Howard Phillips Lovecraft

Kevés műfajt állít olyan éles (és hálás) kihívások elé a technológiai fejlődés, mint a sci-fit, a horrort és a thrillert, illetve különféle arányú keverékeiket. A sci-fi esetében a tudomány és a technológia lényegében maga a téma, míg a thriller és a horror esetében szerepük közvetettebb, ám nem kevésbé meghatározó. Noel Carroll megállapítása szerint a horror vonzereje a rejtvényfejtés intellektuális játékából ered: az információadagolás speciális módja teszi lehetővé a lehetséges magyarázatok megfogalmazását, majd korrigálását, végül pedig a nagy felismerés aha-(vagy inkább sokk-)élményét. A modern környezetben játszódó horror tehát óhatatlanul reflektál arra is, ahogyan a mai világ információbősége befolyásolja ezt a megértési folyamatot. Már nem azért tapogatózunk idegenül az ellenséges univerzumban, mert nem tudjuk, amit tudnunk kellene, hanem épp ellenkezőleg: túl sokat tudunk, de képtelenek vagyunk ellenőrizni, helytálló-e a tudásunk. A Wikipédián ugyan minden fent van, ami csak létezik, de mindig kérdés, hogy elég alapos volt-e az adott szócikk szerkesztője. A térerő hiánya többé már nem mentség arra, ha a főnökünk nem tud elérni – az viszont annál inkább, ha az okostelefon kijelzőjén ismeretlen, arab és thai abc keverékére emlékeztető karakterkészlettel jelennek meg a feliratok.

A 14 főszereplője, Nate Tucker adatrögzítői munkájánál fogva is a lényegében értelmetlen – rendezett/rendezendő, de pusztán bürokratikus funkciójú – információ rabszolgája. E gépies tevékenységhez képest még rendellenesen olcsón bérelt új lakásának furcsaságai is üdítő változatosságot jelentenek. Persze a Kavach-épület, történelmi emlékhely-besorolás ide vagy oda, már "modern" kísértetház, ahol a kissé terjengős felvezetésben megismert és megkedvelt szereplők a titkok kibogozásának is azzal a derűs ésszerűséggel látnak neki, amelyet a regényben lépten-nyomon megidézett Scooby Doo Rejtély Rt.-je is képvisel. Szerencsére Clines egyrészt más filmes idézetekkel is árnyalja a rajzfilmsorozat emlegetését (én sem viseltetek nagyobb rokonszenvvel Scooby és barátai iránt, mint a 14-et az ‘Osztott képernyő’ rovatban véleményező Steve), másrészt pedig jelen esetben a Scooby Doo naiv világképe maga is metafora: azt az alapbeállítottságot szemlélteti, amelyből kiindulva a magukat és a világot popkulturális előképek segítségével értelmezni próbáló átlagemberek (“Diánák”, “Fredek” és “Bozontok”) szembesülnek azokkal a szörnyetegekkel, amelyekről nem lehet lerántani a gumimaszkot.

Most, hogy már előrendelhető a Black Aether 6. száma, ideje, hogy kicsit felidézzük a korábbi lapszámok tartalmát. Ha még nem olvastad volna az eddig megjelent számokról írott ismertetőnket, most pótolhatod (első szám, második szám).

3. szám

A harmadik szám képregényszerű, szépen kivitelezett címlapfestménye (László Márk munkája) miatt reméltem, hogy folytatódik az első számban megkezdett Rio Negro képregény közlése, erre azonban nem került sor. Az eddigi legvaskosabb szám a főszerkesztő előszavát, tizenkét novellát, Lovecraft Natikána című versének Vacher Ákos-féle fordítását, valamint a From Beyond című film plakátját tartalmazza. A közölt novellák között néhány egészen kiválót is találhatunk, ilyen rögtön az első írás, Farkas Balázs bizarr Embertest című szövege. Kifejezetten jó a magazin felütése ezzel az írással, nagyon meghatározza a lapszám hangulatát.

Bojtor Iván Nagyapám szobrai című novellája formájában, szerkezetében és stílusában is a klasszikus rémtörténeteket idézi meg. A levélbetétek szerepeltetése nem csupán jól ismert irodalmi hagyományokat juttat az eszünkbe, de olyan nosztalgiafaktorral bír, ami kifejezetten hozzáad a rémtörténetek olvasásának élményéhez. Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek a fejében valamiért a horror – a kozmikus horror kifejezetten – és a nosztalgia alakzatai összekapcsolódnak. A novella zseniális illusztrációt is kapott, melyet Vígh Dávid Gr4ss követett el.

Ezt a novellát követi Veres Attila Visszatérés az éjféli iskolába című írása. A szerzőnek azóta már megjelent egy regénye az Agave Kiadó gondozásában (az Odakint sötétebb című regényről írott kritikánkat itt olvashatjátok), a Black Aether harmadik számában szereplő szövege a bemutatkozó írása. “Olyan faluban élek, ahol a nők gyakran szülnek gödörbe.” – kezdődik az írás, mely egy különös mezőgazdasággal és szokásokkal büszkélkedő magyar faluban játszódik, miközben annak lakóival is megismerkedünk. Minden természetfeletti vagy természetellenes dolog, jelenség a legnagyobb természetességgel ábrázolódik a novellában. Mindemellett muszáj megjegyezni, hogy a hétköznapok, a falu lakói és kapcsolataik olyan elevenen és hihetően jelennek meg, hogy akkor is szívesen olvasnék róla, ha semmiféle rettenet nem mutatkozna meg a lapokon.

A magyar Lovecraft- és kozmikus horror rajongók között aligha van olyan, aki az utóbbi több mint egy évben ne ismerte volna meg Tomasics József nevét. Lovecraft írói örökségének dedikált oldala – a The Black Aether – hivatkozási pontjává vált a közösségnek. Annak a közösségnek, amit nem kis részben éppen az ő tevékenysége kovácsolt össze.

A The Black Aether elindulása óta számos projekttel egészült ki, melyek közül az egyik legfontosabb a nyomtatásban megjelenő Black Aether magazin, mely magyar írók lovecrafti történeteinek nyújt megjelenési lehetőséget.

József munkabírása lenyűgöző. A folyamatosan frissülő online folyóirat, a nyomtatott magazin, a Micro Aether e-bookok és nyereményjátékok mellett a közeljövőben ismét kiterjeszti a The Black Aether tevékenységét – az alkotói kör aligha túlbecsülhető segítségével. Tomasics Józsefet jövőbeli terveiről kérdeztük.

stv: Kezdetnek mesélj kérlek arról, hogy hogyan találkoztál Lovecraft műveivel és hogyan kezdődött a rajongásod?

Az 'Osztott képernyő' rovatban minden alkalommal két szerző kritikája jelenik meg ugyanarról a szövegről. Úgy gondoltuk talán nem csak a szerzőknek, de az olvasóknak is érdekes és hasznos lehet egy ilyen vállalkozás, hiszen mindjárt két véleményt kap ugyanarról a könyvről.

A közlés előtt egyik szerző sem ismeri a másik szövegét, valamint arra is törekszünk, hogy a tárgyalt regénnyel kapcsolatban ne legyen aránytalanul nagyobb ismereti előnye egyik írónak sem (jelen esetben többek között ezt úgy igyekeztünk megvalósítani, hogy a kritikák szerzői most olvasták először a szóban forgó szöveget). A limit 4000 karakter.

Első alkalommal John le Carré Suszter, szabó, baka, kém (korábban: Árulás) című regényéről volt szó.

Másodszorra Kleinheincz Csilla Ólomerdő című könyvéről írtunk a rovatban.

Ezalkalommal pedig Anett és Steve írt Peter Clines 14 címet viselő kötetéről.

Peter Clines: 14

Fumax Kiadó, Budapest, 2016.

Fordította: Habony Gábor

A kötet a Fumax oldalán.

A Black Aether magazin ötödik száma már megrendelhető, a postázás március 15-én veszi kezdetét. Ha nem tudod, mi az a Black Aether, akkor itt olvashatsz az első, itt pedig a második számról. A harmadik és negyedik lapszámról írott kritikánkkal is hamarosan jelentkezünk.

Az ötödik szám öt történetet tartalmaz majd, illetve egy Lovecraft-vers magyar fordítását - 64 oldalon. A lapszámról bővebben itt olvashatsz.

Akkor is érdemes elidőzni egy kicsit az oldalon, amikor már végeztünk a magazinrendeléssel, hiszen 2016 karácsonyi ajándéka volt a TBA magazinnak az olvasók felé, hogy a már megjelent, és nyomtatásba többé nem kerülő Black Aether magazinok folyamatosan felkerülnek az oldalra, így ezeket bárki ingyen elolvashatja. Erről részletesen itt találtok információt.

Ráadásul február végén megújult a The Black Aether magazin: az oldal letisztultabb, könnyebben átlátható designt kapott. Azonban nem csak a külső változott meg, hanem a tartalom is némileg átalakul. Új rovatok indulnak, a kibővült szerkesztőség részletetekbe menően kutatni fogja H. P. Lovecraft életét, munkásságát, műveit. Az új koncepcióról itt olvashattok többet.

És ez még nem minden: további hírekért figyeljétek a The Balck Aethert és a Próza Nostrát.

(Kép forrása: The Black Aether)

A Black Aether magazin negyedik száma november 21-től rendelhető meg a The Black Aether oldalról, a postázás pedig december 5-én kezdődik. Ha az utóbbi évben nem használtál internetet és nem tudod, mi az a Black Aether, akkor itt olvashatsz az első, itt pedig a második számról. A harmadik és eddigi leghosszabb lapszám még mindig recenzálás alatt áll, de hamarosan jelentkezünk a kritikánkkal.

A negyedik szám nyolc történetet tartalmaz majd, illetve három Lovecraft-vers magyar fordítását - ezúttal 84 oldalon. A magazin ára 850 Forint (+ postaköltség).

Akkor is érdemes elidőzni egy kicsit az oldalon, amikor már túlvagyunk a magazinrendelésen, elvégre még fut a The Black Aether maratoni nyereményjátéka, melyben könyvcsomagot lehet nyerni. A nyereményjátékról ismertetőt, összefoglalót itt olvashattok.

A folyamatban lévő fotópályázatról itt olvashattok. A kvízjátékról pedig itt.

És ez még nem minden: további hírekért figyeljétek a The Balck Aethert és a Próza Nostrát.

2016 különösen jó év a hazai Lovecraft rajongóknak, hiszen nem csupán egy, hanem mindjárt két fanzin indult el kis időkülönbséggel a témában. A Magyar Lovecraft Portál által kiadott Azilum és a The Black Aether (szintén) lovecrafti weboldal által kiadott Black Aether – A szokatlan és hátborzongató történetek magazinja.

Kis kitérővel kell, hogy kezdjem.

Nagyjából húsz évvel ezelőtt találkoztam először Lovecraft irodalmi munkásságával és azóta is rendszeresen vissza-visszatérek a szövegeihez. Amikor az Azilumot a kezembe vettem, valamifajta nosztalgikus izgalom kerített hatalmába. Húsz éve nagyon örültem minden apró hírnek, cikknek, megjelenésnek, ami Lovecraft szövegeihez kapcsolódott, hiszen nagyon máshogyan hatottak rám HPL szövegei, mint ahogyan azt más rémtörténetektől megszoktam. Jópár barátom hasonlóképp volt ezzel és sűrűn beszélgettünk a novellákról, amelyeket épp olvastunk. Sokat adtunk volna egy ilyen-olyan időközönként megjelenő fanzinért, nemhogy kettőért. Ma, amikor az online jelenlétünk annyira kiterjedt, hogy ha nem vagyunk felcsatlakozva 24 órában az jobbára tudatos döntés eredménye, nem pedig a technikai korlátoké, rengeteg tartalom érhető el Lovecrafttal kapcsolatban (is), ez a két megjelenés mégis képes volt izgatottá tenni. Húsz év telt el és közben a Lovecraft-életműhöz való viszonyom is megváltozott. Van pár nagy kedvencem az írásai között, mások újraolvasására pedig semmi szín alatt nem fecsérelném az időt. Látom a nehezen tagadható korlátait a prózájának, miközben csodálom azt a sajátos atmoszférát és gazdag mitológiát, amelyet teremtett. Röviden: nem vagyok fanatikus rajongó. Mégis nagyon megörültem a megjelenéseknek, olyannyira, hogy mindkét magazint azon melegében megvettem.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, tavaly novemberben elindult a Lovecraft művészetének és a Cthulhu mítosznak szentelt magyar oldal, a The Black Aether. (Ha szereted Lovecraft írásait vagy úgy általában a kozmikus horrort, de még nem nézted meg az oldalt, akkor most ide kattintva szépíthetsz.) Az oldal szerkesztői nem is vesztegették sokáig az időt, és egy print fanzine megvalósításába kezdtek, melynek a kultikus öreg, a Weird Tales szolgál mintájául.

A kezdeményezés nonprofit, tehát csak az előállítási- és a postaköltséget kell majd kifizetnie a hozzám hasonló rajongóknak. Ami azonban még ennél is sokkal fontosabb az az, hogy a magazin kéziratokat vár, így most mindenki, aki úgy gondolja, hogy kisprózai vagy lírai alkotásával sikeresen képes megidézni a kozmikus horror semmi mással össze nem téveszthető atmoszféráját, az ne késlekedjen és küldje el kéziratát a kiadvány szerkesztőinek.

A teljes kiírás, további információk a magazinról, valamint a szükséges elérhetőség megtalálható ezen az oldalon.

Josh Malerman Madarak a dobozban című regényéről korábban már írtunk kritikát, ám a könyvélmény hatása alatt felvettük a szerzővel a kapcsolatot, aki készségesen válaszolt a kérdéseinkre emailen keresztül. Az alábbiakban a Próza Nostra interjúját olvashatjátok Josh Malermannel horrorról, szörnyetegekről, őrületről és további tervekről.

stv: Első regényed, a Madarak a dobozban, az ismeretlennel való szembesülésről szól. Van néhány nagyon különleges szörny a történetedben. Hogyan alkottad meg őket?

Josh Malerman: Tudtam, hogy Malorie és a gyerekek a végtelenség, egy felfoghatatlan fogalom elől menekülnek, valami elől, amit az elméjük képtelen feldolgozni, olyasmi elől, ami megőrjítené őket még akkor is, ha csak megkísérlnék megérteni. És képtelen vagy arra, hogy ne próbálj megérteni  valamit, ha éppen ránézel. Nem tudod elkerülni, hogy azonnal azt kérdezd magadtól… Mi ez? Ez tehát elég nehéz helyzetbe hozta Malorie-t (és mindenki mást); ha ránézel, megőrülsz… Az egyetlen lehetőség, ha nem nézel.

We have already published our review about Josh Malerman's debut novel (Bird Box), you can find it here (in Hungarian). Now we are managed to make an interview with the author via email. Josh Malerman talked about the essence of horror, monsters, madness and future plans.

stv: Your debut novel, Bird Box, is about facing the unknown. You have some really special monsters in the story. Could you talk a bit more about how you create monsters?

Josh Malerman: I knew Malorie and the kids were fleeing Infinity, an incomprehensible concept, something their minds couldn’t assimilate, something that would drive them mad if they even attempted to understand it. And you can’t not try to understand a thing if you look at it. You can’t help but immediately ask yourself… What is it? So that left Malorie (and everybody) in a very tough spot; if by looking at it, you’ll go mad… your only option is to not look.

stv: Both the mysterious entities and the humans can be monsters. One of the characters in the house is the most terrifying "monster" in the book. He is completely insane, although it is not obvious at first. How does it fit into the basic conception of your book about fearing the unknown?