fantasy

A TWISTER MEDIA viszonylag új szereplője a sci-fi és fantasy könyvkiadásnak, de egyre több címmel vannak jelen a könyvpiacon. A kiadó profiljáról, a tervezett megjelenésekről Értékes Christosszal, a kiadó igazgatójával beszélgettünk.

stv: Mióta működik a TWISTER MEDIA Kiadó és milyen célból jött létre?

Értékes Christos: Kiadónk 2012 óta foglalkozik könyvkiadással, ekkor valósult meg az az ötlet, hogy a kiadó által megjelentetett FourFourTwo fotballmagazin olvasóit addícionális tartalmakkal szolgáljuk ki. Felmerült még a filmforgalmazás lehetősége is, de mivel akkor ez túl nagy falatnak tűnt, inkább könyvkiadás mellett döntöttünk. Ehhez nem kellett külön infrastuktúrát kiépíteni, és támaszkodhattunk a magazinkiadás kapcsán meglévő munkatársak szakértelmére is. Az első címeinket még Candover Kft neve alatt jelenttük meg, majd 2014 nyarától már a TWISTER MEDIA vette át a könyvkiadás szerepét.

Fordította: Galamb Zoltán

Phyllis Eisenstein neve valószínűleg nem cseng túl ismerősen a legtöbb magyar olvasó számára, mivel ez az első írása, ami magyarul megjelent. A szerzőt Hugo és Nebula Díjra is jelölték már és George R. R. Martin régi barátja. Ő volt az, aki meggyőzte Martint, hogy tegyen sárkányokat a Tűz és Jég Dala regénysorozatba, ami nem volt rossz döntés. A Mester cserébe Eisensteinnek ajánlotta a sorozat harmadik kötetét, a Kardok viharát.

A semmibe tartó karaván nem kiemelkedő darabja az antológiának, ám helyszínválasztása miatt mindenképpen emlékezetes marad az olvasónak. A sivatagon átkelni szándékozó kereskedő felbérel egy kobzost, hogy tartson a karavánnal. A kereskedő fia is velük tart, aki láthatóan gyengeelméjű. Az árulással fűszerezett kereskedelmi út során persze sok minden kiderül az apáról és a fiúról, ahogyan a különleges képességekkel bíró dalnokról is.

Az útleírás kifejezetten tetszetősre sikerült. Az olvasó képet kap az utazók mindennapjairól, arról, hogy milyen ruházat szükséges ahhoz, hogy át tudjanak kelni a sivatagon, milyen élelmet visznek magukkal és általában hogyan maximalizálják a túlélési esélyeiket. Mindezt olyan stílusban sikerült megvalósítania a szerzőnek, hogy nem válik fárasztóvá, érdektelenné vagy száraz adathalmazzá az írás.

A karakterek érdekesre sikerültek, a környezet is kellően egzotikus és még titkoknak is jutott hely ebben a novellában, mégis csupán a középmezőnybe sorolható. Ennek oka az, hogy megjelenik benne a fantasy írások rákfenéje, a direkt moralizálás. Ez pedig ennek a szövegnek sem áll jól, már csak azért sem, mert nem sikerült annyira erősre a szöveg morális rétege, hogy az olvasóban is valódi kérdések fogalmazódjanak meg vele kapcsolatban.

Fordította: Kleinheincz Csilla

Garth Nix novellája üdítő és humoros színfoltja a gyűjteménynek, ebben az értelemben Scott Lynch Egy év és egy nap Teradániában című írására rímel. A szerző neve nem ismeretlen a magyar olvasóközönség számára, hiszen a Gabo Kiadó nemrégiben jelentette meg Sabriel című regényét.

Az Elefántcsont rakomány egy különös páros története, ami később trióvá bővül. Egy tolvaj lovag és bábumágus társa törnek be egy városi előljáró palotájába, ahol egy elefántcsontból faragott bábukészletet keresnek. A bábuk egy részébe ősi isteneket börtönöznek, erről viszont tulajdonosuk semmit nem tud. Sir Hereward és Fitz azért hatol be a palotába, hogy megszerezze az érintett bábukat és megakadályozza az istenek esetleges kiszabadulását. A palotában találkoznak Tirával egy tolvajcéh tagjával, aki szintén a készletet keresi. Természetesen elkéstek akciójukkal és az egyik bebörtönzött isten manifesztálódni kezdett.

A gyors tempójú, egyszerű történetvezetésű novella stílusa az első néhány oldalon még szokatlannak és nehézkesnek hat, de néhány oldal után nem csupán megszokhatóvá válik, de humorforrássá is. Nagy erőssége a történetnek - a már említett szellemesség mellett - a karakterek egyedisége és szerethetősége. Garth Nix nem értekezik oldalakat a szereplők jelleméről és múltjáról - nem is lenne hely erre egy novellán belül - hanem egyszerűen hagyja őket beszélni, így elegánsan és hitelesen tárul fel az olvasó előtt a szereplők jelleme.

Ismét a gyűjtemény nagyszerű darabját olvashattuk.

Fordította: Galamb Zoltán

„A város útvonalai folyton változtak és alakultak,

akár egy partjai közt nyugtalanul kavargó,

lassú folyó. Asa részben ezt szerette a városban.” (387. o.)

Daniel Abraham saját neve alatt fantasyt és science fictiont ír, valamint ő a James S. A. Corey álnév mögött rejtőzködő írópáros egyike, akinek A Térség könyvsorozatot is köszönhetjük, nem utolsósorban pedig M.L.N. Hanover néven urban fantasyt ad ki. A Zsiványokban szereplő novella egy szerelmes lány küzdelmét meséli el.

Egy törvényektől mentes, koszos, országoktól elszakadt poliszban bújkáló herceg nemesi viselkedése érthető, ám problémás; ha ennek fentartásában partnerre talál egy fiatal lány személyében, aki belészeretett, az különösképpen az. Ez a cselekmény mozgatórugójaként jól működik, azonban végül kevésnek bizonyul, ha azt vesszük figyelembe, hogy a többi fordulatot előre látjuk. S mindezt Asa mindent legyőző érzelme sem tudja megmenteni. Mindezektől függetlenül nagyszerű hangulatú írás, érezni az égő kátrány szagát, a mocskos folyó felbodorodó felhőit és a rabszolgák kiabálásait.

Az Időláda két történet összefonódása: az egyikben Obszidiána hercegnő sorsát követhetjük végig, míg a másik a nem túl távoli jövőről szól, ahol egy kislány, Sigrún, a világvégével kell, hogy szembesüljön.

Obszidiána története érdekes változat a Grimm testvérek Hófehérkéjére, amelyben Dímon király, miután meghódította az egész világot, az idővel is harcba akar szállni. Égen, földön keresi az örökélet titkát, végül egy csapat törpe egy üvegkoporsót visz a színe elé, amelyben megáll az idő annak, aki belefekszik. A koporsót a hercegnőnek tartják fent, és csak akkor engedik ki belőle, amikor az adott nap méltó hozzá. Obszidiána így egyre inkább eltávolodik a körülötte élőktől, mígnem hosszú időre a ládában reked.

A történet vegyes elemekből áll össze: a Hófehérke csupán a bázis, mellette más mesék is megjelennek, sőt, még a modern világ is szerepet kap (például az udvari könyvelő, Exel személyében). A helyszínt és a kort szintén a valósághoz köti Dímon királyságának neve (Pangea), és a földrészek szétszakadása, amely a regény egyik fontos eseménye. Obszidiána világa így egy furcsa fantasy egyveleggé áll össze, amely a népmese stíluselemeit használja, ám több ponton eltér a megszokott sémáktól.

Karakterábrázolása is hasonlóan kevert, mivel a szereplők a kidolgozottság és a mesei archetípus között mozognak – Obszidiána például sokáig teljesen színtelen mellékszereplője saját történetének, csupán „a királylány” és semmit több, ám ez idővel megváltozik. A folyamatot Kári érkezése indítja be, aki ugyan csak egy tolvaj, de elnyeri Obszidiána szívét, és nem mellesleg felnyitja a szemét a világgal kapcsolatban.

1. Utaztat. Márai óta tudjuk, hogy a szegény kevés szórakozásai közé tartozik az ilyen vándorút. A nyárutón majd beszámolhatunk sivatagi élményeinkről kollégáinknak...

2. Magával ragad. A nyár az érzés intenzitásának hava, mindenki ezt hajtja, de az őszi kétségbeesésből ítélve kevés sikerrel. King monumentális regényfolyama finoman adagolja az élvezetet, nem kell magunkat nem kímélve utánajárni.

3. Nem vidám. Alighanem sokan tapasztaltuk már a nyári eltöltekezést. Ilyenkor mindenki mosolyog, mintha kevés lenne a gondja. Nos, Roland vitéznek van éppen elég. Mondhatni, formában tart.

4. Nagyon hosszú. A 2012-ben kijött "négy és feledik" résszel együtt nyolc kötetes! Mikor máskor lenne rá időd?

5. Idegborzoló. Ezúttal nem csak a leírások hosszúsága, mint Kingnél általában, hanem a kis részletek beilleszthetetlensége is a józanság térképére - mint Kingnél általában. Nem pillanthatsz föl, mert a strandon hirtelen föltűnnek a lassú mutánsok, akiket eddig kitartóan nyaralóknak láttál...

Az Olvassuk a Zsiványokat című cikksorozatunkban a Fumax Kiadó jóvoltából magyarul is olvasható Zsiványok (szerk.: George R. R. Martin & Gardner Dozois) című antológia írásait fogjuk bemutatni. Mivel a kiadvány a szó minden értelmében óriási, úgy gondoltuk, hogy minden benne lévő írást bemutatunk nektek egy-egy rövid kritikában, ahelyett, hogy egyetlen - óhatatlanul is felületes és leegyszerűsítő - recenziót közölnénk a kötetről. Az antológiáról ketten írunk és minden héten két írást mutatunk be nektek: az egyiket hétfőn (stv), a másikat szerdán (Fekete I. Alfonz).

A Hét Áldás Fogadója (Fordította: Galamb Zoltán)

„Raffalon kivette a szobrot, hogy alaposabban megvizsgálhassa.” (89. o.)

Amikor fogyasztói társadalmunk arra igyekszik felhívni figyelmünket, hogy keressük minduntalan a csavarokat és olvassuk el az apróbetűs részt is, ha pedig nem tesszük, akkor pórul járunk, úgy mindezek hiánya viszont csalódottságot eredményezhet. Ehhez az irodalom is hozzátartozik, vagyis megvannak az ilyen hajtásai, ahol keressük, várjuk, sőt elvárjuk a meglepetést. S ha az elmarad, akkor hajlamosak vagyunk az adott szöveget negatívan értékelni.

Úgy gondolom, Matthew Hughes A hét áldás fogadója című szövegének hasonló előítéletekkel kell megküzdenie az olvasás során, kiváltképpen, ha sorban halad az olvasó az antológiában. A történetben Raffalon, a tolvaj egy messziről szemlélt rajtaütés után, magához vesz egy szelencét, amiben egy istenség lakik. Ez az istenség arra kéri őt, szabadítsa ki a most foglyul ejtett szolgáját az emberevők hálójából. Raffalon némi tépelődés után engedelmeskedik. Továbbiakban a főhős találkozik egy lánnyal és egy férfival, akik ideig-óráig társául szegődnek.

Nehéz idők (fordította: Kamper Gergely)

„egy sötét alak közéjük ugrott, és egy pillanattal később azon kapta magát, hogy üres a keze.” (31. o.)

Kétes egzisztenciák olyan helyen érzik csak otthon magukat, ahol már csavarni lehet az adott városból a mocskot és a bűnt, mint vizet a vizes ruhából. Joe Abercrombie immár Locus-díjas kisregénye Sipani városában játszódik. A helyszín az Első Törvény-sorozat a magyarul még meg nem jelent Red Country című kötetében bukkan fel. A történet elején Carcolffal, a futárral találkozik az olvasó, aki egy csomagot kell, hogy eljuttasson ismeretlen megrendelőjéhez. A mindenféle gyülevész népségnek fedelet biztosító városban azonban egy kabát belső zsebében elrejtett doboznak könnyen lába kél.

Az olvasó végigutazhatja a város sikátorait, hátsókertjeit és gyéren megvilágított utcáit, ahol a bizonytalan eredetű áruk gazdát cserélnek. Az ideiglenes tulajdonosok kezei közül pedig újra meg újra kicsúszik céljuk, ezért a nézőpont gyakran változik. Dacára a temérdek eltérő foglalkozásnak, mindenkinek a csomag a legfontosabb.

Éppen a gyors szempontváltások miatt volt az az érzésem, mintha egy börleszk fogócska leírását olvasnám. A zsiványok se nem fekete, se nem fehér világát Abercrombie egy olyan keretbe zárja, ami után mindenki azt kívánja, bárcsak tovább utazhatna Carcolffal.

„Hát végül is a te csomagod.” (50. o.)

A cikksorozat első része George R. R. Martin szerkesztői előszavával foglalkozik.

Előszó: Mindenki szereti a zsiványokat (fordította: Holló-Vaskó Péter)

“Néha ők a hősök, néha ők a gonoszok. De leggyakrabban a kettő közt állnak, szürke lények… nekem pedig a szürke régtől fogva a kedvenc színem. Sokkal érdekesebb a feketénél és a fehérnél.” (9. o.)

Meglepő, de az öt oldalas szöveg egyetlen lakomaleírást sem tartalmaz.

Martin mesélői kedve azonban egy előszót olvasva is nyilvánvalóvá válik. A kötetben összegyűjtött szövegeket csupán az köti össze, hogy zsiványok a szereplőik. Milyen alakok azonban ők és miért vonzódnak hozzájuk az olvasók? Martin ezekre a kérdésekre keresi a választ ebben az írásban, miközben példákon keresztül igyekszik bizonyítani, hogy nem csupán a filmekben és a könyvekben, de a mitológiában és a történelemben is találkozhatunk kedvelhető zsiványokkal. Számtalan különböző zsivány létezik, közös tulajdonságuk, hogy a maguk dörzsölt módján elbűvölőek.

Tombol a hőség. Patakokban folyik a hátukon a víz. A strandon kisgyerekek sikítoznak, zsákbanfutó versenyt futnak, kincset keresnek, homokvárat építenek. Az ifivezetők úgy-ahogy próbálják kordában tartani a gyereksereget, és szórakoztatni az őket kísérő nagyikat. Aztán este, miután a kis lurkókat ágyba terelték, az öregek meg elszenderülnek a tombolahúzás után, indul az igazi éjszakai élet, az elhajlás, a nyári bulik… csak reggelre józanodj ki, és mire ébresztő van, a saját ágyadban kelj! És söpörd le a zöld zakódról azt a rengeteg katicabogarat, hogy nézel ki?! Katalinka, szállj már el!

David, a jómódúnak semmiképp sem mondható munkáscsaládból származó fiatal is úgy döntött, hogy 1976 nyarán diákmunkával keresi meg a bulizáshoz valót, így egy kicsit a saját lábára is állhat, elszabadul a szüleitől, és akár még csajozhat is. Nyári tábort is tudatosan, felnőtt fejjel választ: a lincolnshire-i Skegnessben vállal munkát, ahol egész nyáron hallgathatja a táborozók kacagását és minden nyűgét, terelgetheti őket kedvére, elpoénkodhatja napjait, és még pénzt is kap érte. Mégis van még, ami ide húzza a szívét: kisgyerekkorában valami szörnyűség történt, a vér szerinti apjáról készült utolsó fénykép itt készült, és Davidet ez azóta sem hagyta nyugodni.

Mégis kultúrsokként éri, amikor a lepukkant, a negyvenes-ötvenes évek varietézenészeit felvonultató, cikisen retró táborban munkához lát. Itt mindenki stikában nyerészkedik valahogy a táborban lakó gyerekeken és szülőkön, mindenkinek megvan a maga kis biznisze, mindenki ügyeskedik, és senki sem küzd nagyon azzal, hogy a látszatot fenntartsa. A skegnessi nyári táborhoz hasonló üdülőknek a napjai meg vannak számlálva az olcsó repülőjegyek és a változó ízlések miatt: a csillogó szemű tinikhez már a hippikorszak zenéi szólnak, a kiábrándultabbaknak meg a feltörekvőben levő, radikális punkegyüttesek nótái. A táborfelügyelők és David munkatársai pedig fáradt rutinnal űzik az ipart, elegük van a rajcsúrozásból, a Ki mit tud?-versenyek és a táncdalfesztivál műsoraiból, az ócska bűvészmutatványokból – nekik elég, ha legurítanak egy sört munka után, úgyis ugyanez lesz majd holnap, meg a következő turnusban.