fantasy

Jelenlegi hely

Modern mese sárkányokról és fiatal lányokról (Naomi Novik – Rengeteg)

Szerző makitra On the

Naomi Novik: RengetegNagyon nehéz egy rögvest kedvenccé vált könyvről írni, nehéz megfogni és megindokolni a rajongást, amit a könyv olvastán éreztem. Naomi Novik már Temeraire-sorozatával megfogott: a napóleoni korszak és a sárkányok összekapcsolása nagyon izgalmas egyvelegnek bizonyult. A Rengeteg, ha lehet, ennél is jobb olvasmány: mese és fantasy, párkapcsolati utazás és feminista regény, fejlődés- és felnövéstörténet egyben, úgy, hogy mindegyik témát hangsúlyosnak éreztem.

Agnyeska az erdő szélén él – de ez nem egy barátságos lugas, hanem a nagyon is veszélyes Rengeteg, ahol emberek tűnnek el és ami néha falvakat nyel el. Az itt lakókat egy varázsló védi az átoktól, aki tízévente egy hajadont kér adó fejében. Mindenki azt hiszi, hogy a főhősnő gyerekkori barátnője lesz az a lány, helyette azonban Nyeskát viszi magával. A mágus pedig nem az a mágus, és nem is az a férfi, amilyennek előzetesen képzelte; a lány rajta keresztül végül új utat talál önmaga felfedezésére, de emellett meg kell küzdenie a rontás sújtotta erdővel is.

A szűz, akit elrabol a sárkány; a rengeteg, ami tele van veszélyekkel; a gonosz királynő: mind-mind olyan mesei elemek, melyeket sokszor és sokféle formában láttunk már gyerekkorunktól kezdve. Ezek mellett is biztos van számos olyan motívum, amelyet én nem ismertem fel, ezt meghagyom a mesekutatóknak. De az biztos, hogy Naomi Novik fogta a régi szimbólumokat és új értelemmel töltötte meg őket. Nála a sokfejű szörnynek nincs is annyi feje, és nem megeszi a lányokat, helyette csak felhasználja őket; nem az erdőben lévő lényektől, hanem magától az erdőtől kell félni. Az ismerős elemek újrakombinálásával sikerült elérnie, hogy otthon érezzük magunkat, de az új elemek miatt izgalmas szellemi utazásra is hív a regény.

Hogyan ölsz meg egy istent? (Robert Jackson Bennett – Lépcsők városa)

Szerző acélpatkány On the

Robert Jackson Bennett: Lépcsők városaA Kontinenst hat isten uralta. Kolkán, Vúrtya, Tálhavrász, Ahanász, Dzsukov és Olvosz tettei alakították a világot, formálták a valóságot, törvényeik szerint éltek az emberek milliói. Ám egy napon egy elnyomott szájpúri, a semmiből előlépő kadzs végzett az istenekkel, megdöntötte a Kontinens uralmát, hazáját pedig a leghatalmasabb országgá tette a földön. Hetvenöt évvel később, a történet kezdetére Bulikov lecsúszott, pedig a hajdani legfontosabb város volt, ahol a hat isten közösen rendezte vitás ügyeit, ma nyomornegyedekkel és lepusztult épületekkel teli hely. A szájpúriak uralják a Kontinenst, kirendeltjeik élet-halál urai, az itt élőknek viszont szigorúan tiltják, hogy akár csak beszéljenek a halott isteneikről. Amikor azonban brutálisan meggyilkolják a nagy szájpúri tudóst, Efrem Pangyüit, egy titokzatos nő érkezik a városba segédjével. A törékeny, szürke kisegérnek tűnő Shara Thivani és óriás északi titkára, Sigrud nem egyszerű nagykövetek: ők ketten a legjobb kémpáros Szájpúr történetében, Shara pedig a Kontinens történelmének – és az isteneknek – az egyik legnagyobb szakértője. Bár sok mindenre felkészültek, a nyomozás során olyan dolgok kerülnek a felszínre a városban, amelyek a jelent, a jövőt, a múltat, sőt, a valóság egész szövetét képesek végleg megváltoztatni.

Ne tévesszen meg senkit sem az eléggé sablonosnak ható történet: a nyomozás valóban különös dolgokat hoz a felszínre, és a regény legerősebb része – meg merem kockáztatni, emiatt fognak sokáig emlékezni rá az olvasók – éppen az, ami a felszínre kerül. Nem kertelek: Robert Jackson Bennett első fantasyje olyan elemi erejű világalkotást visz végbe, ami még az én galaktikus léptékű sci-fikhez szokott elmémet is lázba hozza. Először is, ez a világ nem csak kimozdul az idehaza sokak fejében élő, európai kultúrkörre épülő fantasy világképből, de még csavar is a világán egy párat, például azzal, ahogyan az isteni tettek hatását kezeli. A Kontinens és Szájpúr viszonya annyira érdekes és sokrétű, hogy érezni, nem volt mindenre hely a könyvben, viszont Bennett nem is akar mindent kifejteni, éppen csak annyit mond el, amennyi feltétlenül szükséges.

“A te döntésed, hová helyezed a kamerát” - Catherynne M. Valente interjú

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Catherynne M. Valente (fotó: Labundy Katalin)Eddig három sorozatot (Tündérföld (az első két kötet jelent meg magyarul), Gyászének János papnak (magyarul nem adták ki) és az Árva meséi (szintén nincs magyarul)) írt, nem számítva a Leningrád-diptichont, amelynek első része a Marija Morevna és a Halhatatlan. Radiance című regényéről itt írtunk kritikát. Catherynne M. Valentével Fekete I. Alfonz készített interjút.

Fekete I. Alfonz: Három regénye (Marija Morevna és a Halhatatlan; A lány, aki körülhajózta Tündérföldet és A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt) valamint egy novellája (“A téridő tizenhárom arca”) a 10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológiában jelent meg eddig magyarul. Az ön munkásságát különlegessé teszi, hogy irodalmi megközelítése újszerű és látomásszerű, valamint az, hogy ellenáll a műfaji kategorizálással szemben. Blogjában fordulópontnak nevezte, hogy a New Yorker recenziót közölt Tündérföld-sorozatáról.

Csoda Budapesten (Kőrösi Zoltán – Az ítéletidő)

Szerző acélpatkány On the

Kőrösi Zoltán: Az ítéletidőMindig szomorú, ha egy könyv azért kap nagyobb figyelmet, mert a szerzője nem sokkal a megjelenése előtt hunyt el. Kőrösi Zoltán Az ítéletidő című legújabb regénye már témájával is számot tarthat az érdeklődésre, de a szerző váratlan halála különös hangulatot ad a kötetnek. Kérdés azonban, hogy ki mit kezd ezzel a vékonyka könyvvel. Mert mit illik mondani egy utolsó regényről? Nehéz téma ez, és biztos vagyok benne, hogy sokaknak keveset fog nyújtani a könyv, különösen, ha nem járatosak a szerző korábbi műveiben. Pedig minden hibája és hiányossága ellenére ez egy ízig-vérig Kőrösi-regény: furcsa, néhol mulatságos, néhol fájóan ismerős, egyszerre könnyed és nehéz. Ugyanakkor, mint minden korábban olvasott könyvénél, bennem most is hiányérzet maradt.

Az egész kötet egy furcsa felvezetővel indul, amit utólag sem tudok teljesen hová rakni. Ez a bőbeszédű, csapongó, a mai IX. kerület történetének momentumaival megtűzdelt szövegrész talán arra szolgál, hogy elhelyezze a helyszínt, és sajátos emlékeket idézzen fel az olvasóban erről a helyről. Az Angyal utca és a Mester utca sarka tipikusan pesti helyszín, ahol azonban már emberöltők óta az utcalányok, majd később a „szobákra járó angyalok” költöztek be a lakásokba.

De mi történik, ha egy nap a “földi” angyalok helyett bibliaiak lepik el az utcát? Ugyanis miután megnyílik a föld a Mester utcában, furcsa, szárnyas teremtmények bukkannak föl, akik viszont mintha tudomást sem vennének az emberekről. Nem úgy a ballonkabátos és öltönyös idegenek, akik mindenféle csínyt és apróbb csodát tesznek a környék boltjaiban, kapualjaiban, kocsmáiban. Így indul el a regény valódi cselekménye a hosszú felvezető után. Ám ne higgyük, hogy ez valami bohókás esemény. Ezek a figurák sokkal inkább az ítéletidő eljövetelének hírnökei, hamarosan ugyanis komolyra fordulnak a dolgok: egész Magyarországon megszűnik az áram, majd szép lassan az ország anarchiába csúszik, amíg már az olyan varázslatos jelenségek, mint a titokzatos Tölcsér fölött lebegő kék felhő, már fel sem tűnnek senkinek.

A felnőttkor trónra lépése (Lev Grossman – A varázsló birodalma)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Lev Grossman: A varázsló birodalmaSok minden történhet egy ember életében tizenhárom év alatt. Ennyi idő telt el Quentin Coldwaterében A varázslók-trilógia kezdete óta. Ezalatt kitanulta a mágiát, több alkalommal került életveszélyes helyzetbe és állt fel a padlóról úgy, hogy nem tudta, hogyan tovább. Az első regény határozottan felvállalta, a második kötet háttérbe tolta a fejlődésregény műfaját, A varázsló birodalma visszatér ehhez, és ezzel be is zárja a kört.

A harmadik regény narratívája az újdonság-érzés és a történet lezárásához szükséges ismétlés között egyensúlyoz. A két történetszál közül az elsőben ismételten Quentin a főszereplő, akit egy férfi és egy holló bérel fel többedmagával egy betöréses munkára. A heist során a kiválasztott varázslók több problémával szembesülnek, mint amire számítottak, és megbízóik is eltűnnek. Rizikósnak tűnhet, hogy az író az utolsó epizódban mutat be egy új szereplőt, Plumot, akit aztán kellő alapossággal és odafigyeléssel dolgoz ki, hogy aztán a fiktív valóság és Fillory közötti állandó kölcsönhatásáról szóló játékban elfoglalja az őt megillető helyet. A második történetszálon Eliot Fillory főkirályaként egy országát északról megtámadó barbár hadsereggel száll szembe, legyőzi Gaz Atyát, a betolakodó loriaiak bajnokát. A küzdelmek után Parázs egy bejelentéssel sokkolja majd lombozza le Eliot-ot és Janet-et, akik hosszabb tanácskozás után kezükbe veszik az irányítást és elindulnak küldetésükre.

Grossman apró darabokra bontja az újdonság és a repetíció kettősségét, és minden részhez igyekszik úgy rendelni valamit, hogy az egyfelől ismerős és megszokott, de ne elcsépelt legyen, másrészt a szorosan kapcsolódó részeket összerakva mégis nóvumot adhasson az olvasóknak, bár a felismerhetőség és kiszámíthatóság a trilógia kötetei közül talán A varázsló birodalmára a legjellemzőbb. A korábbi szereplők és helyszínek ennyi év elteltével való viszontlátása felett érzett ambivalens érzések elindítják Quentinben az újraértékelés aktusát és a megközelítés változását. Azonban elmúltak a kísérletező húszas évek, amikor egyfelől a fiktív valóságban rejtőzködő mágikus világ felügyelt rá, másfelől a Fillory adta lehetőségek és kalandok valószerűtlenné és így mintha súlytalanná tették volna az ott történteket.

Memento senes - Emlékezz meg az öregekről! (Kazuo Ishiguro – Az eltemetett óriás)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriásKazuo Ishiguro legújabb művét parázs vita kísérte egy egyébként marginálisnak tűnő, pusztán kategorizáló kérdésben: fantasy-e Az eltemetett óriás? Mindenki úgy tett, mintha kardinális, az irodalom sorsáért folyó küzdelem volna. Ursula K. Le Guin és Ishiguro közt kelletlen szópárbaj kerekedett, a kritikusok szabadkoztak miatta, a műfaj szerelmesei fanyalogtak. Pedig ez egy rossz kérdés, amire csak haszontalan válasz adható. Igen, ez a könyv ízig-vérig fantasy, regénybe oltott középkori románc, de nem ez a műfaja. Az eltemetett óriás feledésregény.

Kézenfekvő volna egyszerűen rásütni a fantasy kalandregény (sword-and-sorcery) bélyegét, és azt mondani, hogy Ishiguro élvezi a hagyományos műfajok dekonstrukcióját. Hiszen az Artúr utáni Britanniában játszódik a történet, ahol Brennus, a kelta hadvezér az úr, a Kerekasztal lovagjai közül sokan élnek még, kardforgatók járják az országot, tündérmanók és ogrék lakják a vidéket, sárkányok nyugosznak minden barlang mélyén, és gonosz lények bocsátanak ártó varázst a hét királyságra. Ishiguro elődjei közt érezni ugyan Moorcock és még inkább T. H. White hatását, aki az Üdv néked, Arthur, nagy király!-ban lefektette Ishiguro regényének alapjait, de semmi köze sincs sem Tolkien, sem G. R. R. Martin alkotói eszméihez. Martinhoz képest líraibb, Tolkienhez képest pszichologizálóbb és allegorikusabb. Viszont magával ragadó, és Ishiguro merengő, borongós hangvétele nagyon is illő a ködlepte Britanniához.

Az eltemetett óriás egy, a műfaji eszköztárat okosan használó könyv, amelyben a régies, költői szépségű nyelvezet mögött modern aggodalmak rejlenek. Legfőképp a háború és a veszteség traumája, amiből a feledésbe és a kor mondavilágába menekülnek az emberek. Innen kapja a regény is a nevét: az eltemetett óriás ugyan minden Ishiguro-regény kötelező motívuma, de itt a regék köpenyébe burkolva a fájó emlékek és a feldolgozatlan, szőnyeg alá söpört sokkhatások erős, visszatérő motívuma. Annak ellenére, hogy allegóriába hajló cselekményvezetéssel dolgozik, Ishiguro szereplői kerek, kidolgozott személyiséggel bírnak, mint a modern fantasy művek legtöbbje, és ugyanolyan elánnal küzdenek az emlékeikért és közösségükért, mint Ishiguro más, háborúk utáni csendben önmagukkal vívódó főszereplői. A sárkányt le kell győzni, mert a mitológia megkívánja, de sárkány soha, sehol nem volt még ennél megfoghatatlanabb.

A fanatizmus logikája (Valerio Evangelisti: Égj, Inkvizítor!)

Szerző stv On the

Valerio Evangelisti: Égj, InkvizítorValerio Evangelisti a fantasztikus irodalmat művelő szerzők legötletesebbjei közé tartozik. Az Égj, Inkvizítor! már a harmadik kötet, melyben bizonyítja ennek az állításnak az igazságát. Az Eymerich-sorozat harmadik részének felépítése az előzőekhez hasonló és a köteteken átívelő nagyobb narratíva is tovább gazdagodik, miközben egy minden eddiginél őrültebb tetőpontnak lehetünk a tanúi.

Az Égj, Inkvizítor! két szálon futó történet. Az egyik szál Nicolas Eymerich domonkos rendi szerzetes és aragónai inkvizítor küldetését beszéli el 1358-ban, míg a huszadik század második felén átívelő történetfolyam egy őrült tudós kísérletének krónikája. Ennek során egy járványt próbál elszabadítani a Földön, ami – egy genetikai torzulás következtében – kiírtaná csaknem a teljes fekete bőrű lakosságot, míg érintetlenül hagyna mindenki mást. Ahogyan azt már Evangelistitől megszokhattuk, az egymástól mind térben, mind időben nagyon távol játszódó események bonyolult, előre nem kiszámítható módon függnek össze és hatnak egymásra.

A kötet a huszadik századi történetszállal kezdődik, melyben az olvasó megismerkedik Lycurgus Pinks-szel, a fiatal, zseniális és nem mellékesen teljesen őrült biológussal, aki éppen a Ku-Klux-Klán egyik gyűlésén próbál rettenetes tervéhez támogatókat szerezni. A fejezet nyelvi leleménye a leginkább szembeötlő: a szerző egy-két oldalon képes felvázolni a Klán által használt sajátos nyelvet, mely gyakoraltilag azonnal a történet világába szippantja az olvasót.

Pinks annyira fanatikus, hogy a KKK nézetei és eszközei nem elég radikálisak a számára, ezért a történet folyamán egyre befolyásosabb támogatókat próbál szerezni az ügyének, egy ideig még a CIA is buzgón segíti, a legkülönbözőbb politikai összefonódások és érdekek eredményeképp. Láthatjuk, ahogyan a RACHE nevű radikális szervezet egy újabb lépést tesz a hatalom felé, miközben az első kötet jövőben játszódó sci-fi/horror szála is érthetőbbé válik az itt történtek tükrében. Ennek a történetszálnak a végkimenetele Edgar Allan Poe-t idézően egyszerre sötét és költői, amire a szerző az utolsó fejezet címével és a jelenetezéssel is rájátszik.

Beszélgetés a kortárs science fiction és fantasy irodalomról

Szerző Próza Nostra On the

SF/F beszélgetésA XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál programja.
A tavalyihoz hasonlóan idén is sor kerül a Könyvfesztiválon, egészen pontosan 2016. április 24-én, 13:30-tól a Millenáris Parkban a Supka Géza teremben, a fantasztikus irodalomról folytatott beszélgetésre

Hol tart a világ fantasztikus irodalma és miként reflektál a korunkra? Milyen irányba halad a hazai sci-fi és fantasy irodalom? A hazai zsánerkiadók beszélgetnek trendekről, témákról, jövő- és világképekről.
 

 

Résztvevők:
Kleinheincz Csilla (GABO)
Németh Vladimir (Fumax)
Velkei Zoltán (Agave Könyvek)

Moderátor: Szabó István Zoltán - stv (Próza Nostra)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Facebook event

Csernobil 30 - Nyeremények

Szerző Próza Nostra On the

Gas MaskNemrégiben meghirdettük első novellapályázatunkat, Csernobil 30 - Az atomkatasztrófa gyermekei címmel (itt elolvashatjátok az eredeti kiírást). Örömmel jelentjük, hogy folyamatosan érkeznek be a pályamunkák, ám április 26-ig van még idő, úgyhogy ne habozz és küldd el a kész novelládat vagy írd meg a régóta elmédet feszítő történetet végre és küldd el nekünk.

Ismételten felhívjuk a figyelmed arra, hogy egy novellapályázatról van szó, ezért aztán regényrészletet vagy forgatókönyvet sajnos – bármennyire is színvonalas szövegek – nem áll módunkban zsűrizni.

Kedvcsinálónak felsoroljuk a köteteket, melyeket a partnereink ajánlottak fel a díjazásra – ezúton is köszönjük nekik a segítséget.

A kicsinyesség diadala (Andreas Eschbach – Hajszőnyegszövők)

Szerző B. Ádám On the

Andreas Eschbach: HajszőnyegszövőkAndreas Eschbach 1995-ös Hajszőnyegszövők c. sci-fi könyve 2009-ben jelent meg magyarul. Ha az ember túlteszi magát az első kiadás nem éppen bizalomgerjesztő borítóján, amely egy rosszul sikerült goth manga stílusát idézi, egy átlagos terjedelmű, papírkötésű kötetet tart a kezében. Aztán nekifog a regény olvasásának, de minél több oldalt hagy maga mögött, egyre inkább úgy érzi, valami nem stimmel. Először rácsodálkozik, hogy nincs főszereplő, nincs egy határozottan megragadható cselekményszál, csupán lazán-szorosabban kapcsolódó novellaszerű elbeszélések sora. Ha szokásos elvárásait félreteszi, szabad az útja, hogy felfedezze Eschbach univerzumát, hiszen ebben a történetben az író világa játssza a főszerepet.

Az első három fejezetben bepillantást nyerhetünk a hajszőnyegszövők szürke, fáradságos munkával töltött hétköznapjaiba, valamint megismerkedhetünk a mestereknek otthont adó Yahannochia bolygó családi, vallási, politikai és gazdasági berendezkedésével. A hajszőnyegszövők kasztjának a feladata, hogy feleségeik és lányaik hajából szőtteseket készítsenek a halhatatlan császárnak, aki nem csak az ő galaxisuk, de számtalan másik felett is korlátlanul uralkodik. Egy szőttes elkészítése egy egész életen át tart. Elkészültéig a mester abból a pénzből tartja el családját, amit a szintén hajszőnyegszövő édesapjától örökölt, mikor az általa készített szőnyeget eladta a bolygóra látogató császári ügynököknek. Innentől rajta, majd a fián a sor, hogy törlessze az előző generáció hitelét, elkészítse saját hajszőnyegét, így tovább a végtelenségig. Hogy a rendszer életképes maradjon, az uralkodó tanító papokat küld, akik biztosítják a rendet, és gondoskodnak róla, senki se merje megkérdezni, miért élnek Yahannochia lakói középkort idéző körülmények között, miközben űrhajók szállítják el a hajszőnyegeket a császárnak.

Oldalak