Fekete I.Alfonz

Jelenlegi hely

A legyőzöttek ideje (Bánki Éva – Fordított idő)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Bánki Éva: Fordított időAkadnak olyan könyvek, amelyek a női tematikához egy kidolgozott és szerteágazó mitológiát fejlesztenek ki hátterül, ezzel csalogatják be az olvasókat fiktív világukba, ami élő, impulzív, felfedezésre váró és teljesen más élményt nyújtanak, mint azok, amelyekből ez a többlet hiányzik. Bánki Éva harmadik regényében, a Fordított időben mindez fellelhető, ugyanakkor úgy tűnik, mintha a szöveg ezen jellemzői egyelőre felületesek maradtak volna és a teljes megismerése az írónő által alkotott világnak várat még magára a következő kötetig.

A kötet egy alternatív európai kora középkorban játszódik, ahol a Római Birodalom bukása után a földrajzi, ideológiai és történelmi újrarendezésnek lehet tanúja az olvasó. Az idő, rend, időrend és logika teljesen más fogalmakként jelennek meg a különböző, épp a történelem színpadára lépő népcsoportoknál, emiatt pedig nincs semmilyen egységes világszemlélet, amire bármilyen konszenzus épülhetne: minden képlékeny, ami egyik nap parancs, a következőben már elfelejtett anekdota. Ebben a valószerűtlenségben jelenhetnek meg például a steampunk stílusból ismerős, ember által összeeszkábált repülő rovarok, madarak és pókok, a klasszikus időutazós science fiction-ben korábban már látott időgép vagy esetleg a szorgok az emberi megvetés által megnyomorított élőlények, akik szolgákként tevékenykednek uraik körül.

A Fordított idő pont ezzel, a bizonytalannal játszik. Olyan játékot teremt, ami szórakoztató, hisz a ránézésre ismerősnek tetsző kora közép volt az az időszak, amiről Heribert Illig (aki szereplőként fel is bukkan a regényben) azt állította, fikció; ami zárt, az időbeli és földrajzi távolság miatt megközelíthetetlen, ugyanakkor a (feltételezett?) kronológiai sorrendet követve mégis képesek vagyunk elhelyezni; ami bizonytalan és ellenőrizhetetlen, az olvasó nem rendelkezik az igazoláshoz szükséges, konszenzusra épülő és általa elfogadott bizonyítékokkal; ami inkább produktív, ellentétben a Caillois-i játékdefinícióval, mert a tematizálással létrehozza az önmagára irányuló gondolatokat; ami szabályos, mégpedig ideológiai szabály által irányított; ami fiktív, a kötet folyamatosan felhívja a figyelmet a regény szereplői által valóságnak érzékelt tér és a fantasztikum közötti határvonalra. A főszereplő és vezető mindebben pedig Riolda, aki ebben a játéktérben bolyong, keresi önmagát és próbál túlélni.