Gillian Flynn

Az Olvassuk a Zsiványokat című cikksorozatunkban a Fumax Kiadó jóvoltából magyarul is olvasható Zsiványok (szerk.: George R. R. Martin & Gardner Dozois) című antológia írásait fogjuk bemutatni. Mivel a kiadvány a szó minden értelmében óriási, úgy gondoltuk, hogy minden benne lévő írást bemutatunk nektek egy-egy rövid kritikában, ahelyett, hogy egyetlen - óhatatlanul is felületes és leegyszerűsítő - recenziót közölnénk a kötetről. Az antológiáról ketten írunk és minden héten két írást mutatunk be nektek: az egyiket hétfőn (stv), a másikat szerdán (Fekete I. Alfonz).

Mivel foglalkozol? (Fordította: Bozai Ágota)

"A három szomszédos államban három évig nem akadt nálam jobb kézimunkázó. A lényeg, hogy ne agyaljuk túl a dolgot." (53. o.)

Gillian Flynn Holtodiglan című regényéről már olvashattatok nálunk és megnézhettétek a belőle készült filmet is. A Zsiványok antológiában a Mi a foglalkozásod? című novelláját olvashatjuk, mely a kötetben a harmadik helyet foglalja el, ezzel igen magasra téve a lécet már rögtön a gyűjtemény elején.

Csavaros és pimasz novella ez. Több “zsivánnyal” is találkozunk benne, és egyáltalán nem biztos, hogy női narrátorunk a legfondorlatosabb közöttük, holott kezdetben minden jel erre mutat. Hogy mi a főhősünk foglalkozása? Saját szavaival élve: kézimunkázik. Vagy legalábbis kézimunkázott, amíg a kéztőalagút szindróma lehetetlenné nem tette, hogy elégedett mosolyt varázsoljon kuncsaftjai arcára. Ezért kénytelen volt más profilt választani magának a szolgáltató iparban, így lett tenyérjós. Elég könnyen olvas az emberekben, főleg azokban az elkeseredett típusokban, akik házassági problémáikkal fordulnak hozzá. Megnyugtatja őket. Perspektívát kínál nekik. Azt mondja, amit hallani akarnak. És persze jókora összeget számláz ki.

Az Amerikában rendkívül sikeres írónő első magyar nyelven megjelent regénye, a Holtodiglan, az egyik legjobban várt könyv volt 2013 tavaszán, a krimi és a thriller kedvelői számára. Flynn mindkét műfajban kipróbálta magát és csak az eredeti nyelvű szöveget olvasók tudhatták (vagy helyesebben vélhették tudni), hogy a Holtodiglan pontosan melyikbe tartozik. Hogy az olvasók a nagyobb csalódásokat elkerüljék szeretném leszögezni, hogy nem egy határozott műfajú szöveggel van dolgunk. A műfaji keveredés alaptermészete a regénynek. A fent említett műfajokon kívül a szöveg bővelkedik a dráma a feketehumor és a romkom elemeiben is, ami összességében egy egész szép kompozícióvá emeli a regényt. A sokszor összeférceltnek tetsző történet ráadásul sorra rácáfol a műfaji elemekből levont következtetésekre, ami meglehetősen ügyes húzás, mégis megvan az a hátulütője, hogy nehezen emészthetővé teszi az amúgy populárisnak szánt szöveget. Ha mégis meg kellene határozni a szöveg műfaját, a bűnügyi krimit jelölném meg, még akkor is, ha épp a bűnügy az ami végig meghatározhatatlan és folyamatosan változó, mert azért thrillernek meglehetősen soványka volna, a drámai oldal pedig nem kap kellő hangsúlyt, egészen a lezárásig.

Bár a hazai közönség még nem olvashatta sem a 2007-ben megjelent Sharp objects-et, sem az azt követő misztikus regényt, a Dark places-t, Stephen King ajnározó szavai és a tengeren túli kritika pozitív fogadtatása miatt érthető volt a hazai közönség magas fokú érdeklődése. Én is nagy reményekkel vártam az amúgy indokolatlanul hosszú regényt, bízva, hogy valami nagyon eredeti módon amerikait kapok tőle. Leküzdöttem viszolygásomat a borzalmas címfordítás és a borítókép iránt és nekikezdtem a nagyjából három részre tagolódó regénynek. Gyorsan közbevetném, hogy aki nem szeretné az első percben lelőni a szöveg összes csattanóját, az még véletlenül se lapozza fel a lapszéleken jól kivehető fejezetcímeket, mert többé kevésbé mindent elárulnak (ezúton gratulálok a kiadónak és Sartre-nak amiért Az undor narrációs technikájának szelleme még mindig kísért).