hard-boiled krimi

Sepsi László regényének megjelenését azóta várom, mióta a 2014-es JAK-táborban először hallottam róla – persze akkor még meglehetősen kevés információm volt a kötet koncepciójáról. Idén végre megjelent a regény a Dunajcsik Mátyás Lehetőség keretein belül, a Libri Kiadó gondozásában.

A kritikákat követve úgy tűnik, hogy a Pinky kapcsán központi kérdéssé vált a szöveg műfaji besorolása. Mivel ezt az elérhető kritikák alaposan körbejárták, itt csupán annyit jegyeznék meg, hogy Sepsi László regénye a hard-boiled krimi és az urban fantasy keresztezése. Első olvasásra talán különös párosításnak tűnhet, de az első fejezet mindenféle erőlködés nélkül meggyőzi az olvasót arról, hogy nagyon is észszerű döntés volt e két, önmagában is speciális műfaj vegyítése.

A város, ahol a történet legnagyobb hányada játszódik,  kicsit Budapestre, kicsit valamelyik amerikai nagyvárosra emlékeztet, de a nevét soha nem tudjuk meg. A Tanács felel azért, hogy az emberi lakosok és a különleges életformák között (pl. a tündérek és a vámpírok) a lehető legkisebb legyen a feszültség. Ezt az állapotot persze egyáltalán nem könnyű fenntartani. A történet kezdetén a Tanács hanyatlása már szembetűnő, a városban működő politikai erők igyekeznek végleg megfojtani. Ám nem a politikai súlyvesztés jelenti a Tanács legnagyobb problémáját: valaki vagy valakik ugyanis vadásznak az intézmény tagjaira és egyesével gyilkolják meg őket.

A történet főszereplője és narrátora, Jynx – a hard-boiled krimik jellegzetes, megkeseredett és fásult figurája – igyekszik kideríteni, hogy milyen erők állhatnak a gyilkosságok hátterében. Wendy, a kis tündér barátnője segít neki a nyomozás folyamán. Wendy voltaképpen Jynx jobbik énje, aki igyekszik akkor is észszerű mederben tartani a dolgokat, amikor Jynx-et elragadják a múltjával kapcsolatban érzett negatív érzelmek. Ők akkor találkoztak először egymással, amikor Wendy a városba érkezett. A lány a testvéreit kereste, akiknek rejtélyes módon nyomuk veszett és Jynx-et bérelte fel, hogy megtalálja őket. A nyomozás nem hozott sikert, ám a páros között különös kapcsolat és vonzalom alakult ki, amely a fizikai különbségek miatt sem lehet több mint plátói. A regény egyik nagy erénye a furcsa páros viszonyának ábrázolása, a ki nem mondott érzelmek és gondolatok, a felszínre nem engedett problémák finom sejtetése. Sokszor izgalmasabbak ezek a jellemrajz-betétek, mint a történet fősodra, ráadásul a regény atmoszférájának létrehozásában is jelentős a szerepük, hiszen hatékonyan tartják fent a feszültséget. Mindemellett kiválóan tanúskodnak a szerző pszichologizáló hajlamáról és a karakterépítéshez szükséges érzékenységéről.

João Tordo (1975) Lisszabonban született, Londonban és New Yorkban tanult. 2004 óta csaknem évi rendszerességgel jelennek meg könyvei. 2009-ben As Três Vidas (Három élet) című művéért Saramago-díjat kapott. Műveit franciára, szerbre, olaszra, horvátra és magyarra fordították.  A portugálul 2007-ben megjelent Memory Hotel a második regénye; Magyarországon ezzel a kötettel debütál.

A Memory Hotel november 19-én jelent meg a FISZ és a Jelenkor közös, Horizontok névre hallgató sorozatának második köteteként, Urbán Bálint fordításában. A kiadó engedélyével az alábbiakban részletet közlünk a kötetből.

Tartalom:

A hard boiled krimi és a noir jegyeit is magán viselő regény egy New Yorkba szakadt európai ösztöndíjas rendhagyó nyomozásának története, aki egy tragédia következtében az egyetemi környezetből kiszakadva kénytelen alámerülni az amerikai nagyváros legsötétebb bugyraiba, és egy rejtélyesen eltűnt portugál fadoénekes nyomába eredni. A botcsinálta nyomozó útja lepattant bárokon, harlemi drogbárók tanyáin és milliomos orosz műgyűjtők Ötödik sugárúti palotáin keresztül vezet az ezerszínű, mindent befogadó, de mindent elnyelő Nagy Almában, ahol az emlékezés mindig hiánnyal és fájdalommal párosul, és ahol néha az el nem követett bűnök sem évülnek el. A kontinenseken és évtizedeken átívelő történethez a bakelitlemezek sercegése, a jazz, a fado adják a háttérzajt.

Szövegrészlet:

Az első estém az étteremben egy rémálom volt. A délután nagy részét ivással töltöttem, hogy megnyugtassam az idegeimet, és amikor bizonytalan, darabos mozgással megérkeztem, mindenre fel voltam készülve, csak arra nem, hogy nyolc órát töltsek egy szűk konyhában, amelyet a sütő rettenetes melege, a forró tányérok, a rendeléseket kiáltozó pincérek és az egymás között spanyolul és kantoniul ordibáló szakácsok, ideges és erőszakos, csatakosra izzadt emberek pokollá változtattak. A konyhai hierarchia legalján helyezkedtem el – én voltam a mosogató. Ötpercenként egy nagy vödör piszkos tányért tettek elém egy kádba. Először forró vízzel kellett átöblítenem mindent, hogy lejöjjön az első réteg zsír, egy hatalmas mozgatható csap segítségével, melyből erősen jött a vízsugár. Majd egy szivaccsal, ami akkora volt, mint a fejem, egyenként át kellett törölgetnem a tányérokat, az evőeszközöket és minden konyhai felszerelést, ami csak elém került: wokserpenyőket, zsíros edényeket, hatalmas, élezett késeket, több száz kanalat. Egy este leforgása alatt ugyanaz az edény akár hússzor vagy harmincszor is megfordulhatott a kezem alatt.

Egy elképzelt flashback-poénjairól ismert amerikai rajzfilmsorozatban egyszer úgy jelenítették meg Stephen Kinget, mint akinek már nincsenek új ötletei: szemben ült a kiadójával és rövid gondolkozás után, gyorsan körültekintve kézbe fogta az asztali kislámpát és ad hoc vázolta fel következő könyvét, melynek középpontjában – egy félelmetes lámpaszörny állna! Hogy Amerika még így is büszke a horror királyra az jelezte, hogy a kiadó csak annyit kérdezett, fáradtan, „mikorra lesz kész a mű, Stephen?”

King legújabban magyarra fordított könyve, a Mr. Mercedes olyan, mint a mesebeli lány: hoz is, meg nem is. A kiadó újsütetű hagyományt követett, amikor kemény kötésben dobta piacra a szokásosan a ponyvába (értsd: puhakötésbe) száműzött Kinget, de ezzel az olvasást is irányítja: a kemény kötéssel komolyságot sugall – mintha eleddig nem arról szóltak volna a viták King kapcsán az irodalmi tudorok között, hogy ugyan magas vagy populáris irodalom-e, amit csinál? Erre itt egy keménykötéséhez képest súlytalan szöveg. Így nem lehet kánont csinálni…