A fanatizmus logikája (Valerio Evangelisti: Égj, Inkvizítor!)
Valerio Evangelisti a fantasztikus irodalmat művelő szerzők legötletesebbjei közé tartozik. Az Égj, Inkvizítor! már a harmadik kötet, melyben bizonyítja ennek az állításnak az igazságát. Az Eymerich-sorozat harmadik részének felépítése az előzőekhez hasonló és a köteteken átívelő nagyobb narratíva is tovább gazdagodik, miközben egy minden eddiginél őrültebb tetőpontnak lehetünk a tanúi.
Az Égj, Inkvizítor! két szálon futó történet. Az egyik szál Nicolas Eymerich domonkos rendi szerzetes és aragónai inkvizítor küldetését beszéli el 1358-ban, míg a huszadik század második felén átívelő történetfolyam egy őrült tudós kísérletének krónikája. Ennek során egy járványt próbál elszabadítani a Földön, ami – egy genetikai torzulás következtében – kiírtaná csaknem a teljes fekete bőrű lakosságot, míg érintetlenül hagyna mindenki mást. Ahogyan azt már Evangelistitől megszokhattuk, az egymástól mind térben, mind időben nagyon távol játszódó események bonyolult, előre nem kiszámítható módon függnek össze és hatnak egymásra.
A kötet a huszadik századi történetszállal kezdődik, melyben az olvasó megismerkedik Lycurgus Pinks-szel, a fiatal, zseniális és nem mellékesen teljesen őrült biológussal, aki éppen a Ku-Klux-Klán egyik gyűlésén próbál rettenetes tervéhez támogatókat szerezni. A fejezet nyelvi leleménye a leginkább szembeötlő: a szerző egy-két oldalon képes felvázolni a Klán által használt sajátos nyelvet, mely gyakoraltilag azonnal a történet világába szippantja az olvasót.
Pinks annyira fanatikus, hogy a KKK nézetei és eszközei nem elég radikálisak a számára, ezért a történet folyamán egyre befolyásosabb támogatókat próbál szerezni az ügyének, egy ideig még a CIA is buzgón segíti, a legkülönbözőbb politikai összefonódások és érdekek eredményeképp. Láthatjuk, ahogyan a RACHE nevű radikális szervezet egy újabb lépést tesz a hatalom felé, miközben az első kötet jövőben játszódó sci-fi/horror szála is érthetőbbé válik az itt történtek tükrében. Ennek a történetszálnak a végkimenetele Edgar Allan Poe-t idézően egyszerre sötét és költői, amire a szerző az utolsó fejezet címével és a jelenetezéssel is rájátszik.