III. Világok Találkozása

Jelenlegi hely

S. Sárdi Margit kapta a harmadik Hexa-díjat (III. Világok Találkozása)

Szerző Próza Nostra On the

III. Világok Találkozása2019. november 30-án lezajlott a III. Világok Találkozása zsánerirodalmi nap a Bem moziban. A rendezvényen öt kerekasztal-beszélgetésen járták körül a résztvevők a fantasztikum különféle területeit. Szó volt a szerepjátékok múltjáról és jelenéről, az afrofuturizmus jelenségéről és az ide kapcsolódó könyvekről, filmekről, zenészekről, Moskát Anita Irha és bőr című regényéről és a fantasy és a test viszonyáról, a „magyar sci-fi atyjaként” emlegetett, Galaktika-alapító Kuczka Péter személyéről és munkásságáról, valamit A Szolgálólány meséjéről és annak folytatásáról, az idén Booker-díjat kapott Testamentumokról.

A rendezvény végén, immár hagyományosan átadták a Hexa-díjat, amivel a szervezők fel szeretnék hívni a figyelmet azokra, akik hosszú ideje a zsánerirodalom fejlődéséért, hazai népszerűsítéséért dolgoznak. Idén a Világok Találkozása résztvevőinek javaslatai alapján a Próza Nostra három főszerkesztő-helyettese (Dr. Benkő Marianna, Gaborják Ádám és Takács Gábor) döntött  a díjazott személyéről. A jelöltek között voltak: Csurgó Csaba és Varga Bálint, az Agave Kiadó alapítói, ; Bényi László (Grath) az 576 Kbyte és a PC Guru újságírója; Galamb Zoltán Neal Stephenson, Neil Gaiman, Ted Chiang és mások műveinek fordítója; Sepsi László, a Pinky című regény írója, több regény és képregény fordítója; Takács Bogi Hugo-jelölt író és LMBT szerkesztő; Tomasics József, a The Black Aether főszerkesztője és a Lovecraft Társaság elnöke.

A Hexa-díjat idén végül Dr. S. Sárdi Margit irodalomtörténész kapta. Sárdi Margit 1990 óta szervezett populáris irodalommal, 1992 óta a magyar science fictionnel foglalkozó kurzusokat az ELTE-n, aminek célja a magyar sci-fi irodalom katalogizálása és kutathatóvá tétele. A kurzusok köré szerveződő csoportból több szakember, tanár, író, kritikus került ki. A 2003-ban létrejött Magyar Scifitörténeti Társaság alapítója és jelenleg is elnöke. 2005 és 2018 között a Zsoldos Péter-díj zsűrijének elnöke volt. 

A Világok Találkozásának szervezői ezúton is gratulálnak a díj jelöltjeinek és a díjazottnak, továbbá köszönik a résztvevőknek, hogy hozzáértésükkel segítettek megvalósítani az idei rendezvényt és ezúttal is színvonalas beszélgetéseket hallhatott a közönség.

Programajánló 2019. ősz

Szerző Próza Nostra On the

Margó Irodalmi Fesztivál

Ugyan szeptember végén járunk, és már megnyitottuk a 2019. őszi programokat a Tündöklő című könyv bemutatójával Szegeden (a szerzővel, Rusvai Mónikával készült interjúnkat itt olvashatjátok), érdemes pár szót ejteni a félév további eseményeiről is.

OKTÓBER

Elsőként egy budapesti kerekasztalt ajánlunk a Margó Irodalmi Fesztivál keretében: 2019. október 11-én a kortárs kínai science fictionről fog beszélgetni  Molnár Berta (Agave Könyvek), Salát Gergely (PPKE Kínai Tanszék) és Takács Gábor (Próza Nostra) Gaborják Ádám (Próza Nostra) moderálásában. Az elmúlt években egyre nagyobb sikert aratnak itthon a nemangolszász területről származó zsánerszerzők, ennek köszönhetően egyre több távol-keleti alkotót is megismerhetünk. Ken Liu novellái és szerkesztései, valamint A Háromtest-probléma Hugo-díjas szerzője, Cixin Liu nemrég magyarul megjelent kötetei alapján teszünk kísérleteta kortárs kínai science fiction világának feltérképezésére.