, a Kontrollban, a névtelenség továbbra is fontos a főszereplő, Kontroll esetében. Ez a fedőnév egyszerre ígér felügyeletet és tudást. Két olyan ismérv, amelyek segítségével a szerző és narrátora esetleg formába önthetné a lovecrafti alaktalanságot.

A bosszú börtönében (Blacksad 2. – Hófehér nemzet)

Szerző makitra On the

Blacksad 2. - Hófehér nemzetTudom, tudom, ez a cím úgy hangzik, mintha egy utolsó, a videótékák hátsó polcára száműzött, Zs-kategóriás akciómoziról lenne szó, pedig a Blacksad - Hófehér nemzet nem is állhatna ettől távolabb. Ezúttal az első részben már megismert neo-noir világ egy újabb szegletébe kalandozhatunk, ahol a választóvonal a szín: a fagyos észak áll szemben a kevésbé tiszta szőrűekkel. És mit kezd itt egy nyomozó, akiben mindkét árnyalat megtalálható?

Blacksad ezúttal a peremen jár, szó szerint és átvitt értelemben is. A város külső, lecsúszott negyedében egy pár előkelőség tengődik a nem túl prosperáló környezetben. Fellángolnak az indulatok, a fehér hatalom eszméje utat tör, de ezzel ellentétes erők is mozgásba lendülnek. És ebben a helyzetben eltűnik egy kislány, ami látszólag nem sokakat érdekel. De a nyomozás végére fény derül arra, hogy nagyon is sok köze van az eseményekhez.

Elsőként talán az ötölhet leginkább a szemünkbe, mennyire egyértelműek az áthallások az európai fasizmussal és az ‘50-es évek Amerikájával. A feliratok, a szóhasználat, a Ku-Klux Klánt idéző ruházatok,  a történelmi tradíciókra épülő felsőbbrendűség könnyen visszarepítenek bennünket oda, ahol Rosa Parks még átadta a helyét a buszon hazafelé, de utalásokat találunk az inkább a ‘90-es évekre jellemző erőszakos faji megmozdulásokra is. A gazdasági válságban kialakuló ellenségkép ugyanakkor egyértelműen a második világháborút megelőző éveket idézi.

De a Blacksad egy kicsit mélyebbre megy a külsőségek megidézésénél. Mert mit is jelent a szín? A státuszt, csakúgy, mint a mi világunkban, ahol a peremen a gazdagok legnagyobb félelme nem az, hogy nem lesz mit enniük, hanem hogy elveszítik az előjogaikat. A régmúlt idők hajszolása, a talán soha nem volt csillogás visszképe elfelejteti, hogy ha tennének valamit, talán változtatni lehetne az elesettek életén és változhatna az ő világuk is. De végül szembe kell nézniük az általuk elnyomottak valóságával is.

Lapszemle – Fantorzio 1. (Elveszett jelentés)

Szerző darko On the

Fantorzio 1.A Fantorzio magazinról 2016 tavaszán hallottam először, május elsején harangozták be, mint azt az újságot, amit a vasútállomások boltjaiban kereshetünk utazás előtt, ha épp nincs nálunk könyv – és, ha nem politikára, gazdaságra, sportra, vagy valami rétegkultúrára vágyunk. A Fantorzio a krimi, a fantasy és a horror vonalán pozícionálta magát és már a kezdetekkor leszögezték, hogy ez bizony egy fanzin lesz, azaz nem ismert szerzőktől közölnek írásokat, hanem a műfajokat kedvelő amatőröktől várják a műveket, pályázat keretei közt, amelyet végül 138 beérkezett szöveggel zárták le július 4-én. A 5Panels alkotói csoportra épülő szerkesztőség (amely egyébként az EpicLine-ért is felel), élén Tálosi András főszerkesztővel (rajta kívül nincs is senki nevesítve), eredetileg idén tavaszra tervezte az első megjelenést, de a jelentkezők nagy száma alapos válogatást követelt. Február elején végül tizennyolc versenyművet engedtek a második körbe, amelyekből ízelítők kerültek föl az egyre csinosodó honlapra (eladdig ugyanis interneten elérhető képekkel dolgoztak, de idővel megérkeztek a profi grafikusok munkái is – amelyek közül az egyik a magazin borítóján is látható, Maticsek Tamás tollából).

A magát ponyvalapnak tituláló sajtótermék végül szeptember 26-án került a boltok polcaira – magam azok közé tartozom, akik hamarabb jutottak hozzá, mint a szerkesztőség, lévén oda csak délután érkeztek meg a példányok. A külalakra tetszetős újság, nyilvánvaló erősségei mellett, több szempontból hagy maga után kívánni valót. Először is, az önelnevezés. A „ponyva” szóra alighanem sokunknak az olcsóság jut eszünkbe a szórakoztatás mellett - ó, azok a végtelenségig gyűrhető Albatrosz-könyvek! - és nem tűnik legitimnek pusztán a másodikra hivatkozni a kategória kapcsán, miközben a lap árából kijönne egy politikai-, egy gazdasági-, egy sport- és egy rétegkulturális termék is.

Belelapozva nem csak az impresszum, de a tartalom karcsúságával is találkozunk: a lap mindössze két elbeszélést tartalmaz, a második ráadásul csak egy jelenet, ami vélhetőleg azt a célt hivatott szolgálni, hogy összekösse ezt az első lapszámot a november végén érkező másodikkal (bár mindez nem meglepetés, ha azt nézzük, hogy Tálosi már a Randomkultnak adott, szeptember 20-i interjúban jelezte ezt a felépítést).

Nincsenek válaszok (Gulyás Péter – A végtelen térségek örök hallgatása)

Szerző acélpatkány On the

Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatásaNéha úgy gondolom, az, hogy az ember értelmessé vált, valahol a legsötétebb vicc: hiszen emiatt kell úgy élnie, hogy tudatában van, egyszer meg fog halni. Igen, minden élőlény meghal, az entrópia talán a leginkább állandó törvény a világegyetemben. De más úgy leélni az életet – létezni? –, hogy nem tudjuk tudatosan, hogy a halál vár ránk, vagy egyszerűen csak nem foglalkozunk vele. Nincs olyan vallás, ami ne adna magyarázatot arra, mi történik az emberrel a halála után – némelyik felvázol egy túlvilágot, más a halandóság elfogadására tanít, megint más kiskapukkal kecsegteti az embert, amivel kijátssza a visszafordíthatatlan megsemmisülést. A halálról mindenki eltöpreng az élete során, és mindannyian szembesülünk vele valamilyen formában. Szembesülünk azzal, hogy a világegyetem léptékeiben mi csupán porszemek vagyunk. Térben és időben egyaránt csak múló szikrák, akik legjobb esetben is csak néhány másik szikrára vannak hatással. Feltesszük a kérdéseinket, hogy kik vagyunk, miért vagyunk itt, miért most és nem máskor, miért oda születtünk, ahová, van-e oka és okozata az életünknek. De ezekre a kérdésekre nincsenek válaszok. És e végtelen térségek örök hallgatása rettegéssel tölt el.

Az utolsó mondat nem tőlem származik, bár én is ugyanezt gondolom. Blaise Pascal francia matematikus és filozófus szavai ezek. Ez a mondat Gondolatok című munkájában olvasható, és sokak szerint a világirodalom egyik legszebb mondata, amire az évszázadok alatt nagyon sok gondolkodó és művész hivatkozott, és Gulyás Péter is innen vette első regénye címét. De nem csak ebben utal Pascalra, a mű egészét áthatja ez a gondolat – olyannyira, hogy az ember az olvasás után sem tudja, pontosan miről is szólt a regény. Persze, szólhat arról is, amit a fülszöveg is elárul. Egy budapesti középiskolában három diák készül a filozófia érettségire. Azonban az érettségi napja előtt az egyikük, Betti, egy súlyos betegség miatt meghal. Főhősünket – már ha lehet így nevezni egy önmarcangoló embert, igazi noir figurát –, a gyerekek filozófiatanárát már ez is eléggé megviseli, de a vizsga előtt egy másik diákja, Trenka, rejtélyes sms-ben közli, hogy az egyik tanár elvette tőle a pendrive-ját, és ha nem kapja vissza, akkor a lány öngyilkosságot fog elkövetni. A névtelen narrátor ekkor indul őrült rohamra az idő ellen, hogy megtalálja tanítványát, mielőtt késő lenne. De ahogy megpróbálja felfejteni a diáklány tette mögötti mozgatórugókat, olyan dolgokba botlik, amik folyamatosan megkérdőjelezik számára és az olvasó számára is, mi az igazság.

Sorozatgyilkosság rozmaringos sült malaccal (Petr Stančík – Múmiamalom)

Szerző Katsa On the

Petr Stančík: MúmiamalomMisztikus gasztro-pornográf thriller. Ezek a szavak szerepelnek Petr Stančík első magyarul olvasható regényének borítóján kategória-megjelölésként. Ehhez társul az igencsak erős képanyag, ami az eredeti cseh kiadás átemelése: egy nyúzott emberi test néhány vérfolttal. Ambivalenciával telve ízlelgetem újra és újra a sorokat; nem tudom, hogy tényleg el akarom-e olvasni a regényt, de végül győz a kíváncsiság: ugyan milyen lehet egy misztikus gasztro-pornográf thriller?

Sokáig bosszantottak az idézett, hatásvadásznak tűnő szavak a borítón, de rá kellett jönnöm, hogy a könyvet ténylegesen így lehet a legtökéletesebben jellemezni, egy kis javítással: a Múmiamalom korántsem thriller, de nem is célja, hogy az legyen. Gasztronómiai leírások és erotikus események szövik át az (egyáltalán nem negatív értelemben) lassan haladó cselekményt, a helyenként előforduló misztikum pedig már-már a fantasy zsánerébe emeli át az alapvetően krimiszállal operáló szöveget.

A regény az 1860-as évek Prágájában játszódik, főszereplője – mert hősről itt nem igazán beszélhetünk – Leopold Durman nyomozó, aki ízig-vérig hedonista, ráadásul hamar az az érzése lesz az olvasónak, hogy övé a világ összes ideje és pénze. Egy titokzatos gyilkosság ügyét kapja meg, ami a ráérős nyomozás alatt sorozatgyilkossággá válik. Kézbesítők holttestei kerülnek elő, ám kezdetben úgy tűnik, az egyes esetek között semmilyen összefüggés nincs. A fokozatosan elszórt információmorzsák mentén még a befogadó is előrébb járhat a tettes kilétének felderítését illetően, mint maga Durman, emiatt az egész nyomozás rendkívül szórakoztatóvá válik. Bár a szövegben egy helyen még vagonok tetején ugrálós üldözéssel is találkozhatunk, aki egy klasszikus detektívregényt várt a fülszöveg alapján, az csalódni fog. Igaz ugyan, hogy a gyilkosságok felderítése eredetileg a könyv fő szála, Durman felügyelőnek ez csak időnként jut eszébe. A szöveg jelentős részét létező és fiktív ételek leírása majd elfogyasztása teszi ki, amit illik rögvest ledolgozni a Hotel Ectoplasmában vagy a Jeruzsálemben – illetve egyéb általa kedvelt bordélyokban.

Tl;dr – Megcsináltam a 2016-os könyvkihívást! – 9. rész

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Makai Péter kollégánk 2016-os könyvkihívásáról szóló cikksorozatunk utolsó része.Könyvkihívás

  • Egy könyv, ami garantáltan örömet szerez – Robert K. Galbraith: Kakukkszó

A tavalyi év felismerése az volt, hogy nem olvasok elég krimit, és magába szippantott a Sherlock Holmes: Consulting Detective társasjáték, úgyhogy biztos voltam benne, hogy örülni fogok J.K. Rowling álnéven írt whodunitjának, a Kakukkszónak. Lehetett volna a Pratchett-kötet is ideillő, és ha nagyon “csalni” akartam volna, Anglia is sziget, tehát felcserélhettem volna a kettőt, de túl azon, hogy minden mindegy volt, tényleg felhőtlen szórakozás volt. A magyar szöveg Nagy Gergely, korábbi témavezetőm fordítása, akinek az első külföldi publikációmat is köszönhetem, ezért csekély törlesztésnek éreztem, hogy az ő fordításával zárhatom a 2016-os listát.

Galbrait/Rowling a brit celebvilágba kalauzol, ami a hollywoodi kultúra itt-ott udvariasabb, máshol borostásabb mása. A szupermodell Lula Landry halála kitűnő ürügy arra, hogy az író társadalmi tablót készítsen a sztárok bűvöletében élő, bulvárújságokat lapozgató Angliáról, amiben alkoholista detektívtől elkezdve meleg divattervezőn és hataloméhes produceren keresztül temérdek klisés karakter jelenik meg, de mindannyian “kidomborodnak”, hús-vér emberekké válnak Rowling gyakorlott kezében.

Arany 200 – Balladaremix (Novellapályázat)

Szerző Próza Nostra On the

Zichy Mihály: HídavatásArany János balladái a magyar irodalom igazi csúcsteljesítményei közé tartoznak, s közben számos szállal kötődnek a népi és városi folklór hagyományokhoz, valamint a korabeli ponyvairodalomhoz egyaránt. A magyar, de akár a világirodalomban is kevesen tudtak olyan kevés szóval, mégis rendkívüli feszültséggel megírni a bűn és bűnhődés történeteit, egy szerelmi gyilkosságot vagy éppenséggel egy tömeges kivégzést, mint Arany. A lírai költemények precíz szerkezetének és a homályban hagyott részleteknek köszönhetően ugyanakkor a mai napig izgalmas olvasmányok lehetnek, hiszen nagy tér nyílik az olvasói képzeletnek és értelmezésnek. Arany születésének 200. évfordulóján éppen ezért egy újabb irodalmi játékra hívjuk olvasóinkat a Próza Nostra pályázatán.

Elgondolkodtál már azon, mit követett el Ágnes asszony? Mindig is izgatott, kik is lehetnek valójában a Híd-avatás kísértetei? S vajon ki lehett az Eduárd elé álló három “velszi bárd”?  Most itt az idő, hogy megírd nekünk!

Olyan prózai műveket várunk tehát, amelyek valamely zsáner felől közelítenek meg egy-egy szabadon választott Arany-balladát. A képzelet határait a pályázóra bízzuk, lehet bűnügyi történet, horror, steampunk, de akár fantasy és sci-fi történet is. Az átiratok foglalkozhatnak a szövegek konkrét eseményeivel, de lehetnek előzmények vagy utótörténetek is.

A beérkezett munkákat a Próza Nostra szerkesztősége, szakmai közössége bírálja el.

Határidő: 2017. április 2. (vasárnap) 23:59.

Noir rózsaszínben (Sepsi László – Pinky)

Szerző stv On the

Sepsi László: PinkySepsi László regényének megjelenését azóta várom, mióta a 2014-es JAK-táborban először hallottam róla – persze akkor még meglehetősen kevés információm volt a kötet koncepciójáról. Idén végre megjelent a regény a Dunajcsik Mátyás Lehetőség keretein belül, a Libri Kiadó gondozásában.

A kritikákat követve úgy tűnik, hogy a Pinky kapcsán központi kérdéssé vált a szöveg műfaji besorolása. Mivel ezt az elérhető kritikák alaposan körbejárták, itt csupán annyit jegyeznék meg, hogy Sepsi László regénye a hard-boiled krimi és az urban fantasy keresztezése. Első olvasásra talán különös párosításnak tűnhet, de az első fejezet mindenféle erőlködés nélkül meggyőzi az olvasót arról, hogy nagyon is észszerű döntés volt e két, önmagában is speciális műfaj vegyítése.

A város, ahol a történet legnagyobb hányada játszódik,  kicsit Budapestre, kicsit valamelyik amerikai nagyvárosra emlékeztet, de a nevét soha nem tudjuk meg. A Tanács felel azért, hogy az emberi lakosok és a különleges életformák között (pl. a tündérek és a vámpírok) a lehető legkisebb legyen a feszültség. Ezt az állapotot persze egyáltalán nem könnyű fenntartani. A történet kezdetén a Tanács hanyatlása már szembetűnő, a városban működő politikai erők igyekeznek végleg megfojtani. Ám nem a politikai súlyvesztés jelenti a Tanács legnagyobb problémáját: valaki vagy valakik ugyanis vadásznak az intézmény tagjaira és egyesével gyilkolják meg őket.

A történet főszereplője és narrátora, Jynx – a hard-boiled krimik jellegzetes, megkeseredett és fásult figurája – igyekszik kideríteni, hogy milyen erők állhatnak a gyilkosságok hátterében. Wendy, a kis tündér barátnője segít neki a nyomozás folyamán. Wendy voltaképpen Jynx jobbik énje, aki igyekszik akkor is észszerű mederben tartani a dolgokat, amikor Jynx-et elragadják a múltjával kapcsolatban érzett negatív érzelmek. Ők akkor találkoztak először egymással, amikor Wendy a városba érkezett. A lány a testvéreit kereste, akiknek rejtélyes módon nyomuk veszett és Jynx-et bérelte fel, hogy megtalálja őket. A nyomozás nem hozott sikert, ám a páros között különös kapcsolat és vonzalom alakult ki, amely a fizikai különbségek miatt sem lehet több mint plátói. A regény egyik nagy erénye a furcsa páros viszonyának ábrázolása, a ki nem mondott érzelmek és gondolatok, a felszínre nem engedett problémák finom sejtetése. Sokszor izgalmasabbak ezek a jellemrajz-betétek, mint a történet fősodra, ráadásul a regény atmoszférájának létrehozásában is jelentős a szerepük, hiszen hatékonyan tartják fent a feszültséget. Mindemellett kiválóan tanúskodnak a szerző pszichologizáló hajlamáról és a karakterépítéshez szükséges érzékenységéről.

John le Carré: A titkos zarándok (könyvmegjelenés)

Szerző Próza Nostra On the

John le Carré: A titkos zarándokSzeptember 15-én jelent meg John le Carré új könyve, A titkos zarándok, az Agave Kiadó gondozásában, ezzel pedig az utolsó Smiley-kötet is elérhető magyarul. Remek belépő lehet azoknak, akik még nem olvastak le Carrét, mivel a kötet nem vastag és több izgalmas történeten keresztül mutatja be a hírszerzés világát.

Tartalom:
 
A berlini fal leomlott, a hidegháborús időknek vége. A szovjet kém leleplezését követően Szolgálattá átkeresztelt Körönd vén rókája, az Oroszország Házat is megjárt, visszavonulására készülő Ned hírszerzői pályafutásának utolsó állomásaként a sarratti Óvodát vezeti, ahol a jövő kémeit képezi ki. A kiképzés végét ünneplő vacsorára meghívja mentorát, George Smiley-t. Végső búcsújában a legendás és mindörökké kiismerhetetlen díszvendég elmereng a titkosügynöki hivatáson, s miközben Ned diákjaival együtt Smiley-t hallgatja, felidézi pályafutásának legfontosabb, hol komikus, hol tragikus, hol pedig fájdalmasan hiábavaló epizódjait, amelyek hosszú ideje kísértik a titkos világ zarándokát. A sötétség mélyére vezető, magányos utazása során Ned keresztül-kasul bejárja a Körönd kasztrendszerét és a hidegháborús idők titkos világát Hamburgtól, Gdanskon és Bejrúton át egészen a Távol-Keletig, újabb és újabb poklokat ismerve meg. Emlékeiben utoljára lépnek színre John le Carré Karla-trilógiájának klasszikus alakjai – a Ned életét uraló Smiley mellett Bill Haydon, az örökös túlélő Toby Esterhase, valamint az enervált Peter Guillam –, s egyszerre elevenedik meg a tragikus múlt, és sejlik fel a még tragikusabbnak festő jövő. John le Carré novelláskötete nem csupán a Körönd, a hidegháború és egy titkosügynöki pálya bravúrosan megrajzolt fináléja, hanem egyúttal egy olyan életé, amelyre a hiábavalóság, a dicstelenség és a kínzó bűntudat árnyéka vetül.
 

Benedek Szabolcs: A fiumei cápa (Regényrészlet)

Szerző Próza Nostra On the

Fiume (fotó: Benedek Szabolcs)Benedek Szabolcs új munkája sci-fi-, krimi- és horrorelemeket sem nélkülöző alternatív történelmi regény, amelyben az első világháború előestéjén különös dolgok történnek a hajdanában a Szent Korona legszebb gyémántjaként emlegetett városban. Politika, intrika, terror, szerelem, erotika és cápák a száz évvel ezelőtti Fiumében.

Szövegrészlet:

Erzsébet magától tanult meg úszni. Technikája láttán föltehetően nem csak az olimpiáról zárták volna ki, hanem minden, szakmája iránt elhivatott edző ordítva fogta volna a fejét. Esetleg elszaladtak volna messzire, hogy még véletlenül se kelljen evvel a borzadállyal szembesülniük. A tengerészeti akadémia tanárai pedig ezt mutogatták volna a kadétoknak elrettentő példa gyanánt.

Oldalak