Irvin Yalom

Makai Péter kollégánk 2016-os könyvkihívásáról szóló cikksorozatunk hetedik része.

• Egy kék borítós könyv – Ian Tregillis: The Rising

Ez egy abszolút random megkötés, de végül is miért ne? Nem kell minden promptnak nehéznek lennie. Ian Tregillis könyvét úgy olvastam, mint egy megmászandó hegyet, mert tudtam, hogy később még lesz dolgom vele. Egy készülő trilógia második kötete, egy alternatív történelmi clockpunk regény, amiben az angol alkimisták ismereteit felhasználva a hollandok gépkatonák segítségével leigázzák a Nyugatot és megőrzik amerikai gyarmataikat. Csak egy maroknyi, Québecben fagyoskodó, száműzött francia döntheti meg elnyomó birodalmukat. Egy szökött géprabszolga, Jax történetét és a francia mesterkém, Berenice intrikáit beszéli el, mindezt veretes, kifinomult angolsággal.

Ez az a regény, amit úgy írtak meg, hogy minden egyes elemét magaménak érezzem: az alternatív 1920-as évek ábrázolása és az író látásmódja egyik tavalyi olvasmányomat, A gólem és a dzsinnt idézték, de több -punkkal; az archaizálással idáig még mindig le lehetett venni a lábamról (Baudolino, Apák könyve, The Worm Ourobouros); a technikai újítások pedig vaslogikával végigkövetett változásokat hoztak a világban, amit Tregillis átgondoltan, a történet szolgálatában mutat meg; végül pedig a filozofikus párbeszédek érzésem szerint jól sikerültek, mindig van tétje a dialógusoknak.

Köszöntjük kedves olvasóinkat a hagyományos év végi könyves futamunkon. Igen, eltelt egy újabb év, tele izgalmasabbnál izgalmasabb pillanatokkal, mégis valahogy kevésbé derülten tekint vissza az ember 2016-ra. Sajnálatos módon az elmúlt egy évben rengeteg veszteség érte a művészeti életet, s ezek nélkül nem teljes az év. A rockpápa Lemmy ezúttal is előre ment, majd David Bowie költözött vissza a világűrbe, s közben olyan gyerekkori filmes ikonokat is elvesztettünk, mint Bud Spencer, Alan Rickman vagy a Star Wars Leia hercegnőjét alakító Carrie Fisher. Miközben olyan kiváló írók távoztak, mint Umerto Eco, Harper Lee, Kertész Imre, Esterházy Péter, Kőrösi Zoltán. És még hosszan sorolhatnánk a szomorú listát. Legyen nekik könnyű a föld! Reménykedünk, hogy 2017 már kevésbé borús felhőket hoz.

Pedig ha a Próza Nostra felől tekintünk vissza, akkor igen sikeres év van mögöttünk, számos emlékezetes pillanattal. A legfontosabb, hogy 6 éves lett az oldal, ami még mindig hihetetlennek tűnik. Ez elsősorban az olvasók és a szerzők elköteleződésének, támogatásának köszönhető, szóval nagy köszönettel tartozunk ezért az évért is. Újra részt vehettünk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál panelbeszélgetésén, majd nagy sikerrel bonyolítottuk le a csernobili atomkatasztrófa 30 éves évfordulójához kapcsolódó novellapályázatunkat (az eredményhirdetésről készült felvételt itt tudod megtenni). A pályázat legjobb szövegei később, az oldal születésnapjához kapcsolódóan meg is jelentek e-könyv formátumban (ha még nem olvastad, pótolhatod innen letöltve). Könyves fronton is nagyon sok izgalmas, valóban eseményszerű megjelenés történt, ezeknek egy részét már számos partnerünknél, blogokon vagy éppenséggel a Facebookon futó villámajánlóinkból is olvashattátok. Én itt most csak egy örömteli pillanatot említenék: oly sok szenvedés után végre megjelent China Miéville Bas-Lag trilógiájának zárókötete, s ezzel végre lezárulhat a kultikus regénysorozat hazai kiadásának már-már tragikomédiába forduló kálváriája (a szerző több könyvének kiadói eltékozlása persze továbbra sem ért véget, de kíváncsian várjuk, hol bukkanak fel további könyvei). Ja, és megjelent magyarul az egyik legizgalmasabb noir képregény, a Blacksad. Szerintem nem is lehet több kérdés... Na, de lássuk mi volt könyves fronton a kollégáknál.