interjú

Rusvai Mónika Az ​év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című antológiában jelent meg először „Égigérő” című novellájával. 2019-ben a 90. Könyvhétre jelent Tündöklő című regénye a Gabo gondozásában.  Ennek apropóján beszélgettünk. 

Fekete I. Alfonz: Milyen az eddigi fogadtatása a kötetnek?

Rusvai Mónika: Úgy gondolom, volt két tényező, amelyek jelentősen befolyásolták a Tündöklő eddigi fogadtatását. Az egyik, hogy az utóbbi években egészen a tavalyi antológiáig láthatatlan voltam a magyar sff palettán (ez persze nem jelenti azt, hogy ne dolgoztam volna a szövegeimen, és ne kértem volna rájuk szakmai visszajelzést, egyszerűen nem éreztem késznek magam arra, hogy a nyilvánosság elé álljak). A másik tényező pedig az, hogy a Tündöklőben megtartottam ugyan a klasszikus fantasy keretét és leggyakoribb elemeit, de a felhasználásukat illetően már szabadabb mozgásteret engedtem magamnak. Éppen ezért az eddigi visszajelzéseket a kíváncsiságon túl a tapogatózás, és a besorolásra való igény jellemzi. Nem hiszem, hogy létezne olyan szöveg, amely minden értelmezési keretben egyformán jól teljesít, azt viszont nagyon tanulságos sorra venni, hogy melyik megközelítés mit lát meg benne. Én szerzőként legalábbis ezzel próbálkozom.

Fekete I. Alfonz: Honnan merítettél ötleteket a világ megalkotásához?

Május 5. és 12. között 15. alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált. A jubileumra való tekintettel idén rendhagyó módon ötnaposra bővült a program. A külföldi vendégek programjai, valamint a különböző előadások, dedikálások, workshopok mellett, ezúttal Alfabéta-díjas szerzők kiállítására, kerekasztal-beszélgetésekre is várják a kilencedik művészet rajongóit. A fesztivál kapcsán Szép Eszter képregénykutatóval, kritikussal, a kiállítás és fesztivál főszervezőjével beszélgettünk.

PN: Jubileumi ponthoz ért a fesztivál, hiszen ez lesz a 15. alkalom, hogy megrendezésre kerül a program. Hogy értékelitek az elmúlt 15 évet? Mi változott meg leginkább ez idő alatt? Mi az, ami még mindig nehéz, és mi az, ami már jobb a korábbi évekhez képest? Szerinted hol tart most a fesztivál?

Szép Eszter: Öt éve szervezem a feszivált, kicsit mindig másmilyen a csapat összetétele. Ez alatt az idő alatt is sok minden változott -- gondolom tizenöt év távlatában ez még látványosabb. A korai fesztiválokról nincsenek emlékeim, de mások elmondásai alapján nagyon lazának és spontánnak képzelem őket. Az elmúlt öt évben is törekedtünk a spontaneitásra, de azért jó dolog, hogy számos feladatnak van már rutinja, és nem nulláról kell kitalálni magát a rendezvényt. Persze ez most nem teljesen igaz, mert az idei, öt napos kavalkádot igenis a nulláról kellett kitalálni, hiszen eddig a képregényfesztivál egy napos volt.

A fesztivál szerintem teljesen felnőtt: egyre tudatosabban szervezünk, ami azért nagy szó, mert a fesztet mindenki a szabad idejében szervezi. A mindenki persze egy maroknyi lelkes embert jelent csak. A felnőttséghez az is hozzátartozik, hogy a látogatók számítanak ránk. Vannak visszatérő programok, amik váratlanul sikeresek. Ezek alapján az utóbbi években a programok hangsúlya a képregénykészítés folyamata felé tolódott, és ez szerintem nagyon érdekes. Szerintem egy egyedi szín vagyunk, bár sokkal kisebb ez a fesztivál mint bármelyik európai -- de hát a piac is a töredéke azon országok piacainak.

Moskát Anita harmadik regénye, az Irha és bőr az idei Könyvfesztiválra jelenik meg a Gabo jóvoltából (a regénybe itt olvashattok bele). A regény keletkezésébe többször is betekintést nyerhettünk a szerző blogján és facebook oldalán, viszont akadt még néhány kérdésünk az új szöveg kapcsán. Korábbi regényeiről sem feledkeztünk meg, így az interjúban kitértünk a Bábel fiaira (2014), valamint a Horgonyhelyre (2015) is.

Borbíró Aletta: Az idei Könyvfesztiválra jelenik meg az Irha és bőr. Mit érzel most? Mi változott mióta elkezdtél írni, mióta megjelent az első regényed?

Moskát Anita: Tudatosan szoktam figyelni magam, és ezen különösen sokat gondolkodtam mostanában. Azt hiszem, kevés minden változott meg bennem. Ugyanannyira megvan a bizonyítási vágy, mint a legelején, hogy a tőlem telhető legjobbat hozzam, és pont ugyanannyira izgulok, mint az első regény megjelenésekor. Ami változott, az külső: nagyon jó érzés, hogy már vannak, akik várják az új regényt, de ez egyben komoly felelősség is.

A magyar Lovecraft- és kozmikus horror rajongók között aligha van olyan, aki az utóbbi több mint egy évben ne ismerte volna meg Tomasics József nevét. Lovecraft írói örökségének dedikált oldala – a The Black Aether – hivatkozási pontjává vált a közösségnek. Annak a közösségnek, amit nem kis részben éppen az ő tevékenysége kovácsolt össze.

A The Black Aether elindulása óta számos projekttel egészült ki, melyek közül az egyik legfontosabb a nyomtatásban megjelenő Black Aether magazin, mely magyar írók lovecrafti történeteinek nyújt megjelenési lehetőséget.

József munkabírása lenyűgöző. A folyamatosan frissülő online folyóirat, a nyomtatott magazin, a Micro Aether e-bookok és nyereményjátékok mellett a közeljövőben ismét kiterjeszti a The Black Aether tevékenységét – az alkotói kör aligha túlbecsülhető segítségével. Tomasics Józsefet jövőbeli terveiről kérdeztük.

stv: Kezdetnek mesélj kérlek arról, hogy hogyan találkoztál Lovecraft műveivel és hogyan kezdődött a rajongásod?

Eddig három sorozatot (Tündérföld (az első két kötet jelent meg magyarul), Gyászének János papnak (magyarul nem adták ki) és az Árva meséi (szintén nincs magyarul)) írt, nem számítva a Leningrád-diptichont, amelynek első része a Marija Morevna és a Halhatatlan. Radiance című regényéről itt írtunk kritikát. Catherynne M. Valentével Fekete I. Alfonz készített interjút.

Fekete I. Alfonz: Három regénye (Marija Morevna és a Halhatatlan; A lány, aki körülhajózta Tündérföldet és A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt) valamint egy novellája (“A téridő tizenhárom arca”) a 10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológiában jelent meg eddig magyarul. Az ön munkásságát különlegessé teszi, hogy irodalmi megközelítése újszerű és látomásszerű, valamint az, hogy ellenáll a műfaji kategorizálással szemben. Blogjában fordulópontnak nevezte, hogy a New Yorker recenziót közölt Tündérföld-sorozatáról.

Josh Malerman Madarak a dobozban című regényéről korábban már írtunk kritikát, ám a könyvélmény hatása alatt felvettük a szerzővel a kapcsolatot, aki készségesen válaszolt a kérdéseinkre emailen keresztül. Az alábbiakban a Próza Nostra interjúját olvashatjátok Josh Malermannel horrorról, szörnyetegekről, őrületről és további tervekről.

stv: Első regényed, a Madarak a dobozban, az ismeretlennel való szembesülésről szól. Van néhány nagyon különleges szörny a történetedben. Hogyan alkottad meg őket?

Josh Malerman: Tudtam, hogy Malorie és a gyerekek a végtelenség, egy felfoghatatlan fogalom elől menekülnek, valami elől, amit az elméjük képtelen feldolgozni, olyasmi elől, ami megőrjítené őket még akkor is, ha csak megkísérlnék megérteni. És képtelen vagy arra, hogy ne próbálj megérteni  valamit, ha éppen ránézel. Nem tudod elkerülni, hogy azonnal azt kérdezd magadtól… Mi ez? Ez tehát elég nehéz helyzetbe hozta Malorie-t (és mindenki mást); ha ránézel, megőrülsz… Az egyetlen lehetőség, ha nem nézel.

Hosszú évek óta ismerjük műfordítói munkásságát. A fantasztikus irodalom legnagyobb szerzőinek műveit fordítja magyarra, olyanokét, mint Gaiman vagy Philip K. Dick. Néhány hónapja jelent meg az Agave Kiadónál első regénye. Írásról, szerkesztésről, cinizmusról és demokráciáról beszélgettünk a Feljövök érted a város alól szerzőjével, Pék Zoltánnal.

Próza Nostra: Műfordítói tevékenységedről már több interjúban is kérdeztek, ez alkalommal inkább a szépírói munkádra szeretnénk koncentrálni, hiszen idén jelent meg első regényed Feljövök érted a város alól  címmel az Agave Kiadó gondozásában. Hogyan jött az ötlet, hogy annyi irodalmi szöveg fordítása után belevágj az írásba?

Pék Zoltán: Igazából a dolog fordítva történt, az írás sokkal korábbi, kábé kamaszkorom óta gyakorolom több-kevesebb kihagyással. Elsősorban novellákat írtam, ezekből annak idején jó pár megjelent irodalmi folyóiratokban, és volt két novelláskötetem is a Kortárs kiadónál. Aztán volt egy hosszabb hiátus, több félbehagyott „regény”. Szóval tulajdonképpen mindig foglalkoztatott a dolog, és nem egyik napról a másikra pottyantottam ki. Sajnos.

A TWISTER MEDIA viszonylag új szereplője a sci-fi és fantasy könyvkiadásnak, de egyre több címmel vannak jelen a könyvpiacon. A kiadó profiljáról, a tervezett megjelenésekről Értékes Christosszal, a kiadó igazgatójával beszélgettünk.

stv: Mióta működik a TWISTER MEDIA Kiadó és milyen célból jött létre?

Értékes Christos: Kiadónk 2012 óta foglalkozik könyvkiadással, ekkor valósult meg az az ötlet, hogy a kiadó által megjelentetett FourFourTwo fotballmagazin olvasóit addícionális tartalmakkal szolgáljuk ki. Felmerült még a filmforgalmazás lehetősége is, de mivel akkor ez túl nagy falatnak tűnt, inkább könyvkiadás mellett döntöttünk. Ehhez nem kellett külön infrastuktúrát kiépíteni, és támaszkodhattunk a magazinkiadás kapcsán meglévő munkatársak szakértelmére is. Az első címeinket még Candover Kft neve alatt jelenttük meg, majd 2014 nyarától már a TWISTER MEDIA vette át a könyvkiadás szerepét.

A Zenit sorozat kritikája után Horváth Györggyel, a Zenit alkotói csapatának tagjával, az Ólompegazus című regény szerzőjével készítettünk interjút. Az íróval Kanizsai Ági beszélgetett.

Kanizsai Ági: Az első kérdésem arra vonatkozna, hogy számodra milyen élmény volt a Zenit csapatával dolgozni?

Horváth György: Jó. Pont ezért taglóz le a kérdés múltideje. A magam részéről szeretnék bizakodni a Zenit folytatásában.

Egy induló sorozat vagy egy tematikus novellafüzér köré alakuló írói közösség, még a magamfajta önfejűnek is roppant inspiráló, sőt. A körlevelezések, a személyes találkozók szó szerint átcsapnak spontán „ötletbörzébe”. Amikor az ember egyedül dolgozik, kevesebb a kontroll, a megerősítés, nincs kivel csereberélni a fiókba süppedő ötleteket, az elszalasztott lehetőségeket, a kósza gondolatokat. Többek közt ezért szeretem a Zenitet, de szerettem például a Bíborgyöngyök-novellásköteteket is. Sorozatba vagy tematikus kötetbe írni mindig kötöttséggel jár, mások helyszíneivel, szereplőivel dolgozni, bizonyos „kötelező” fordulatokat megvalósítani, úgymond nem a saját ötletgúnyánkba bújni nehéz, de ez inkább kihívás, mint kényszerűség. Valamit valamiért.

Az előző héten közöltünk egy részletet Csóka Kata Nyugati szél felé című regényéből, ami várhatóan 2015-ben jelenik meg könyv formában. Úgy tűnik sok olvasót érdekelt a regényrészlet, ezért interjút készítettünk a szerzővel, hogy még többet tudjunk meg a készülő kötetről.

Csóka Katával Fekete I. Alfonz beszélgetett.

Fekete I. Alfonz: Mikor és hol játszódik a regényed? Kik a szereplői?

Csóka Kata: A Nyugati szél felé egy sokszereplős regény, de a középpontban egy felnövekvő kamaszlány áll. Riolda a szüleit keresi, de ők álmok, vágyképek, felnőttként nem is látja őket viszont élve. Az igazán fontos embereket a sors vagy a véletlen sodorja az útjába. Riolda a normann udvarban nevelkedik, ahol az életben maradásért mindenkihez alkalmazkodnia kell: Vilmos herceghez, az ő lassan megkeményedő, fiatal feleségéhez, az öreg hercegnőkhöz, az udvar krónikásához, az egyszer megpillantott rabszolgatestőrökhöz vagy gyerekekhez is. Míg végül Riolda olyan lány lesz, aki kibékül mások álmaival, de meg tudja valósítani a sajátjait is.