Középfölde – Új-Zélandon innen (Wayne G. Hammond, Christina Scull – A hobbit művészete)
A 21. század mainstream fantasyjét már nehezen tudnánk elképzelni vizualitás nélkül. Ha egy regény megtalálja a maga közönségét, hamarosan megjelennek a neten az első fanartok és képmontázsok; ha pedig nemcsak az átlagolvasót nyűgözi le a történet világa, akkor akár játék, sorozat vagy film is készülhet belőle. Ma már a zsáner klasszikusai is sok esetben előbb jutnak el a közönséghez vizuális, mint verbális formában. Magyarországon, úgy gondolom, ez fokozottan érvényes, hiszen a fantasy széleskörű olvasottsága nagyban köszönhető a 2000-es évek elején mozikba kerülő Peter Jackson-féle A Gyűrűk Ura trilógiának, és azok számára, akiknek akkor nem volt lehetősége vagy türelme átrágniuk magukat a három vaskos köteten, Középfölde látképe örökre összeolvadt Új-Zéland tájaival (meg persze kicsit azoknak is, akik olvasták a könyveket). Ha egy picit hátralépünk, akkor persze a filmek látványvilága mögött is ott találjuk Alan Lee és John Howe kiváló illusztrációit, hogy csak azokat a művészeket említsem, akik Jackson stábjának munkáját is segítették. Ha még tovább megyünk, eljutunk azokhoz a rajzokhoz és akvarellekhez, amelyeket maga Tolkien készített. A hobbit művészete című kötet ennek a vizuális időutazásnak a legtávolabbi pontjáig kalauzolja olvasóját: sorra veszi A hobbithoz készült illusztrációk feltételezett történetét a legelnagyoltabb, de a későbbi elképzeléseket már jól sejtető vázlatokig, amelyek a professzor íróasztalában lapultak. Az album korábban már megjelent magyarul az Európa gondozásában, most viszont a Magvető újrakiadásában vehetjük kézbe. (A Magvető logója egyébként gyönyörűen belesimul a borítóképbe – mindig is azt gondoltam, hogy a quenya írás mellékjeles betűire emlékeztet; ez a közeg csak még jobban kiemeli a hasonlóságot.)