Olvassuk a Zsiványokat 4. - Matthew Hughes: A hét áldás fogadója
Az Olvassuk a Zsiványokat című cikksorozatunkban a Fumax Kiadó jóvoltából magyarul is olvasható Zsiványok (szerk.: George R. R. Martin & Gardner Dozois) című antológia írásait fogjuk bemutatni. Mivel a kiadvány a szó minden értelmében óriási, úgy gondoltuk, hogy minden benne lévő írást bemutatunk nektek egy-egy rövid kritikában, ahelyett, hogy egyetlen - óhatatlanul is felületes és leegyszerűsítő - recenziót közölnénk a kötetről. Az antológiáról ketten írunk és minden héten két írást mutatunk be nektek: az egyiket hétfőn (stv), a másikat szerdán (Fekete I. Alfonz).
A Hét Áldás Fogadója (Fordította: Galamb Zoltán)
„Raffalon kivette a szobrot, hogy alaposabban megvizsgálhassa.” (89. o.)
Amikor fogyasztói társadalmunk arra igyekszik felhívni figyelmünket, hogy keressük minduntalan a csavarokat és olvassuk el az apróbetűs részt is, ha pedig nem tesszük, akkor pórul járunk, úgy mindezek hiánya viszont csalódottságot eredményezhet. Ehhez az irodalom is hozzátartozik, vagyis megvannak az ilyen hajtásai, ahol keressük, várjuk, sőt elvárjuk a meglepetést. S ha az elmarad, akkor hajlamosak vagyunk az adott szöveget negatívan értékelni.
Úgy gondolom, Matthew Hughes A hét áldás fogadója című szövegének hasonló előítéletekkel kell megküzdenie az olvasás során, kiváltképpen, ha sorban halad az olvasó az antológiában. A történetben Raffalon, a tolvaj egy messziről szemlélt rajtaütés után, magához vesz egy szelencét, amiben egy istenség lakik. Ez az istenség arra kéri őt, szabadítsa ki a most foglyul ejtett szolgáját az emberevők hálójából. Raffalon némi tépelődés után engedelmeskedik. Továbbiakban a főhős találkozik egy lánnyal és egy férfival, akik ideig-óráig társául szegődnek.