fantasy

Sok minden történhet egy ember életében tizenhárom év alatt. Ennyi idő telt el Quentin Coldwaterében A varázslók-trilógia kezdete óta. Ezalatt kitanulta a mágiát, több alkalommal került életveszélyes helyzetbe és állt fel a padlóról úgy, hogy nem tudta, hogyan tovább. Az első regény határozottan felvállalta, a második kötet háttérbe tolta a fejlődésregény műfaját, A varázsló birodalma visszatér ehhez, és ezzel be is zárja a kört.

A harmadik regény narratívája az újdonság-érzés és a történet lezárásához szükséges ismétlés között egyensúlyoz. A két történetszál közül az elsőben ismételten Quentin a főszereplő, akit egy férfi és egy holló bérel fel többedmagával egy betöréses munkára. A heist során a kiválasztott varázslók több problémával szembesülnek, mint amire számítottak, és megbízóik is eltűnnek. Rizikósnak tűnhet, hogy az író az utolsó epizódban mutat be egy új szereplőt, Plumot, akit aztán kellő alapossággal és odafigyeléssel dolgoz ki, hogy aztán a fiktív valóság és Fillory közötti állandó kölcsönhatásáról szóló játékban elfoglalja az őt megillető helyet. A második történetszálon Eliot Fillory főkirályaként egy országát északról megtámadó barbár hadsereggel száll szembe, legyőzi Gaz Atyát, a betolakodó loriaiak bajnokát. A küzdelmek után Parázs egy bejelentéssel sokkolja majd lombozza le Eliot-ot és Janet-et, akik hosszabb tanácskozás után kezükbe veszik az irányítást és elindulnak küldetésükre.

Grossman apró darabokra bontja az újdonság és a repetíció kettősségét, és minden részhez igyekszik úgy rendelni valamit, hogy az egyfelől ismerős és megszokott, de ne elcsépelt legyen, másrészt a szorosan kapcsolódó részeket összerakva mégis nóvumot adhasson az olvasóknak, bár a felismerhetőség és kiszámíthatóság a trilógia kötetei közül talán A varázsló birodalmára a legjellemzőbb. A korábbi szereplők és helyszínek ennyi év elteltével való viszontlátása felett érzett ambivalens érzések elindítják Quentinben az újraértékelés aktusát és a megközelítés változását. Azonban elmúltak a kísérletező húszas évek, amikor egyfelől a fiktív valóságban rejtőzködő mágikus világ felügyelt rá, másfelől a Fillory adta lehetőségek és kalandok valószerűtlenné és így mintha súlytalanná tették volna az ott történteket.

Kazuo Ishiguro legújabb művét parázs vita kísérte egy egyébként marginálisnak tűnő, pusztán kategorizáló kérdésben: fantasy-e Az eltemetett óriás? Mindenki úgy tett, mintha kardinális, az irodalom sorsáért folyó küzdelem volna. Ursula K. Le Guin és Ishiguro közt kelletlen szópárbaj kerekedett, a kritikusok szabadkoztak miatta, a műfaj szerelmesei fanyalogtak. Pedig ez egy rossz kérdés, amire csak haszontalan válasz adható. Igen, ez a könyv ízig-vérig fantasy, regénybe oltott középkori románc, de nem ez a műfaja. Az eltemetett óriás feledésregény.

Kézenfekvő volna egyszerűen rásütni a fantasy kalandregény (sword-and-sorcery) bélyegét, és azt mondani, hogy Ishiguro élvezi a hagyományos műfajok dekonstrukcióját. Hiszen az Artúr utáni Britanniában játszódik a történet, ahol Brennus, a kelta hadvezér az úr, a Kerekasztal lovagjai közül sokan élnek még, kardforgatók járják az országot, tündérmanók és ogrék lakják a vidéket, sárkányok nyugosznak minden barlang mélyén, és gonosz lények bocsátanak ártó varázst a hét királyságra. Ishiguro elődjei közt érezni ugyan Moorcock és még inkább T. H. White hatását, aki az Üdv néked, Arthur, nagy király!-ban lefektette Ishiguro regényének alapjait, de semmi köze sincs sem Tolkien, sem G. R. R. Martin alkotói eszméihez. Martinhoz képest líraibb, Tolkienhez képest pszichologizálóbb és allegorikusabb. Viszont magával ragadó, és Ishiguro merengő, borongós hangvétele nagyon is illő a ködlepte Britanniához.

Az eltemetett óriás egy, a műfaji eszköztárat okosan használó könyv, amelyben a régies, költői szépségű nyelvezet mögött modern aggodalmak rejlenek. Legfőképp a háború és a veszteség traumája, amiből a feledésbe és a kor mondavilágába menekülnek az emberek. Innen kapja a regény is a nevét: az eltemetett óriás ugyan minden Ishiguro-regény kötelező motívuma, de itt a regék köpenyébe burkolva a fájó emlékek és a feldolgozatlan, szőnyeg alá söpört sokkhatások erős, visszatérő motívuma. Annak ellenére, hogy allegóriába hajló cselekményvezetéssel dolgozik, Ishiguro szereplői kerek, kidolgozott személyiséggel bírnak, mint a modern fantasy művek legtöbbje, és ugyanolyan elánnal küzdenek az emlékeikért és közösségükért, mint Ishiguro más, háborúk utáni csendben önmagukkal vívódó főszereplői. A sárkányt le kell győzni, mert a mitológia megkívánja, de sárkány soha, sehol nem volt még ennél megfoghatatlanabb.

Valerio Evangelisti a fantasztikus irodalmat művelő szerzők legötletesebbjei közé tartozik. Az Égj, Inkvizítor! már a harmadik kötet, melyben bizonyítja ennek az állításnak az igazságát. Az Eymerich-sorozat harmadik részének felépítése az előzőekhez hasonló és a köteteken átívelő nagyobb narratíva is tovább gazdagodik, miközben egy minden eddiginél őrültebb tetőpontnak lehetünk a tanúi.

Az Égj, Inkvizítor! két szálon futó történet. Az egyik szál Nicolas Eymerich domonkos rendi szerzetes és aragónai inkvizítor küldetését beszéli el 1358-ban, míg a huszadik század második felén átívelő történetfolyam egy őrült tudós kísérletének krónikája. Ennek során egy járványt próbál elszabadítani a Földön, ami – egy genetikai torzulás következtében – kiírtaná csaknem a teljes fekete bőrű lakosságot, míg érintetlenül hagyna mindenki mást. Ahogyan azt már Evangelistitől megszokhattuk, az egymástól mind térben, mind időben nagyon távol játszódó események bonyolult, előre nem kiszámítható módon függnek össze és hatnak egymásra.

A kötet a huszadik századi történetszállal kezdődik, melyben az olvasó megismerkedik Lycurgus Pinks-szel, a fiatal, zseniális és nem mellékesen teljesen őrült biológussal, aki éppen a Ku-Klux-Klán egyik gyűlésén próbál rettenetes tervéhez támogatókat szerezni. A fejezet nyelvi leleménye a leginkább szembeötlő: a szerző egy-két oldalon képes felvázolni a Klán által használt sajátos nyelvet, mely gyakoraltilag azonnal a történet világába szippantja az olvasót.

Pinks annyira fanatikus, hogy a KKK nézetei és eszközei nem elég radikálisak a számára, ezért a történet folyamán egyre befolyásosabb támogatókat próbál szerezni az ügyének, egy ideig még a CIA is buzgón segíti, a legkülönbözőbb politikai összefonódások és érdekek eredményeképp. Láthatjuk, ahogyan a RACHE nevű radikális szervezet egy újabb lépést tesz a hatalom felé, miközben az első kötet jövőben játszódó sci-fi/horror szála is érthetőbbé válik az itt történtek tükrében. Ennek a történetszálnak a végkimenetele Edgar Allan Poe-t idézően egyszerre sötét és költői, amire a szerző az utolsó fejezet címével és a jelenetezéssel is rájátszik.

A XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál programja.
A tavalyihoz hasonlóan idén is sor kerül a Könyvfesztiválon, egészen pontosan 2016. április 24-én, 13:30-tól a Millenáris Parkban a Supka Géza teremben, a fantasztikus irodalomról folytatott beszélgetésre

Hol tart a világ fantasztikus irodalma és miként reflektál a korunkra? Milyen irányba halad a hazai sci-fi és fantasy irodalom? A hazai zsánerkiadók beszélgetnek trendekről, témákról, jövő- és világképekről.
 

Résztvevők:
Kleinheincz Csilla (GABO)
Németh Vladimir (Fumax)
Velkei Zoltán (Agave Könyvek)

Moderátor: Szabó István Zoltán - stv (Próza Nostra)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Facebook event

Nemrégiben meghirdettük első novellapályázatunkat, Csernobil 30 - Az atomkatasztrófa gyermekei címmel (itt elolvashatjátok az eredeti kiírást). Örömmel jelentjük, hogy folyamatosan érkeznek be a pályamunkák, ám április 26-ig van még idő, úgyhogy ne habozz és küldd el a kész novelládat vagy írd meg a régóta elmédet feszítő történetet végre és küldd el nekünk.

Ismételten felhívjuk a figyelmed arra, hogy egy novellapályázatról van szó, ezért aztán regényrészletet vagy forgatókönyvet sajnos – bármennyire is színvonalas szövegek – nem áll módunkban zsűrizni.

Kedvcsinálónak felsoroljuk a köteteket, melyeket a partnereink ajánlottak fel a díjazásra – ezúton is köszönjük nekik a segítséget.

Andreas Eschbach 1995-ös Hajszőnyegszövők c. sci-fi könyve 2009-ben jelent meg magyarul. Ha az ember túlteszi magát az első kiadás nem éppen bizalomgerjesztő borítóján, amely egy rosszul sikerült goth manga stílusát idézi, egy átlagos terjedelmű, papírkötésű kötetet tart a kezében. Aztán nekifog a regény olvasásának, de minél több oldalt hagy maga mögött, egyre inkább úgy érzi, valami nem stimmel. Először rácsodálkozik, hogy nincs főszereplő, nincs egy határozottan megragadható cselekményszál, csupán lazán-szorosabban kapcsolódó novellaszerű elbeszélések sora. Ha szokásos elvárásait félreteszi, szabad az útja, hogy felfedezze Eschbach univerzumát, hiszen ebben a történetben az író világa játssza a főszerepet.

Az első három fejezetben bepillantást nyerhetünk a hajszőnyegszövők szürke, fáradságos munkával töltött hétköznapjaiba, valamint megismerkedhetünk a mestereknek otthont adó Yahannochia bolygó családi, vallási, politikai és gazdasági berendezkedésével. A hajszőnyegszövők kasztjának a feladata, hogy feleségeik és lányaik hajából szőtteseket készítsenek a halhatatlan császárnak, aki nem csak az ő galaxisuk, de számtalan másik felett is korlátlanul uralkodik. Egy szőttes elkészítése egy egész életen át tart. Elkészültéig a mester abból a pénzből tartja el családját, amit a szintén hajszőnyegszövő édesapjától örökölt, mikor az általa készített szőnyeget eladta a bolygóra látogató császári ügynököknek. Innentől rajta, majd a fián a sor, hogy törlessze az előző generáció hitelét, elkészítse saját hajszőnyegét, így tovább a végtelenségig. Hogy a rendszer életképes maradjon, az uralkodó tanító papokat küld, akik biztosítják a rendet, és gondoskodnak róla, senki se merje megkérdezni, miért élnek Yahannochia lakói középkort idéző körülmények között, miközben űrhajók szállítják el a hajszőnyegeket a császárnak.

A Próza Nostra online folyóirat irodalmi pályázatot hirdet a csernobili atomkatasztrófa 30 éves évfordulója kapcsán. A tragédia nemcsak milliók életét változtatta meg, s hagyott nyomot számos társadalom emlékezetében, de alapvetően meghatározza posztapokaliptikus látomásainkat, fantáziánkat is. E kollektív trauma közvetve vagy közvetlenül tehát nagy hatással van az irodalomra és a populáris kultúrára egyaránt, gondoljunk csak a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics, valamint Frederik Pohl dokumentumregényére, Tatyjana Tolsztaja A macskány című regényére vagy a Café Postnuclear című magyar képregényre. Ezért döntöttünk úgy, hogy mi is felmérjük, milyen reflexiókat vált ki ma a téma a hazai közönségben.

A pályázatra bármilyen, a csernobili katasztrófát, annak okait, utóhatásait vagy más módon hozzákapcsolható történést feldolgozó, irodalmi igénnyel megírt prózai művet várunk zsánermegkötés nélkül. Regényrészlettel pályázni nem lehet. Pályázni csak magyar nyelvű alkotással lehet.

A beérkezett munkákat a Próza Nostra szerkesztősége, szakmai közössége bírálja el.

Határidő: 2016. április 26., hajnali 01:23:58 (a 4-es reaktor kigyulladásának időpontja)

Benyújtás:

A pályamunkákat elektronikus úton a prozanostra@gmail.com címre várjuk (csatolt fájlként doc, docx, rtf vagy pdf formátumban)!

Kérjük, a pályázó a tárgymezőben tüntesse fel a ’Csernobil 30’ címet!

Határidő után beérkezett, illetve a terjedelmet meghaladó műveket nem áll módunkban elbírálni.

Acsai Roland író, költő, műfordító – akit többek között a Jin és Jang - A szív gravitációs mezeje című fantasy verses regény kapcsán is ismerhetnek az olvasók – legújabb kisregénye a Könyvfesztiválra jelenik meg a Holnap Kiadónál. A fantasy kötet címe Szívhajítók lesz. Az alábbiakban részletet közlünk a szövegből, melyet nagyon várunk és amiről biztosan írni fogunk a Próza Nostrán. A szerzővel készített interjúnkat itt olvashatjátok.

SZAMURÁJ A METRÓBAN

A szamuráj belépett a metróba és kézfejével megtörölte homlokát.

Automatikusan megérintette az oldaláról lógó kardhüvelyt, ami olyan hosszú volt, hogy fémből készült vége a földet érte, és ha betonon lépkedett, úgy hányta a szikrát, mint egy csillagszóró. Ez a város éjszakai sikátoraiban különösen látványos volt. Ha a szamuráj feltűnt, a Bábúk gyávábbjai máris menekülésre fogták a dolgot.

Lev Grossman a Varázslók című trilógiájának második részében sem változtat az előző részben felállított koncepción, ám míg az előző kötet a fejlődésregény műfaját járta körül, kérdőjelezte meg és ásta alá, addig A varázslókirály a kalandregénnyel teszi többé-kevésbé ugyanezt. A Varázslókban átélt élmények ellenére a karakterek nem esnek át látványos fejlődésen. Az író ezzel párhuzamosan a fantasy elképzelésrendszerébe előrekódolt elvárásokra, mint a például az, hogy a királyi minőség azonnal magával hoz egy boldog befejezést, valamint a megcsontosodott struktúrával szembeni fellépés esélytelenségére mutat rá, például hiába döntesz úgy, hogy nem akarsz valamit megtenni, a történet folyamán vissza kell, hogy térj hozzá és meg kell csinálnod. A második kötet narratívája, amely elődjéhez viszonyítva kevésbé szerteágazó, meglátásom szerint jóval tömörebb olvasmányélményt nyújt, a történet összeszedett, fókuszált és kevésbé csapongó.

A legfontosabb eltérés az első részhez képest, hogy ezúttal két történetszálat olvashatunk egy helyett. Az első részből, vagyis Julia elbeszéléséből, megtudhatjuk, hogy mennyire más az intézményes kereteken kívüli varázslóképzés. Az eleinte autodidakta módon varázslást tanuló lány fejlődése merőben eltér Quentin varázskapubeli élményeitől. Ezekben a fejezetekben fel-felbukkan Quentin, akit Julia saját normalitásának igazolásaként keres. Mindenképpen érdekes megfigyelni, hogy az ugyanonnan induló két szereplő mennyire más utat jár be a két könyv folyamán.

A fiatal nő küszködéssel és áldozatokkal teli utat tudhat maga mögött: egyes egyedül, csak és kizárólagosan a cél elérése lebeg a szeme előtt, a varázslatok elsajátítása és a varázslólét társas megtapasztalása. Küzdelmei nagyszerű ellenpárt képeznek a főszereplő férfi életének eddigi történéseivel. Elvégre ő nem nyert felvételt az elit mágusképző intézménybe, nem támogatta a varázsvilág, hogy minden este kedvére válogathasson, hogy milyen alkoholtól lesz aznap pocsolyarészeg illetve nem várta a nagy kaland. Éppen emiatt az általa megtett út, és az ennek folyamán kifejtett makacsság és kitartás, olvasható akár az ifjúság számára követendő példaként is. A Julia által bejárt ösvény és az ennek következményeként végbemenő változás azonban teljesen más irányba tereli őt, dacára annak, hogy a férfival egy ideig együtt kalandoznak, miután elfoglalják Fillory egy-egy trónusát. Mindazonáltal Grossman szubverzív meglátása az egész fantasy műfajjal kapcsolatban itt teljes nagyságában érvényesül.

A Twister Media kiadó új szereplője a hazai fantasy és sci-fi könyvkiadásnak (a kiadó igazgatójával készített interjúnkat itt olvashatjátok), első young adult/fantasy kiadványuk Sara Raasch Hó mint hamu című regénye. A kötet egy sorozat első része. Előljáróban el kell mondanom, hogy nem vagyok tagja a regény elsődleges célközönségének, csupán próbát akartam tenni a műfajjal. És valljuk be, nehéz ellenállni egy ilyen gyönyörű kiadványnak. Lássuk, hogyan sikerült a kísérlet.

A Hó mint hamu világában nincs semmi olyasmi, amit ne láttunk volna már részben vagy egészben más fantasy regényekben, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy van egyfajta kellemes és jellegzetes zamata ennek a világnak. Nyolc birodalom uralja Primoria kontinensét, négy Évszak-királyság és négy Ritmus-királyság. Földrajzi helyzetükről a kötet elején találhatótérkép igazítja el az olvasót. A történetünk kezdete előtt tizenhat évvel Tavaszföld megtámadta és leigázta Télországot, ahonnan a trónörökösnek és kis csapatának – köztük a regény főszereplőjének, az ekkor még csecsemő Meirának – menekülnie kell.

Évekkel később, amikor a regény cselekménye elindul, a kis társaság veszélyes gerillaakciók végrehajtásával igyekszik gyengíteni a tavaszföldi befolyást, legfőbb céljuk pedig, hogy megszerezzék Télország mágiaszterét, egy varázsszert, mely lehetővé teszi a királyság uralkodójának a mágiahasználatot. A nyolc királyság mindegyike saját mágiaszterrel rendelkezik, mely az adott ország uralkodójának birtokában van. Csupán ők képesek varázsolni az eszközök segítségével. Így aztán Primoria királyságai voltaképpen magokráciák, vagyis olyan országok, melyeket varázshasználók irányítnak. A világ érdekes, ám kissé sok kérdést nyitvahagyó mágikus mitológiájában érdemes elmerülniük azoknak, akik szeretik a fantasy világok sajátos rendjének keletkezéstörténeteit.