Joe Querio

A Rókagyermek Andrzej Sapkowski Vaják-sorozatát, illetve a Witcher PC-játéktrilógiát is alapul vevő képregénysorozat második része (a korábbi részről itt írtunk), amelyek egy-egy, a fő történetekhez nem kötődő történetet mutatnak be.

A két képregény borítója különböző stílusban készült. Akik ragaszkodnak a viszonylag egységes vizuális tartalmakhoz, azoknak zavaró lehet, viszont szerintem a Rókagyermeké sokkal ízlésesebb, szebb, mint Az elátkozottak házáé. Bár a borító határozottan esztétikusabb, a történet valamivel unalmasabbra sikeredett, ennek ellenére az üzenete, a kérdések, amelyeket feszeget, szépen vannak felépítve és kibontva.

Noha a Rókagyermek története kevésbé érdekfeszítő, mégis nagyon hangulatos a nyitása, sőt, izgalmas cselekményt ígér. Ennek ellenére hamar kiszámíthatóvá válik, ragaszkodik a már ismert irodalmi történetsémákhoz. Ez a váltás körülbelül akkor következik be, amikor Geralt és Addario, a törp egy pénzéhes „mentőcsapattal” találkoznak. Egy gazdag tünde lányát akarják megmenteni a vulpiáktól, vagyis az alakváltó rókanőktől. Azok a lányok, akiket elrabolnak a rókanők, hasonlóvá válnak hozzájuk, vagyis a kalandorok küldetése reménytelen. Azonban egy másik vulpia lányát rabolják el, ezért az anya üldözőbe veszi őket és különböző illúziókat bocsájt rájuk, így akadályozva útjukat.

A rókanő illúziói által az emberi gyarlóság és kapzsiság bugyraiba nyerhetünk betekintést. A képregényben ezek a tulajdonságok még a félelmen és halálos veszélyen is felülkerekednek. A kalandorok nem tanulnak a korábbiakból, hiszen a rablás bűne miatt váltak a vulpia célpontjává, viszont ennek ellenére a történet során újra és újra engednek az ösztöneiknek és a vagyon iránti vágyuknak.

Az emberek és nem emberi lények különbsége is kirajzolódik a képregényben. Míg az emberek a materiális javaknak élnek, a vulpiák a családot, a társas kapcsolatokat helyezik előtérbe. A rókanők egyfajta amazontársadalom képviselői. A képregény szinte közhelyesen teszi fel a kérdést, hogy ki is az igazi szörny: az emberek vagy a vulpiák? Nemcsak az olvasó állhat dilemma előtt, hiszen Geralt is valahol a két világ közt áll. Igyekszik elkerülni a konfliktus felvállalását, de mint mindig, döntenie kell, hogy ki mellé álljon, mit tart a kisebbik rossznak. A morális kérdés így két szinten is megjelenik: Geralt esetében, aki vívódó, gondolkodó személy, illetve az ösztönök által hajtott martalócok cselekedeteiben.

Andrzej Sapkowski Vaják-sorozatát talán kevesebben ismerik, viszont a hatására született számítógépes játékokat már jóval többen. A lengyelek készítettek egy saját gyártású sorozatot a szörnyvadásszal kapcsolatban, illetve jelenleg a Netflix dolgozik a korábbitól független szérián, amelyet – ha minden igaz – 2019 októberétől várhatunk. Az elátkozottak háza újabb médiumon keresztül mesél Geraltról, hiszen egy képregény-trilógia első kötetéről van szó.

Geralt utazása során találkozik egy vadásszal, aki csatlakozik a vajákhoz. Egy veszélyes, szörnyektől hemzsegő erdőn keresztül vezet az útjuk, ahol a fenyegetések elől menekülve megérkeznek a címben is megjelölt házba.

A mű angol címe – House of Glass – egészen mást emel ki a történetből, hiszen az olvasót már ekkor a festett üvegek tanulmányozására sarkallja, így az értelmezést, a befogadás módját szabja meg, egyúttal nyomozásra hívja az értelmezőt. Ezzel szemben a magyar cím inkább a problémára fókuszál, szinte készen kapjuk a rejtély egy (kisebb) részét, ahelyett, hogy késleltetve bontakozna ki. Az angol címben megjelent üveg másodlagos szerepet tölt be a képregény történetében, inkább a vizuális narráció szempontjából válik fontossá.

A kötet borítóján található kép és a belső rajzok szerencsére nem ugyanabban a stílusban készültek. A borító elnagyolt, bár távolról nézve jóval esztétikusabb, mint közelről. A belső panelek kidolgozottabbak, árnyaltabbak, de megtartják a witcher-világhoz tartozó sötét, borús hangulatot. A kötetben megjelenő lények ábrázolása követi a PC játékokban megismerteket, ahogyan Geralt páncélzata is ismerős lehet.

A képregény jól illeszkedik a könyv és a játékok hangulatához, nem lóg ki a már ismert witcher kalandok sorából. A történet emberi oldala, a keserűség ugyanúgy jelen van, mint a Witcher 3 kontraktusai által megismert helyzetekben. A képregény is a játékhoz hasonlóan bontja ki, és meséli el az egyének tragédiáját, hiszen a történet végén újrapozícionálódnak a szereplők, és új megítélés alá kerülnek. Azt hiszem, hogy enélkül az újraértelmezési kényszer nélkül a képregény nem tudna a könyv és a játékok világába illeszkedni.

Az elátkozottak háza nem akar több lenni, mint ami: egy kiegészítő történet a már jól ismert Geraltról és világáról. Egy lehetőség, hogy néhány oldal elejéig ismét elmerülhessünk a brukszák, síri boszorkák és lesik világában. Ezt a vállalást pedig maradéktalanul teljesíti a képregény.