Galaktika

A Próza Nostra november 30-án harmadik alkalommal rendezi meg a zsánerirodalommal foglalkozó 'Világok Találkozása (ViTa)' c. egész napos rendezvényét a Bem Moziban. A kerekasztal-beszélgetéseken ezúttal is írókkal, szerkesztőkkel, fordítókkal, kutatókkal és kritikusokkal vitatjuk meg a zsánerirodalom aktuális kérdéseit. Idén a következő témákkal készülünk: a szerepjátékok reneszánsza, az afrofuturizmus irodalma, testábrázolásoka fantasztikumban, Kuczka Péter munkássága, továbbá bemutatjuk Margaret Atwood magyarul most megjelenő Booker-díjas regényét, a Testamentumokat. Az esemény a szakma képviselőinek járó Hexa-díj átadásával és filmvetítéssel zárul.

Program

Megnyitó (10.15–10.30)

RPG-n innen és túl – A szerepjátékról (11.30–13.00)

Úgy tűnik, a szerepjáték reneszánszát éli úgy itthon mint külföldön. Klubok alakulnak, találkozókat és táborokat szerveznek az RPG szerelmesei, számos kiadvány jelenik meg minden hónapban, melyek már nem is csupán a játékrendszerre, vagy a lejátszható kalandokra fókuszálnak, de magára a jelenségre reflektálnak. Az asztali szerepjátékok múltját, jelenét és jövőjét járjuk körül a beszélgetésben.

Résztvevők: Pozsár Anett (kritikus, PN), Dinnyés Gergely (kritikus, youtuber), Kornya Zsolt (író). Moderál: Szabó István Zoltán (Steve) (PN)

A rövidprózák ablakok máshová. Kezdő- és befejező mondatuk keretei között feltárul saját, zárt világuk, ugyanakkor kíváncsivá is tudják tenni olvasóikat, hogy vajon mi lapulhat a szöveg cselekményén kívül, amit onnan nézve már nem láthatunk. Egyszerre nyújthatnak tehát megelégedettséget és ébreszthetnek vágyat még több iránt.

A magyar zsánerirodalom piaca hasonlóan működik, mint a fősodor, vagyis az apránként felhalmozódó rövidprózák kisebb súllyal esnek számításba, amikor egy-egy író munkásságát megítélik. Örömteli, hogy hébe-hóba jelennek meg a szerzőktől regény hosszúságúnál kisebb terjedelmű szövegek, de ennek ellenére az olvasóközönséget mégis a háromszáz oldal feletti teljesítmény tudja igazán lázba hozni. A jelenség okai és miértjei temérdek oldalról megközelíthetőek, akár kronologikus bontásban, gender szempontjából vagy korosztályonként. E bevezető azonban megmarad abban a keretben, amely igyekszik számba venni, milyen lehetőségek állnak az olvasók előtt, ha be szeretnének kukkantani a kortárs műfaji rövidpróza piacra.

Elkerülhetetlen, hogy pontosabban meghatározzam, mit is értek e forma alatt. Bizonyos jegyek egyáltalán nem jelentek meg ebben a közegben, míg a fősodorban ideig-óráig működtek, kis túlzással, egészen napjainkig. Elsősorban a 19. és a 20. század újságírásában megjelent szabályszerűségekre gondolok, mint a tárca, a kroki, a glossza, a jegyzet vagy éppen a kommentár. Ezek a formátumok már csak azért sem bukkanhattak fel a zsánerben, mert jobbára mindennapi reflexiókként működtek, amikor még a nyomtatott sajtó egyeduralkodó volt a hírközlésben. Noha kétségtelenül érdekfeszítő lenne manapság is olvasni egy-egy ilyet, a jelenlegi irodalmi (ideértve a fősodort is) gyakorlat ilyen vagy olyan okból, kiszűrte vagy esetleges ellehetetlenítette ezeket. Tehát marad a novella és a kisregény mint forma.

A finn Emmi Itäranta első regénye, a Philip K. Dick- és Arthur C. Clarke-díjra jelölt A teamesternő könyve első látásra az ún. young adult (YA) irodalom kategóriájába esik, saját véleményem szerint azonban ez még sincs így. Fontosnak tartom ezt tisztázni, mert biztos vagyok benne, hogy sokakat ez a címke is visszatart a kötet olvasásától, holott egy remek élménytől fosztják meg magukat ezzel.

A young adult irodalom (és a belőlük kisarjadó filmek) fellendülése az utóbbi évtized talán legfontosabb kulturális eseménye, különösen ami a fantasztikumot illeti. Az éhezők viadala-sorozat diadalútját más SF/F regények szegélyezik, amelyek mind magukénak vallják a YA megjelölést. Magának a kategóriának azonban nincs egy mindenki számára letisztult jelentése (különösen, ha leválasztjuk az ifjúsági regény fogalmáról, ami csak tovább bonyolítja a helyzetet). A YA sokak számára egyet jelent a rosszul megírt történetekkel, csöpögős tini-romantikával és tini-rivalizálással. Vagy attól lesz YA egy regény, hogy fiatal a főhőse? Csak a fiataloknak szólhat egy könyv, amiben fiatal a főszereplő? Mint mindenkinek, nekem is van egy elképzelésem a young adulttal kapcsolatban, de ez nem minőségi alapú ítélet – legalább is remélem, nem bujkált rejtett értékítélet a szavaim mögött. Számomra attól lesz egy regény YA, hogy a fiatal főhős számára a világban sokkal fontosabbak a személyes konfliktusok – szerelem, család, csoportdinamika –, szemben az őt körülvevő világ problémáival. Lehetséges, hogy a főszereplő kiemelkedő szerepet játszik az egész fiktív világot meghatározó eseményekben, de mindeközben szinte ugyanannyit – vagy akár többet is –, foglalkozik az író a szereplője magánéletével. Értsd: a világvége alatt is jut ideje a szerzőnek egy szerelmi háromszögre és arra, hogy figurái ezzel foglalkozzanak. Ez sajnos sokszor – de nem mindig – azt vonja maga után, hogy a háttérvilág, a sci-fi/fantasy ötlet vagy a cselekmény kidolgozatlan maradnak.

Ebből a szempontból A teamesternő könyve nem YA. Bár főhőse, Noria Kaitio egy fiatal, a felnőtté válást megélő lány, és a történetet az ő szemén keresztül látjuk, ez mégsem telepedik rá a könyvre. Noria története nem olyan eseményeket és konfliktusokat helyez a középpontba, amelyekkel egy tinédzser minden nap találkozhat – ugyanakkor valahol mégis ilyeneket.

Tegyük fel, hogy Isten csak tegnap teremtette a világot és úgy állította be azt, mintha millió éves lenne, azaz az evolúció fátylával fedte le. Most vegyük ki Istent az egyenletből és koncentráljuk a saját felfogóképességünkre, illetve annak gyenge, megtéveszthető voltára: hisz annyit vagyunk képesek megérteni, amennyit észlelünk, ez az összefüggés pedig maga az élet. Vannak bizonyítékaink, csontok, kövületek, jól érzett összefüggések arra vonatkozóan, hogy ami minket körülvesz, igencsak kőbe vésett és régi. Nem mellesleg az emlékezet is segítségünkre van abban, hogy ne essünk a bizonytalanság kútjába. Ez a kút mégis megnyílik, ha az ismeretlennel találkozunk. Ha viszont van egy felsőbb hatalom, az megment a kilátástalanságtól. Attól, ami akkor fenyeget, mikor a fenti, második elméletet próbáljuk vizsgálni. Ezzel ugyanis nem jutunk messzire, hacsak nem keresünk, egyébként bizonyíthatatlan (mert tapasztalati alapú), metafizikai fogódzókat, úgynevezett kategóriákat, amelyek akkor is megvannak, ha a dolog, amire vonatkoznak, nem létezik. A filozófia kígyójától megmartak Descartes, Berkeley és Kant ideológiai harcát találják – az irodalom búvárainak pedig itt van Robert Charles Wilson Darwinia című regénye.

A könyv alaphelyzete, hogy az első világháború előestéjén, 1912 márciusában megtörténik a Csoda. Európa, a világ történetének igazi beteg embere megszűnik Európának lenni, a helyén új kontinens jön létre, az ismertre hajazó, de valójában teljesen ismeretlen flórával és faunával, a régire csak nagy vonalakban emlékeztető földrajzzal – és a megszokottól teljesen elütő kultúrával, azaz inkább a kultúra hiányával, hisz Európa egykori lakói teljesen eltűntek. A regény jól álcázza magát sci-finek, holott valójában társadalmi elemzés, Amerikának az önállóság elvesztésétől való félelmeit tárja elénk. Nem mellesleg a kellően rövid és zavarba ejtő közjátékok mesterien lebegtetik a regény műfajiságát. Európa e „válságára” az amerikai félteke válasza a félelemből hozott állásfoglalás, ahogyan a semlegesség doktrínája volt az első világháború elején. Az USA-ban, néhány évvel korábban, de lezajlik a gazdasági válság és óriási vallási ébredés söpör végig a kontinensnyi országon. Régi téma az amerikaiak félelme a pápai hatalomtól (gondoljunk csak a Kennedy-t elítélő, nem is olyan halk hangokra) és a katolicizmus kiközösítése, valamint a spiritualizmus óvatos elfogadása felé tett lépések (ugyanakkor ennek kritikája is, mely át- meg átszövi a 90-es évek nagy misztikus sorozatát, az X-aktákat).

Mint bizonyára sok olvasó tudja, a MetaGalaktika a Galaktika Magazin tematikus különszáma, melyek egy-egy ország science fiction irodalmát mutatják be az olvasóközönségnek. A tervek szerint a tizenkettedik MetaGalaktika az argentin sci-fi világát volna hivatott bemutatni a nagyközönségnek.

A kiadó úgy döntött, hogy a közösségi finanszírozás eszközét választja ahhoz, hogy összegyűjtse a kiadvány megjelentetéséhez szükséges anyagiak egy részét.

Az Indiegogo-kampány február közepén zárul, addig van lehetőségünk a négyféle támogatási csomag közül választani.

Ha kíváncsi vagy, hogy Borgesen kívül ki kerülhet még szóba, ha argentin fantasztikus irodalomról van szó, akkor klikkelj ide és válaszd ki a neked tetsző támogatási csomagot, hogy megjelenhessen a 12. MetaGalaktika.

15 éve hunyt el Kuczka Péter. Akkor 12 éves voltam.

Ismertem a nevét, persze, rengeteg könyvben láttam. Összeállította: Kuczka Péter. Szerkesztette és az utószót írta: Kuczka Péter. Sorozatszerkesztő: Kuczka Péter. De vidéki gyerekként, aki leginkább antikváriumokból jutott hozzá a könyveihez, internet nélkül honnan is tudhattam volna, él-e vagy sem? Egy 12 éves nem sokat törődik még az ilyesmivel. Ezek az alakok, írók, szerkesztők, fordítók, mind messzi férfiak és nők. Hiszen akkor számomra még Budapest is csak egy név volt a térképen. Soha nem találkoztam Kuczkával, évekkel később tudtam meg egyáltalán azt, mikor hunyt el.

Az egyik legnagyobb kortárs sci-fi mogul, akinek többek között a cyberpunk és a steampunk műfajok ma ismert formáinak létrehozásában is óriási szerepe volt, a Twitteren egy új regény terveiről beszélt (GreatDismal néven lelhető fel a mikroblogon).

Mától kapható.

A magyar kiadásról bővebben itt.

A Galaktika elindította a megvásárolható E-novellák menüpontját, egyelőre egy magyar steampunk szöveggel, Az Ostrommal. A szerkesztők állítása szerint folyamatosan fognak felkerülni az újabb sci-fi és fantasy novellák, ám ez még csak próbaüzem. Az érdeklődéstől függ, hogy regények is megvásárolhatóak lesznek-e. Az e-novellák ára 99 Ft.

Napok kérdése és megjelenik a legújabb Gibson-regény magyarul, természetesen a Galaktika jóvoltából. A kötet címe 'Nyomtalanul' lesz. A könyvtrailer elérhető itt.