A napos oldal sötétebbik fele (Nic Pizzolatto - Galveston)
Nic Pizzolatto első regénye a Galveston, ami 2010-ben jelent meg, közvetlenül azelőtt, hogy a szerző elhatározta volna, hogy Kaliforniában folytatja életét forgatókönyvíróként. A True Detective sikerét figyelembe véve, könnyen elképzelhető, hogy a tucatnyinál alig több novellát jegyző szerző tollából jó ideig nem születik semmi, irodalmi formátumban legalábbis. A Galveston éppen ezért már önmagában is rendkívül érdekes szöveg, hiszen könnyen elképzelhető, hogy a karrierváltást követően a saját hangjára és közönségére rátaláló szerző egyetlen könyvével lehet dolgunk. A magyar megjelenés sajátossága pedig, hogy elkerülhetetlenül a True Detective felől próbálja feldolgozni az olvasó, amire a kiadó szándékosan rá is erősít. Pedig azon túl, hogy felfedezhetők hasonlóságok a szöveg és az HBO sorozat között (ami a nyilvánvaló átfedéseket leszámítva, legfőképp a szerzői attitűd erős jelenlétének köszönhető) a Galveston egy teljesen különálló világ és történet.