Egy világ a hős bukása után (George R. R. Martin – Fekete lapok)
Bevallom, az antológiákat némi távolságtartással kezelem, hiszen ahány író, annyi stílus és történetvezetési módszer létezik. Így pedig elkerülhetetlen, hogy az olvasó egymáshoz viszonyítsa a különböző írásokat, vagy éppen rangsorolja őket. Én is állandóan ebbe a hibába esek – ha ezt lehet hibának nevezni – és gyakran előfordul, hogy bizonyos történeteket egyszerűen átlapozok, mert nem érzem olyan jónak, mint a másik művet. Ilyenkor viszont marad bennem némi hiányérzet, hiszen tudom, nem olvastam el mindent, nem lettem teljesen a könyv világának ismerője.
Szerencsére a Fekete lapok nem ebbe a kategóriába tartozik, és a kötet vége felé fellélegezhettem: végre, minden történet a helyén van. Ha nem tudatosítom magamban, hogy nem csak egy író művét olvasom, talán fel sem tűnik, hogy több szerző munkájából áll össze. Az egyes részek tökéletesen belesimulnak a nagy egészbe, egyik fejezet sem lóg ki a sorból. Az pedig különösen elismerésre méltó, hogy mindegyik igényes stílussal van megfogalmazva.
A George R. R. Martin nevével fémjelezett könyv alaptörténete szerint a II. világháború után, 1946-ban egy földönkívüli vírus sújt le New Yorkra. A lakosság nagy része életét veszti, míg mások, ahogyan a könyv fogalmaz, „húznak egy lapot”. A szerencsésebbek a DC és Marvel világára emlékeztető, csodálatos emberfeletti képességekhez jutnak: van, aki hatalmas tárgyakat tud megmozgatni, mások gondolatolvasóvá válnak, de akad olyan is, aki bárki tudatát a sajátjába tudja olvasztani és még hosszasan lehetne sorolni. Rájuk használják az „ász” megnevezést. Különleges képességeik miatt a kormány mindent megtesz azért, hogy besorozzák őket. Emellett van hátsó szándékuk is: mivel félnek tőlük, igyekeznek az ellenőrzésük alá vonni minden ászt.