kozmikus horror

Más szerzők által megteremtett mitológiából kölcsönözni mindig ingoványos terület. Az így létrejött intellektuális határsértéseknek persze különböző fokozatai vannak, amelyek a bocsánatos bűnként elkönyvelhető fanfictionöktől a nyilvánvalóan anyagi haszonszerzésen kívül mással nehezen indokolható sírrablásokon át (lásd Lin Carter esetét Conannal, Sophie Hannah-ét Hercule Poirot-val, vagy kevés kivételtől eltekintve a komplett Sherlock Holmes-mitológia sorsát) azokig a szövegekig terjednek, melyek megfeleltek az egyetlen igazán fontos szabálynak: legyél elég jó a saját jogodon is. A sikeres próbálkozásokat kétfelé oszthatjuk: vannak az „egyszerű” stílusgyakorlatok, amikor valaki az eredeti szerző előtt fejet hajtva, sok esetben annak modorában ír: Stephen King például epigonként is briliáns, legyen szó Arthur Conan Doyle-ról, Lovecraftról vagy Raymond Chandlerről. Másrészt pedig ott vannak azok a művek, melyek csak azért használják fel az eredeti univerzumot, mert annak keretei között tudják legjobban előadni a saját mondanivalójukat.

Amikor a Fekete Tom balladáját írta Victor LaValle a két fenti eredőt ötvözve nyúlt Howard Philips Lovecraft hagyatékához, illetve azon belül is a Red Hook (The Horror at Red Hook, 1927) című elbeszéléséhez. A Red Hook a Mester gyengébb – ő maga utóbb így fogalmazott róla egy levelében: „egy kissé hosszú és szétfolyó” –, s utóéletét tekintve az egyik legtöbbet előcitált szövege. Lovecraft inspirációs forrásaként az a viszolygás szolgált, mellyel a rohamosan gyarapodó New York olvasztótégelye iránt viseltetett a „roaring twenties” idején: a sztori középpontjában egy Thomas Malone nevű helyi detektív és egy, az okkult tudást az alsóbb osztálybéli arab, latinó, lengyel stb. bevándorlók „mágiájában” kereső, és ezért mindenét feláldozni hajlandó öreg milliomos különös esete áll. A bevándorlók nem túl hízelgő kontextusban történő megjelenítése miatt az elbeszélés rendszeresen hivatkozási alapként szolgál a „Lovecraft versus rasszizmus” diskurzus csataterén – ám ebbe a meglehetősen parttalan vitába ehelyütt nem érdemes belebocsátkoznunk. Annál is kevésbé, mert  közvetlenül a cím alatti ajánlásában – bár az afroamerikai LaValle okkal választotta újramesélésre éppen ezt a szöveget – lakonikusan rövidre zárja az egészet: “H.P. Lovecraftnak, minden ellentmondásos érzésemmel együtt”. Egy interjúban bővebben is kifejtette, mit értett ezalatt, s egy olyan szeretett családtaghoz hasonlította Lovecraftet, aki szörnyű dolgokat tud mondani bizonyos csoportokról – mint, hogy „a balkezesekben nem lehet megbízni” –, ám mégis ő volt az, aki annakidején megtanította például biciklizni.

Most, hogy már előrendelhető a Black Aether 6. száma, ideje, hogy kicsit felidézzük a korábbi lapszámok tartalmát. Ha még nem olvastad volna az eddig megjelent számokról írott ismertetőnket, most pótolhatod (első szám, második szám).

3. szám

A harmadik szám képregényszerű, szépen kivitelezett címlapfestménye (László Márk munkája) miatt reméltem, hogy folytatódik az első számban megkezdett Rio Negro képregény közlése, erre azonban nem került sor. Az eddigi legvaskosabb szám a főszerkesztő előszavát, tizenkét novellát, Lovecraft Natikána című versének Vacher Ákos-féle fordítását, valamint a From Beyond című film plakátját tartalmazza. A közölt novellák között néhány egészen kiválót is találhatunk, ilyen rögtön az első írás, Farkas Balázs bizarr Embertest című szövege. Kifejezetten jó a magazin felütése ezzel az írással, nagyon meghatározza a lapszám hangulatát.

Bojtor Iván Nagyapám szobrai című novellája formájában, szerkezetében és stílusában is a klasszikus rémtörténeteket idézi meg. A levélbetétek szerepeltetése nem csupán jól ismert irodalmi hagyományokat juttat az eszünkbe, de olyan nosztalgiafaktorral bír, ami kifejezetten hozzáad a rémtörténetek olvasásának élményéhez. Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek a fejében valamiért a horror – a kozmikus horror kifejezetten – és a nosztalgia alakzatai összekapcsolódnak. A novella zseniális illusztrációt is kapott, melyet Vígh Dávid Gr4ss követett el.

Ezt a novellát követi Veres Attila Visszatérés az éjféli iskolába című írása. A szerzőnek azóta már megjelent egy regénye az Agave Kiadó gondozásában (az Odakint sötétebb című regényről írott kritikánkat itt olvashatjátok), a Black Aether harmadik számában szereplő szövege a bemutatkozó írása. “Olyan faluban élek, ahol a nők gyakran szülnek gödörbe.” – kezdődik az írás, mely egy különös mezőgazdasággal és szokásokkal büszkélkedő magyar faluban játszódik, miközben annak lakóival is megismerkedünk. Minden természetfeletti vagy természetellenes dolog, jelenség a legnagyobb természetességgel ábrázolódik a novellában. Mindemellett muszáj megjegyezni, hogy a hétköznapok, a falu lakói és kapcsolataik olyan elevenen és hihetően jelennek meg, hogy akkor is szívesen olvasnék róla, ha semmiféle rettenet nem mutatkozna meg a lapokon.

A Black Aether magazin ötödik száma már megrendelhető, a postázás március 15-én veszi kezdetét. Ha nem tudod, mi az a Black Aether, akkor itt olvashatsz az első, itt pedig a második számról. A harmadik és negyedik lapszámról írott kritikánkkal is hamarosan jelentkezünk.

Az ötödik szám öt történetet tartalmaz majd, illetve egy Lovecraft-vers magyar fordítását - 64 oldalon. A lapszámról bővebben itt olvashatsz.

Akkor is érdemes elidőzni egy kicsit az oldalon, amikor már végeztünk a magazinrendeléssel, hiszen 2016 karácsonyi ajándéka volt a TBA magazinnak az olvasók felé, hogy a már megjelent, és nyomtatásba többé nem kerülő Black Aether magazinok folyamatosan felkerülnek az oldalra, így ezeket bárki ingyen elolvashatja. Erről részletesen itt találtok információt.

Ráadásul február végén megújult a The Black Aether magazin: az oldal letisztultabb, könnyebben átlátható designt kapott. Azonban nem csak a külső változott meg, hanem a tartalom is némileg átalakul. Új rovatok indulnak, a kibővült szerkesztőség részletetekbe menően kutatni fogja H. P. Lovecraft életét, munkásságát, műveit. Az új koncepcióról itt olvashattok többet.

És ez még nem minden: további hírekért figyeljétek a The Balck Aethert és a Próza Nostrát.

(Kép forrása: The Black Aether)

2016 különösen jó év a hazai Lovecraft rajongóknak, hiszen nem csupán egy, hanem mindjárt két fanzin indult el kis időkülönbséggel a témában. A Magyar Lovecraft Portál által kiadott Azilum és a The Black Aether (szintén) lovecrafti weboldal által kiadott Black Aether – A szokatlan és hátborzongató történetek magazinja.

Kis kitérővel kell, hogy kezdjem.

Nagyjából húsz évvel ezelőtt találkoztam először Lovecraft irodalmi munkásságával és azóta is rendszeresen vissza-visszatérek a szövegeihez. Amikor az Azilumot a kezembe vettem, valamifajta nosztalgikus izgalom kerített hatalmába. Húsz éve nagyon örültem minden apró hírnek, cikknek, megjelenésnek, ami Lovecraft szövegeihez kapcsolódott, hiszen nagyon máshogyan hatottak rám HPL szövegei, mint ahogyan azt más rémtörténetektől megszoktam. Jópár barátom hasonlóképp volt ezzel és sűrűn beszélgettünk a novellákról, amelyeket épp olvastunk. Sokat adtunk volna egy ilyen-olyan időközönként megjelenő fanzinért, nemhogy kettőért. Ma, amikor az online jelenlétünk annyira kiterjedt, hogy ha nem vagyunk felcsatlakozva 24 órában az jobbára tudatos döntés eredménye, nem pedig a technikai korlátoké, rengeteg tartalom érhető el Lovecrafttal kapcsolatban (is), ez a két megjelenés mégis képes volt izgatottá tenni. Húsz év telt el és közben a Lovecraft-életműhöz való viszonyom is megváltozott. Van pár nagy kedvencem az írásai között, mások újraolvasására pedig semmi szín alatt nem fecsérelném az időt. Látom a nehezen tagadható korlátait a prózájának, miközben csodálom azt a sajátos atmoszférát és gazdag mitológiát, amelyet teremtett. Röviden: nem vagyok fanatikus rajongó. Mégis nagyon megörültem a megjelenéseknek, olyannyira, hogy mindkét magazint azon melegében megvettem.