jó sci-fi

Jelenlegi hely

Közelebb kerülni Istenhez az űrben (Ray Bradbury – Az illusztrált ember)

Szerző AdamG On the

Ray Bradbury: Az illusztrált emberSzáz éve született a huszadik század science fiction irodalmának egyik nagy alakja, a Mars kitartó krónikása, az emberi szabadság hírnöke, a könyvek és a könyvkultúra legendás védelmezője, Ray Bradbury. Nagyságát jól mutatja, hogy olyan szerzőkre volt hatással, mint Margaret Atwood, Stephen King és Neil Gaiman, a sort pedig hosszan folytathatnánk. Alighanem azon kevesek közé tartozik, akit Bush és Obama is méltatott. Kétségtelenül az egyik utolsó humanista gondolkodású alkotó volt, aki még valóban hitt az emberiség (szellemi) fejlődésében, az emberek közti egyenlőségben és az élet értékében.

Érdekes módon Bradbury leginkább a hosszabb lélegzetű műveiről és azok adaptációiról lett világszerte ismert, munkássága jelentős részét mégis a több mint hatszáz darabból álló rövid történetei teszik ki. Bradbury igazi rövidtávfutó volt, és véleményem szerint a regényformával szemben sokkal inkább ez volt az ő igazi terepe. Erre nemcsak az egyik legismertebb gyűjteményes kötete, a 2019-ben magyarul új fordításban megjelent Az illusztrált ember kiváló példa – benne a Fahrenheit 451 előzmény- vagy ikertörténete, A száműzöttek című novella –, hanem maga a Marsbéli krónikák is, ami sokkal inkább rövid történetek laza füzére, semmint összefüggő nagy regény, vagy a Gonosz lélek közeleg, ami szintén egy korai, az Októberi vidék írása során készült elbeszélésből nőtte ki magát.

Az illusztrált emberrel való ismerkedést mindenképp érdemes rögtön az elején kezdeni. Bevallom őszintén, számomra azért is fontos ez a kötet, mert az első olvasása óta imádom az alapszerkezetét, mondhatni, kiváló tankönyvi példa. Arra a kérdésre ugyanis, hogyan érdemes egymástól különböző témájú és terjedelmű szövegeket összerendezni, gyakran szoktam ezt a könyvet felemlegetni. Tedd bele az egészet egy másik történetbe! Ezzel rögtön feladod a leckét az értelmezendő nyomokra éhes olvasóknak, és a kiadó is megnyugodhat kissé, hogy ha már eladhatatlannak számító novellákat írsz, legalább azt mondhatja rá, hogy szinte regény. Bradbury alapötlete, a titokzatos vándor eleven testfestéseinek története kiváló belépő az olvasó számára. A keretszöveg már az elején olyan alaphangulatot ad a kötet novelláinak, amelyek a továbbiakban – már csak a nyitány miatt is – nehezebben sorolhatók a hagyományos sci-fi kategóriájába, a fantasztikum sokkal nagyobb területét, „kaleidoszkópját” láthatjuk. A „minden novella egy testfestés” elképzelése pedig rögtön tűzbe hozhatja az olvasók értelmezői készségeit.

"Bradburyt kifejezetten nehéz szépen fordítani" - Interjú Pék Zoltánnal

Szerző Próza Nostra On the

Ray Bradbury: Szép arany almáit a napAz elmúlt évtizedekben több fordító is átültette már Ray Bradbury szövegeit magyarra Göncz Árpádtól kezdve Kuczka Péteren és Gálvölgyi Juditon át Totth Benedekig. Nélkülük nem tudnánk a maga szépségében élvezni ezeket a szövegeket, amelyeknek mondanivalójuk mellett a stílusuk a legnagyobb erejük. Most az Agave Könyvek gondozásában megjelent Bradbury-kötetek és a Gonosz lélek közeleg című regény fordítóját, Pék Zoltánt kérdeztük a fordítás kapcsán.

Emlékszel még, mikor olvastál először Bradburyt és melyik szövegét? Milyen élmények fűződnek hozzá? Neked egyébként melyik a kedvenc Bradbury-műved? 

Pontosan nem emlékszem, de szinte biztos még általános iskolában, vagyis novella lehetett. A költőisége tetszett meg már akkor is, az, hogy nem a technikára megy rá, hanem emberekről mesél, gyönyörű képekkel. Meg persze a Mars… Nagyon szerettem a Fahrenheitet, de azt hiszem, a Marsbéli a karrierje csúcsa, nekem legalábbis az abszolút kedvencem tőle, egészben és részenként is.

Bradbury a regényeiről lett igazán híres, de elképesztően gazdag novellatermést hagyott maga után, ahogy azt a magyar kiadásokból is láthatjuk. Te látsz valami érdemi különbséget a regényíró és a novellista Bradbury közt? 

Valóban két regény repítette őt a csúcsra, a Marbéli és a Fahrenheit, amiből az első ugyebár novellaciklus. Én alapvetően novellistának tartom, abban a hosszban tudott a legjobban megnyilvánulni, és több regénye (a Dandalion Wine, a Green Shadows, White Whales) is tulajdonképpen apróbb történetekből áll össze, és különféle novelláskötetekben szerepelnek is a regényekből kivett részletek, magyarán novellák. Írt ugyan krimiket és egyéb regényeket, de a novellái erősebbek.

A vörös bolygó meséi (Ray Bradbury – Marsbéli krónikák - Teljes változat)

Szerző acélpatkány On the

Ray Bradbury: Marsbéli krónikák (Teljes változat)Nincs már egy talpalatnyi hely sem a Földön, amit ne ért volna el az ember, amit ne látott volna szem, kamera, műhold. Se sziget, se hegyvidék. Nincsenek már vad, betöretlen síkságok, meghódítandó csúcsok, erdők mélyén megbúvó, ismeretlen helyek. Mindent megismert az ember, mindenhová eljutott, semmi sem maradt, amit ne rajzolt volna térképre, ne mért volna le. De akkor hová képzeljük el az utópiánkat, hová menjünk, hogy tisztes távolban legyünk tulajdon, realisztikus világunktól? Hol tudjuk felépíteni azt a világot, ami kicsit a miénk, de kicsit mégsem? Ami rólunk szól, még ha nem is mi élünk ott? Hová menjünk, hová képzeljük el mindezt?

A Marsra! A Marsra!

Ray Bradbury klasszikus könyve, a Marsbéli krónikák először 1950-ben jelent meg angolul, noha egyes elemei már korábban napvilágot láttak különféle magazinokban. Később, kiegészítve más, Marson játszódó vagy ahhoz kapcsolódó írásokkal, megjelent az úgynevezett Teljes változat – ezt adta most ki az Agave Könyvek a szerző születésének 100. évfordulójára. A klasszikus “regény” 26 fejezete (gyakorlatilag rövid novellája) mellett 21 egyéb írás szerepel a könyvben, ami így Bradbury csaknem az összes “Mars-novelláját” tartalmazza. (A hiány oka az amerikai és angol kiadások közti kalamajka; két novella, “A pusztaság” és “A lángléggömbök”, bár a Marson játszódnak, gyakran nem szerepelnek a Marsbéli krónikákban. Az érdeklődők előbbit a Szép arany almáit a nap, utóbbit pedig Az illusztrált ember című gyűjteményekben olvashatják.) A Teljes változat sok története lehet ismerős a Bradbury-rajongóknak, a Marsbéli krónikák pedig először több mint ötven éve jelent meg magyarul, úgyhogy sokan ismerhetik már. De ez is, mint minden remek könyv, mindig megér egy újraolvasást, hiszen más és más elemei tűnnek fel az embernek, más ragadja meg, máshogy kezd el gondolkodni olvasás közben.

Az űrrakéta költője - Ray Bradbury megemlékezés

Szerző acélpatkány On the

Ray BradburyKopott borítójú kötet, valamit rá is öntöttek, a lapjain foltok éktelenkednek. Öreg, megsárgult oldalak, néhol szakadozott a lapok széle. Megviselt holmi, egy 1974-ben kiadott kötet, Kaleidoszkóp a címe. Ray Bradbury írta, novellák vannak benne. 

Aki olvasta a Fahrenheit 451-et, az tudja, hogy nem az számít, a gondolatok milyen tárolóban, fizikai formában léteznek, hanem az, hogy hatni tudnak-e az emberre – összekötik-e az embereket, akár évek, évszázadok távlatából is.

Ray Bradbury amerikai író 1920. augusztus 22-én született egy Waukegan nevű kisvárosban, és 2012. június 5-én hunyt el Los Angelesben. Legismertebb művei a fent említett Fahrenheit 451 és a Marsbéli krónikák. Íróként számos elismerésben részesült, olyanok tekintenek rá példaképükként, mint Neil Gaiman vagy Stephen Spielberg, halálakor Barack Obama az egyik legnagyobb amerikai írónak nevezte. Ezek azok a tények, amiket egy nagy alkotó születésének 100. évfordulóján mindenképpen le kell jegyezni. De mindez semmit nem mond el arról, miért kell írni Ray Bradburyről, és ami a legfontosabb, miért kell olvasni a műveit. Mert olvasni kell, ez bizonyos. Én magam megtanultam már, hogy nem igazán vannak olyan művek vagy szerzők, amit vagy akiket mindenkinek el kell olvasnia, mindenkinek ismernie kell. Minden ember más, mindenkihez máshogy ér el ugyanaz a gondolat, más formára, más szavakra, más stílusra van hozzá szükség. Sőt, talán a könyv nem is a megfelelő forma erre. Lehetséges – ahogy az egyik szereplő mondja a Fahrenheitben –, hogy filmekben, képeken, vagy akár a természetben, egy épületben, valami másban találjuk meg azt, ami elülteti bennünk azt a bizonyos gondolatot. De mégis úgy hiszem, hogy Bradburyt érdemes olvasnia mindenkinek, mert minden olvasó megtalálhatja az életművében azt a történetet, ami megérinti, amitől eltöpreng az őt körülvevő világon és ami még sokáig vele marad.

Következzen néhány történetet, amely megragadt bennem. Az egyik novellában az atomháború túlélői sorban állnak, hogy a katasztrófát okozó múlt jelképének számító festményt leköphessék. Ez a festmény a Mona Lisa, amit a főszereplő kisfiú képtelen leköpni: nem tudja nem meglátni benne a szépséget, az emberséget, így végül megmenekíti a hölgy festett mosolyát. („A mosoly”) Egy másik történetben egy fiú, aki egész nyáron csak szalad, új cipőt kap, egy csodálatos lábbelit, amitől mintha soha nem tudná abbahagyni a futást, és örökké szabad és fiatal és boldog maradna. („A nyári futás hangja”) Aztán ott van az írás, amiben egy éjszakában sétáló férfit elszállít a rendőrség, mert a céltalan, önmagáért való sétálás deviancia, a haladás ellen való. („A gyalogjáró”) És persze ott van a könyveket égető tűzőr története, és egy sosemvolt Marsé, ami olyan, akár egy darab papír, amire mindent le lehet jegyezni az emberről.

Bradbury Alkonyzónája (Ray Bradbury – Októberi vidék)

Szerző Babos Orsolya On the

Ray Bradbury: Októberi vidékDélutáni ferde napsütés, poros padlásszobák, pislákoló napfelkelték egy busz ablakán keresztül. Ólmos felhők, lusta záporok. Október. 

Bradbury novelláskötetét, az Októberi vidéket lapozva az ősz minden zamatára rálelhetünk. A száraz levelek zörgése, a rothadó avar illata olykor szinte megelevenedik olvasás közben, és a különböző történetek az emberi létezés aspektusainak, szépségeinek, kétségeinek és fájdalmának más-más részeit villantják fel erőteljes érzékiséggel, olykor mágikus realista elemeket is mozgatva. Jelen kötet először Dark Carnival néven jelent meg 1947-ben, és érdekessége, hogy Bradbury éppen a könyv címadó novellájával nem készült el a leadási határidőre, így végül nem is került bele a válogatásba.

Ezt az írást viszont – ha már úgyis kimaradt – addig csiszolgatta a szerző, míg regényként látott napvilágot Gonosz lélek közeleg címen. A történet során egy fiatal fiú sajátos, weird elemekkel tarkított coming of age-sztoriját kísérhetjük végig, amelyben fontos szerepet játszik a cirkusz és a karneválok groteszk, a felszínen vidám, de a mélyben olykor  igazi drámákat és kétes elemeket magában rejtő világa.

Visszatérve az Októberi vidékre, eredetileg 1954-ben jelent meg a Dark Carnival négy történettel kiegészített változataként. A fordítás sokat váratott magára, de megérte, és hűen tükrözi is a ráfordított munkát. Pék Zoltán, Galamb Zoltán és Török Krisztina stílusa között én zökkenőmentesen tudtam váltani, továbbsuhanva az egymással csak ritkán összefüggő, mégis hasonlóan baljós történetek repülőszőnyegén. 

Ami a kötet horrorként való meghatározását illeti, Bradbury ez esetben is mindig a pszichológiai vonalra helyezi a hangsúlyt. Semmi ajtó mögül előugrós ijesztgetés, semmi vér, mégis, a lelkünk mélyéig megborzongunk a jól felépített szituációknak, a fokozatosan adagolt feszültségnek és a pazarul ábrázolt atmoszférának hála, ami átlengi a műveit. A szerző mindig is kerülte a címkéket és a különböző zsánerelemeket, mint a horror, sci-fi vagy a fantasy; eltérő kombinációkban mégis eszközként használja fel őket a kívánt történetek megalkotásához, de számomra  az írásaiban mindig a nagybetűs hangulat az elsődleges: a misztikum, a világunk mögötti világok felsejlése, betüremkedése a valóságunkba.

Történetek az Aranykorból (Ifj. Veress István (szerk) – Téridő -ugróknak)

Szerző Nyerges Csaba On the

Ifj. Veress István (szerk.): Téridő- ugróknakA zsánerirodalommal kapcsolatos diskurzusokban sokszor felmerül, hogy mennyire tartunk lépést az aktualitásokkal (szerencsére elég jól, köszönhetően a fáklyavivő néhány kiadónak), az azonban csak nagyon ritkán, hogy mennyi tartalék van még a sogenannte klasszikusokban. Ez utóbbi kérdésre is egyértelmű a válasz: sajnos/szerencsére iszonyatosan sok. (Tegye fel a kezét, aki még nem tologatta maga előtt valamelyik kedvencét pusztán intellektuális zsugoriságból!) A tágabban vett fantasztikumról szólva, gondoljunk csak bele: A szolgálólány meséje huszonegy év után jutott el hozzánk (az más kérdés, hogy még tizenegy év és egy filmsorozat kellett ahhoz, hogy igazán nagyot robbanjon), Christopher Priest Kifordított világa pedig negyvenhárom után. Mennyi kincs lehet hát még elzárva a csak magyarul olvasó közönség elől pusztán az angolszász nyelvterületről?

Arra, hogy még a sci-fi aranykorából is bőven van mit meríteni, a legjobb példa a Téridő – ugróknak, az Urbis Kiadó által 2017-ben megjelentetett novellagyűjtemény, ami eddig magyarul meg nem jelent írásokat tartalmaz. A cím egyben egy kötetbéli Fritz Leiber-novella címe is, és rajta kívül a 17 másik szerző neve külön-külön is elegendő arra, hogy minden sci-fi rajongónak meginduljon a nyálelválasztása. Harlan Ellison (eklatáns példája annak, amit a kiaknázatlan kincsekről írtam), Robert Sheckley, Philip K. Dick, Brian W. Aldiss – csupa olyan név, akinek örökös helye van a zsáner panteonjában, leginkább talán azért, mert az ő generációjuknál a fantasztikum megjelenítése még nem feltétlenül a cél, legtöbbször csupán az eszköz egy érdekes történet elmeséléséhez.

A prológus és az epilógus egy-egy rövidke szösszenetét leszámítva az antológia négy nagyobb témakörre oszlik, egyenként négy novellával, s ez a tematizált sokszínűség kifejezetten jót tesz az olvasmányélménynek. Ifj. Veress István szerkesztőt – amellett, hogy jól sikerült darabokat válogatott össze – ezért is csak dicséret illeti. Mindegyik előtt falatnyi, reflexív bevezető olvasható az adott szerzőről/szerzőtől, vagy éppen a novella születésének körülményéről, amely megadja az alaphangot az utána következő szövegeknek (kétféle ember van: aki imádja az ilyesféle rövid szösszeneteket, és akit nem értek, miért nem). Ezekről nem is bocsátkoznék hosszabb fejtegetésekbe, inkább sorra venném azokat az írásokat, melyek önmagukban is jól mutatják a kötet színvonalát és sokszínűségét.

A disztópiák köszönik szépen, jól vannak (Jonathan Strahan – Az év legjobb science-fiction és fantasy novellái 2017)...

Szerző Nyerges Csaba On the

David Strahan: Az év legjobb science-fiction és fantasy novellái 2017...vs. Isaac Asimov/Martin H. Greenberg: Gyilkos idő (1953)

Ha valaha rám bíznák egy időkapszula összeállítását, ügyelnék rá, hogy a föld alá süllyesztett adathordozókon az enciklopédiákon, tudományos és vallási szövegeken túl mindenképpen kapjon helyet a korszak sci-fi termésének legjava is – nincs még egy zsáner ugyanis, amely plasztikusabban tükrözné azt, hogy milyen kérdések foglalkoztatták és milyen félelmek nyomasztották azt a generációt, amely a kapszulát a föld alá temette.

Fenti tételre nincs jobb bizonyíték annál, mintha egymást követően ütjük fel az Isaac Asimov és Martin H. Greenberg által az 1953-as év tudományos-fantasztikus terméséből best-of jelleggel összeállított novella-antológiát (Gyilkos Idő, magyarul megjelent: Maecenas kiadó, 1988) és a hatvannégy évvel későbbi, Jonathan Strahan által szerkesztett párját (Az év legjobb science-fiction és fantasy novellái 2017, GABO kiadó, 2017), mely a fantasyra is kiterjesztette a merítést.

A különbség két emberöltőnyi, és úgy tűnik, hogy a Gyilkos idő univerzumában – egy-két kivételtől eltekintve, mint amilyen például Theodore Sturgeon elbeszélése, az E kettő kell neki, mely az akkoriban még tabunak számító homoszexualitást állítja a középpontba – mindent felülírt az atomháború rémképzete, az aggodalom, hogy az emberiség legfeljebb egy gombnyomásnyira van a teljes pusztulástól. A novellák zömében így vagy úgy a hétköznapi ember által nem befolyásolható, de mindent felemészteni képes hatalom áll a középpontban, még ha nem is mindig direkt módon – az írók olykor istennel, olykor a földönkívüliekkel, vagy egyetlen, korlátlan hatalmú gyerekemberrel helyettesítették be a gombafelhőt. A lényeg azonban ugyanaz maradt: mindannyian kiszolgáltatottak vagyunk, méghozzá az emberiség történetében először olyasvalaminek, amihez még imádkozni is teljesen felesleges.

Érts meg! (Ted Chiang – Életed története és más novellák)

Szerző acélpatkány On the

Ted Chiang: Életed története és más novellákKörülöttem majdnem mindenki látta az Érkezés (Arrival) című filmet, és majdnem ugyanennyien olvasták azt a novelláskötetet, amin a film plakátja van, még ha a címe nem is ez. A Ted Chiang novelláit összegyűjtő könyvről, az Életed története és más novellákról van szó. A film kritikai és közönségsikerének köszönhetően a kötet nemcsak megjelenhetett magyarul (ami, a hazai piaci helyzetet ismerve, különben sose történt volna meg), hanem fényes diadalutat is megtett. Nem elég, hogy a fantasztikummal foglalkozó portálokon a megjelenés után folyamatosan erről lehetett olvasni (és mindenki dicsérte), de tényleg még azok is elolvasták, akik amúgy sci-fit évente talán csak egyet vesznek a kezükbe. Azután, hogy mindenki és mindenhol már szinte mindent leírt a kötetről, mit tudnék én még hozzátenni?

Hát talán azt, miért volt hihetetlenül frusztráló, végeredményben mégis lehengerlő élmény elolvasni ezt a kötetet.

Persze számíthattam volna erre. Már a korábban olvasott “Kilégzés” (“Exhalation”, magyarul megjelent: Kétszázadik antológia) is felemás élmény volt. Egyrészt szinte beleégett az agyamba a novella egyik képe, amikor a főszereplő robot szétszedi a saját fejét tükrök és különféle karok segítségével, hogy rájöjjön, hogyan is működik valójában. Másrészt hiába éreztem, hogy itt valami különlegeset olvasok, mégis hiányzott az az apró szikra, amiért teljes mértékben lelkendezni tudtam volna. Viszont ekkor egy életre megjegyeztem Chiang nevét. És akkor jött tavaly az Érkezés, és az Életed története. Én pedig olvasás közben lassan teljesen elbizonytalanodtam. Mert ugyan a címadó írással kezdtem (két órával később pedig megnéztem a filmadaptációt, ezzel meg is ölve a filmélmény jelentős részét), és már itt éreztem valami különös, zavaró dolgot, igazán akkor estem kétségbe, amikor elejétől kezdve végighaladtam az írásokon. Az “Életed történeté”-nél még meg tudtam magyarázni azzal, hogy viszonylag gyorsan kitaláltam, mi lesz az egész írás alapötlete, és hogy nagyon hasonlít egy nagy-nagy kedvencemre. Chiang mellett szóljon, hogy ezt az utószóban ő is kiemeli, na meg aztán az ő műve is bőven megéri az elolvasást. Már csak azért is, mert véleményem szerint Denis Villeneuve filmje akkor tud működni igazán, ha az ember elolvassa mellé az eredeti alapanyagot.

Az értelmiség csalódása (Cixin Liu – A Háromtest-probléma)

Szerző makitra On the

Cixin Liu: A Háromtest-problémaLegutóbb Greg Egan Diaszpórája esetén jártam úgy, mint A Háromtest-problémával; bevetettem magam az internet, de főleg a Wikipédia zugaiba, hogy választ kapjak bizonyos kérdésekre. Vagy legalább rájöjjek arra, milyen kérdéseket is kell feltenni. Ám míg az ausztrál mester esetében a kutakodásom csak a matematika és a fizika kérdéseire terjedt ki, addig Cixin Liu könyvénél bizony a kínai történelem bugyrait is áttanulmányoztam, ami hasznosnak bizonyult a kötet mondanivalójának értékeléséhez.

Ye Wenjie 1967-ben, a kulturális forradalom idején végignézi, ahogy egyetemi oktató apját a feldühödött vörös gárdisták gyakorlatilag kivégzik. Politikai számkivetettségét követően egy titkos bázison kezd dolgozni, ahol végül egy döntő kérdésben kell választ adnia. 40 évvel később Vang Miao tudtán kívül ennek a döntésnek a következményeit kutatja, ami összefügg a világhírű tudósok öngyilkossági hullámával, egy világméretű szervezettel és a Háromtest nevű internetes játék tudományos problémájával.

Nem véletlenül kezdtem a cikket és a cselekményt is a kínai kulturális forradalommal.  Ez az eseménysorozat, amelynek során Mao Zedong (magyaros átírásban Mao Ce-tung) politikai és ideológiai leszámolást indított ellenfeleivel szemben, egész Kínát átformálta, és nagy törést jelentett az ország fejlődésében. Az értelmiség jelentős részét megölték vagy vidékre száműzték, az egyetemek évekig nem nyitottak ki, de később sem voltak képesek megfelelő színvonalú oktatást biztosítani, így ezek az események generációk életére voltak hatással.

Mindezt azért írom ennyire részletesen, mert ez a kulcs Ye Wenjie személyének megértéséhez is, aki elindítja a regény fő konfliktusát. A könyv plasztikusan mutatja be a kulturális forradalmat és hatásait, amelyben a fiatal nő elszakad családjától, megszakadnak érzelmi kötelékei, és helyette az értelmiségre kiszabott sorsként deportálták és munkaszolgálatra kényszerítették. Itt találkozik az értelmetlen emberi tevékenység pusztító hatásával, valamint az árulással, amely tovább távolítja az emberiségtől. Ezáltal válik megérthetővé az a kiábrándulás, ami az eseményeket megindító tettéhez vezet.

In memoriam 2016 (Próza Nostra szerkesztőségi lista)

Szerző AdamG On the

Ted Chiang: Életed története és más novellákKöszöntjük kedves olvasóinkat a hagyományos év végi könyves futamunkon. Igen, eltelt egy újabb év, tele izgalmasabbnál izgalmasabb pillanatokkal, mégis valahogy kevésbé derülten tekint vissza az ember 2016-ra. Sajnálatos módon az elmúlt egy évben rengeteg veszteség érte a művészeti életet, s ezek nélkül nem teljes az év. A rockpápa Lemmy ezúttal is előre ment, majd David Bowie költözött vissza a világűrbe, s közben olyan gyerekkori filmes ikonokat is elvesztettünk, mint Bud Spencer, Alan Rickman vagy a Star Wars Leia hercegnőjét alakító Carrie Fisher. Miközben olyan kiváló írók távoztak, mint Umerto Eco, Harper Lee, Kertész Imre, Esterházy Péter, Kőrösi Zoltán. És még hosszan sorolhatnánk a szomorú listát. Legyen nekik könnyű a föld! Reménykedünk, hogy 2017 már kevésbé borús felhőket hoz.

Pedig ha a Próza Nostra felől tekintünk vissza, akkor igen sikeres év van mögöttünk, számos emlékezetes pillanattal. A legfontosabb, hogy 6 éves lett az oldal, ami még mindig hihetetlennek tűnik. Ez elsősorban az olvasók és a szerzők elköteleződésének, támogatásának köszönhető, szóval nagy köszönettel tartozunk ezért az évért is. Újra részt vehettünk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál panelbeszélgetésén, majd nagy sikerrel bonyolítottuk le a csernobili atomkatasztrófa 30 éves évfordulójához kapcsolódó novellapályázatunkat (az eredményhirdetésről készült felvételt itt tudod megtenni). A pályázat legjobb szövegei később, az oldal születésnapjához kapcsolódóan meg is jelentek e-könyv formátumban (ha még nem olvastad, pótolhatod innen letöltve). Könyves fronton is nagyon sok izgalmas, valóban eseményszerű megjelenés történt, ezeknek egy részét már számos partnerünknél, blogokon vagy éppenséggel a Facebookon futó villámajánlóinkból is olvashattátok. Én itt most csak egy örömteli pillanatot említenék: oly sok szenvedés után végre megjelent China Miéville Bas-Lag trilógiájának zárókötete, s ezzel végre lezárulhat a kultikus regénysorozat hazai kiadásának már-már tragikomédiába forduló kálváriája (a szerző több könyvének kiadói eltékozlása persze továbbra sem ért véget, de kíváncsian várjuk, hol bukkanak fel további könyvei). Ja, és megjelent magyarul az egyik legizgalmasabb noir képregény, a Blacksad. Szerintem nem is lehet több kérdés... Na, de lássuk mi volt könyves fronton a kollégáknál.

Oldalak