fantasy

Mindig is imádtam, amikor egy fantasy világban, ahol alapvetően olyan dolgok történnek, amikre nincsen tudományos törvényekkel adható magyarázat, egy-egy szereplő mégis a fejébe veszi, hogy biztosan vannak tudományos magyarázatok. Ezért imádtam Isaac Dan der Grimnebulint, China Miéville Perdido pályaudvar, végállomás című regényének főszereplőjét, és ezért figyeltem érdeklődéssel Vazilt, Moskát Anita új regényének egyik főhősét. De nem ezért lesz a Horgonyhely az utóbbi évek legjobb és legfontosabb magyar fantasztikus regénye.

A könyv alappremisszája már magában hordozza azt, hogy egy több rétegű regényről beszéljünk. Ebben a világban – ami egyébként földrajzilag és neveiben Skandináviára hasonlít – az emberek születési helyükhöz kötöttek, onnan kb. 2000 lépésnyire távolodhatnak el. Ha ezt túllépik, fájdalmak, belső vérzés és ájulás következik be. Azonban egyvalakik szabadon mozoghatnak: ezek a terhes nők. Erre már csak azért is szükség van, hogy ne váljon minden emberi település beltenyészetté, de emellett a terhes nők ebben a világban minden olyan munkát elvégeznek, ami megköveteli a horgonyhelyük elhagyását, legyen az a favágás, a kereskedelem, vagy éppen bírói feladatok ellátása. Itt a férfiak másodlagos lények, akik fölött feleségeik, anyjuk, lánytestvéreik uralkodnak. A helyhez kötöttség alól egy férfi csak akkor nyerhet látszatszabadságot, ha hajón születik – a vízen hajójával bárhová mehet, de a szárazon őt is visszahúzza horgonyhelye.

Annak ellenére, hogy lassan több könyv került a kezembe virtuális, mint nyomtatott formában, életem során ez az első alkalom, hogy e-könyvet recenzálok. Nem tudom, hogy érezhet a könyv írója: vajon az új típusú, magyar könyvpiac első fecskéi közé sorolja magát? Vagy szeretné már nyomtatásban látni nevét, és művét, amelyen vért izzadva dolgozott?  Legyen rá bármi is a válasz, kétségtelen tény, hogy ennek a fantasztikus könyvnek nyomtatásban is ott volna a helye, természetesen az eredeti e-megjelenés mellett.

Székesfehérvár mellett él egy lány. Eszternek hívják, aki szürke, unalmas hétköznapjait tengeti egy AluTech nevű, hasonlóan szürke és unalmas kkv-nál, ahol felületes csajbarátjával trécselget és ügyet intéz, miközben titkon még mindig fáj, hogy szakított vele egykori pasija, és kínos, hogy egy tesze-tosza irodakukac, valami Zoli csorgatja rá a nyálát, de még arra sem képes, hogy elhívja randizni. Önmarcangolással teli, egyhangú életét csak az dobja fel, hogy munka után amatőr festéssel múlatja az időt – ilyenkor fantáziái, vágyképei megelevenednek, és egy kicsit enyhül a valóság szorítása. Ebbe az irigylésre cseppet sem méltó életvitelbe tör be a galériatulajdonos Botond mert feltűnik neki, hogy Eszter kreativitásában van valami természetfeletti. Nem csoda, hiszen akárcsak Eszternek, Botond ereiben is ott csörgedezik a mágia, az istenektől örökölt ősvérűek adománya, aminek révén kiemelkednek az egyszeri halandók világából, és zavarba ejtő képességek birtokosaként vívják saját játszmáikat.

Patrick Rothfuss 2007-ben adta ki angolul A szél neve című könyvétt, 2009-ben Bihari György fordította le, majd a Gabo kiadó jelentette meg ugyanabban az évben, majd 2014-ben újra kiadták. Az amerikai kortárs epikus fantasy mesterműveként tartják számon A királygyilkos krónikája trilógiát. Az első kötet a főszereplő, Kvothe felcseperedését, egyetemi gólyaévét meséli el, mindezt egy jól ismert toposzt használva: egy isten háta mögötti helység kocsmájában egy kupa alkohol mellől, ahol a minden szinten sikeres főhős tollba mondja az életét.

Tett (vagy állítólagos tett), szóbeszéd, mendemonda majd végül legenda. Mire egy történet eléri ezt, a látszólagos utolsó állomását, addigra a mesélők és továbbadók fantáziája újabb rétegekkel gazdagítják a történteket. Ez a fejlődési ív hézagos, visszafejthetetlen és ellenőrizhetetlen. A regényíró erre a folyamatra mutat rá, illetve arra:  „mindenki mesél egy mesét. Mindig. Folyton. Ez a mese tesz azzá, aki vagy. Ebből a meséből építjük fel magunkat” (804).

Kvothe meséje keretes történet – a kocsma helyszíne mindig visszatér. Az első történetszál szerint a híres Kvothe, akit Kote néven ismernek és a Jelkő fogadó kocsmárosaként talált helyet a közösségben, a tévedhetetlen Krónikásnak adja tovább eddigi életének eseményeit, ami három napot vesz igénybe. A második szál a fiatal Kvothe életét követi időrendben, felfejtve a titkokat és egyszerű magyarázatokkal szolgálva a volt színész, utcagyerek, leendő arkanista életéből. A harmadik narratív szint pedig egy nem összefüggő, a fantasy világ felépülését, mitológiájának hihetőbbé tételét segítő legendák összességéből épül fel.

Valerio Evangelisti Nicolas Eymerich regénysorozatának második kötete gyakorlatilag mindenben felülmúlja az egyébként kifejezetten erős első részt, az Indulj, Inkvizítor!-t. A folytatás mentesül az első kötet (típus)hibái alól, miközben az erősségeket nem csupán továbbviszi és megismétli, de új elemekkel is bővíti a szerző.

Evangelisti az új olasz epika különleges alakja, aki metatörténelmi regénysorozata főszereplőjének azt a valós tizennegyedik században is élt inkvizítort, domonkos rendi szerzetest tette meg, akinek nevét a tíz kötetes sorozat is viseli.

Az új olasz epika a ’90-es évek elejétől (egészen pontosan 1993-tól), a kétezres évek végéig létező irodalmi vonulat, melynek köreibe tartozik a Magyarországon is ismert Roberto Saviano, a Gomorra című kötet szerzője, illetve a Wu Ming írói csoport. Az új olasz epika alkotásai mindenekelőtt abban hasonlítanak, hogy lemondanak a posztmodern regényekre szinte kényszeresen jellemző hideg iróniáról, mellyel azok a tárgyukhoz, illetve a nyelvhez, a nyelvi teljesítőképességhez viszonyultak. Mindemellett megtartják a posztmodern regény narratív komplexitását, melyet populáris témaválasztással, zsánerekkel ötvöznek, ezzel széles körben láthatóvá teszik magukat az olvasóközönségnek. Gyakori, hogy a regények témájául szolgáló történelmi vagy pszeudo-történelmi anyag olasz környezetben megy végbe és az allegorikusság sem áll távol ezektől a regényektől. Mindezt azért is érdemes megemlíteni, mert az új olasz epikára itt felsorolt jellemzők mindegyike igaz Evangelisti sorozatára.

2015. április 26-án, vasárnap, 13 órakor kezdődik a Millenáris Parkban (Budapest, Kis Rókus urca 16-20; Szabó Magda terem) a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál fantasztikus irodalommal foglalkozó programja. A beszélgetésben részt vesz a magyar fantasztikus irodalommal foglalkozó kiadók közül háromnak a képviselője, akik megosztják gondolataikat arról, hogy hol tart ma a világ spekulatív irodalma, miként tesz fel érvényes kérdéseket korunkra vonatkozóan és mindehhez képest hogyan lehet elhelyezni a magyar trendeket.

Résztvevők:

Kleinheincz Csilla (GABO)

Németh Vladimir (Fumax)

Velkei Zoltán (Agave)

Moderátor:

Szabó István Zoltán (stv - Próza Nostra)

Facebook event

Yarvi egy kezén meg tudná számolni, hogy hányan tekintenek rá emberként: Gundring anya, a házitanítója, és Odem, a nagybátyja. Tovább nem is tudna számolni, részben azért, mert Gettföld zord vidék, ahol jó szót csak a hatalom megszerzéséért és megtartásáért szólnak, részben pedig azért, mert pajzstartó, kacska kezén csupán két ujj nőtt. A Szilánkos-tenger partján viszont nem veszik emberszámba azt, aki alkalmatlan a fegyverforgatásra, hiszen Vanszterföld népével régóta háborúban állnak a gettek, és ki tudja, mikor indul a következő portya vagy megtorló hadjárat?

A kisebbik fiúként Yarvinak persze nem kell fegyvert fognia, arra ott van az apja, Uthrik, Gettföld uralkodója, és bátyja, a trón várományosa. Ő miniszternek tanul, afféle tanácsadónak, akinek illik nyelveket tudnia, diplomáciát tanulnia, és ismernie a királyságban növő minden fűszálat, miből készül gyógyír, s miből halálos méreg. Jobban is teszi, mert a feszült politikai helyzetben elkél a jó tanács és a megfelelően adagolt feketenyelvgyökér-főzet, éles eszű emberből meg mindig hiány van e háborút dicsőítő, vad vidéken.

Azon a napon azonban, amikor Uthrik és bátyja kiterítve, holtan fekszenek az Istenek csarnokában, Yarvi kölyökfejére kerül a súlyos korona, és nyakába szakad mindaz a politikai elvárás, amivel a törvényes uralkodónak vezetnie kell népét. Erőt demonstrálnia egy kacska kezű királynak nem egyszerű feladat, de Yarvi is felismeri, hogy a gyilkosságot akkor is meg kell torolnia Grom-gril-Gormon, Vanszterföld uralkodóján, ha törik, ha szakad. A Szilánkos-tengeren ez márpedig egyenesen garantált.

A tudás, a kánon, az emlékezés rostáló folyamatok; igaz ez az egy személy által létrehozott vagy a közösség alkotó munkája során fogant kulturális termékekre egyaránt. Mégis, adódhat a kérdés: vajon hány generáció emlékei tudnak még elevenek lenni úgy, hogy a kulturális emlékezet igencsak lyukacsos, az emlékek pedig hiányosak, szakadtak és felemásak. Ezt a tudást pedig fontos és kell is használni, például úgy, mint Csurgó Csaba, aki fogta a magyar történelem, döntő többségében, huszadik századi történéseit majd összegyurmázta egy ötletgazdag, leleményes ámbár néhol kiszámítható regénybe.

Mindehhez kissé meglepő módon Petőfi Sándor közismert János vitéze szolgáltatja az alapanyagot. Ez az adaptáció egyrészt roppant rizikós, hiszen egy közösség alapszövegeként szinte vallásos tisztelet övezi, másrészt viszont, egy szöveget, ami ennyire beépült a közösség irodalmi élményei közé, nem árt időnként leporolni, de nem mindegy hogyan. Az elbeszélő költemény regényesítésével a történet semmit sem vesztett lendületéből, a háttérül szolgáló világ az alternatív történelmi regény, a kalandregény, kémregény, a fantasy, a mese és a science fiction stílusjegyeiből építkezik.

Lassan három éve, hogy először a kezembe vettem egy magyar kezdeményezésű urban fantasy-sorozat, a Zenit – Az örökség első két kötetét. Horváth György és Massár Mátyás könnyed, magukkal ragadó szövegei után nagyon vártam a következő évben megjelenő további két kötetet is, melyek után végül a folytatás elmaradt. A négy regény alkotta sorozat – a fent említett két szerző mellett S. Kolozsvári Zsófia és Sümegi Attila tartoznak a szerzői közé – azonban érdemei és hibái ellenére érdemes arra, hogy egy kicsit leporoljuk, és újra belemélyedjünk a történeteibe, hiszen el kell ismerni, a mára hazánkban is egyre nagyobb lendületet és figyelmet kapó urban fantasy zsánerében egy meglehetősen jó kezdeményezésnek bizonyult.

Eleinte nem esik sok szó arról, hogy mit is jelöl a Zenit valójában. Kötetről kötetre haladva, csupán utalások mentén bontakozik ki az olvasó előtt, akárcsak az örökség, mely összekapcsolódik a nevével: a mágiahasználat öröksége. A háttérvilágot illetően nem kell túl messzire mennünk: az általunk ismert, de legalábbis könnyen feltérképezhető országokban (Magyarországon, az Egyesült Államokban, Svédországban és az Egyesült Királyságban) játszódnak a történetek, melyek mindennapjaiba észrevétlenül simul bele a mágia. Massár Mátyás (Balor szeme) és Sümegi Attila (Bezár a fény) szövegei erős sodrású kalandregények mintájára készültek, míg S. Kolozsvári Zsófia (Se vas, se tűz) írása az ifjúsági regények koreográfiáját követi. Horváth Györgytől (Ólompegazus) pedig, akinek a sorozat kezdő kötetét köszönhetjük, valami egészen különlegeset olvashatunk.

A Nyugati szél felé szövevényes, fantasy-elemekben is bővelkedő történelmi regény. Az elbeszélés a VIII. században játszódik, így helyet kapnak benne kitalált lények is – többnyire nem az eseményeket mozgató szereplőkként, hanem a tudatalattiba száműzött démonokként szorgokként, szörnyekként, tündérekként, rovarokból átalakított csodás masinákként, amolyan „gondolkodó fegyverekként”. Így vagy úgy, mindvégig jelen vannak az elbeszélésben.
Habár a téma, a motívumkincs középkori, a nézőpont a legkevésbé sem az. A regény főhőse nem egy legyőzhetetlen lovag, hanem egy fiatal lány, akinek születése és a szülése közötti életét, identitáskeresését, ezen keresztül a démonjaival viaskodó, a mórokkal is élet-halál–harcot vívó Európát mutatja be az elbeszélés. No de melyik országban tudja magát a (talán) félig-ember Riolda elfogadtatni? Hol talál a születő gyermekével otthont? A női tematika miatt nemcsak történelmi tablóként, hanem női fejlődésregényként is olvashatjuk.

Lakatos István Óraverzum - Tisztítótűz című regényének kritikája után most részletet is olvashattok a Magvető már megjelent kiadványából.

Tartalom:

Óraverzum. Ősi, gigászi gépezet, fogaskerekek hajtotta, mechanikus naprendszer.
Mirkó, Seon királyának fia többnyire magányosan múlatja idejét a Fellegvár titkos folyosóin csatangolva. Egyetlen barátja a szórakozott, ám talpraesett nagynénje, Szaffi, aki szabadidejében hihetetlen masinákat bütykölget. A hétköznapok azonban izgalmasabbá válnak, amikor gőzhajók jelennek meg Seon egén. Szerte az Óraverzumból sereglenek a bolygóra, hogy megtekintsék az évszázad látványosságát, a légfelléreknek nevezett óriási lények vonulását. A betegeskedő Mirkót a felfordulás elől nagynénje egy szedett-vedett komédiás társulat rozzant hajóján a Holdra küldi, a nagyapjához - csakhogy a bolygót mozgató szerkezettel valami nincs rendjén, így könnyen lehet, hogy ami izgalmas kalandnak indult, lidércnyomássá változhat.