képregény

Jelenlegi hely

Összeérő szálak (Paul Tobin – Piotr Kowalski: Varjak átka – The Witcher képregény 3.)

Szerző b.aletta On the

Mindhárom Witcher-képregény más-más dolog miatt vált számomra emlékezetessé: Az elátkozottak háza a panelek hátterébe kódolt történetmondással, a Rókagyermek az üzenetével és morális kérdéseivel, míg a Varjak átka a Vaják-univerzum újrafelhasználásával és az erőteljes befejezésével. Bátran állíthatom, hogy a Witcher képregény közül eddig a Varjak átka sikerült a legjobban.

Jellemző Sapkowskira és a játékokra, hogy jól ismert történeteket emelnek be, és dolgoznak újra – vagy csak utalnak rájuk. A legszembeszökőbb a mesék kiforgatása, de a játékban előbukkan easter eggként Stephenie Meyer Alkonyata, a Trónok harca, a Harry Potter, a Skyrim – hogy csak néhány dolgot emeljek ki. A Varjak átka is ezt az újrahasznosító, dekonstruáló és tovább árnyaló történetszerkesztési elvet követi, viszont itt a saját univerzumából merít. Talán ez a kötet ötvözi eddig a legjobban a játékok és Sapkowski regényeit. A képregényrajzoló a történet jelenében a szereplőket a harmadik Witcher játékból megismert ábrázolás szerint jeleníti meg. Ezzel szemben Geralt visszaemlékezés-folyama, ami Az utolsó kívánság című, első Vaják-kötet nyitónovellájából merít, azt a videót veszi alapul a vizuális jegyekhez, amit a játékkészítők az első Witcher játékhoz készítettek a novella harci jelenetéből. Éppen ezért a visszatekintések más külsővel ábrázolják Geraltot. A könyvek és a játékok mellett az egyik korábbi képregényre is utalást tesz – a Rókagyermekre –, hiszen a kötet troll-epizódjához hasonló jelenettel nyit a Varjak átka is.

A képregényben Geralt és Ciri együtt utaznak, több kis megbízást oldanak meg, melyek nagyon jó ütemben, csak néhány képkockában – jelzésszerűen – bukkannak fel. Ezek a kvázi epizódok megteremtik a történet alaphangulatát, viszont a főcselekményhez nem igazán kapcsolódnak. A történet fókusza egy nagyobb megbízást mutat be, hiszen Geraltot és Cirit egy striga likvidálására fogadják fel. Ez a lény jelenti a kapcsolódási pontot Az utolsó kívánság novellájához, hiszen a történet szerint a vizímai király lánya egy átok miatt strigává változott, de Geralt sikeresen visszaváltoztatta. A korábbi eseményeket bemutató képkockák nem csak a karakterábrázolás különbségeivel határolódnak el a jelentől, hanem színviláguk is jelzi az időbeli ugrást, mintha az olvasó színes üvegen keresztül látná. Az erős érzelmi töltet hangsúlyozása miatt és más szereplők visszaemlékezésénél is gyakran ehhez hasonló, egy szín dominanciájára épülő panelek teszik érzékletesebbé az elbeszélést a statikus és dinamikus beállítások használata mellett.

Ördögűzés a csillagok között (John Layman & Afu Chan – Outer Darkness)

Szerző bobzenub On the

Az Outer Darkness  kivonata mindannak, amit John Layman kedvel: a tudományos fantasztikum, a horror és a bizarr. Az képregény első számában található olvasói rovat bevezetőjében bátran megnevezi fő ihletforrásait, azaz a folyamatos küldetést teljesítő űrhajók és legénységek életét dramatizáló science fiction sorozatokat (Star Trek, Battlestar Galactica, The Expanse, Space 1999, Lost in Space), valamint a sci-fi horror műfaj néhány képviselőjét (például: Event Horizon, Alien). Layman híve annak, hogy olyasmit írjon, amit maga is szívesen olvasna és miközben a nagysikerű Chew képregénye lezárásán dolgozott, mellette épp Deep Space Nine és The Next Generation maratont tartott. Ekkor szállta meg az ihlet egy űrbéli, epikus horror-kaland létrehozására, mivel állítása szerint nem találni túl sok jó példát erre az alműfajra.

Ha csak a képregényeket nézzük, valahol igazat kell adnunk a szerzőnek. A legtöbb próbálkozás limitált vagy hamvába holt folytatásos sorozat lévén rövid életűnek bizonyult (Warren Ellis: Switchblade Honey, Garth Ennis: Caliban, Grant Morrison: Nameless, Becky Cloonan: Southern Cross) az utóbbi évekből egyedül talán Charles Soule Letter 44 című eposza bizonyult kivételnek, ami harmincöt szám után zárult le. A sci-fi drámákat szemrevételezve sem túl rózsás a helyzet. Az IDW kiadó 2007 óta gondoskodik a Star Trek franchise-hoz tartozó címek megjelentetésén és többé-kevésbé jó munkát végeznek, főleg ami az eredeti (tehát a 2009-es J.J. Abrams-féle reboot előtti) kontinuitáshoz kapcsolódó minisorozatokat illeti. 2005 és 2017 között a Dark Horse gondoskodott a Serenity képregények kiadásáról, mígnem a jogok átkerültek a Boom! Studios-hoz (immáron Firefly néven). A nagyobb kiadók tekintetében is kevés olyan címet találni, amik vonásaikban a Trek szellemiségét tükröznék. Talán a Fantastic Four és Guardians of the Galaxy jobban sikerült szerzői időszakai sorolhatóak még ide (Mark Waid & Jonathan Hickman, Dan Abnett & Andy Lanning), ám a DC Comics Green Lantern képregényeihez hasonlóan a Marvel címei is gyakran átesnek a műfaji ló űroperai oldalára és ha van valami, amivel bizton definiálható a Star Trek által képviselt zsáner-kategória, az az űroperai elbeszélői megoldások (akcióközpontúság, egyértelmű morális dichotómia, a technikai és tudományos ráció háttérbe szorulása), nem is feltétlenül tagadása, inkább tudatos kerülése. Kivétel erősíti a szabályt, meggyőződésem szerint a leginkább talajt vesztett művek a Star Trek égisze alatt éppen azok a filmek, amik elsősorban kalandfilmként és nem science fiction-ként próbáltak megfelelni a nézői igényeknek (Nemesis, Into Darkness).

"A szívós állati rostok" - interjú Németh Gyula grafikussal

Szerző Próza Nostra On the

ÁllatemberA Cser Kiadó gondozásában egy különleges kiállítású kötetben jelent meg nemrég H. G. Wells horror-sci-fi klasszikusa, a Doktor Moreau szigete. A ma is izgalmas és témáiban aktuális regényhez Németh Gyula Alfabéta-díjas grafikus készített több mint száz illusztrációt. A fekete-fehér és színes grafikák egyedi atmoszférát teremtenek a regénynek, amitől a könyv minden bibliofil polcának éke lehet. A megjelenés kapcsán készítettünk interjút az illusztrátorral, akinek ezúton is köszönjük a válaszaihoz mellékelt képeket.

Mikor olvastad először H. G. Wells regényét? Mi fogott meg benne annyira, hogy alkotóként is foglalkozni kezdj vele? Egyáltalán, hogy viszonyulsz a szerző műveihez? 

2000 körül olvashattam a regényt először. Nagyon szerettem, hogy Wells ilyen feszesen ír, szerintem semmit nem vesztett az érdekességéből a könyv 120 év alatt. Ráadásul a mondanivalója is sokkal érvényesebb most, mint akkor volt. Mindig szerettem kitalált lényeket rajzolni, és nagyon megfogott benne, hogy sok apróságot a képzeletemre bízott. Tetszett, hogy nagyon képlékenyen írja le a figurákat, ami érthető is, hiszen Wells fantáziáját nem zavarta a sok pop kulturális referencia, ahogy a miénket. Ő valószínűleg csak nagyon homályosan tudta elképzelni, hogy milyen lehet egy állatember, mi pedig rögtön filmes farkasembereket és egyéb antropomorf szörnyeket vizionálunk, ha hasonló figurákról olvasunk.

Nagyon tetszett a hely és a hangulat leírása is. Egy groteszk figurákkal benépesített sziget, ahol minden fa mögül kíváncsi szemek figyelnek. A könyv illusztrációiba sok helyen én is elrejtettem figurákat.

Egyébként csak Wells fő műveit és néhány novelláját ismerem. A Cser Kiadóval beszéltünk már további  lehetséges illusztrált Wells kötetekről is, A láthatatlan emberhez például szívesen rajzolnék. 

Az önámítás átvészelése (Simon Spurrier & Matías Bergara – Coda)

Szerző bobzenub On the

CodaÖnámítás. Ez a kulcs. Érvényes gyávákra, csalókra és krónikásokra egyaránt. Persze az önámítás lassú önpusztítás csupán, ám könnyebb elviselni, mint az önállóságot. És az üres lapok tükrözőbbek a tükörnél, ha megkapják rá az esélyt.      

Hum, Coda 

 

A Sötét Úr győzedelmeskedett. A varázslat elveszett az egykor csodákkal átitatott világ színéről. Hum, az egykori bárd, felesége lelkének megmentéséért küzd és küldetése során csak káromkodó mutáns egyszarvújára és saját találékonyságára számíthat. Megpróbáltatásai során hatalmi játszmába keveredik, ami egyszer és mindenkorra eldönti a kataklizma után megmaradt túlélők sorsát. 

A Coda a felszínen, azaz műfaji kategóriák felől vizsgálva posztapokaliptikus fantasy, hasonlóan Brandon Sanderson univerzumaihoz (Elantris, Mistborn, The Stormlight Archives), Margaret Weis és Tracy Hickman The Death Gate ciklusához vagy épp a Dungeons & Dragons asztali szerepjátékhoz írt Dark Sun világához. Megjelennek benne túlélő (survivalist) fikciós elemek, narratív és képi sémák tekintetében a high fantasy és new weird határán táncol, esztétikáját illetően pedig a brit magazin stílus (2000AD) keveredik európai (Moebius) és modern indie hatásokkal (Brandon Graham). Simon Spurrier specialitása, hogy spekulatív irodalmi és magas koncepciójú elemek széles skáláját passzírozza bele karaktercentrikus és motívumvezérelt törtenetekbe (X-Men Legacy, The Spire, Godshaper) és itt sincs ez másképp. A Coda lényegét tekintve pofonegyszerű: egy cinikus, örök kívülálló karakter házassági válságáról, illetve az ilyen és hasonló válsághelyzetek során bevetett ön-hazugságokról, vagyis az önámításról szól, személyes és társadalmi szinten egyaránt. 

A posztapokalipszis bírái (John Wagner, Carlos Ezquerra és mások – Dredd bíró aktái 01)

Szerző makitra On the

Dredd bíró aktái I.„Bad boys, bad boys whatcha gonna do?

Whatcha gonna do when they come for you?”

Inner Circle – Bad Boys

 

Nem véletlen, sőt, szándékos irónia, hogy annak – az egyébként 31 év után pont idén, a George Floyd halálát követően kezdődött tüntetések hatására megszüntetett – műsornak a főcímdalával kezdem a cikket, amelynek attitűdjét szatirikus éllel vizsgálja a Dredd bíró. Azt a macsó, kíméletlen és az az elkövetők (és néha az áldozatok) felé megnyilvánuló emberiességet gyakran nélkülöző attitűdöt, amely a rendőrség felől szerte a világon megnyilvánul. Persze a képregény ennél kicsit több és kevesebb is egyszerre, ami semmiképpen sem hiba, inkább azt mutatja, hogy látszólagos egyszerűsége ellenére milyen sokrétűen vizsgálható alkotásról van szó.

A karakter 1977-ben született a 2000 AD lapjain. Alkotója, John Wagner egy igazi popkulturális ikont, Piszkos Harry-t használta fel a megalkotásához. És a karakter hű is maradt előképéhez: egy radioaktív, posztapokaliptikus világ óriásvárosában, Mega-City 1-ben járja az utcákat és fellép a bűnnel szemben; egy személyben bíró, esküdt és ítéletvégrehajtó. A képregény születésekor ez a jövő némileg eltúlzott kulisszáival félelmetesnek és lehetségesnek tűnt. Nem tűnik kevésbé valóságosnak ma sem, bár más szemszögből: míg anno a nukleáris világégés közeli és fenyegető volt, ma talán kevésbé része életünknek. Ugyanakkor ahogyan az erős, gyakran brutális rendőri fellépés mindennapos volt azokkal szemben, akik nem illettek bele a konformista társadalomba – főleg az 1970-es, de még inkább a ’80-as évek Nagy-Britanniájában –, éppúgy az a mai világban is. A totalitárius rendszerek pedig közelebbinek tűnnek most nyugaton, mint 50 évvel ezelőtt.

„Ami alszik, az fel is felébred” (Marjorie Liu – Sana Takeda: Monstress: Fenevad 2. – Vér)

Szerző b.aletta On the

Monstress 2.Volt egy pillanat, amikor majdnem felkiáltottam: cicák, cicák mindenhol! A meglepettségem abból fakadt, hogy a Monstress második része remekül ellenpontozza az oldalak színhasználatát és témáját a következő lapokon. Egy macskákban tobzódó oldal pedig nagyon is elüt az antropomorf lényeket ábrázoló és egy utcai árus köré szövődő jelenettől.

Marjorie Liu és Sana Takeda képregényére eredetileg a grafikája miatt figyeltem fel, ami az első kötet során meghatározó élményt jelentett. Aprólékosan kidolgozott, a képregény kulturális hátterét tükröző motívumvilág jelenik meg a bútorokon, ruhákon, falakon. Valójában mindenen. A második kötet, a Vér még ezen is túllép, képes csavarni a kötet egyébként is gyönyörű ábrázolásán.

A Vér oldalról oldalra játszik az olvasóval: a következő lapon gyakran teljesen új színvilágú képsorokat találhatunk. Ez a különbség a kötet borítóján a formákban is testet ölt, hiszen a baloldalon az épített, mesterséges világ részeit láthatjuk, ezzel szemben jobbra a természet áll. Ahogy a borítón, úgy a kötetben is gyorsan váltakoznak a terek: külső és belső, városi és természetközeli, kihalt és élettel teli, szárazföldi és hajós. Nem csak a helyek és színek erős kontrasztja hoz újat a kötetben, hanem a panelek is belépnek a játékba – akár a szövegbuborék formáját vagy a benne foglalt „nyelvet” tekintve.

A Vér új helyszínekre is elvezeti az olvasót, például egy Isten testébe. Az első kötet szereplői, az apácaboszorkányok csak a dialógusokban jelennek meg, ahogyan az Alkonyudvarhoz tartozó karakterek is. Az utazás ebben a kötetben is meghatározó, az ismeretlen helyszínek pedig új lényeket és rejtélyeket hoznak magukkal. Ennek ellenére olvasóként sokkal otthonosabbá válik a világ. Az a hiányérzet, amely az első kötet során meghatározó volt, feloldódik.

Az utazás nem csak a Monstress világának valós tereiben zajlik, hiszen a képregény belső utazásra is invitálja az olvasót. Az emlékek, azok elvesztése és felbukkanása sokkal meghatározóbb a Vérben, mint az Ébredésben volt. A Vér Maika és a benne élő szörny múltjába vezet vissza, így a világ felfedezése is több szinten zajlik: a jelenben, a múltban, illetve „a nagyra becsült Tam Tam professzor” előadásai által. Az emlékezés előtérbe kerülésével Maika és anyja, Moriko viszonya is árnyalódik. Az anya figurája az előző kötetben a hiány és nosztalgia felől volt meghatározható, míg a Vérben ugyan jelen van ez az érzés Maika részéről, mégis egy negatívabb anyaképet ismerhet meg az olvasó. Nem csak Maika epizódjaiban fontos Moriko, hiszen – egészen más kontextusban – más szereplők is fel-felidézik.

Tíz éves a Próza Nostra 5. – Szemelvények soha meg nem született cikkekből

Szerző makitra On the

Próza NostraAz ember gyarló, szól a közhely. Magamra vonatkoztatva pedig még nagyobb közhely. De attól nem lesz kevésbé igaz. Szóval ennyi bevezetés után csak bevallom, hogy azért vagyok gyarló, mert bizony előfordult, hogy nem írtam meg egy beígért cikket. Mentegethetném magam, hogy munka, időhiány, ihlethiány stb., de a végeredmény ugyanaz. És nincs az az erőskezű szerkesztő, aki ilyenkor eredményt tud elérni. Csak a saját lelkiismeretem. Úgyhogy most válogattam pár könyvet, amiről vagy recenziós példányt kaptam (ez a rosszabb) vagy csak olvasás után nagyon felbátorodtam az írásra. Aztán mégsem született eredmény. Íme az én szégyenfalam - és pár gondolat egy cikkíró hétköznapjaiból, soha nem született cikkekről és cikkekből.

On Sai - Scar

A Scar talán a legnagyobb elmaradásom, ami a mai napig nyomja a vállam. Olyannyira, hogy a 2020-as évet ezzel a regénnyel kezdtem, mégsem sikerült cikket írnom, holott a jegyzeteim már több oldalra nyúlnak. Nem találtam meg azt a fókuszt, amivel igazán érdekesen tudtam volna megfogni a regényt. Ráadásul ez lett volna anno az első cikkem, amit a Próza Nostrára írok, aztán váltottam egy macskára. Túl sokat akart a szarka.

Generációs bűntudat? (Art Spiegelman – Maus)

Szerző b.aletta On the

Art Spiegelman – MausArt Spiegelman Maus című képregénye kultikussá vált az évek folyamán. Rengeteg méltatást kapott az olvasók és a kritika részéről is. Kétségkívül nagyon fontos képregény, amely rengeteg dologról mesél egyszerre: a holokausztról, az apa-fiú kapcsolatról, az alkotásról, traumáról és (generációs) bűntudatról. Mivel sokan írtak a kötetről, csak néhány gondolatomat osztom meg róla.

A Maus önéletrajzi ihletésű képregény, amelyben Art Spiegelman az apja, Vladek élettörténetét rajzolta meg a férfi visszaemlékezései alapján. A szerző nemcsak a világháború idejét ábrázolta, hanem az anyaggyűjtés fázisát is. A kétirányú elbeszélés által betekintést nyerhetünk az apa „jelenébe”, így láthatjuk, hogy a háború milyen hatást gyakorolt rá. Például az állandó zsugorisága, spórolása több komikus helyzetet eredményez – mint amikor az el nem fogyasztott élelmiszerek maradékát vissza akarja váltani a boltban –, és olykor olyan, mintha a zsugori zsidó alakját figurázná ki, holott valójában a háború alatti nélkülözés miatt alakult ki ez a szokása.

Elborzasztók azok a panelek, amelyek Spiegelman apjának visszaemlékezéséből keletkeztek, de számomra mégsem a már tudott, többször bemutatott történelmi események az igazán megrázók – és meglátásom szerint nem is ez a képregény valós tétje –, hanem az, ahogyan egy ember megváltozik a háború hatására. Az, ahogyan az élethez (és ételhez) való viszonya átalakul. Az, ahogyan a háborút át nem élő generáció próbálja megérteni a holokausztot és túlélőit, és az, hogy ez milyen bűntudatot okoz nekik. Röviden, az én olvasatomban a Maus tétje, fontossága és hatása a háború traumájának feldolgozásában rejlik.

A képregény egyszerre tematizálja a veszteségeket – a háború ideje, egy elhunyt testvér árnyéka, az édesanya, majd az apa elvesztése – és reflektál a művészetre, az alkotásra. A képregény jelene, az apa visszaemlékezése gyakran társul különböző, a szerzőtől elhangzó önreflexív gesztussal – akár arra vonatkozóan, hogy az adott pillanatról készít egy skiccet, hogy később felhasználhassa. Olykor az apja nélküli panelek is tematizálják az alkotást, mint például, amikor az állati szimbolikáról vagy az apa halála kapcsán a képregény fejezeteiről mereng. Ezek a részek újra és újra hitelesítik a képregény önéletrajzi vonatkozását, kimozdítják a fikció világából.

Érző szívű leszámolás a nosztalgiával (Kieron Gillen & Stephanie Hans: Die, Vol. 1: Fantasy Heartbreaker)

Szerző bobzenub On the

Kieron Gillen & Stephanie Hans: Die, Vol. 1: Fantasy HeartbreakerHarminc év után ismét reneszánszát éli az asztali szerepjáték. Úton-útfélen belebotolhatunk ennek lenyomataiba: a Netflix Stranger Things sorozatának főszereplői a 80-as években virágkorát élő Dungeons and Dragons fogalmai mentén próbálják megérteni kisvárosi életüket feldúló transzdimenzionális lényeket, a közösségi finanszírozási oldalakon a sikeresen megvalósult projektek között szép számmal találhatunk új életre keltett (Monte Cook: Numenéra, Richard Thomas: Exalted) és vadiúj franchise-okat (Robert J. Schwalb: Shadow of the Demon Lord), valamint az élő sugárzásra (Twitch) és videómegosztásra (Youtube) specializálódott közösségi platformokon az egyik legsikeresebb brand a kimondottan a szerepjátékokra specializálódott Critical Role. A kollaboratív történetmesélő játékok iránt megújult érdeklődés hátterében sok tényező áll. A populáris kultúra fősodrát manapság jellemző nosztalgia, a nerd (kocka) és jock (menő sportolók) kasztrendszer feloldódása és a geek chic széleskörűvé válása (a korábbi kívülálló szubkultúra trendek széles sorát meghatározó tömegkulturális divatirányzattá vált), valamint a tény, hogy komplett generációk szocializálódtak azokon a videójátékokon, melyek játékmechanikai megoldásai épp az asztali elődökben gyökereznek, így teljesen magától értetődő számukra a koncepció – ezek mind hozzájárultak a műfaj revitalizációjához és természetesen a képregény médiumán belül sem maradhatott mindez válasz nélkül. 

Az amerikai mainstream képregény felnőtté válásának időszaka nagyjából egybeesett a Advanced Dungeons and Dragons második kiadása idején tomboló szerepjáték-lázzal (80-as évek második fele). A regények és animációs tévésorozatok mellett ekkoriban a DC Comics-nál jelentek meg a D&D égisze alá tartozó címek (Forgotten Realms, Dragonlance, Spelljammer). A videójátékok elterjedése a 90-es években pedig legalább akkora érvágást jelentett a szerepjátékoknak, mint amekkorát a spekulációs krach okozott a képregényeknek, így az összefonodás is mérséklődött. Az ezredforduló második évtizedére két kreatív licensz maradt talpon: az IDW Publishing gondozásában megjelenő D&D és a Dynamite Entertainment által kiadott Pathfinder képregények. Kiemelendő szerző Jim Zub, aki mindkét kiadónál jegyez köteteket (többek között a Rick and Morty és Dungeons & Dragons crossover minisorozatokat), amellett, hogy saját szellemi tulajdonú képregényei közül is többre erősen jellemző a “szerepjátékos” elbeszélői stílus (Skullkickers, Wayward). 

Programajánló 2019. ősz

Szerző Próza Nostra On the

Margó Irodalmi Fesztivál

Ugyan szeptember végén járunk, és már megnyitottuk a 2019. őszi programokat a Tündöklő című könyv bemutatójával Szegeden (a szerzővel, Rusvai Mónikával készült interjúnkat itt olvashatjátok), érdemes pár szót ejteni a félév további eseményeiről is.

OKTÓBER

Elsőként egy budapesti kerekasztalt ajánlunk a Margó Irodalmi Fesztivál keretében: 2019. október 11-én a kortárs kínai science fictionről fog beszélgetni  Molnár Berta (Agave Könyvek), Salát Gergely (PPKE Kínai Tanszék) és Takács Gábor (Próza Nostra) Gaborják Ádám (Próza Nostra) moderálásában. Az elmúlt években egyre nagyobb sikert aratnak itthon a nemangolszász területről származó zsánerszerzők, ennek köszönhetően egyre több távol-keleti alkotót is megismerhetünk. Ken Liu novellái és szerkesztései, valamint A Háromtest-probléma Hugo-díjas szerzője, Cixin Liu nemrég magyarul megjelent kötetei alapján teszünk kísérleteta kortárs kínai science fiction világának feltérképezésére.  

Oldalak