kereszténység

Nem tudom, van-e mindenkinek vámpíros korszaka, de nekem kétségtelenül akadt. Közel 10 év alatt számtalan vámpírral megismerkedtem az irodalomban és a filmben: a klasszikus Drakulától kezdve a True Bloodig, köztük a Vámpírkrónikákkal. Hogy mi olyan vonzó a témában, azt sokan próbálták megfejteni: az egzotikum, a veszély, a szexuális áthallások, az akció vagy agresszió, de felsorolhatnánk sok más megközelítést  is. Valószínűleg ezek mindegyike hozzátesz a figura népszerűségéhez, melyet Anne Rice munkássága új színekkel bővített: a halandóság misztikumával és a vámpír humanizmusával.

Rice 1941-ben született New Orleansban, a városban, melyet történeteiben sosem hagyott el igazán, és amelynek fullasztó hősége és atmoszférája mindig megjelenik, játszódjon bárhol az aktuális könyve. Első regénye, az Interjú a vámpírral is csodás emlékmű a városhoz, ugyanakkor megjelent benne Rice történelem és mítoszok iránti érdeklődése, de életének eseményei is: ha tudjuk, hogy az író lánya nem sokkal a könyv születése előtt, 6 évesen elhunyt, akkor még jobban átérezzük Claudia, a vámpírgyermek szenvedését.

De az Interjú a vámpírral épp azért volt formabontó, mert hangot adott a vámpíroknak: nem ősi kastélyokban lakó idegen és félelmetes lények, akik fenyegetik a viktoriánus erkölcsöt, hanem a maguk módján éppen olyan esendőek, mint mi, hétköznapi halandók. Az E/1-es elbeszélés lehetővé tette, hogy Louis szerepébe helyezkedjünk, megértsük, mit jelenthet egy ember számára a halandóság és az, ha ezt elveszik tőle; az emberség nem feltétlenül veszik el a halállal. Rice vámpírjai sokszor morális lények, akik nem dobják le magukról az erkölcsöt, az emberi múltat, nem válnak szörnyekké, hanem képesek megőrizni az őket halandóként mozgató érzelmeket, és keresik azt, ami megtartja őket évszázadokon keresztül. Rice lassú elbeszélése csak néha vált vontatottá, atmoszférateremtése pedig életre keltette a kort, melyben játszódott.

Ez a regény arról az ősi, sötét erdőről szól, ahol a mítoszaink és a meséink játszódnak. Amely időnként menedéket ad a történetek hőseinek, néha pedig utat vesztenek benne. A Mitágó-erdőben a történetmesélés őseredeti formái őrződtek meg, a Mitágó-erdő pedig a fantasy műfaj gyökereire kérdez rá, úgy, hogy közben az erdőről elmesélt történet maga is a rengetegben játszódik.

A hazánkban nem túl ismert angol szerző, Robert Paul Holdstock, a hetvenes-nyolcvanas évek során több sci-fi és fantasy regényt publikált. A Ryhope-erdő történetének első kötete, a Mitágó-erdő, 1984-ben jelent meg. Szerzője be is zsebelte érte a World Fantasy-díjat és a BSFA-t. 2009-ben bekövetkezett haláláig további két regénnyel és több novellával folytatta az erdő történetét. A késő huszadik század fantasyirodalmának fontos állomásaként számon tartott kötet csaknem harminc évvel első megjelenése után immár hazánkban, magyar nyelven is elérhető a Gabo Kiadónak köszönhetően.

A bosszú nem tartozik a fantasy legeredetibb témái közé. Márpedig a Tövisek hercege – a Széthullott Birodalom trilógia első kötete – a fülszöveg szerint a bosszúról szól. A történet főszereplője – Jorg herceg – gyerekkorában egy tövises bokor fogságából végignézi, ahogyan apja politikai ellenfele megbízásából katonák ölik meg anyját és öccsét. Ahelyett, hogy apja megtorolná ezt, anyagilag kifizetődő egyezséget köt Renar gróffal, a gyilkosságért felelős nemessel. A bosszútól fűtött Jorg ezért tíz évesen elszökik apja udvarából, és egy kegyetlen rablóbanda tagjává, majd az évek alatt vezérévé válik. Négy évvel később visszalovagol apja udvarába, hogy elvegye az örökségét. Nagyon vázlatosan ezt a történetet beszéli el a regény. Ám nem éri meg korán fanyalogni, ugyanis e könyv esetében is igaz a mondás, miszerint nem az a lényeg, hogy mit mesélünk el, hanem az, hogy hogyan.

Mark Lawrence-t az angol George R. R. Martinként szokták emlegetni. Minden jóérzésű embernek feláll a szőr a hátán az effajta összehasonlításoktól, de ez egyszer nézzük meg közelebbről ezt az állítást. Szóval Lawrence az angol George R. R. Martin, akit viszont az amerikai John Ronald Reuel Tolkienként szoktak emlegetni. Mindebből végső soron az következik, hogy az angol Mark Lawrence tulajdonképpen az angol J. R. R. Tolkien. Már csak az efféle képzavarok miatt sincs értelme az ilyen összehasonlításoknak.