horror

Kicsit olyan ez a könyv, mint egy Shakespeare királydráma: rengeteg a halott és csak nyomokban tartalmaz szimpatikus karaktereket. Itt azonban nagyjából meg is áll a hasonlóság; Chuck Wendig persze így is örülhet, hogy egy platformra került az angol nyelv mesterével. Egyébként nehéz eldönteni, hogy ki a legtaszítóbb szereplő ebben a könyvben, mert van belőlük bőven. Ha pisztolyt szorítanának a fejemhez, és döntenem kellene, talán azt mondanám, a főszereplő Miriam az egyik legkevésbé szimpatikus karakter. Cinikus, fanyar humort szántak neki, ami működhetne jól, sajnos azonban minden olyasmi, ami szerethetővé tenné a megszólalásait, hiányzik belőle.

A Vészmadarak főszereplőjét különös képességgel verte meg a sors. Amint hozzáér valakihez, Miriam előtt leperegnek az illető jövőbeni utolsó percei, így pontosan tudja, hogy az adott személy mikor, hol és hogyan hal meg. Lássuk be, egy ilyen képesség bárkit cinikussá, kiégetté és antiszociálissá tenne. Ezzel nincs is probléma, Miriam ebből a szempontból kifejezetten autentikus karakter. Fatalizmusa abból a közölhetetlen tapasztalatból ered, amellyel teljesen egyedül van a világban. Mivel azonban Wendig láthatóan nem egy igazán sötét lélektani thrillert akart írni, ezért humorral és lazasággal igyekszik oldani a feszültséget. A Vészmadarak sokkal jobb könyv lehetne, ha nem tenné ezt. A sötét, komor részek minden erőlködés nélkül, jól működnek, nem úgy a baljós atmoszférát ellenpontozni szándékozó lazább epizódok, amelyek kifejezetten izzadtságszagúak. Leginkább a lazának szánt szövegek, poénok nyelvi megoldása tűnik működésképtelennek: az emberek egyszerűen nem beszélnek úgy, ahogyan időnként ebben a könyvben, s ez a magyar fordításban is szembetűnő.

A Black Aether magazin ötödik száma már megrendelhető, a postázás március 15-én veszi kezdetét. Ha nem tudod, mi az a Black Aether, akkor itt olvashatsz az első, itt pedig a második számról. A harmadik és negyedik lapszámról írott kritikánkkal is hamarosan jelentkezünk.

Az ötödik szám öt történetet tartalmaz majd, illetve egy Lovecraft-vers magyar fordítását - 64 oldalon. A lapszámról bővebben itt olvashatsz.

Akkor is érdemes elidőzni egy kicsit az oldalon, amikor már végeztünk a magazinrendeléssel, hiszen 2016 karácsonyi ajándéka volt a TBA magazinnak az olvasók felé, hogy a már megjelent, és nyomtatásba többé nem kerülő Black Aether magazinok folyamatosan felkerülnek az oldalra, így ezeket bárki ingyen elolvashatja. Erről részletesen itt találtok információt.

Ráadásul február végén megújult a The Black Aether magazin: az oldal letisztultabb, könnyebben átlátható designt kapott. Azonban nem csak a külső változott meg, hanem a tartalom is némileg átalakul. Új rovatok indulnak, a kibővült szerkesztőség részletetekbe menően kutatni fogja H. P. Lovecraft életét, munkásságát, műveit. Az új koncepcióról itt olvashattok többet.

És ez még nem minden: további hírekért figyeljétek a The Balck Aethert és a Próza Nostrát.

(Kép forrása: The Black Aether)

Gonosz és kegyetlen történet ez. Nincs benne túl sok vér, elvétve fordul csupán elő néhány gore elem, a Vértestvérek mégis képes befészkelni magát az olvasó agyába. Habár a címlapon álló Nick Cutter idézet – “Ez a regény össze fog törtni téged.” – marketinges túlzás, annyit azért el kell ismerni, hogy az olvasó nem  egyszerűen felejti el ezt a regényt, ebben pedig a popkulturális utalások is segítenek. Nézzük, miről is van szó!

Az Appalache-hegységben, a legközelebbi kisvárostól is távol, egy vadonbéli házban él a Morrow család. Maguknak való népek, ritkán érintkeznek idegenekkel, és a városban sem nagyon kérdeznek felőlük, amikor vásárlás céljából betévednek. A Morrow család egyébként fiatal lányokat gyilkol. Az anya gyerekkori traumája vezetett idáig, manipulatív, zsarnoki alkata pedig lehetővé tette számára, hogy az egész családot bevonja ebbe a tevékenységbe. Minden olajozottan működik, mindenkinek megvan a maga szerepe a folyamatban.

Michael például takarít. Ez a művelet a holttestek által előállított logisztikai problémák optimalizálásával keződik, vagyis Michael feldarabolja a hullákat. Elvégzi kötelességét, de nem szívesen vesz részt családja rémtetteiben. Ugyanakkor számára ez a norma, elvégre kisgyermek korától fogva ebben nevelkedett. Michael nem vér szerinti Morrow. A család még gyerekként rabolta el, hogy elpusztult kutyájukat vele helyettesítsék.

Michael így valójában az idősebb Ray – vagy ahogyan magát hívatja: Rebel – tulajdona, ők ketten a látszat szerint testvérek, ám tisztában vannak azzal, hogy nem vértestvérek.

Egy nap Michael megismer egy Alice nevű lányt a közeli kisváros lemezboltjában, és szerelembe esik. Úgy tűnik, hogy a szerencsétlen múltú Alice is vonzódik a fiúhoz. És még az egyébként kegyetlen Ray is hajlandó segíteni “testvérének”. Főhősünk tehát hamarosan döntéshelyzet elé áll: marad vagy megpróbál megszökni.

Arany János balladái a magyar irodalom igazi csúcsteljesítményei közé tartoznak, s közben számos szállal kötődnek a népi és városi folklór hagyományokhoz, valamint a korabeli ponyvairodalomhoz egyaránt. A magyar, de akár a világirodalomban is kevesen tudtak olyan kevés szóval, mégis rendkívüli feszültséggel megírni a bűn és bűnhődés történeteit, egy szerelmi gyilkosságot vagy éppenséggel egy tömeges kivégzést, mint Arany. A lírai költemények precíz szerkezetének és a homályban hagyott részleteknek köszönhetően ugyanakkor a mai napig izgalmas olvasmányok lehetnek, hiszen nagy tér nyílik az olvasói képzeletnek és értelmezésnek. Arany születésének 200. évfordulóján éppen ezért egy újabb irodalmi játékra hívjuk olvasóinkat a Próza Nostra pályázatán.

Elgondolkodtál már azon, mit követett el Ágnes asszony? Mindig is izgatott, kik is lehetnek valójában a Híd-avatás kísértetei? S vajon ki lehett az Eduárd elé álló három “velszi bárd”?  Most itt az idő, hogy megírd nekünk!

Olyan prózai műveket várunk tehát, amelyek valamely zsáner felől közelítenek meg egy-egy szabadon választott Arany-balladát. A képzelet határait a pályázóra bízzuk, lehet bűnügyi történet, horror, steampunk, de akár fantasy és sci-fi történet is. Az átiratok foglalkozhatnak a szövegek konkrét eseményeivel, de lehetnek előzmények vagy utótörténetek is.

A beérkezett munkákat a Próza Nostra szerkesztősége, szakmai közössége bírálja el.

Határidő: 2017. április 2. (vasárnap) 23:59.

Köszöntjük kedves olvasóinkat a hagyományos év végi könyves futamunkon. Igen, eltelt egy újabb év, tele izgalmasabbnál izgalmasabb pillanatokkal, mégis valahogy kevésbé derülten tekint vissza az ember 2016-ra. Sajnálatos módon az elmúlt egy évben rengeteg veszteség érte a művészeti életet, s ezek nélkül nem teljes az év. A rockpápa Lemmy ezúttal is előre ment, majd David Bowie költözött vissza a világűrbe, s közben olyan gyerekkori filmes ikonokat is elvesztettünk, mint Bud Spencer, Alan Rickman vagy a Star Wars Leia hercegnőjét alakító Carrie Fisher. Miközben olyan kiváló írók távoztak, mint Umerto Eco, Harper Lee, Kertész Imre, Esterházy Péter, Kőrösi Zoltán. És még hosszan sorolhatnánk a szomorú listát. Legyen nekik könnyű a föld! Reménykedünk, hogy 2017 már kevésbé borús felhőket hoz.

Pedig ha a Próza Nostra felől tekintünk vissza, akkor igen sikeres év van mögöttünk, számos emlékezetes pillanattal. A legfontosabb, hogy 6 éves lett az oldal, ami még mindig hihetetlennek tűnik. Ez elsősorban az olvasók és a szerzők elköteleződésének, támogatásának köszönhető, szóval nagy köszönettel tartozunk ezért az évért is. Újra részt vehettünk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál panelbeszélgetésén, majd nagy sikerrel bonyolítottuk le a csernobili atomkatasztrófa 30 éves évfordulójához kapcsolódó novellapályázatunkat (az eredményhirdetésről készült felvételt itt tudod megtenni). A pályázat legjobb szövegei később, az oldal születésnapjához kapcsolódóan meg is jelentek e-könyv formátumban (ha még nem olvastad, pótolhatod innen letöltve). Könyves fronton is nagyon sok izgalmas, valóban eseményszerű megjelenés történt, ezeknek egy részét már számos partnerünknél, blogokon vagy éppenséggel a Facebookon futó villámajánlóinkból is olvashattátok. Én itt most csak egy örömteli pillanatot említenék: oly sok szenvedés után végre megjelent China Miéville Bas-Lag trilógiájának zárókötete, s ezzel végre lezárulhat a kultikus regénysorozat hazai kiadásának már-már tragikomédiába forduló kálváriája (a szerző több könyvének kiadói eltékozlása persze továbbra sem ért véget, de kíváncsian várjuk, hol bukkanak fel további könyvei). Ja, és megjelent magyarul az egyik legizgalmasabb noir képregény, a Blacksad. Szerintem nem is lehet több kérdés... Na, de lássuk mi volt könyves fronton a kollégáknál.

Az All Hallow's Read kezdeményezés lényege, hogy Mindenszentek előestéjén egy ijesztő történetet, könyvet adsz az ismerőseidnek. Idén első alkalommal mi is csatlakozunk ehhez a kezdeményezéshez. Fekete I. Alfonz hamarosan megjelenő kötetéből nyújt át az olvasóknak egy rémtörténetet ebből az alkalomból. Fogadjátok borzongással Alfonz történetét.

A torzsatitán

Az utcára néző szoba nyugati oldalában egy hatalmas állóóra tornyosul. Egyik, az ajtóból nem észrevehető deszkájába számolatlan korábbi generáció róhatta bele hegyes tárgyakkal suta, a nevelői szigor határozott fellépése miatt, soha be nem fejezett kézjegyét, így a további nyomok már csak a fiatal írnokok fejébe vésődhettek bele. Ajtajának üvegét nem régen cserélték, tökéletesen be lehet látni a szerkezet hasába, ahogy ez a fémszerű nyelőcső aláereszkedve hosszan lenyúlik és a perisztaltikának köszönhetően jobbra-balra mozog, halkan nekikoccan az üregessé száradt faszerkezetnek, majd mintegy hátat fordítva korábbi útvonalának, új lendületet vesz. Ez a lógó fémnyelv folyamatosan nyalja az óratok talapzatát, a lassan terjedő fehér folt szinte teljesen bekebelezi a vízszintes fadarabot. Belépés után válik szembetűnővé a figyelmes szemlélőnek az egész tárgy barnaságában a fenyegető ridegség és a haladás melletti tántoríthatatlan elköteleződés. Később látható csak az óra faszerkezetének másik oldala, amely fényesebb, pulzál, szinte gyűjti magába a fényt. Ez az aithéri csillogás a gyakran alvilági sötétségbe burkolózó közlekedő folyosó ajtó előtti szakaszát is derengésbe vonja.

Tisztátalan.

Ez az első szó, ami a regényről az eszembe jut. Nick Cutter A Falka (The Troop) című könyve 2014-ben jelent meg, ezt követte egy évvel később a Mélység (The Deep) című regénye. Az Agave Kiadó fordított sorrendben jelentette meg magyar nyelven a köteteket, valószínűleg az erősebbnek érzett Mélységgel akarta bevezetni a magyar olvasókat Cutter világába, ami a két szöveg ismeretében szerintem jó döntés volt. A Mélység – a néha fárasztóan sok gore elem ellenére – nagyszerű és arányos regény, friss levegőt visz a horror gyakran áporodott légkörű zsánerbe (a kötetről írott kritikám itt olvasható). A Falka érzésem szerint nem sikerült ennyire kiegyensúlyozottan.

Tim Riggs egy kanadai kisváros orvosa, egyben cserkészparancsnok, aki minden évben elviszi cserkészeit – a Falkát – a Falstaff-szigetre. A túlélési ismeretek elsajátítása mellett az itt töltött három nap a cserkészeknek és Riggsnek is valódi kikapcsolódás. Úgy tűnik ebben az évben se lesz ez máshogy, és Riggs kiköltözik az öt cserkészt számláló rajjal a vadonba. Ám már az első éjszaka találkoznak a végzetükkel, aki egy természetellenesen sovány és nyugtalanítóan éhes férfi képében érkezik kis faházukhoz. Még ezen az éjszakán kezdetét veszi a Falka kálváriája, melynek során a legelképesztőbb borzalmakon mennek keresztül a gyerekek, miközben egymással és magukkal is meg kell küzdeniük.

Valahányszor megjelenik akár angolul, akár magyarul a brit irodalom egyik nagy határátlépőjének valamilyen munkája, azonnal számolgatni kezdem a pénzemet, és azt figyelem, hogy a Pan Books által gondozott, általam gyűjtött kiadás mikor fog forgalomba kerülni.

Három éve, barátom közvetett biztatására ismerkedtem meg China Miéville-lel és a Perdido pályaudvar, végállomással. Azóta pedig kisebb-nagyobb kihagyással folyamatosan olvasom regényeit, novelláit. Leginkább ezt az oldalát ismerem és követem, mert nemcsak író, hanem marxista irodalomkritikus is. Semmi sem kerüli el a figyelmét, legyen az politikai, művészeti vagy gazdasági esemény, Miéville a nemzetközi kapcsolatok doktoraként igyekszik mindent összefüggéseiben vizsgálni.

A Vastanács az Új-Crobuzon trilógia részeként és az ehhez kapcsolódó, Looking for Jake novelláskötetben olvasható “Jack” elbeszéléssel együttesen öleli fel az író Bas-Lag nevű világát, ugyanakkor ez az utolsó regénye ebben a környezetben. A könyvek olvashatóak sorozatként, de nincsenek visszatérő szereplők, sem folytatások, vagyis inkább a térkoncepció szempontjából összefüggőek. Miéville a Perdidoval invitálta be olvasóit ebbe a “new weird” stílusjegyeket felvonultató világba, ahol a horror, a science fiction és az urban fantasy egyszerre van jelen, kiegészítik és felerősítik egymást. Ez a kavalkád a narratívában úgy jelenik meg, hogy a technológiai fejlettség kéz a kézben jár a mágia teljesen eltérő tőről fakadó formáival, az idegen, nem humanoid fajokkal és a hihetetlenül változatos városi környezettel. Míg az első részben az író Új-Crobuzon városát állította középpontba, addig a második regény, az Armada a tengeri élet és a kalózkodás témáját írja újra sajátosan miéville-i szemszögből. A harmadik kötetben, a Vastanácsban a vasút lesz a szöveg meghatározó motívuma.

Benedek Szabolcs új munkája sci-fi-, krimi- és horrorelemeket sem nélkülöző alternatív történelmi regény, amelyben az első világháború előestéjén különös dolgok történnek a hajdanában a Szent Korona legszebb gyémántjaként emlegetett városban. Politika, intrika, terror, szerelem, erotika és cápák a száz évvel ezelőtti Fiumében.

Szövegrészlet:

Erzsébet magától tanult meg úszni. Technikája láttán föltehetően nem csak az olimpiáról zárták volna ki, hanem minden, szakmája iránt elhivatott edző ordítva fogta volna a fejét. Esetleg elszaladtak volna messzire, hogy még véletlenül se kelljen evvel a borzadállyal szembesülniük. A tengerészeti akadémia tanárai pedig ezt mutogatták volna a kadétoknak elrettentő példa gyanánt.

2016 különösen jó év a hazai Lovecraft rajongóknak, hiszen nem csupán egy, hanem mindjárt két fanzin indult el kis időkülönbséggel a témában. A Magyar Lovecraft Portál által kiadott Azilum és a The Black Aether (szintén) lovecrafti weboldal által kiadott Black Aether – A szokatlan és hátborzongató történetek magazinja.

Kis kitérővel kell, hogy kezdjem.

Nagyjából húsz évvel ezelőtt találkoztam először Lovecraft irodalmi munkásságával és azóta is rendszeresen vissza-visszatérek a szövegeihez. Amikor az Azilumot a kezembe vettem, valamifajta nosztalgikus izgalom kerített hatalmába. Húsz éve nagyon örültem minden apró hírnek, cikknek, megjelenésnek, ami Lovecraft szövegeihez kapcsolódott, hiszen nagyon máshogyan hatottak rám HPL szövegei, mint ahogyan azt más rémtörténetektől megszoktam. Jópár barátom hasonlóképp volt ezzel és sűrűn beszélgettünk a novellákról, amelyeket épp olvastunk. Sokat adtunk volna egy ilyen-olyan időközönként megjelenő fanzinért, nemhogy kettőért. Ma, amikor az online jelenlétünk annyira kiterjedt, hogy ha nem vagyunk felcsatlakozva 24 órában az jobbára tudatos döntés eredménye, nem pedig a technikai korlátoké, rengeteg tartalom érhető el Lovecrafttal kapcsolatban (is), ez a két megjelenés mégis képes volt izgatottá tenni. Húsz év telt el és közben a Lovecraft-életműhöz való viszonyom is megváltozott. Van pár nagy kedvencem az írásai között, mások újraolvasására pedig semmi szín alatt nem fecsérelném az időt. Látom a nehezen tagadható korlátait a prózájának, miközben csodálom azt a sajátos atmoszférát és gazdag mitológiát, amelyet teremtett. Röviden: nem vagyok fanatikus rajongó. Mégis nagyon megörültem a megjelenéseknek, olyannyira, hogy mindkét magazint azon melegében megvettem.