filozófia

Néha úgy gondolom, az, hogy az ember értelmessé vált, valahol a legsötétebb vicc: hiszen emiatt kell úgy élnie, hogy tudatában van, egyszer meg fog halni. Igen, minden élőlény meghal, az entrópia talán a leginkább állandó törvény a világegyetemben. De más úgy leélni az életet – létezni? –, hogy nem tudjuk tudatosan, hogy a halál vár ránk, vagy egyszerűen csak nem foglalkozunk vele. Nincs olyan vallás, ami ne adna magyarázatot arra, mi történik az emberrel a halála után – némelyik felvázol egy túlvilágot, más a halandóság elfogadására tanít, megint más kiskapukkal kecsegteti az embert, amivel kijátssza a visszafordíthatatlan megsemmisülést. A halálról mindenki eltöpreng az élete során, és mindannyian szembesülünk vele valamilyen formában. Szembesülünk azzal, hogy a világegyetem léptékeiben mi csupán porszemek vagyunk. Térben és időben egyaránt csak múló szikrák, akik legjobb esetben is csak néhány másik szikrára vannak hatással. Feltesszük a kérdéseinket, hogy kik vagyunk, miért vagyunk itt, miért most és nem máskor, miért oda születtünk, ahová, van-e oka és okozata az életünknek. De ezekre a kérdésekre nincsenek válaszok. És e végtelen térségek örök hallgatása rettegéssel tölt el.

Az utolsó mondat nem tőlem származik, bár én is ugyanezt gondolom. Blaise Pascal francia matematikus és filozófus szavai ezek. Ez a mondat Gondolatok című munkájában olvasható, és sokak szerint a világirodalom egyik legszebb mondata, amire az évszázadok alatt nagyon sok gondolkodó és művész hivatkozott, és Gulyás Péter is innen vette első regénye címét. De nem csak ebben utal Pascalra, a mű egészét áthatja ez a gondolat – olyannyira, hogy az ember az olvasás után sem tudja, pontosan miről is szólt a regény. Persze, szólhat arról is, amit a fülszöveg is elárul. Egy budapesti középiskolában három diák készül a filozófia érettségire. Azonban az érettségi napja előtt az egyikük, Betti, egy súlyos betegség miatt meghal. Főhősünket – már ha lehet így nevezni egy önmarcangoló embert, igazi noir figurát –, a gyerekek filozófiatanárát már ez is eléggé megviseli, de a vizsga előtt egy másik diákja, Trenka, rejtélyes sms-ben közli, hogy az egyik tanár elvette tőle a pendrive-ját, és ha nem kapja vissza, akkor a lány öngyilkosságot fog elkövetni. A névtelen narrátor ekkor indul őrült rohamra az idő ellen, hogy megtalálja tanítványát, mielőtt késő lenne. De ahogy megpróbálja felfejteni a diáklány tette mögötti mozgatórugókat, olyan dolgokba botlik, amik folyamatosan megkérdőjelezik számára és az olvasó számára is, mi az igazság.

01. A nyúl éve néhány évvel A patkány éve eseményei után játszódik (alighanem három évvel később), az apokalipszis utáni New York Cityben, ahol az első kötetből megismert három filozófus járja céltalanul a romos, kihalt utcákat és a sötét, veszélyes épületeket.

02. Az első kötet zsánerkeverési technikája a folytatásban is megmaradt, bár a krimi szál átadja a helyét a posztapokaliptikus sci-fi szubzsáner eszköztárának, ám a trash és a különböző horror elemek itt is erős atmoszférateremtő funkcióval bírnak.

03. Testi deformitások seregét sorakoztatja fel A nyúl éve, így a testhez való kritikai viszony, a testről való gondolkodás a trilógia középső részében is fókuszban marad.

01. A patkány éve nagyjából annyira sokkoló, mint amikor egy kézigránátot dobnak az ember ölébe.

02. A történet főhőse három filozófus-sorozatgyilkos: Karl, Ludwig és Martin, de kameóznak benne még más sztár bölcsész arcok is.

03. A szöveg elolvasása alaposan vallatóra fogja az olvasó testről alkotott fogalmait, kikényszerítve, hogy kockára tegye eddig kialakult elképzeléseit.

04. A cyberpunk, a biopunk és a krimi zsánerek elemei keverednek a regényben, ahogyan a trash filmek hangulatvilága is hozzátartozik a teremtett atmoszférához, mégsem marad a szöveg egyik zsáner része sem – megőrzi egyedi gondolatiságát és ezt nem veti alá semmiféle zsánerképző kényszernek.

Mark Lawrence Széthullott Birodalom trilógiájának második kötete ritka jelenség a kortárs fantasy irodalomban, ugyanis nemcsak, hogy hozza az első regény színvonalát, hanem annak minden gyengeségét kijavítva túl is szárnyalja azt. A Tövisek hercege – melyről itt írtunk – ígéretes kezdet volt ugyan, de a könyv végére érve maradhattak kétségek az olvasóban azzal kapcsolatban, hogy minőségileg milyen irányba fog mozdulni a második kötet. Jorg kitűnően felépített, érdekes karakter, de vajon képes-e Mark Lawrence újra elkápráztatni vele az olvasókat, vagy kifog rajta a teremtménye? Hát nem fogott ki.

A történet jelen ideje négy évvel az első regény befejezése után játszódik, Jorg király menyegzőjének napján. A boldog ünnepet csupán az árnyékolja be, hogy a tizennyolc esztendős Jorg várát – az Odút – egy több ezer katonából álló, jókora túlerőben lévő sereg veszi körül. Nincs más választása, meg kell harcolnia ezt a csatát is.

A Bartók Imrével készített interjú második része. Az első rész ide kattintva olvasható.

Próza Nostra: A regényed főszereplője három sorozatgyilkos, akik egyben három jelentős gondolkodó alakját, személyiségét viselik. Ha jól tudom kezdetben a Gondolkodók is lehetséges címalternatíva volt. Hogyan jött az ötlet, hogy sorozatgyilkos filozófusokról írj és miért pont Heidegger, Marx és Wittgenstein lettek a szereplők?

Bartók Imre: Az első pillanattól kezdve ez a három figura lebegett előttem, egyrészt, mert kiemelten fontosak, másrészt, mert nagyon élesen eltérnek egymástól. Ha azt keressük, hogy ki az a három szerző, akik biztosan utálnák egymást, akkor ez egy kézenfekvő felállás. Heideggert és Wittgensteint a század két legfontosabb gondolkodójának szokás tekinteni, Marx jelentősége pedig abban áll, hogy általa közvetlenül is megjelenik a filozófiának mint gyakorlatnak, mint világprogramnak a gondolata – erre a regény a Feuerbach-tézissel maga is utal. Valójában mindhármukra jellemző – persze nagyon eltérő formában – a filozófia „végének” vagy „meghaladásának” gondolata.

Bartók Imre második regénye, A patkány éve, a Könyvhét idején jelent meg a Libri Kiadó gondozásában és azóta is hangosak tőle mind az online, mind az offline irodalmi terek. A rendkívül gazdag szöveggel kapcsolatban számos kérdés merült fel, melyeket a szerzőnek is szegeztünk, így született meg ez az interjú, melyet hossza miatt két részletben közlünk. Bartók Imrével Szabó István Zoltán (Steve) beszélgetett.

Próza Nostra: Az első megjelent szépirodalmi szöveged a Fém című regény volt, ami 2011-ben jelent meg. Ez előtt is próbálkoztál már szépírással vagy ez volt az első írásod? Kritikus is vagy, két monográfiád jelent meg, szakszövegeket fordítasz, aktív szakmai életet élsz. Mi indított arra, hogy mindezek mellett szépprózát írj?

Bartók Imre: Más utat jártam be, mint azok a velem egyidős barátaim, akik pl. a legendás sárvári írótáborban kezdték meg irodalmi szocializációjukat. Kis túlzással azt mondhatom, eszembe sem jutott, hogy prózát írjak, aztán mégis úgy alakult, hogy volt egy időszak, amely során megírtam a Fémet. Három hónapig tartó, alkotáslélektani szempontból delíriumban töltött idő volt, hiszen csak a munka befejeztével döbbentem rá, hogy írtam egy regényt. Ezt követően tudatosabbá váltam, és jobban megterveztem a dolgokat.

„A tömeg a maga elhatározásából hagyta abba az olvasást.”

(78. o.)

A Fahrenheit 451 legendás ellenutópia. 1953-ban – hatvan éve – jelent meg először, de mit sem vesztett erejéből és frissességéből. A jeles évforduló alkalmából az Agave Kiadó öt novella kíséretében jelentette meg, Loránd Imre klasszikusnak számító fordításában. Olyan szöveg ez, mellyel kapcsolatban könnyen esik abba a hibába a róla megnyilatkozó, hogy elragadtatja magát.

A cím magyarázatához talán a legjobb módszer, ha hagyjuk beszélni a szöveget. A regény mottója így szól: „451 Fahrenheit – az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó papír tüzet fog és elég.” A mottó első mondata magyarázza a címet, a második mondat pedig máris az ideológiák veszélyes természetére irányítja a figyelmet: „Ha vonalazott papírt tesznek eléd – másra írj.” A gondolkodás befolyásoltsága, behatárolása már a mottóban terítékre kerül. (A Juan Ramón Jiménez idézet magyar változata egyébként nem egészen azt mondja, mint amit az eredeti. „Si te dan papel rayado, escribe de traves.” Vagyis a vonalakat keresztezve, keresztben írj. Az angol fordítás – amit Bradbury is használ – őrzi ezt a jelentést: „If they give you lined paper, write the other way.” A magyar mondat még ennyi kompromisszumot sem enged.)

A történet főszereplője Guy Montag tűzőr, aki minden nap örömmel, mosolyogva végzi munkáját. A tűzőrség a regényvilágban a tűzoltóság utódszervezete és egészen más feladatokat lát el, mint az elődje. Mióta a házak tűzbiztossá váltak, a tűzőrség szerepe nagyban megváltozott. Nincs tovább szükség arra, hogy az emberek életét óvják, így a fennálló hatalom ideológiáját védelmező erőszakszervezetté váltak. Könyveket égetnek, a lakásokkal együtt, ahol találták őket – esetenként az emberekkel együtt, akiké a könyv. A regény világában ugyanis főbenjáró bűn könyvet olvasni – nem is sokan próbálkoznak vele.