King of Thorns

Jelenlegi hely

Az utolsó kardcsapások (Mark Lawrence - Tövisek Császára)

Szerző stv On the

Emperor of ThornsÍme, vége az utazásnak.

A Széthullott Birodalom-trilógia ezennel teljes. Nem akármilyen út áll a főszereplő Jorg és válogatott csapata mögött, az olvasó pedig ehhez hasonlóan rendkívüli három köteten van túl. Mielőtt azonban a trilógia egészét tekintenénk át, ejtsünk szót önmagában a harmadik kötetről.

A Tövisek Császára az előzékenység gesztusával indul. Egy tizenkilenc pontba szedett tartalmi összefoglalóval, mely a megelőző két kötet legfontosabb történéseit és szereplőit gyűjti össze. Mintha bizony el lehetne őket felejteni. Ugyanakkor érdekes megoldás ez a táblázat, hiszen meghatározott irányt szab az olvasó tekintetének, aki az író által fontosnak ítélt mozzanatokból megsejtheti a harmadik kötet irányát. A táblázatot olvasva azon tűnődtem, hogy nem válik-e kiszámíthatóvá a befejező rész, ha az író előre az olvasó szájába rágja, hogy melyek lesznek a fontos szálak. Végül megkaptam a választ a kérdésre: nem. Ez a táblázat csak még inkább kiemeli Lawrencenek azt a zseniális írói képességét, hogy voltaképpen úgy is képes meglepetést okozni, hogy előre elmondja, mi fog történni. Biztosra veszem, hogy Lawrence írás közben pukkadozva nevet jövőbeli olvasóin.

A koronaékszer (Mark Lawrence - Tövisek királya)

Szerző stv On the

Tövisek királyaMark Lawrence Széthullott Birodalom trilógiájának második kötete ritka jelenség a kortárs fantasy irodalomban, ugyanis nemcsak, hogy hozza az első regény színvonalát, hanem annak minden gyengeségét kijavítva túl is szárnyalja azt. A Tövisek hercegemelyről itt írtunk – ígéretes kezdet volt ugyan, de a könyv végére érve maradhattak kétségek az olvasóban azzal kapcsolatban, hogy minőségileg milyen irányba fog mozdulni a második kötet. Jorg kitűnően felépített, érdekes karakter, de vajon képes-e Mark Lawrence újra elkápráztatni vele az olvasókat, vagy kifog rajta a teremtménye? Hát nem fogott ki.

A történet jelen ideje négy évvel az első regény befejezése után játszódik, Jorg király menyegzőjének napján. A boldog ünnepet csupán az árnyékolja be, hogy a tizennyolc esztendős Jorg várát – az Odút – egy több ezer katonából álló, jókora túlerőben lévő sereg veszi körül. Nincs más választása, meg kell harcolnia ezt a csatát is.