gender

Vannak könyvek, amelyek a megjelenés előtt rengeteg műfaji, tematikus címkét kapnak. Ezek vagy segítenek abban, hogy az olvasók könnyebben felfedezzék a terméket a piacon, vagy félrevezetik a közönséget. Az utóbbi kétélű fegyver: okozhat csalódást és meglepetést. Tamsyn Muir első, eredetileg 2019-ben megjelent regénye, a Gideon, a Kilencedik talán kevésbé találkozik azokkal a címkékkel, amelyek pozícionáljak a piacon. LMBTQ? Részben, bár a téma kedvelőinek csalódást fog okozni. Sci-fi? A történet környezete, díszlete igen, viszont a cselekményt tekintve nem. Ami valóban érvényesül a címkék közül, az a fantasy és a nekromanták. Muir regénye olyan, akár a főhőse. Ahogyan a koponyasmink alatt és az eljátszott rítusok marketingje ellenére Gideon közel sem egy rideg vagy szektás személyiség, úgy a regény sem igazán tekinthető sci-finek vagy LMBTQ-nak.

A regényben kilenc Ház van, Gideon pedig annak a Kilencediknek a tagja, amely sokkal elzártabb, konzervatívabb és hagyománytisztelőbb a vallásából adódóan. A Házak különböző erősségekkel, eltérő nekromantaképességekkel rendelkeznek – a Kilencedik nekromantája, Harrowhark Nonagesimus apró csontokból tud csontvázakat növeszteni. A sztori a Kilencedik Ház bolygóján indul, megismerjük a két főszereplőt és a versengő, viszálykodó kapcsolatukat. A regény fokozatosan vezet be a Ház hierarchiájának és a nekromanta pozíció megismerésébe. Ez a bonyodalom kibontakozásával válik hasznossá, hiszen hirtelen nem egy, hanem hét további, hasonló felépítésű Házzal találkozhat az olvasó. Mindből két-két szereplőt ismerhetünk meg: egy nekromantát és a lovagját. A Kilencediknél ez Harrow és Gideon, Az Első, de esetükben a két szereplő dominanciája nem érvényesül, hiszen ez a Császár Háza, ami a többi fölött áll. 

A cselekmény lényegében a körül forog, hogy a Házak egy új, a Császár elitjeit jelképező Lyctor pozíciót szeretnének elnyerni, amelyért bizony meg kell dolgozniuk. A versengés során néhányan az életüket vesztik, ami elindít egy krimire emlékeztető szálat. Bár a nyomozásnak is van szerepe a történetben, de inkább a versenyszellem hajtja a szereplőket, nem pedig az elkövető megtalálása. A műfaj kódjainak beemelése is mutatja, hogy Muir játszik a különböző zsánerekkel és trendi témákkal. Viszont ahelyett, hogy kategóriákba sorolnánk, miszerint ez a kötet krimi, sci-fi, LMBTQ vagy fantasy tizen-, huszonéves szereplőkkel – ami a YA- vagy NA-hagyományt felidézheti – inkább hibrid, szinkretikus műként érdemes tekinteni rá, ahol különböző műfajok motívumai érvényesülnek.

Mindig is imádtam, amikor egy fantasy világban, ahol alapvetően olyan dolgok történnek, amikre nincsen tudományos törvényekkel adható magyarázat, egy-egy szereplő mégis a fejébe veszi, hogy biztosan vannak tudományos magyarázatok. Ezért imádtam Isaac Dan der Grimnebulint, China Miéville Perdido pályaudvar, végállomás című regényének főszereplőjét, és ezért figyeltem érdeklődéssel Vazilt, Moskát Anita új regényének egyik főhősét. De nem ezért lesz a Horgonyhely az utóbbi évek legjobb és legfontosabb magyar fantasztikus regénye.

A könyv alappremisszája már magában hordozza azt, hogy egy több rétegű regényről beszéljünk. Ebben a világban – ami egyébként földrajzilag és neveiben Skandináviára hasonlít – az emberek születési helyükhöz kötöttek, onnan kb. 2000 lépésnyire távolodhatnak el. Ha ezt túllépik, fájdalmak, belső vérzés és ájulás következik be. Azonban egyvalakik szabadon mozoghatnak: ezek a terhes nők. Erre már csak azért is szükség van, hogy ne váljon minden emberi település beltenyészetté, de emellett a terhes nők ebben a világban minden olyan munkát elvégeznek, ami megköveteli a horgonyhelyük elhagyását, legyen az a favágás, a kereskedelem, vagy éppen bírói feladatok ellátása. Itt a férfiak másodlagos lények, akik fölött feleségeik, anyjuk, lánytestvéreik uralkodnak. A helyhez kötöttség alól egy férfi csak akkor nyerhet látszatszabadságot, ha hajón születik – a vízen hajójával bárhová mehet, de a szárazon őt is visszahúzza horgonyhelye.

2015. április 16-án, csütörtökön ismét POPJAK az RS9 színházban (Budapest, Rumbach Sebestyén utca 9.) 19 órától. Ezúttal a gender és a fantasztikus irodalom viszonya lesz a téma.

Beszélgetnek: Kleinheincz Csilla (író, szerkesztő, GABO Kiadó), Takács Gábor (kritikus, Próza Nostra)

Moderál: Sepsi László

Facebook event

Belépő: 300 HUF

Nem könnyű egy olyan könyvnek, ami úgy érkezik a magyar olvasókhoz, mint a „tavalyi év legzajosabb sikere”. Márpedig Ann Leckie első kötete, a Mellékes igazság (Ancillary Justice) ilyen, hiszen szinte az összes rangos SF díjat elnyerte, hatalmas kritikai- és közönségsiker követte, és sokan a gender kérdés új és egyedi megjelenítőjét látták benne. A nők (szereplők és írók) és a gender kérdése nem csak a hazai közéletben, de a kortárs SF-ben is pezsgő téma. Hogy mégis, milyen könyv a Mellékes igazság? Egy nagyon jó regény, amiben nem feltétlenül azon van a hangsúly, amit leghangosabban emlegetnek, és ha nem is érdemelt meg ennyi díjat, de mindenképpen rászolgált jó párra azok közül, amit elnyert (különösen az elmúlt évek SF díjazottjait tekintetbe véve).

Egy jelentéktelen, fagyos bolygón egy magányos idegen keres valakit. Breq a kívülállók számára csak egy radchai, a hatalmas, félig lenézett, félig rettegett csillagbirodalom polgára, akit mindenki igyekszik átverni, hisz még a bőre alatt is pénz van. A valóság azonban egészen más: Breq nem hogy nem radchai, de nem is ember. Ő egy mellékes, Toren Igazsága, egy hatalmas mesterséges intelligenciával rendelkező csatahajó függeléke, egy „hullakatona”. Az ilyen mellékeseket hadifoglyokból hozzák létre, kitörölve a személyiségüket, és a különféle implantok segítségével a hajó személyiségének részévé teszik az adott testet, ami összeköttetésben áll a hajóval, gyakorlatilag annak egy kiterjesztésévé válik. Két évtizeddel ezelőtt azonban történt valami, és Toren Igazságából csupán egyetlen mellékes maradt, minden emléke és a személyisége egy hús-vér testbe záródott, a túlélő pedig bosszút esküdött. Azonban a bosszút végrehajtani nem egyszerű, már csak azért sem, mert a célpont a Radch Birodalom uralkodója, Anaander Mianaai, aki maga is megosztotta tudatát több ezer klónja között, így gyakorlatilag lehetetlen elpusztítani.