Olvassuk a Zsiványokat 19. - Neil Gaiman: Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki
Neil Gaimant aligha kell bemutatni az olvasóknak, hiszen korunk kultikus fantasy szerzőjéről van szó, akinek művei óriási hatással vannak a popkultúra alakulására. Az Amerikai istenek, az Óceán az út végén vagy a Felkavaró tartalom szerzőjét a Zsiványok antológiában megjelent novellája - a Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki című írás - alapján akkor is fel lehetne ismerni, ha történetesen nem állna ott a neve a szöveg elején.
A novella minden olyan elemet tartalmaz, ami jellemző Gaiman szövegeire. A megteremtett világ a Soseholból ismert Lenti London, a történet főszereplője de Carabas márki, aki szintén már ismert Gaiman-karakter. A címszereplőnek eltulajdonítják csodálatos kabátját és a tolvaj - ahogy ez szokott lenni - még a márki életére is tör. Rengeteg veszélyes helyzetbe keveredik de Carabas, miközben szeretett kabátját űzi és számos nagyon érdekes, nagyon elszállt szereplővel találkozik.
A Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki tartalmazza a jellegzetes Gaiman-humort és a groteszk, kreatív, világépítő ötleteket. Semmi olyat nem mutat az írás, amit még ne láttunk volna Gaimantől valahol, de hozza a szerzőtől megszokott, egyenletesen magas színvonalat.
Neil Gaimannek és feleségének, Amanda Palmernek néhány napja született meg első gyermekük, innen is gratulálunk nekik.
- Tovább Olvassuk a Zsiványokat 19. - Neil Gaiman: Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki tartalomra
- Hozzászólások
10 mondat a Felkavaró tartalomról (Neil Gaiman - Trigger Warning)
01. Neil Gaiman új, kis terjedelmű munkáit tartalmazó kötete, február harmadikán látott napvilágot angolul, magyar fordítása az idei Könyvhétre jelenik meg az Agave Kiadó gondozásában Felkavaró tartalom címmel.
02. Elöljáróban talán annyit, hogy bár az író figyelmeztetett az esetleges megrázkódtatásokra olvasás során, azonban a várt élmény egy kicsit alulmaradt a várakozásaimmal szemben.
03. Most is lenyűgözően sok ember(i)séget, legyen az jó vagy rossz, fog közre az első és hátsó borító, a szerző hozzáadott néhány szörnyet, majd az egész meghintette egy csipetnyi csodával és balszerencsével.
04. A gyűjtemény ezúttal is bevezetővel kezdődik, ezt követi huszonnégy írás, amelyek közül 2004-es a legkorábbi és 2015-ös a legkésőbbi, amely az Amerikai istenek univerzumában játszódik a főszereplője Árnyék.
05. Ahogyan az előzőekben, itt is műfaji kavalkáddal van dolga az olvasónak: akadnak tündérmesék, szerelmes levelek, látomás versek (aisling) illetve rá jellemzően horror, sci-fi és dark fantasy keverékéből összeálló írások.
06. Többek között William Wordsworth, Lewis Carroll, John Keats hagyták irodalmi nyomukat ilyen-olyan módon az írásokon, illetőleg Sherlock Holmes és Doctor Who közvetve és közvetlenül fel is bukkan két novellában.