Indulj Inkvizítor!

A Kárhozott istenek borítóján – ami egyébként gyönyörű munka, mint ahogyan az egész kötet is az – a következő sor olvasható: A flamand Lovecraft mesterműve. Ismét van tehát egy olyan szerzőnk, mint az amerikai Tolkien (George R. R. Martin) vagy az angol George R. R. Martin (Mark Lawrence). Nem vagyok híve az efféle címkézésnek, mert amellett, hogy egyszerűen idétlennek tartom, már az első oldal kinyitása előtt olyan előítéleteim lesznek óhatatlanul is a kötettel kapcsolatban, amelyeket aztán nehéz felülírni és emiatt akár csalódást is jelenthet egy könyv. Ugyanakkor kiadói szempontból nagyon is érthető stratégia, hogy egy eddig ismeretlen szerzőt úgy vezessenek be a könyvpiacra, hogy egy ismerthez hasonlítják.

Jean Ray munkája semmiben nem hasonlít Lovecraft írásaira. Vagy legalábbis nem jobban, mint mondjuk más szerzőkére, akik kísértetházakról írtak. Jean Ray egész más stílusú írást (ráadásul egy hosszabb prózai alkotást) tett a rémirodalom asztalára, mint amelyeket a providence-i konzervatívtól megszokhattunk. Mégpedig egy nagyon erős, furfangos szöveget.

A regény bevezetésében egy közelebbről meg nem nevezett tolvaj árulja el, hogy milyen módon jutott a kéziratok birtokába, melyek általa szerkesztett változata jelenti a könyv további részét. Első lépésként tehát van egy szavahihetőenek aligha nevezhető narrátorunk, akinek a hitelességet kellene garantálnia az olvasónak. Már izgalmas, de rajta kívül még négy különböző kéz vetette papírra a történetet az első narráció igazsága szerint. A leghosszabb, a regény magvát alkotó, időnként az Ifjú Werther szenvedéseit idéző szentimentális szövegrész szerzője a néha már idegtépően naív fiatalember, Jean-Jacques. A regénynek ebben a hosszú részében ismerjük meg a Gent városában álló elátkozott házat, Malpertuis-t. Itt él Quentin Moretus Cassave, aki állítólag természetfeletti hatalommal bír. Halálos ágyában találjuk őt a történet kezdetén. Összehívta rokonságát, hogy kinyilvánítsa végakaratát, mely a következőképp hangzik: minden, a végrendeletben megjelölt személynek be kell költöznie a házba, ott kell élnie és a hozomány végül azé lesz, aki a legtovább életben marad. Egyszerű szabályok.

Valerio Evangelisti menő szerző, és nem csak a dögös neve miatt.

Az író neve nem feltétlenül cseng ismerősen a magyar olvasóközönségnek, hiszen eddig összesen két regénye jelent meg idehaza. A Nicholas Eymerich-ciklus első kötetét, az Indulj, Inkvizítor! című regényt, tavaly jelentette meg a Metropolis Media (ez a kötet jelen írás tárgya), melyet idén a második rész (Örökké élj, Inkvizítor!) követett. Az olasz származású szerző nem mindig sci-fi írással kereste a kenyerét, államtudományból doktorált és az olasz pénzügyminisztériumban dolgozott. 1993-ban jelentette meg első írását, mely Nicholas Eymerich – valós történelmi személy – alakja köré épült, ahogyan a tíz kötetesre bővült sorozat további részei is. Történelmi érdeklődésű szerzőről van tehát szó, aki egyedi módon ötvözi regénysorozatában a historikus tényeket és a fantasztikus elképzeléseket (Evangelistiről bővebben is olvashattok a Galaktika cikkében). Regényeit olaszról számos nyelvre lefordították, többek között németre, spanyolra, franciára, portugálra és magyarra, azonban az angol nyelvű fordítás – mely a könyvpiac óriási területét nyitná meg – még várat magára.