Fekete I. Alfonz

Jelenlegi hely

Egy zombi luddita meséi (Jódal Kálmán - Die Liebe)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

 Die LiebeOrcsik Rolandnak köszönettel                   

Jódal Kálmán nevével egy Bartók Imre-esten találkoztam először. Amikor a tárgyalt íróról elhangzott az a megállapítás, hogy a kortárs magyar irodalmi mezőnyben nem igazán lehet hasonló stílusú és megközelítésű alkotóról beszélni, Orcsik Roland felállt és Jódal Kálmánt ajánlotta az érdeklődő közönség figyelmébe. Azóta vártam a lehetőséget, hogy találkozhassak a vajdasági szerző új írásaival.

A Die Liebe a harmadik Jódal-kötet, amelyben szinte J. G. Ballard-i science fictiont kap az olvasó: egyszerre elborzasztó, felkavaró és esetenként zsigerien félelmetes történeteket, valamint különös képzelettársítások által összeeszkábált transz-és poszthumán orgiát, ahol mindezek ellenére az ember játszhat főszerepet. Emellett azonban mocskosul gyönyörködtető érzés, amikor a következőképpen összegződik írói poétikája: „előttem terem egy rohadtul kétes egzisztencia, sejtem róla, istenség valamelyik kevert mitológiából. Ronda, taszító jelenség, nem enged tovább, hiába püfölöm. Ezt meg sem lehet rendesen ütni, ragacsos spermatozoid-masszából és nehézvízből állították elő gyárilag, és akármilyen paradox, nincsenek világos, biztos körvonalai – ahogy igazából semminek sem –, mégis él, lélegzik, vigyorog, fenyegetően és ízléstelenül” (183.o.).

Jódal nyersen és kendőzetlenül tornyosul elénk és invitál, csalogat ebbe a makacsul a valóságban gyökerező, valójában mégis fiktív világába. Három ciklust foglal magába a Die Liebe, a novellák többek között olyan kortárs problémákra irányítják rá a figyelmet, mint a (többségi) társadalom (elsősorban a vajdasági magyar lét) és az individuum kettőse, az állam és állampolgár vagy akár az őrület és a normalitás viszonya, de megjelenik motívumként vissza-visszatérő hatalom és elnyomottak kérdésköre is. Ezzel egy időben a szövegek stilisztikailag cyberpunkot idéző atmoszférát teremtenek, amelyben az általában főszereplő-elbeszélő elhagyott, külvárosi lakónegyedekben az antropocentrizmus határait feszegető/megsértő entitásokkal lép kapcsolatba. E lények között akad klasszikus szörnyeteg, mint a csonka család volt fejeként megjelenő vámpír, de kétnemű szadomazo-angyal és zombiápolónő összefércelések is megtalálhatóak.

A tér és hely misztériumai (Bruno Schulz – Fahajas boltok)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Bruno Schulz: Fahajas boltokBruno Schulzot China Miéville miatt ismerem. Utóbbi The City and the City című regényének elején a köszönetnyilvánításnak szentelt oldalon említi a lengyel szerzőt, a huszadik századi európai irodalom egyik rejtett kincsét mint ihletforrást. A Jelenkor kiadó 1998-ban jelentette meg Fahajas boltok címen Schulz összegyűjtött elbeszéléseit, azonban ez a kiadás azóta Moby Dickként szökik meg a bibliofil Ahabok elől. Szerencsére 2016-ban napvilágot látott a második, javított kiadás.

Bruno Schulz 1892-ben született az akkori galíciai – ma ukrajnai – Drohobicsban, asszimilálódott, lengyelül beszélő zsidó családban. A família többször költözött, így folyamatosan meg kellett szakítania tanulmányait. Az írás mellett rajzolt, A bálványimádók könyve címmel grafikai albumot adott ki, olvashatjuk a kötet végén az életrajzi jegyzetben. A második világháború során egy Gestapo-tiszt golyója végzett vele szülővárosának egyik utcáján. E részleteket azért hangsúlyozom ennyire, mert Drohobics és (tágabb keretek között szemlélve) az összeomlás előtt álló Osztrák-Magyar Monarchia, adja azt a színes, szagos, hangos és érdes hátteret, amelyben Schulz novellái játszódnak.

A Fahajas boltok szövegei egymásba nyíló szobák sorozata, ahol az író a gyerekkor zabolátlan képzettársításain keresztül néz körbe, ahol minden hely és tér, amelyet megpillant, hasonlít is és különbözik is az előzőtől. A kinyitott ablakokon és ajtókon pedig kirepül a fantázia oda, ahol az élet lüktet. És az mindenütt dobog és lobog e világban: élő és élettelen azonosan viselkedik, a különbségtételt elmossa az író. Metaforák, hasonlatok és metonímiák formálják és rajzolják a térképeket, az utcákat és terra incognitákat, mintegy újabb dimenziókat nyitva a közösségi- és a magánterekbe. Schulz a töprengések, szemlélődések és élményszerűvé emelt lázas víziók hosszú során mutatja be a stetl társadalmát, különösen fontos szerepet szánva apjának, családjának és élete színterének. Ezzel az összekötéssel élve mintha biccentene egy esetleges regény-olvasat felé.

Az idő két lehetséges helyretolójáról (N. K. Jemisin – The Obelisk Gate)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

N. K. Jemisin: The Obelisk GateAz előző kötet Hugo-díja és közönségsikere után, A megtört föld-trilógia második része mind kritikailag, mind olvasói elvárások tekintetében hatalmas várakozásoknak kellett, hogy megfeleljen. Az írónő társadalmi és ökológiai szempontokat is figyelembe vevő kritikája Az ötödik évszakban, a The Obelisk Gate narratívájának már kevésbé integráns része. A történet egyik részében az első könyvben megismert idősebb főszereplőre, Essunra koncentrál, a másik szemszöget képviselő karakter szerepében pedig megszöktetett lányát, Nassunt követheti az olvasó. Rezdületlen világán az apokaliptikus események következtében az összezártság, a megváltozott viszonyok és a félelem új kötelékeket hívnak életre, ahol a korábbi társadalmi rend hierarchiája már nem érvényes, csak és kizárólag a túlélés a döntő. Itt, ahol a lét minden korábbi formáját aggasztó ütemben errodálja a kataklizma, remek ellenpontként érthető a lassan épülő, folyamatosan változó és állandó újraértékelésre kényszerítő két női fejlődéstörténet, amely valójában a regény gerincét adja.

A történetszálak megfogyatkoznak, összefonódnak és ezért még a korábbinál is fókuszáltabbnak hatnak. Az előző részben folyamatosan haladó cselekmény minél több oldaláról igyekezett bemutatni Jemisin posztapokaliptikus világát, még ha ezt visszafogott, titkolózó tempóban tette is. Ezzel ellentétben a The Obelisk Gate Nassun apjával, Jijával való vándorlását, majd egy különös közösséghez való csatlakozásukat tudja újdonságként, mintegy felfedezetlen területként a korábbi témákhoz csatolni. Essun fejezetei egyetlen túlélői közösségre koncentrálnak, az ottélők mindennapjait követhetjük nyomon, ezért ezekben a részekben a haladást más módon határozza meg az írónő. Ez a váltás egyúttal azt is jelenti, hogy inkább a világot irányító erők és politikai akaratok megismerésének szentel teret a szerző, illetve az átívelő szál is nagyobb figyelmet kap.

Ki született helyretolni az időt? (N. K. Jemisin – Az ötödik évszak)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

N. K. Jemisin: Az ötödik évszakAz elmúlt évben az Agave Könyvek jóvoltából volt szerencsém több olyan kötetet is olvasni, amelyeket a külföldi kritikusok a fantasy következő lépcsőfokának neveztek. Hosszan lehetne értekezni arról, hogy leírható-e a fantasy haladása fejlődésként vagy sem, meglátásom szerint ezek a könyvek úgy tudják összeszedni a műfaj jellegzetességeit – gondolok itt a világépítésre, az idegen fajokra, legyenek azok emberszerűek vagy sem, és magára a narratívatípusokra –, hogy ezalatt intelligens módon behozzák az újat a korábbiak helyére vagy mellé, amitől valóban kiugróvá válnak. Ilyen elképzelésekkel élt A varázslók-trilógia, de Az ötödik évszak N. K. Jemisintől is ebbe a kategóriába esik.

A Jemisin írta fiktív világ onnan indul, ahol a legtöbb narratíva véget ér, az Apokalipszistől. Ezt a tényt azzal bővíti ki az írónő, hogy ez az esemény nem egyszeri, hanem többszöri – amikor kizökken az idő, megtörténik a pusztítás, vagyis egy negyedik évszak után jön egy ötödik is. A látszólag lehetetlen pozíciót Jemisin arra használja fel, hogy posztapokaliptikus világát egyfelől felépítse, másrészt ezalatt meg is magyarázza azokat a tudnivalókat, amelyek segítségével gyakorlatilag egésszé teszi ezt a világot. Ezen kettősség játéka adja az egyik különlegességét Az ötödik évszaknak és itt a varázslat – itt orogénia – működésében szinte megkülönböztethetetlen a science fiction mechanizmusától.

A könyv kezdetén egy mindentudó narrátor közli az olvasóval, hogy milyen formában érkezett az utolsó ítélet a kontinensre, Rezdületlenre. Bemutatja a negyvenkét éves női főszereplőt, Essunt, aki férjét keresi, mert elrabolta a lányukat, Nassunt és megölte fiúkat. A világ bemutatásában azonban a másik főbb szereplőnek, Damayának és Szienitnek van nagyobb jelentősége.

Azzal, hogy a kötet átvette az SF azon metódusát, hogy mindent racionalizálva kell elsajátítani, semmi sem maradhat magyarázat nélkül ezen, egy megismerési fékkel gátolja a narratívát. Egyrészt Essunon keresztül kapunk egy olyan szemszöget, amely már nem talál értéket az életben, ezért tapasztalatainak köszönhetően, az újdonságok bemutatása és azok megismerése nála háttérbe szorul. A nő céltudatos megindultsággal tudósít a körülötte folyó eseményekről, mégis az ő elbeszélői pozíciója az egyes szám második személy miatt órási mankó a szöveg átélésében és megértésében.

All Hallow's Read – Fekete I. Alfonz: A torzsatitán

Szerző Fekete I. Alfonz On the

All Hallow's ReadAz All Hallow's Read kezdeményezés lényege, hogy Mindenszentek előestéjén egy ijesztő történetet, könyvet adsz az ismerőseidnek. Idén első alkalommal mi is csatlakozunk ehhez a kezdeményezéshez. Fekete I. Alfonz hamarosan megjelenő kötetéből nyújt át az olvasóknak egy rémtörténetet ebből az alkalomból. Fogadjátok borzongással Alfonz történetét.

 

A torzsatitán

 

Az utcára néző szoba nyugati oldalában egy hatalmas állóóra tornyosul. Egyik, az ajtóból nem észrevehető deszkájába számolatlan korábbi generáció róhatta bele hegyes tárgyakkal suta, a nevelői szigor határozott fellépése miatt, soha be nem fejezett kézjegyét, így a további nyomok már csak a fiatal írnokok fejébe vésődhettek bele. Ajtajának üvegét nem régen cserélték, tökéletesen be lehet látni a szerkezet hasába, ahogy ez a fémszerű nyelőcső aláereszkedve hosszan lenyúlik és a perisztaltikának köszönhetően jobbra-balra mozog, halkan nekikoccan az üregessé száradt faszerkezetnek, majd mintegy hátat fordítva korábbi útvonalának, új lendületet vesz. Ez a lógó fémnyelv folyamatosan nyalja az óratok talapzatát, a lassan terjedő fehér folt szinte teljesen bekebelezi a vízszintes fadarabot. Belépés után válik szembetűnővé a figyelmes szemlélőnek az egész tárgy barnaságában a fenyegető ridegség és a haladás melletti tántoríthatatlan elköteleződés. Később látható csak az óra faszerkezetének másik oldala, amely fényesebb, pulzál, szinte gyűjti magába a fényt. Ez az aithéri csillogás a gyakran alvilági sötétségbe burkolózó közlekedő folyosó ajtó előtti szakaszát is derengésbe vonja.

A felnőttkor társasjátéka (Lev Grossman – A varázslók trilógia)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

A Varázslók-trilógiaA harmadik évezred második tizedének felén is túl elgondolkodtató, hogyan is működik az irodalmi kánon. Milyen módon törnek utat maguknak az új szövegek, milyen arányban érvényesül a kiválasztásban, majd ebbe a viszonylag zárt könyvhalmazba való beemelésben az olvasó és a kritikus véleménye? Mennyire kell nóvumnak lennie, hogy akár egyik, akár másik fentebb említett fél pajzsra emelhesse? A varázslók trilógia hosszas megelőző vitákat követően nyerte el ezt a státuszt. A nézeteltérés elsősorban abból adódott, hogy sorozatában az amerikai származású író, Lev Grossman az Y generációként ismert korosztály megváltozott életkörülményeivel és ezzel való küzdelmükkel foglalkozik egy fantasztikus környezetben. Természetesen a coming of age történet és a fantasy találkozása nem teljesen újdonság, elég ha J. K. Rowling Harry Potter sorozatára, Ursula K. Le Guin Szigetvilág könyveire vagy Patrick Rothfuss A királygyilkos krónikája trilógiájára gondolunk. Mégis figyelembe véve azt, ahogyan Grossman a portál fantasy jellegzetességeit hozza össze a már eleve kiábrándult és kiégett fiatalok valóságtapasztalataival, az mindenképpen sejteti, hogy a fantasztikum-realizmus ellentét már korán sem olyan sziklaszilárd, mint az korábban vélelmezett volt, éppen ezért néhány meglátás helyénvalónak tűnhet ezzel kapcsolatban.

Az erő velük van (China Miéville – Vastanács)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

China Miéville: VastanácsValahányszor megjelenik akár angolul, akár magyarul a brit irodalom egyik nagy határátlépőjének valamilyen munkája, azonnal számolgatni kezdem a pénzemet, és azt figyelem, hogy a Pan Books által gondozott, általam gyűjtött kiadás mikor fog forgalomba kerülni.

Három éve, barátom közvetett biztatására ismerkedtem meg China Miéville-lel és a Perdido pályaudvar, végállomással. Azóta pedig kisebb-nagyobb kihagyással folyamatosan olvasom regényeit, novelláit. Leginkább ezt az oldalát ismerem és követem, mert nemcsak író, hanem marxista irodalomkritikus is. Semmi sem kerüli el a figyelmét, legyen az politikai, művészeti vagy gazdasági esemény, Miéville a nemzetközi kapcsolatok doktoraként igyekszik mindent összefüggéseiben vizsgálni.

A Vastanács az Új-Crobuzon trilógia részeként és az ehhez kapcsolódó, Looking for Jake novelláskötetben olvasható “Jack” elbeszéléssel együttesen öleli fel az író Bas-Lag nevű világát, ugyanakkor ez az utolsó regénye ebben a környezetben. A könyvek olvashatóak sorozatként, de nincsenek visszatérő szereplők, sem folytatások, vagyis inkább a térkoncepció szempontjából összefüggőek. Miéville a Perdidoval invitálta be olvasóit ebbe a “new weird” stílusjegyeket felvonultató világba, ahol a horror, a science fiction és az urban fantasy egyszerre van jelen, kiegészítik és felerősítik egymást. Ez a kavalkád a narratívában úgy jelenik meg, hogy a technológiai fejlettség kéz a kézben jár a mágia teljesen eltérő tőről fakadó formáival, az idegen, nem humanoid fajokkal és a hihetetlenül változatos városi környezettel. Míg az első részben az író Új-Crobuzon városát állította középpontba, addig a második regény, az Armada a tengeri élet és a kalózkodás témáját írja újra sajátosan miéville-i szemszögből. A harmadik kötetben, a Vastanácsban a vasút lesz a szöveg meghatározó motívuma.

“A te döntésed, hová helyezed a kamerát” - Catherynne M. Valente interjú

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Catherynne M. Valente (fotó: Labundy Katalin)Eddig három sorozatot (Tündérföld (az első két kötet jelent meg magyarul), Gyászének János papnak (magyarul nem adták ki) és az Árva meséi (szintén nincs magyarul)) írt, nem számítva a Leningrád-diptichont, amelynek első része a Marija Morevna és a Halhatatlan. Radiance című regényéről itt írtunk kritikát. Catherynne M. Valentével Fekete I. Alfonz készített interjút.

Fekete I. Alfonz: Három regénye (Marija Morevna és a Halhatatlan; A lány, aki körülhajózta Tündérföldet és A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt) valamint egy novellája (“A téridő tizenhárom arca”) a 10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológiában jelent meg eddig magyarul. Az ön munkásságát különlegessé teszi, hogy irodalmi megközelítése újszerű és látomásszerű, valamint az, hogy ellenáll a műfaji kategorizálással szemben. Blogjában fordulópontnak nevezte, hogy a New Yorker recenziót közölt Tündérföld-sorozatáról.

A felnőttkor trónra lépése (Lev Grossman – A varázsló birodalma)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Lev Grossman: A varázsló birodalmaSok minden történhet egy ember életében tizenhárom év alatt. Ennyi idő telt el Quentin Coldwaterében A varázslók-trilógia kezdete óta. Ezalatt kitanulta a mágiát, több alkalommal került életveszélyes helyzetbe és állt fel a padlóról úgy, hogy nem tudta, hogyan tovább. Az első regény határozottan felvállalta, a második kötet háttérbe tolta a fejlődésregény műfaját, A varázsló birodalma visszatér ehhez, és ezzel be is zárja a kört.

A harmadik regény narratívája az újdonság-érzés és a történet lezárásához szükséges ismétlés között egyensúlyoz. A két történetszál közül az elsőben ismételten Quentin a főszereplő, akit egy férfi és egy holló bérel fel többedmagával egy betöréses munkára. A heist során a kiválasztott varázslók több problémával szembesülnek, mint amire számítottak, és megbízóik is eltűnnek. Rizikósnak tűnhet, hogy az író az utolsó epizódban mutat be egy új szereplőt, Plumot, akit aztán kellő alapossággal és odafigyeléssel dolgoz ki, hogy aztán a fiktív valóság és Fillory közötti állandó kölcsönhatásáról szóló játékban elfoglalja az őt megillető helyet. A második történetszálon Eliot Fillory főkirályaként egy országát északról megtámadó barbár hadsereggel száll szembe, legyőzi Gaz Atyát, a betolakodó loriaiak bajnokát. A küzdelmek után Parázs egy bejelentéssel sokkolja majd lombozza le Eliot-ot és Janet-et, akik hosszabb tanácskozás után kezükbe veszik az irányítást és elindulnak küldetésükre.

Grossman apró darabokra bontja az újdonság és a repetíció kettősségét, és minden részhez igyekszik úgy rendelni valamit, hogy az egyfelől ismerős és megszokott, de ne elcsépelt legyen, másrészt a szorosan kapcsolódó részeket összerakva mégis nóvumot adhasson az olvasóknak, bár a felismerhetőség és kiszámíthatóság a trilógia kötetei közül talán A varázsló birodalmára a legjellemzőbb. A korábbi szereplők és helyszínek ennyi év elteltével való viszontlátása felett érzett ambivalens érzések elindítják Quentinben az újraértékelés aktusát és a megközelítés változását. Azonban elmúltak a kísérletező húszas évek, amikor egyfelől a fiktív valóságban rejtőzködő mágikus világ felügyelt rá, másfelől a Fillory adta lehetőségek és kalandok valószerűtlenné és így mintha súlytalanná tették volna az ott történteket.

Politikai magyarázatok a science fictionről (Tóth Csaba: A sci-fi politológiája – könyvbemutató)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Tóth Csaba: A sci-fi politológiája(Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, 2016. április 23., Könyvbemutató és dedikálás)

A Supka Géza terem levegője olyan, mint egy űrhajó levegője nagymosás után. Nehéz, elhasznált és mellkasra ülő. Nyáry Krisztián és Tóth Csaba, utóbbin a Tardist tenyerén tartó Iron Giantes póló, bejelentik, hogy türelmesen megvárják amíg az előző programokról összesereglenek az érdeklődők. Néhány üdvözlés és gratuláció hangzik el a mikrofonoktól távolabb, majd a falra próbaként kivetítenek egy jelenetet a Star Wars előzmény-trilógiából. Majd megnyílik a parancsnoki híd és özönlenek a kérdések.

A kötetet gondozó Athenaeum kiadó igazgatója faggatja a könyv szerzőjét. Nyáry bemutatja a politológus és szociológus végzettségű, adjunktusi fokozattal rendelkező Tóth Csabát, majd rákérdez A sci-fi politológiájának személyes motivációira. Tóth úgy látja, hogy a politika és a science fiction egyszerre jelent meg az életében, utóbbira részletesebben is kitér: példaként felhozza édesapja Galaktika gyűjteményét és Isaac Asimov munkáit. A következő kérdésben a kérdező arra kíváncsi, hogyan és miként jelenik meg ugyanakkor vizsgálható a politika a zsánerkönyvekben, elsősorban a science fiction és fantasy vonalat értve e megnevezés alatt. A szerző rámutat arra, hogy a politika mindenütt jelen van. A fiktív világok megléte szolgáltatja az okot arra, hogy az általunk ismerttől eltérő politikai rendszerek megjelenhessenek. Hangsúlyozza, hogy a politikai alapdöntések a mérvadóak, vagyis kik és milyen motiváció által hajtva tesznek vagy nem tesznek meg valamit.

Nyáry úgy gondolja, hogy a science fiction rendelkezik mind természettudományos, mind pedig társadalomtudományos háttérrel, míg a fantasy esetében ez nem mondható el. Tóth meglátása szerint a fantasy gyakran nem ad magyarázatot a világában történő eseményekre, míg a sci-fi ezzel ellentétben igyekszik ezt megtenni. A következő kérdés a vizsgálati szempontot firtatja. Az adjunktus feleletében elmondja, hogy tartózkodva az értékítéletektől, leíró megközelítést alkalmazott, vagyis a kulturális antropológia módszertana mellé az in-universe szemléletmódot részesítette előnyben - nincs külső, behozott szempont, a jelenségeket az adott fiktív világ normái szerint értelmezi az elemző.

Oldalak