jó sci-fi

Jelenlegi hely

A disztópiák köszönik szépen, jól vannak (Jonathan Strahan – Az év legjobb science-fiction és fantasy novellái 2017)...

Szerző Csarliprinc On the

David Strahan: Az év legjobb science-fiction és fantasy novellái 2017...vs. Isaac Asimov/Martin H. Greenberg: Gyilkos idő (1953)

Ha valaha rám bíznák egy időkapszula összeállítását, ügyelnék rá, hogy a föld alá süllyesztett adathordozókon az enciklopédiákon, tudományos és vallási szövegeken túl mindenképpen kapjon helyet a korszak sci-fi termésének legjava is – nincs még egy zsáner ugyanis, amely plasztikusabban tükrözné azt, hogy milyen kérdések foglalkoztatták és milyen félelmek nyomasztották azt a generációt, amely a kapszulát a föld alá temette.

Fenti tételre nincs jobb bizonyíték annál, mintha egymást követően ütjük fel az Isaac Asimov és Martin H. Greenberg által az 1953-as év tudományos-fantasztikus terméséből best-of jelleggel összeállított novella-antológiát (Gyilkos Idő, magyarul megjelent: Maecenas kiadó, 1988) és a hatvannégy évvel későbbi, Jonathan Strahan által szerkesztett párját (Az év legjobb science-fiction és fantasy novellái 2017, GABO kiadó, 2017), mely a fantasyra is kiterjesztette a merítést.

A különbség két emberöltőnyi, és úgy tűnik, hogy a Gyilkos idő univerzumában – egy-két kivételtől eltekintve, mint amilyen például Theodore Sturgeon elbeszélése, az E kettő kell neki, mely az akkoriban még tabunak számító homoszexualitást állítja a középpontba – mindent felülírt az atomháború rémképzete, az aggodalom, hogy az emberiség legfeljebb egy gombnyomásnyira van a teljes pusztulástól. A novellák zömében így vagy úgy a hétköznapi ember által nem befolyásolható, de mindent felemészteni képes hatalom áll a középpontban, még ha nem is mindig direkt módon – az írók olykor istennel, olykor a földönkívüliekkel, vagy egyetlen, korlátlan hatalmú gyerekemberrel helyettesítették be a gombafelhőt. A lényeg azonban ugyanaz maradt: mindannyian kiszolgáltatottak vagyunk, méghozzá az emberiség történetében először olyasvalaminek, amihez még imádkozni is teljesen felesleges.

Érts meg! (Ted Chiang – Életed története és más novellák)

Szerző acélpatkány On the

Ted Chiang: Életed története és más novellákKörülöttem majdnem mindenki látta az Érkezés (Arrival) című filmet, és majdnem ugyanennyien olvasták azt a novelláskötetet, amin a film plakátja van, még ha a címe nem is ez. A Ted Chiang novelláit összegyűjtő könyvről, az Életed története és más novellákról van szó. A film kritikai és közönségsikerének köszönhetően a kötet nemcsak megjelenhetett magyarul (ami, a hazai piaci helyzetet ismerve, különben sose történt volna meg), hanem fényes diadalutat is megtett. Nem elég, hogy a fantasztikummal foglalkozó portálokon a megjelenés után folyamatosan erről lehetett olvasni (és mindenki dicsérte), de tényleg még azok is elolvasták, akik amúgy sci-fit évente talán csak egyet vesznek a kezükbe. Azután, hogy mindenki és mindenhol már szinte mindent leírt a kötetről, mit tudnék én még hozzátenni?

Hát talán azt, miért volt hihetetlenül frusztráló, végeredményben mégis lehengerlő élmény elolvasni ezt a kötetet.

Persze számíthattam volna erre. Már a korábban olvasott “Kilégzés” (“Exhalation”, magyarul megjelent: Kétszázadik antológia) is felemás élmény volt. Egyrészt szinte beleégett az agyamba a novella egyik képe, amikor a főszereplő robot szétszedi a saját fejét tükrök és különféle karok segítségével, hogy rájöjjön, hogyan is működik valójában. Másrészt hiába éreztem, hogy itt valami különlegeset olvasok, mégis hiányzott az az apró szikra, amiért teljes mértékben lelkendezni tudtam volna. Viszont ekkor egy életre megjegyeztem Chiang nevét. És akkor jött tavaly az Érkezés, és az Életed története. Én pedig olvasás közben lassan teljesen elbizonytalanodtam. Mert ugyan a címadó írással kezdtem (két órával később pedig megnéztem a filmadaptációt, ezzel meg is ölve a filmélmény jelentős részét), és már itt éreztem valami különös, zavaró dolgot, igazán akkor estem kétségbe, amikor elejétől kezdve végighaladtam az írásokon. Az “Életed történeté”-nél még meg tudtam magyarázni azzal, hogy viszonylag gyorsan kitaláltam, mi lesz az egész írás alapötlete, és hogy nagyon hasonlít egy nagy-nagy kedvencemre. Chiang mellett szóljon, hogy ezt az utószóban ő is kiemeli, na meg aztán az ő műve is bőven megéri az elolvasást. Már csak azért is, mert véleményem szerint Denis Villeneuve filmje akkor tud működni igazán, ha az ember elolvassa mellé az eredeti alapanyagot.

Az értelmiség csalódása (Cixin Liu – A Háromtest-probléma)

Szerző makitra On the

Cixin Liu: A Háromtest-problémaLegutóbb Greg Egan Diaszpórája esetén jártam úgy, mint A Háromtest-problémával; bevetettem magam az internet, de főleg a Wikipédia zugaiba, hogy választ kapjak bizonyos kérdésekre. Vagy legalább rájöjjek arra, milyen kérdéseket is kell feltenni. Ám míg az ausztrál mester esetében a kutakodásom csak a matematika és a fizika kérdéseire terjedt ki, addig Cixin Liu könyvénél bizony a kínai történelem bugyrait is áttanulmányoztam, ami hasznosnak bizonyult a kötet mondanivalójának értékeléséhez.

Ye Wenjie 1967-ben, a kulturális forradalom idején végignézi, ahogy egyetemi oktató apját a feldühödött vörös gárdisták gyakorlatilag kivégzik. Politikai számkivetettségét követően egy titkos bázison kezd dolgozni, ahol végül egy döntő kérdésben kell választ adnia. 40 évvel később Vang Miao tudtán kívül ennek a döntésnek a következményeit kutatja, ami összefügg a világhírű tudósok öngyilkossági hullámával, egy világméretű szervezettel és a Háromtest nevű internetes játék tudományos problémájával.

Nem véletlenül kezdtem a cikket és a cselekményt is a kínai kulturális forradalommal.  Ez az eseménysorozat, amelynek során Mao Zedong (magyaros átírásban Mao Ce-tung) politikai és ideológiai leszámolást indított ellenfeleivel szemben, egész Kínát átformálta, és nagy törést jelentett az ország fejlődésében. Az értelmiség jelentős részét megölték vagy vidékre száműzték, az egyetemek évekig nem nyitottak ki, de később sem voltak képesek megfelelő színvonalú oktatást biztosítani, így ezek az események generációk életére voltak hatással.

Mindezt azért írom ennyire részletesen, mert ez a kulcs Ye Wenjie személyének megértéséhez is, aki elindítja a regény fő konfliktusát. A könyv plasztikusan mutatja be a kulturális forradalmat és hatásait, amelyben a fiatal nő elszakad családjától, megszakadnak érzelmi kötelékei, és helyette az értelmiségre kiszabott sorsként deportálták és munkaszolgálatra kényszerítették. Itt találkozik az értelmetlen emberi tevékenység pusztító hatásával, valamint az árulással, amely tovább távolítja az emberiségtől. Ezáltal válik megérthetővé az a kiábrándulás, ami az eseményeket megindító tettéhez vezet.

In memoriam 2016 (Próza Nostra szerkesztőségi lista)

Szerző AdamG On the

Ted Chiang: Életed története és más novellákKöszöntjük kedves olvasóinkat a hagyományos év végi könyves futamunkon. Igen, eltelt egy újabb év, tele izgalmasabbnál izgalmasabb pillanatokkal, mégis valahogy kevésbé derülten tekint vissza az ember 2016-ra. Sajnálatos módon az elmúlt egy évben rengeteg veszteség érte a művészeti életet, s ezek nélkül nem teljes az év. A rockpápa Lemmy ezúttal is előre ment, majd David Bowie költözött vissza a világűrbe, s közben olyan gyerekkori filmes ikonokat is elvesztettünk, mint Bud Spencer, Alan Rickman vagy a Star Wars Leia hercegnőjét alakító Carrie Fisher. Miközben olyan kiváló írók távoztak, mint Umerto Eco, Harper Lee, Kertész Imre, Esterházy Péter, Kőrösi Zoltán. És még hosszan sorolhatnánk a szomorú listát. Legyen nekik könnyű a föld! Reménykedünk, hogy 2017 már kevésbé borús felhőket hoz.

Pedig ha a Próza Nostra felől tekintünk vissza, akkor igen sikeres év van mögöttünk, számos emlékezetes pillanattal. A legfontosabb, hogy 6 éves lett az oldal, ami még mindig hihetetlennek tűnik. Ez elsősorban az olvasók és a szerzők elköteleződésének, támogatásának köszönhető, szóval nagy köszönettel tartozunk ezért az évért is. Újra részt vehettünk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál panelbeszélgetésén, majd nagy sikerrel bonyolítottuk le a csernobili atomkatasztrófa 30 éves évfordulójához kapcsolódó novellapályázatunkat (az eredményhirdetésről készült felvételt itt tudod megtenni). A pályázat legjobb szövegei később, az oldal születésnapjához kapcsolódóan meg is jelentek e-könyv formátumban (ha még nem olvastad, pótolhatod innen letöltve). Könyves fronton is nagyon sok izgalmas, valóban eseményszerű megjelenés történt, ezeknek egy részét már számos partnerünknél, blogokon vagy éppenséggel a Facebookon futó villámajánlóinkból is olvashattátok. Én itt most csak egy örömteli pillanatot említenék: oly sok szenvedés után végre megjelent China Miéville Bas-Lag trilógiájának zárókötete, s ezzel végre lezárulhat a kultikus regénysorozat hazai kiadásának már-már tragikomédiába forduló kálváriája (a szerző több könyvének kiadói eltékozlása persze továbbra sem ért véget, de kíváncsian várjuk, hol bukkanak fel további könyvei). Ja, és megjelent magyarul az egyik legizgalmasabb noir képregény, a Blacksad. Szerintem nem is lehet több kérdés... Na, de lássuk mi volt könyves fronton a kollégáknál.

“A te döntésed, hová helyezed a kamerát” - Catherynne M. Valente interjú

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Catherynne M. Valente (fotó: Labundy Katalin)Eddig három sorozatot (Tündérföld (az első két kötet jelent meg magyarul), Gyászének János papnak (magyarul nem adták ki) és az Árva meséi (szintén nincs magyarul)) írt, nem számítva a Leningrád-diptichont, amelynek első része a Marija Morevna és a Halhatatlan. Radiance című regényéről itt írtunk kritikát. Catherynne M. Valentével Fekete I. Alfonz készített interjút.

Fekete I. Alfonz: Három regénye (Marija Morevna és a Halhatatlan; A lány, aki körülhajózta Tündérföldet és A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt) valamint egy novellája (“A téridő tizenhárom arca”) a 10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológiában jelent meg eddig magyarul. Az ön munkásságát különlegessé teszi, hogy irodalmi megközelítése újszerű és látomásszerű, valamint az, hogy ellenáll a műfaji kategorizálással szemben. Blogjában fordulópontnak nevezte, hogy a New Yorker recenziót közölt Tündérföld-sorozatáról.

Figyelmeztetés a használati utasításban (Neal Stephenson – Seveneves)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Neal Stephenson: SevenevesOrwellről szokták mondani, hogy az 1984-et figyelmeztetésnek írta, nem használati utasításnak. Abban ma már senki nem kételkedik, hogy a telekommunikációs forradalom korábban példátlan hatalmat adott az emberiség kezébe, hogy egy maroknyi ember ellenőrizhessen bennünket. Ezt manapság azzal toldják meg, hogy Orwell csak egy dologban tévedett: a kamerákat magunk fogjuk megvásárolni, és titokban attól rettegünk, hogy senki se néz minket. Az 1984 a modern társadalom eszkatologikus portréja, amelyben minden széthullott, ami az embereket közösséggé kovácsolta. De mi van, ha a végítélet nem diktátorok képében érkezik, akik felcserélhetővé teszik alattvalóikat, és kiölik belőlük a tulajdonságukat, hanem a Hold darabokra robbanásával, miután mindenki vállvetve küzd, hogy fennmaradjon az emberiség?

Azt hiszem, felkészülten indultam neki a Sevenevesnek: ismertem a Stephenson védjegyének számító, tankönyvekkel vetekedő tudományos kutatómunkáját, amely az egyes regények megírását megelőzi. Örömmel vettem kezembe a Snow Crash-t, rajongtam a Barokk-ciklus stílusbravúrjaiért és hajlékony nyelvezetéért. Ezért nem ért meglepetésként, hogy a Seveneves sem sétagalopp, sokkal inkább egy igazi teljesítménytúra. Ezt a könyvet kampányszerűen olvastam – kinéztem magamnak egy oldalt, hogy ha törik, ha szakad, aznap odáig eljutok. Szükségem is volt erre, mert nehezen fogadom be az ilyen töménységű, gyémántkeménységű sci-fit (jut eszembe, a Gyémántkor is Stephenson műve, igaz az a nanotechnológiát és a neoviktorianizmust járja körül egy sűrű szövetű, bravúros regény keretében). És ha félre tudom tenni a fáradtsággal járó frusztrációmat, igazából meg is érte.

Szülők és gyermekeik (Chris Beckett – Sötét Éden)

Szerző acélpatkány On the

Chris Beckett: Sötét ÉdenÉden. A hely, ahová a Teremtő az első emberpárt, Ádámot és Évát helyezte, hogy ott éljenek bőségben és boldogságban,  az állatok fölött uralkodjanak és élvezzék a természet gyümölcseit. A tökéletes béke helye ez, ahol nyugalomban élhetnek az emberek, nem kell tartaniuk veszedelemtől.

Ha ilyen az Éden, milyen lehet egy Sötét Éden?

Chris Beckett Édenje egy olyan bolygó, amelyik nem kering központi csillag körül. Azonban még egy ilyen sötét helyen is van élet. A bolygó belsejéből tör elő, és fákhoz hasonló élőlényekben ölt testet. Ezek a fák meleget és fényt adnak, aminek köszönhetően az élet számos formája alakult itt ki. Beckett nem tér ki a világ működésére, és ez zavarhat is egyes sci-fi olvasókat, de ez talán szándékos mulasztás.

Az írót ugyanis valami egészen más érdekli: az itt élő emberek. Ez az Éden, ahogyan a bibliai megfelelője is, egy emberpárnak, Tommynak és Angelának volt az otthona. Ők véletlenül kerültek ide, viszont hamarosan már gyermekeik is születtek. Több, mint 160 évvel később 532 leszármazottjuk él Édenen. A Család tagjai örökül kapták Tommy-tól és Angelától a Föld legendáját, és a két ősszülő történetét a Leszálló Eccséggel, a Dacos űrhajóval, a Három Útitárssal és más, a Család eredetéhez tartozó, már-már vallásos szentségként kezelt elemekkel. Ezt a történetet évente felelevenítik, hogy sose felejtsék el: a Föld egyszer eljön hozzájuk, és hazaviszi a Család összes tagját oda, ahol a fény beragyogja a világot, és nem ér véget a völgy határainál. Ám minden Édenben megjelenik egyszer valaki, aki meg akarja bolygatni a békés rendet.

Idegen-e a politika a tudományos fantasztikumtól? (Tóth Csaba – A sci-fi politológiája)

Szerző makitra On the

Tóth Csaba: A sci-fi politológiájaNyitásként be kell vallanom, jogász vagyok és sci-fi rajongó. Sajnos, ez egy bonyolult párosítás, mivel nagyon nehéz olyan címeket találni, amik legalább közvetetten foglalkoznának a joggal és a tudományos fantasztikummal egyaránt. Holott, ha belegondoltok, a zsánernek gyakorta témái különböző jövőbeli vagy alternatív államformák, társadalmi berendezkedések, de ezek a legritkább esetben foglalkoznak jogi kérdésekkel. Mintha senkinek sem kellene papírokkal vacakolnia, sőt, büntető bíráskodás sincsen, minden rosszfiú rögtön valami bányába kerül. Ezért kénytelen vagyok a jog helyett más társadalomtudományokat keresni, így került képbe a politológia.

A politikatudománnyal kapcsolatban az egyik legelső egyetemi élményem az volt, ahogy Pokol Béla (jelenlegi alkotmánybíró és YouTube-sztár) a politikát mint funkcionális alrendszert egy egyszerű értékduál mentén úgy fogta meg, hogy a legfontosabb célja és irányító eszméje a kormány/ellenzék kapcsolata. Azaz minden politikus kormányra akar jutni, vagy ha már ellenzékbe került, akkor abból ki akarja hozni a legtöbbet. Persze, később ez árnyalódott, hiszen a politikában ennél jóval több szempont, érdek és személyes preferencia ütközik össze, és alapvető célja mégis csak valami jóra törekvés lenne, még ha ez mostanában nem is annyira egyértelmű.

Tóth Csaba pedig pontosan ezt a sokrétűséget vizsgálja A sci-fi politológiája című könyvében. A politológus 2003 óta tanít az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében, ahol a politika és a science fiction kapcsolatáról tart egyetemi kurzust – és ezt teszi frissen megjelent művében is.

A téma talán legismertebb műveit veszi górcső alá: a Star Wars és a Star Trek univerzumait, a Dűne világát, az Éhezők viadala disztópiáját, legfrissebb megjelenésként pedig a Radch Birodalom politikai berendezkedését Anne Leckie díjnyertes trilógiájában. A konkrét berendezkedések vizsgálatán túl három nagy kérdéskört, a személyes szabadságjogokat, az emberek és idegenek kapcsolatát, valamint a demokráciák és diktatúrák egymáshoz való viszonyát tanulmányozza több mű értékelésével. Válogatása reprezentatív, hiszen új és régi, pozitív és negatív megítélésű berendezkedést egyaránt leír, valamint több ismert univerzumot is megemlít egy-egy lényeges jellemzőjének elemzésével, így nem volt hiányérzetem az olvasást követően.