könyvajánló

Jelenlegi hely

2021 könyvekben – a szerkesztőség kedvencei

Szerző Próza Nostra On the

A 2020-as év után 2021-ben mintha kezdett volna magához térni a világ: a járvány ugyan velünk maradt, a harmadik és a negyedik hullám végigsöpört rajtunk, de az oltásnak hála újra találkozhattunk élőben is. Bár az V. Világok Találkozását online rendeztük meg, a II. Végtelen határok konferencián végre élőben is találkozhattunk, az online előadások mellett. Két év után újra volt Könyvhét, igaz, ezúttal június helyett szeptemberben, a könyvkiadók pedig igyekeztek bepótolni az elmúlt évben elmaradt kiadásokat. Volt miből válogatni a szerkesztőség tagjainak az idei visszatekintőhöz.

Borbíró Aletta

Az idei olvasmányaim többsége vagy munkához, vagy a kutatásomhoz kötődött. Az utóbbi miatt került ismét a kezembe Kleinheincz Csilla Ólomerdő-trilógiája. Azt hiszem, hogy ez a sorozat most talált meg igazán: remek nyelvezettel megírt, összetett történet, amelynek finomságait csak most látom igazán. Az Ólomerdőn túl Pál Sándor Attila Rokonok című novelláskötetét élveztem nagyon a humora, illetve a vidéki téma és popkultúra keveredése miatt.

XXVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál – könyvajánló

Szerző Próza Nostra On the

XXVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, április 25-28 Millenáris

2019. április 25. és 28. között rendezik meg a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált a Millenárison. Idén is rengeteg izgalmas könyv jelenik meg, ezért összeszedtünk 13+1 könyvet, amiért mindenképpen érdemes kilátogatni a Millenárisra.