Emlékezetből Tündérországba? (Csurgó Csaba – Kukoricza)
A tudás, a kánon, az emlékezés rostáló folyamatok; igaz ez az egy személy által létrehozott vagy a közösség alkotó munkája során fogant kulturális termékekre egyaránt. Mégis, adódhat a kérdés: vajon hány generáció emlékei tudnak még elevenek lenni úgy, hogy a kulturális emlékezet igencsak lyukacsos, az emlékek pedig hiányosak, szakadtak és felemásak. Ezt a tudást pedig fontos és kell is használni, például úgy, mint Csurgó Csaba, aki fogta a magyar történelem, döntő többségében, huszadik századi történéseit majd összegyurmázta egy ötletgazdag, leleményes ámbár néhol kiszámítható regénybe.
Mindehhez kissé meglepő módon Petőfi Sándor közismert János vitéze szolgáltatja az alapanyagot. Ez az adaptáció egyrészt roppant rizikós, hiszen egy közösség alapszövegeként szinte vallásos tisztelet övezi, másrészt viszont, egy szöveget, ami ennyire beépült a közösség irodalmi élményei közé, nem árt időnként leporolni, de nem mindegy hogyan. Az elbeszélő költemény regényesítésével a történet semmit sem vesztett lendületéből, a háttérül szolgáló világ az alternatív történelmi regény, a kalandregény, kémregény, a fantasy, a mese és a science fiction stílusjegyeiből építkezik.