Gabo Kiadó

Jelenlegi hely

„Valamit véget ért, és valami új kezdődik” (Andrzej Sapkowski – A tó úrnője: Vaják 7.)

Szerző b.aletta On the

Rég voltam ennyire csalódott egy regényt elolvasva. Andrzej Sapkowski minden egyes kötettel mutatott valami újat, amit aztán az egész regényben a végletekig kihasznált és forgatott, így annak ellenére, hogy a történet színvonala részről részre esett, mégis izgalmas maradt. A sorozatban a szláv mitológia is fokozatosan a háttérbe szorult a kelta és angolszász kultúra előtérbe kerülésével. A hetedik kötetre csúcsosodott ki a történet gyengesége és a folklór forrásának megváltozása, de a legszomorúbb, hogy ebben a szövegben semmi nem maradt az előző részek invencióiból. Egy hosszú, unalmas, inkoherens lezárásszerűséget kap az olvasó, ahol a kötetek során felvetett társadalmi, kulturális kérdések eltűnnek. Mintha nem lett volna az előző hat kötet, ami megalapozott egy világot és egy világ problémáit. A Vaják hetedik része, A tó úrnője egy szinte szokványos fantasy lett: vannak a jók és vannak a rosszak.

Néhány résznél azért még átüt Sapkowski zsenije, és felvillan a lehetőség, hogy ismét fejest ugorhatunk a szláv folklórba, a keserédes, vajákok lakta világba. Ilyenek a Toussaint-ban játszódó jelenetek, amelyek szinte maradéktalanul kiválóak. Vagy kezdetben a Merlin-mondakör beemelése is izgalmas, de hamar elfárad, a kötet felénél eltűnik, aztán a zárlatban szinte súlytalanul ismét előkerül. Mintha a szerző nem tudott volna mit kezdeni az ötlettel, egyszerűen csak kifújt a szál, igazi elvarrást sem kapott, helyette terjengős háborús fejezetek sorjáztak, amikben Sapkowski már semmi újat nem tudott mutatni, sőt, valójában visszalépést láthatunk bennük.

A kiemelt két szál már a kötet elején feltűnik, és éppen ezért ígéretesen indul a kötet. Az olvasó gyorsan bevonódik, gondolkodik, nyomoz, hogy pontosan mik is ezek az új irányok. A Toussaint-i szál kerek, szépen lezárt, bár az unalmasabb pillanatokban a gondolat vissza-visszatér az olvasás során a királyi udvarba a korábban megismert szereplőkhöz. Ezzel szemben a Merlin-mondakörre épülő felületes zárlatot kapó szál több figyelmet érdemelt volna a narrációja és a kérdésfelvetései miatt. Az alaphelyzet szerint – és a kötet is erre építve kezdődik – Nimuéhoz egy álomlátó varázslónő érkezik, akivel együtt próbálják megfejteni Ciri igazi legendáját, a valós eseményeket. A valóság és a fikció, a monda és a történelem, illetve a győztesek által írt narratívák kérdésével játszik el ez a rész, amelynek a pikantériáját az adja, hogy számunkra ismert népcsoportokra hivatkozik a szöveg, mint például a szászok, piktek, írek. Utólag izgalmassá teszi a hatodik kötet mottóit, ahol már nem csak a regény világának fiktív könyveinek idézetei állnak, hanem Sapkowski létező munkákból is átemelt részeket.

"Minden szövegben van politika" - Interjú Takács Bogival

Szerző AdamG On the

Takács BogiAz idei, hivatalosan Új-Zélandon (a valóságban virtuálisan) megrendezett WolrdCon a magyar fantasztikum számára történelmi jelentőségű volt, ugyanis először nyert magyar szerző Hugo-díjat, ami még mindig a legfontosabb elismerésnek számít az SFF közegben. Az Egyesült Államokban élő Takács Bogi író, szerkesztő, költő vehette át az elismerést Best Fan Writer kategóriában. (Ebben a kategóriában a fantasztikummal foglalkozó „rajongókat” díjazzák, a Bogitól a díjra „nevezett” cikkek és kritikák a weboldalán találhatók). Bogi novellái olyan magazinokban jelentek meg, mint a Clarkesworld, a Lightspeed, az Apex vagy a Strange Horizons, több antológia szerkesztése köthető a nevéhez, emellett folyamatosan ír kritikákat és esszéket. Saját novelláskötete a The Trans Space Octopus Congregation.

Ez az interjú talán a Próza Nostra történetének leghosszabb ideig készült anyaga volt: az első kérdéseket még 2018 októberében tettük fel Boginak. Az interjú készítése közben történtek fényében a válaszok is alakultak, így egy kifejezetten izgalmas munkafolyamat során jött létre a végleges változat, ami lent olvasható.

Először is gratulálunk a Hugo-díjadhoz. Mit jelent neked az, hogy megkaptad ezt az elismerést?

Köszönöm szépen! Nagyon örülök neki; főleg annak is, hogy ez egy közönségdíj, tehát elég sokan úgy gondolták, van valamennyire értelme annak, amit csinálok. Szerintem abszolút van értelme, ezt akkor is úgy éreztem, amikor körülbelül öten olvastak (az ötből az egyik olvasómmal azóta összeházasodtunk!); de azért jó ezáltal is átérezni. Azért ez mégiscsak más, mint az apátia – angol nyelven azért ebben elég sokáig volt részem – vagy a durva ellenreakciók, hogy én személyesen teszem tönkre a tudományos fantasztikumot. Habár az utóbbi kategóriába tartozókat is nyilván érdekli, amit mondok, csak éppen heves elutasítást vált ki belőlük…

Világépítői anzikszok – Ursula K. Le Guin: A megtalált és az elveszett I.-II.

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Ursula K. Le Guin: A megtalált és az elveszettRégi adósságot törlesztek, a szó szoros és átvitt értelmében is. Egyrészt erről a két vaskos könyvről jó egy éve kellett volna írnom a Próza Nostrára, de svédországi elszigeteltségemben, tenger más munka közepette valahogy elsikkadt ez a feladat. Az sem segített a kötetek feldolgozásában, hogy – e-könyvek lévén – nem figyeltek ott a polcomon, és nem botlottam beléjük a napi rutinom során (csattanós választ adva a kérdésre, hogy másképp olvasunk-e e-könyveket: igen, már feltéve, ha megtaláljuk őket). 

Ahhoz pedig, hogy az átvitt értelmű törlesztést megvilágítsam, hadd idézzem fel David Lodge Helycserés támadás című könyvét. A hatvanas évek egyetemi szférájában játszódó regény egyik jelenetében az irodalmi élet kiválóságai elkezdik a “Megalázósdi” című játékot, melynek lényege, hogy a társaság tagjai feldobnak egy-egy közismert világirodalmi klasszikust, amelyet sosem olvasnak, majd annyi pontot gyűjtenek be ellenfeleiktől, ahányan olvasták az adott könyvet – ugye, ahhoz, hogy nyerjenek, saját magukat kell megalázni. Ekképp a könyvbeli játék ‘nyertese’ az az irodalomprofesszor lett, akiről kiderült, hogy nem olvasta a Hamletet. Most, hogy ezt tisztáztuk: 2020-ig én biztos azzal szálltam volna be a játékba, hogy semmit nem olvastam Ursula K. Le Guintől. 

A megtalált és az elveszett az első kirándulásom a Szigetvilágra, először találkoztam lapjain a Haini-ciklussal, a szerző antropológiai részletességgel felvázolt társadalmaival és a Le Guin védjegyévé váló, forradalmian feminista világlátással, ami át-átszövi írásait. És micsoda kirándulás, milyen szédítő találkozások ezek! Az igazán megalázó a dologban az, hogy eddig nélkülözni voltam kénytelen ezt az elegáns, ravasz és egyedi hangvételt, ami Le Guin prózáját jellemzi. A magyar kiadást dicséri, hogy gördülékeny és plasztikus a fordítás, a szerkesztői munkát pedig, hogy a sok fordító bevonása ellenére egységes. A két kötet reprezentatív keresztmetszetét adja az író munkásságának, rövidebb novellák ugyanúgy megtalálhatóak benne, mint terjedelmesebb kisregények, noha Le Guin mindig gazdaságosan bánik a nyelvvel, és teret enged az olvasó fantáziájának. Erre szüksége is lesz, hiszen mind a Szigetvilágon játszódó művekben, mind a Haini-ciklus darabjaiban egy páratlan világalkotói teljesítmény végeredményébe nyerhetünk betekintést, amely Le Guin irodalmi “érésével” válik egyre sokrétűbbé.

Decemberi Próza Nostra beszélgetések

Szerző Próza Nostra On the

ViTa-est - Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019

ViTa-est – Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019

Génszerkesztett madarak, emlékektől betépő fiatalok, lelkekre éhes bánya, menekülő szörnyek, esőmágia, valóságból kifakuló emberek, farkasok, polipok és macskák: a tavaly indult antológiasorozat idei kötetében tizenhat különös és izgalmas novella található ismert és új szerzőktől.

 

A GABO Kiadó antológiája izgalmas keresztmetszetét nyújtja a magyar fantasztikumnak, amin keresztül nemcsak azt tudhatjuk meg, mik foglalkoztatják az írókat, hanem megismerhetünk új hangokat és új perspektívákat is. Az idei utolsó ViTa-esten a kötet szerzőivel és összeállítóival beszélgetünk a novellákról és a hazai sci-fi és fantasy helyzetéről.

Akik velünk lesznek: Alexandrov Anna, László Zoltán, Molnár B. Gábor, Puska Veronika, Sereg Gitta, Szarvas Szilvia, Tallódi Júlianna, Vincze Dorottya

Ismeretlen terek nyomában (Lőrinczy Judit – Elveszett Gondvána)

Szerző b.aletta On the

Lőrinczy Judit: Elveszett GondvánaAzok közé a szerencsések közé tartozom, akik a megjelenés előtt olvashatták Lőrinczy Judit új regényét, az Elveszett Gondvánát. A gyönyörű borítójú könyv izgalmas témákat feszeget és nagyon fontos kérdéseket tárgyal. Lőrinczy nem válaszol meg mindent, nem feltétlenül nyújt megoldást, de azzal, hogy beemeli ezeket a kérdéseket (például a kisebbség-többség problémája, illetve a társadalmi osztályok közötti szakadék), máris a problémás pontokra irányítja a figyelmet. A szöveg lezárása a regény minden történését és azok értelmezését is felülírja, de egyszerűen megkerülhetetlennek tartom az erről való beszédet, ezért a kritikám végén spoilerekkel együtt tárgyalom a művet, hogy  egy komplexebb nézőpontból is megvizsgálhassam.

A fantasy egyik alapvetése a tér kérdése, Lőrinczy Judit pedig éppen ezzel játszik el. A regény egyik helyszíne egy tartomány, amelyet elhagyva olyan határterületre érkeznek az utazók, amely teljesen más törvények szerint működik. Az idő másként telik, mint a tartományban, a fizikai világ pedig teljesen különböző arcát mutatja a sávban az odaérkezés, majd a visszautazás során. A főhős, Abe Kaledon is ezt a területet kutatja. A történet korántsem ilyen egyszerű, hiszen nemcsak a sáv feltérképezése a cél, hanem megismerjük a tartomány központjának, Sadness Springs városának forrongó hangulatát, ami az emberek és egy különleges képességekkel rendelkező, kisebbségben élő faj (hártyások vagy más néven tintaemberek) ellentétéből fakad.

Nagyon kettős érzéseim voltak a könyv olvasása közben. Több helyen, főleg az első felében túlírtnak éreztem a szöveget, míg a kötet második fele izgalmasra és elgondolkodtatóra sikeredett. A történet egyszerre keltette az alapos felépítettség érzését, miközben parttalan maradt, hiszen az építkezés hosszú ideig nem nyerte el a funkcióját. Sokáig nem jöttem rá, miért lehetett ez a benyomásom. Ahogy egyre többet gondolkoztam rajta, úgy éreztem, egyszerre nagyon sok réteget épít fel a regény, és nem sikerült mindent kellően kidolgozni és szervessé tenni. A sáv és az ott történtek huzamos ideig rejtvényként álltak az olvasó előtt, a feloldásához pedig nem érkezett segítség, hogy rágódni lehessen, variálni a morzsácskákkal, miért is működik úgy a sáv, ahogy. Ez az utolsó egy vagy két fejezetben kiderül, de a magyarázatot hatalmas dózisban kapja az olvasó. Nem mondom, hogy nem üt, mert nagyon is, ám a magyarázatok sporadikusabb adagolása fenntartja a feszültséget a befogadóban. A regény nagy részében inkább csak bejárjuk és megismerjük a tereket, viszont a záráshoz közel a világszabály szinte tézisként tárul az olvasók elé, amelyet retrospektíven alkalmazhatnak a cselekményt mozgató okok feltárására. Viszont kétségkívül Lőrinczy titkolózása az, ami meg tudja rajzolni a regény elején a két tér eltérő működését, hiszen Sadness Springs jól körülhatárolható részei valami állandóságot és kiszámíthatóságot képviselnek a sáv illékony területeivel szemben. Ha ebből a szempontból nézem a hirtelen információáradatot, akkor indokolttá válik ez a szerkesztés. Véleményem szerint bizonyos részek elcsúsztak az információ visszatartása miatt, túl szorosan simultak bele a történetbe. Csak utólag domborodnak ki ezek a jelentős, az egész cselekményt meghatározó csomópontok.

Könyvheti ajánló

Szerző AdamG On the

Veres Attila: Éjféli iskolákA héten indul a 89. Ünnepi Könyvhét, a magyar könyv ünnepe, a standokat pedig újra elárasztják hőn szeretett tárgyaink legújabb példányai. Halálos veszélybe sorolva ezzel az elmúlt hónapokban a nyaralásra gondosan félretett összegeket. Valljuk be őszintén, magyar olvasónak lenni kitolás: kevés olyan ország van, ahol a Könyvfesztivál–Képregényfesztivál–Könyvhét triumvitásuát szűk 3 hónap alatt kell túlélni. Mégis imádjuk ezt a kalandparkot. Örvendetes tény viszont, hogy egyre több magyar zsánerszerző könyve is erre az alkalomra lett időzítve, így összeszedtünk néhány címet, amit szívesen hazavinnénk .

Veres Attila: Éjféli iskolák (Agave)

Kezdjük rögtön a jokerrel. Sokaknak ugyanis az Éjféli iskolák az egyik legjobban várt kötet az idei termésből. Veres Attila első regénye igen nagy sikert aratott, nálunk is előkelő helyen szerepelt az év végi listánkon. Ezúttal a horrorosztikus, abszurd, szürreális és remek ötletekkel teli, szó szerint weird írásai jelennek meg egy kötetben. Rövidtávon már magabiztos alkotóval találkozunk. Kortárs tárlat egy másik Magyarországról.

Kinek ajánljuk?

Nehezebb zsánerek kedvelőinek és cellofoida-tulajdonosoknak mindenképp, illetve akik arra kíváncsiak, az emberi testrészek hányféleképpen hasznosíthatók a mezőgazdaságban egy író szerint. Vigyázat, lefekvés előtt csak mértékkel fogyasztható!

Fülszöveg:
Magyarország, ahogy még sosem láttuk.

Egy város felfalja lakóit. Egy pornóforgatás, ahol a szereplők nem egészen emberek. Egy borkóstolás, ahol az italba idegen életeket zártak. Egy falu, ahol embereket termesztenek a földeken. Egy növény, amely a túlvilágra nyit átjárót. Egy szeméttelep, amely a világ legértékesebb anyagát őrzi. Egy wellness, amely szó szerint maga a pokol.

A disztópiák köszönik szépen, jól vannak (Jonathan Strahan – Az év legjobb science-fiction és fantasy novellái 2017)...

Szerző Nyerges Csaba On the

David Strahan: Az év legjobb science-fiction és fantasy novellái 2017...vs. Isaac Asimov/Martin H. Greenberg: Gyilkos idő (1953)

Ha valaha rám bíznák egy időkapszula összeállítását, ügyelnék rá, hogy a föld alá süllyesztett adathordozókon az enciklopédiákon, tudományos és vallási szövegeken túl mindenképpen kapjon helyet a korszak sci-fi termésének legjava is – nincs még egy zsáner ugyanis, amely plasztikusabban tükrözné azt, hogy milyen kérdések foglalkoztatták és milyen félelmek nyomasztották azt a generációt, amely a kapszulát a föld alá temette.

Fenti tételre nincs jobb bizonyíték annál, mintha egymást követően ütjük fel az Isaac Asimov és Martin H. Greenberg által az 1953-as év tudományos-fantasztikus terméséből best-of jelleggel összeállított novella-antológiát (Gyilkos Idő, magyarul megjelent: Maecenas kiadó, 1988) és a hatvannégy évvel későbbi, Jonathan Strahan által szerkesztett párját (Az év legjobb science-fiction és fantasy novellái 2017, GABO kiadó, 2017), mely a fantasyra is kiterjesztette a merítést.

A különbség két emberöltőnyi, és úgy tűnik, hogy a Gyilkos idő univerzumában – egy-két kivételtől eltekintve, mint amilyen például Theodore Sturgeon elbeszélése, az E kettő kell neki, mely az akkoriban még tabunak számító homoszexualitást állítja a középpontba – mindent felülírt az atomháború rémképzete, az aggodalom, hogy az emberiség legfeljebb egy gombnyomásnyira van a teljes pusztulástól. A novellák zömében így vagy úgy a hétköznapi ember által nem befolyásolható, de mindent felemészteni képes hatalom áll a középpontban, még ha nem is mindig direkt módon – az írók olykor istennel, olykor a földönkívüliekkel, vagy egyetlen, korlátlan hatalmú gyerekemberrel helyettesítették be a gombafelhőt. A lényeg azonban ugyanaz maradt: mindannyian kiszolgáltatottak vagyunk, méghozzá az emberiség történetében először olyasvalaminek, amihez még imádkozni is teljesen felesleges.

Fantasztikum a 24. Könyvfesztiválon

Szerző acélpatkány On the

24. KÖnyvfesztiválIdén április 20. és 23. között rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. A rendezvényre látogatók megszokhatták, hogy a kiadók nem csupán sok új és érdekes könyvvel készülnek, hanem maguk az írók is megjelennek, még ha csak egy-egy dedikálás erejéig. Idén a fantasztikus irodalom kedvelői örülhetnek, hiszen több híres és közkedvelt szerző is felbukkan a dedikálók sorában. Ebben a cikkben a Fesztiválhoz köthető fantasztikus eseményekből, megjelenésekből szemezgetünk.

A Visegrádi Négyek meghívottai közt találjuk Andrzej Sapkowski lengyel fantasyszerzőt, aki a Vaják sorozat alkotójaként világhírnévre tett szert. A szerző április 22-én, szombaton délután öttől fogja dedikálni könyveit, köztük az új, Fecsketorony című regényét, amit a dedikálás előtt négy órától mutat be.

In memoriam 2016 (Próza Nostra szerkesztőségi lista)

Szerző AdamG On the

Ted Chiang: Életed története és más novellákKöszöntjük kedves olvasóinkat a hagyományos év végi könyves futamunkon. Igen, eltelt egy újabb év, tele izgalmasabbnál izgalmasabb pillanatokkal, mégis valahogy kevésbé derülten tekint vissza az ember 2016-ra. Sajnálatos módon az elmúlt egy évben rengeteg veszteség érte a művészeti életet, s ezek nélkül nem teljes az év. A rockpápa Lemmy ezúttal is előre ment, majd David Bowie költözött vissza a világűrbe, s közben olyan gyerekkori filmes ikonokat is elvesztettünk, mint Bud Spencer, Alan Rickman vagy a Star Wars Leia hercegnőjét alakító Carrie Fisher. Miközben olyan kiváló írók távoztak, mint Umerto Eco, Harper Lee, Kertész Imre, Esterházy Péter, Kőrösi Zoltán. És még hosszan sorolhatnánk a szomorú listát. Legyen nekik könnyű a föld! Reménykedünk, hogy 2017 már kevésbé borús felhőket hoz.

Pedig ha a Próza Nostra felől tekintünk vissza, akkor igen sikeres év van mögöttünk, számos emlékezetes pillanattal. A legfontosabb, hogy 6 éves lett az oldal, ami még mindig hihetetlennek tűnik. Ez elsősorban az olvasók és a szerzők elköteleződésének, támogatásának köszönhető, szóval nagy köszönettel tartozunk ezért az évért is. Újra részt vehettünk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál panelbeszélgetésén, majd nagy sikerrel bonyolítottuk le a csernobili atomkatasztrófa 30 éves évfordulójához kapcsolódó novellapályázatunkat (az eredményhirdetésről készült felvételt itt tudod megtenni). A pályázat legjobb szövegei később, az oldal születésnapjához kapcsolódóan meg is jelentek e-könyv formátumban (ha még nem olvastad, pótolhatod innen letöltve). Könyves fronton is nagyon sok izgalmas, valóban eseményszerű megjelenés történt, ezeknek egy részét már számos partnerünknél, blogokon vagy éppenséggel a Facebookon futó villámajánlóinkból is olvashattátok. Én itt most csak egy örömteli pillanatot említenék: oly sok szenvedés után végre megjelent China Miéville Bas-Lag trilógiájának zárókötete, s ezzel végre lezárulhat a kultikus regénysorozat hazai kiadásának már-már tragikomédiába forduló kálváriája (a szerző több könyvének kiadói eltékozlása persze továbbra sem ért véget, de kíváncsian várjuk, hol bukkanak fel további könyvei). Ja, és megjelent magyarul az egyik legizgalmasabb noir képregény, a Blacksad. Szerintem nem is lehet több kérdés... Na, de lássuk mi volt könyves fronton a kollégáknál.

Mind klímamenekültek leszünk (Paolo Bacigalupi – A vízvadász)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Paolo Bacigalupi: A vízvadászNincs menekvés. Az ipari forradalom, a Föld erőforrásainak kimerítése, az üvegházhatás, a széndioxid-kibocsátás egyre elharapózó mértéke olyan probléma elé állítja az emberiséget, amit radikális változtatások nélkül nem fog tudni megoldani. Amíg a fosszilis energiahordozók „szénkapitalizmusa” szerint élünk, addig az életünkkel játszunk. És a mai világban semmit sem olyan nehéz megváltoztatni, mint azt az erőszakra épülő gazdasági rendszert, ami a jelen állapotokhoz vezetett minket. Ez a kiindulópontja Bacigalupi legújabb regényének, amelyben a globális klímaváltozással járó áldatlan állapotok az emberiség létét fenyegetik.

A volt Egyesült Államok területén járunk, ahol az Unió államai felbomlottak és önálló egységekre tagozódtak, mert a klímaváltozással Texas, Nevada, Új-Mexikó és a többi déli állam a kiszáradás szélére sodródott. Arkológiákat, az időjárás viszontagságainak ellenálló, zárt lakóközösségeket építenek szerte az aszály sújtotta területeken, kínai tőke bevonásával. A vízgazdálkodás a szó szoros értelmében véve gazdasági kérdéssé vált: közfinanszírozású magáncégek birtokolják a vízhasználat jogait, és jószerivel úgy árulják, mint valami állami drogot. A lakosság ki van szolgáltatva a hatalmi játszmáknak: kartellek versengenek az édesvíz kitermeléséért; egy pohár vagy bögre vízért a szomjazó nők széttárják lábukat, az izzadó férfiak fegyvert ragadnak, és ölnek, ha ölni kell. Ember embernek farkasa ebben a világban, csak a legkeményebbek és a legfondorlatosabbak élhetik túl a mindennapi megpróbáltatásokat.

Ilyen ember a vízvadász, Ángel Velázquez, aki egyszerre testesíti meg a céges kém, a minden hájjal megkent gengszter és a keményöklű nyomozó archetípusát. Vérbeli macsó, akinek már nincsenek illúziói, csak a hivatásának él, és mindent megtesz azért, hogy megbízója, Catherine Case vízéhségét kielégítse. Catherine a legújabb arkológia vízellátásáért felelős nagyasszony, aki a gazdagok minden igényét kiszolgálja, és Ángel az erős ember, aki eltapossa a szegényeket, akiknek így nem marad más, mint a kiszáradás és saját, megtisztított vizeletük kortyolgatása. Case piszkos ügyeit akarja kiteregetni a mostoha körülmények között megkeseredett, cinikus újságíró, Lucy Monroe, valamint az eseményekbe belesodródó texasi menekült, María Villarosa, akinek legfőbb célja, hogy kikerüljön valahogyan az államméretű porfészekből, amivé Arizona vált. A négy ember sorsa összefonódik, amikor Case rá akarja tenni a kezét az állam őslakosaitól elnyert, papírra írt vízügyi megállapodásra, amely megváltoztathatja az 1922-es, Colorado-folyót érintő megállapodást. Ennek a MacGuffinná váló egyezménynek a keretében a folyó menti hét állam rögzítette, hogy hogyan osztoznak meg a bőséges vízkészleten, azonban a déli államok kiszáradásával minden szent legszívesebben maga felé hajlítaná a folyó kanyarulatait. Ekkor olyan véres banda- és cégháború kezdődik, amilyet csak a legkeményebb cyberpunk regényekből és a maffiairodalomból ismerhettünk idáig. Senki sincs biztonságban, mindenki feláldozható, a kisemberek a nagyhatalmak bábuivá válnak, és az egyetlen lehetséges cél a túlélés. Hiába, nem vénnek való vidékre tévedtünk.

Oldalak