horror

Mitchell regényeiről köztudott, hogy bár különálló történetekként működnek, mind egy univerzumot alkotnak, ahol a színfalak mögött az örök életért folyik a harc. Ebben a közös világban karakterek járnak át egyik regényből a másikba, és ki jobban, ki kevésbé gabalyodik bele a halhatatlanok belháborújába. A harcról és az azt vívó felekről legnyíltabban a The Bone Clocks című regény beszél (kritikánkat lásd itt), ahol újra látjuk többek között Marinust, a jók oldalán álló halhatatlant. Hozzá, és a The Bone Clocks-ban bemutatott háborúhoz kapcsolódik szorosan a Slade House, amely sok szempontból kilóg a Mitchell regények sorából.

A legszembetűnőbb különbség a kötet hossza. Bár magyarul még nem nagy a Mitchell-választék, akinek valamilyen módon a kezébe került az író egy korábbi regénye (például: The Thousand Autums of Jacob de Zoet, Number9Dream), az tudja, hogy a Felhőatlasz, a maga több mint ötszáz oldalával átlagos méretűnek számít. A Slade House ezzel szemben szösszenetnek tűnik, és végső soron az is: kevésbé alkot egyéni, különálló történetet, habár a The Bone Clocks vagy más előzmény nélkül is érthető és élvezhető. A ragadozó típusú halhatatlanok, akik mások lelkének az ellopásával hosszabbítják meg saját idejüket, ismerősek lehetnek korábbról, de ha nem, a Slade House ezúttal részletesen beszámol a két főszereplő halhatatlan múltjáról és képességeiről. Az ikrek, Norah és Jonah Grayer, kivonták magukat szektájuk harcából és saját vállalkozásba kezdtek. Kialakítottak egy ház formájú csapdát, ahol képesek megállítani az idő múlását a maguk számára, ám ehhez bizonyos időközönként energiát kell szerezniük különleges emberi lelkek formájában. Kilencévente egyszer a Slade ház megnyitja kapuit és becsalogat egy-egy szerencsétlent, aki aztán az ikrek vacsorája lesz. Ezúttal megszokott mitchelli elemként, a ház és áldozatainak történetét öt különböző idősíkon követjük végig, 1979-től napjainkig. Ötletes húzás, hogy a regénynek éppen a saját megjelenésekor, 2015 Halloweenjén van vége.

A Próza Nostra online folyóirat irodalmi pályázatot hirdet a csernobili atomkatasztrófa 30 éves évfordulója kapcsán. A tragédia nemcsak milliók életét változtatta meg, s hagyott nyomot számos társadalom emlékezetében, de alapvetően meghatározza posztapokaliptikus látomásainkat, fantáziánkat is. E kollektív trauma közvetve vagy közvetlenül tehát nagy hatással van az irodalomra és a populáris kultúrára egyaránt, gondoljunk csak a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics, valamint Frederik Pohl dokumentumregényére, Tatyjana Tolsztaja A macskány című regényére vagy a Café Postnuclear című magyar képregényre. Ezért döntöttünk úgy, hogy mi is felmérjük, milyen reflexiókat vált ki ma a téma a hazai közönségben.

A pályázatra bármilyen, a csernobili katasztrófát, annak okait, utóhatásait vagy más módon hozzákapcsolható történést feldolgozó, irodalmi igénnyel megírt prózai művet várunk zsánermegkötés nélkül. Regényrészlettel pályázni nem lehet. Pályázni csak magyar nyelvű alkotással lehet.

A beérkezett munkákat a Próza Nostra szerkesztősége, szakmai közössége bírálja el.

Határidő: 2016. április 26., hajnali 01:23:58 (a 4-es reaktor kigyulladásának időpontja)

Benyújtás:

A pályamunkákat elektronikus úton a prozanostra@gmail.com címre várjuk (csatolt fájlként doc, docx, rtf vagy pdf formátumban)!

Kérjük, a pályázó a tárgymezőben tüntesse fel a ’Csernobil 30’ címet!

Határidő után beérkezett, illetve a terjedelmet meghaladó műveket nem áll módunkban elbírálni.

Jason Vorhees, Freddie Krueger és Pinhead – a nyolcvanas évek horrorjainak kultikus rosszfiúi. A magam részéről késes barátunk rémálmai voltak a legnyomasztóbbak, de a Hellraiser rosszfiúja volt a legigézőbb.  Ez utóbbi talán nem is félelmetes, sokkal inkább egy csábító démon, akire iszonyúan kíváncsi vagy. Clive Barker és kollégái a filmsorozat későbbi részeivel egy egészen korrekt mitológiát dolgoztak ki a cenobitákhoz, amit most a karakter atyja egy újabb elemmel egészített ki.

A vér evangéliumában Barker két saját univerzumát dolgozta egybe: nem csak Pinheadet, hanem nyomozó hősét, Harry D’Amourt is beemelte a történetbe, és egyúttal ki is bővítette korábban alkotott világegyetemét. Részletesen megismerhetünk egy szellemekkel terhes emberi és a mindennapos problémákkal teli pokoli világot – bármilyen hihetetlennek, mégis igaznak tűnik, hogy ha te is a része vagy, akkor az Alvilág is csak egy nyomasztóan kopár hely, de egyúttal mégiscsak az otthonod. Ugyan nem ez a központi elem, mégis leginkább ez a gondolat és a csodásan érzékletes leírások azok, amelyek kiemelik a regényt a hétköznapi horrortörténetek közül. Önmagában ugyanis inkább csak egy hatásos, összességében azonban nem túl emlékezetes alkotásnak bizonyult.

A történet kifejezetten izgalmasan indul: valaki elkezdi legyilkolni a világ nagyhatalmú varázslóit. Valaki, aki megállíthatatlan, meg- és legyőzhetetlen, velejéig gonosz… Hamar kiderül, hogy kedvenc szadomazochisztikus démonunk az, terveiről azonban eleinte fogalmunk sem lehet. Ahogyan nem tud semmit a túlvilági magánnyomozó sem, aki mintegy véletlenül fut bele szöges fejű barátunkba. Pinhead hovatovább személyes evangélistájának kéri fel a nyomozót, akinek ehhez egyáltalán nem fűlik a foga. Vissza is utasítaná a felkérést, de a cenobita elrabolja egy barátját, így kénytelen szó szerint Pokolra menni a megmentéséért.

A dél-afrikai írónő 2014-ben megjelent kötete tematikájában kötődik előző regényéhez, a Tündöklő lányokhoz. Ezúttal is egy brutális gyilkosságokat elkövető férfi tettei körül forog a történet, ugyanakkor kiemelt helyen szerepel a helyszín, Detroit. Beukes szerint itt kezdődött el és ért véget az amerikai álom. Vannak további visszatérő témakörök is, mint például az anya-lánya kapcsolat, a rasszizmus és a gender kérdések. Ezek mellett Beukes felveti a szociális média hátulütőit, úgy mint a stalkerkedés egyszerűsödése vagy az állandó, görcsös információszükséglet vagy esetleg a hamis személyazonossággal való online visszaélés. Beukes írói eszköztárában a realizmus veszi át a vezető szerepet, a fantasztikum csak mélyen lappang, búvópatakként fel-felbukkan. A Broken Monsters idegborzoló olvasmány, amely elveti a bűntények magyarázataként olvasható esztétikai koncepciókat és kísérletet tesz, hogy kemény, szarkasztikus zsaruhumoron keresztül olvashatóvá és érthetővé tegye az elkövetett tetteket.

A sötét borító ezúttal is krimit rejt, amit felerősítenek a thriller és, egyes esetekben, a horror műfaj jellemzői. A történet kezdetén a detroiti rendőrség egy félig szarvas, félig kisfiú tetemét találja meg egy alagút szájánál. A fősodor a rendőrségi munkát követi, erre további temérdek történetszál épül. A nyomozást irányító Gabriella Versado detektív életét követhetjük nyomon valamint tinédzser korú lányának, Layla Jane Stirling-Versadonak, és barátnőjének internetes pedofilvadászatát izgulhatjuk végig. Betekinthetünk Jonno Haim, egy útját vesztett író újjászületésébe, együtt kóborolhatunk egy hajléktalanokból álló csoporttal, ahogy a bank által elvett házakból elviszik a használható értékeket, majd egy templom ingyenkonyháján étkeznek és beszélgetnek, illetve, olvashatunk a gyilkos, Clayton Broom kétségbeesett próbálkozásairól arra nézvést, hogy egyenesbe jöjjön, majd későbbi revelációjáról, hogy mit kell tennie, hogy új álmai megvalósulhassanak. Rengeteg részletesen kidolgozott szereplő megy el egymás mellett a történet során, hogy a tetőponton végül néhányan közülük találkozhassanak.

2000-ben volt a kezemben Stephen King Az című regénye, ami óriási hatással volt rám, de azóta nagyon kevés kortárs horror regény volt képes átlépni az ingerküszöbömet. A Mélységnek sikerült, mégpedig olyan módon, hogy King fent említett regényénél is megrázóbb és felkavaróbb hatást gyakorolt rám. Nick Cutter Mélység című regénye az egyik legkiválóbb horror, amit valaha is olvastam.

A kanadai szerző viszonylag ismeretlennek számít itthon, de ez minden bizonnyal hamarosan meg fog változni. Valódi neve Craig Davidson, s első novelláskötetét (Rust and Bone) még eredeti neve alatt adták ki. A Nick Cutter szerzői névvel viszont horror szövegeit jelenteti meg. Az első ilyen a The Troop volt 2014-ben, a második pedig – jelen írás tárgya – a The Deep , mely idén jelent meg. A szerzőről Clive Barker, Stephen King, Chuck Palahniuk és Bret Easton Ellis is elismeréssel nyilatkozott.

A Mélység a nem túl távoli jövőben játszódik. Egy titokzatos kór tartja rettegésben az emberiséget. Akik elkapják, felejteni kezdenek. Először csak apróságokat, majd egyre jelentősebb dolgokat, mígnem a szerveik egyszerűen elfelejtenek működni és leállnak, ezzel a beteg halálát okozva. A folyamat lassú és a családtagoknak nem kevésbé nehéz és megrázó, mint maguknak a betegeknek. A Kórt alaposan megismeri az olvasó: kétségbeejtő betegség, melynek rettenetességét számos példával illusztrálja a szerző. Kezdetben az emberek nem tudják, milyen módon terjed, ezért eluralkodik közöttük a pánik. Már azért megölhetnek vagy elkülöníthetnek bárkit, mert hirtelen nem jut eszébe egy szó.

Aztán az emberiség szép lassan hozzászokik ehhez az állapothoz is. Így megy végbe az apokalipszis: viszonylagos csendben, de visszavonhatatlanul. A világ örökre megváltozik, de ez nem jelenti azt, hogy napok alatt gyökeresen átformálódik a mindennapi élet. Ez a megközelítés hasonló ahhoz, amivel John Ajvide Lindquist Élőhalottak! című regényében is találkozhattunk – ott a zombi apokalipszissel kapcsolatban. Nyugtalanító és kényelmetlen jelenség ez, melynek során a lassú és megállíthatatlan hanyatlás iszonytató gondolata szinte észrevétlenül fészkeli be magát az olvasó fejébe.

Josh Malerman Madarak a dobozban című regényéről korábban már írtunk kritikát, ám a könyvélmény hatása alatt felvettük a szerzővel a kapcsolatot, aki készségesen válaszolt a kérdéseinkre emailen keresztül. Az alábbiakban a Próza Nostra interjúját olvashatjátok Josh Malermannel horrorról, szörnyetegekről, őrületről és további tervekről.

stv: Első regényed, a Madarak a dobozban, az ismeretlennel való szembesülésről szól. Van néhány nagyon különleges szörny a történetedben. Hogyan alkottad meg őket?

Josh Malerman: Tudtam, hogy Malorie és a gyerekek a végtelenség, egy felfoghatatlan fogalom elől menekülnek, valami elől, amit az elméjük képtelen feldolgozni, olyasmi elől, ami megőrjítené őket még akkor is, ha csak megkísérlnék megérteni. És képtelen vagy arra, hogy ne próbálj megérteni  valamit, ha éppen ránézel. Nem tudod elkerülni, hogy azonnal azt kérdezd magadtól… Mi ez? Ez tehát elég nehéz helyzetbe hozta Malorie-t (és mindenki mást); ha ránézel, megőrülsz… Az egyetlen lehetőség, ha nem nézel.

We have already published our review about Josh Malerman's debut novel (Bird Box), you can find it here (in Hungarian). Now we are managed to make an interview with the author via email. Josh Malerman talked about the essence of horror, monsters, madness and future plans.

stv: Your debut novel, Bird Box, is about facing the unknown. You have some really special monsters in the story. Could you talk a bit more about how you create monsters?

Josh Malerman: I knew Malorie and the kids were fleeing Infinity, an incomprehensible concept, something their minds couldn’t assimilate, something that would drive them mad if they even attempted to understand it. And you can’t not try to understand a thing if you look at it. You can’t help but immediately ask yourself… What is it? So that left Malorie (and everybody) in a very tough spot; if by looking at it, you’ll go mad… your only option is to not look.

stv: Both the mysterious entities and the humans can be monsters. One of the characters in the house is the most terrifying "monster" in the book. He is completely insane, although it is not obvious at first. How does it fit into the basic conception of your book about fearing the unknown?

Clive Barker egyike a ma élő legnagyobb horror szerzőknek, akinek művei nem csak az irodalomra, de a film- és képzőművészetekre is jelentős hatást gyakorolnak. Legújabb regénye idén jelent meg The Scarlet Gospels címmel. A József Attila Kör és a Libri Kiadó közös, ArtPop sorozata részeként már magyarul is olvasható a regény Bartók Imre fordításában és Sepsi László utószavával.

A Libri Kiadó engedélyével részletet közülnk az alábbiakban a kötet prológusából.

Tartalom:

Rossz idők járnak az okkult tudás képviselőire: valaki sorra gyilkolja a legdörzsöltebb varázslókat a Föld különböző pontjain. Néhányan összegyűlnek, hogy feltámasszák egyik társukat, ám a szertartás balul sül el… Harry D’Amour magánnyomozó egy New Orleans-i bárban mereng a múltján, mikor megbízást kap halottlátó, vak barátnőjétől: tüntessen el minden terhelő nyomot egy frissen meghalt férfi titkos vidéki nyaralójából. Harry egészen mást talál a helyszínen, mint amire számított…

Mindeközben a Pokolban sem áll meg az élet: valaki Lucifer trónjára tör… Clive Barker regénye nagyszabású vízió a Jó és a Rossz világméretű küzdelméről, hajszálpontos leírása a létezésbe vetett ember kiszolgáltatottságának, a rettegés és a testi vágy működésének. Irodalmi csemege: a horror műfaja csúcsra járatva.

Szövegrészlet:

A sírban töltött hosszú idő után Joseph Ragowski egyszer csak megszólalt, noha sem a hangja, sem a mondandója nem volt éppen kellemes.

– Nézzetek csak magatokra – gúnyolódott az öt varázslón, akik felkeltették álmatlan szendergéséből. – Olyanok vagytok, akár a kísértetek. Mindannyian.

A Fumax Kiadó thriller sorozatának első köteteként jelent meg Josh Malerman Madarak a dobozban című regénye. Jelen sorok szerzője úgy érzi, hogy kitartó olvasója lesz ennek a sorozatnak, mert a kezdő darab azonnal horogra akasztotta.

Josh Malerman neve nem feltétlenül cseng ismerősen, hiszen a Madarak a dobozban az első regénye, mely 2014-ben jelent meg az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. Rögtön be is zsebelt néhány irodalmi díjat és jelölést, de a filmfeldolgozásra sem kell már sokáig várni.

Kezdjük azzal, hogy a thriller megnevezés tapintatos eufemizmus. Ez a regény sokkal inkább horror, mégpedig egy nagy múlttal rendelkező alzsánerhez tartozik, de erről kicsit később. Nézzük, mi is a kötet alaphelyzete.

A világ megváltozott. Valami (vagy valamik) behatolt(ak) világunkba, és aki csak egy pillantást is vet rá(juk), megőrül. A világ néhány hét alatt megtébolyodik, és az emberek teszik, amiben mindig is nagyszerűek voltak: páratlan találékonysággal ölik meg a másikat és magukat. A túlélés egyetlen lehetséges módjának az tűnik, ha az ember behunyja a szemét.

A történet kezdetén mindez öt éve zajlott le. A világ csaknem kiürült. Főszereplőnk, Malorie, négy éve él két gyerekével (Fiúval és Lánnyal) egy házban, melynek ablakait bedeszkázták, bejáratát eltorlaszolták, hogy legalább a házon belül nyitva tarthassák a szemüket. A gyerekek már itt születtek, így soha nem látták még az eget vagy a külvilágnak bármilyen részét. Ha kiteszik a lábukat a házból, azt csakis szemfedőben teszik (a titokzatos entitások fizikailag nem bántottak senkit – talán nem képesek rá, nem tudni). A regény akkor csatlakozik be Malorie és a gyerekek történetébe, amikor az anya eldönti, továbbállnak a házból és egy harminc kilóméteres csónak útra indulnak a folyón, egy nagyobb menedék felé, ahol a túlélők talán újraszervezik a civilizációt, egy merőben más formában.

Stephen King szeptember 10-én vehette át Barack Obamától a National Medal of Arts díjat Washington DC-ben. Ez a díj az Egyesült Államok legmagasabb művészeti kitüntetése, amit 1984 óta adnak át. Olyan személyek vagy csoportok kapják meg, akik sokat tettek a művészetek magas színvonaláért, fejlődéséért, támogatásáért és az átlagemberek számára elérhetővé tételéért.Híres átvevői között van többe k között Ella Fitzgerald, Arthur Miller, Gregory Peck, Ray Bradbury, Johnny Cash, Stan Lee, Clint Eastwood és George Lucas.

A díj honlapja szerint Stephen King írói tevékenységéért vette át a díjat. Korunk egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb írójaként összekapcsolja csodálatos történetmesélését az emberi természetről való éles meglátásaival. Művei évtizedek óta váltanak ki félelmet és örömöt olvasóiból, legyen az horror, science fiction vagy fantasy.

Az író meglepettségének adott hangot amikor kiderült, hogy ő a 2014-es év egyik díjazottja.“Úgy tűnik, megnyerem a National  Medal of Arts-ot", írta ki Twitterre, örömét és csodálozását kifejezve. Valamint gratulált a többi kitüntetettnek, akik között az Oscar-díjas Sally Field is szerepelt.